Nemzeti Sport, 1999. március (10. évfolyam, 59-88. szám)

1999-03-01 / 59. szám

Professzionális Nemzeti Bajnokság NEMZETI SPORT. X. 59. • 1999. március 1. Diósgyőr, 12 000 néző. Vezette: Hajdó (8) (Nyilas, Szabó Z.) CSERE: Tököli helyett Nagy T. (-) a 64., Rákóczki helyett Búzás (-), Szabados helyett Domokos (-) mindkettő a 66., Lengyel helyett Dudás (-) a 71., Turóczi helyett Terován (-) a 80. percbe GÓLSZERZŐ: Lengyel a 36., Éger (öngól) a 83. percben SÁRGA LAP: Milovanovics (felvágta Szmiljanicsot) a 14., Egressy (kezezésért) a 23., Szabó T. (kiszaladt a pályáról ünnepelni) a 84. percben SZÖGLETARÁNY: 5:7 (2:4) 2. perc: Egressy lőtt a jobbösszekötő helyéről, 23 méterről ballal a kapu bal oldala felé, Nóta biztosan védett. 7. perc: Lengyel a hazai térfél közepén adott jobbról balra Rósához, aki 22 méterről ballal lőtt, Rácz azonban biztosan fogta a kapu közepére tartó labdát. 10. perc: Szabados futott versenyt a bal oldalon Salamonnal, majd a 16- os vonalánál egy csellel becsapta a dunaújvárosi védőt, és 15 méterről job­bal a bal felső sarok fölé csavart. 16. perc: Jaki vezette a labdát a hazai térfél közepén, majd remek ütem­ben szöktette a bal oldalon Jeremejevet. A középpályás belépett a 16-oson belülre, majd élesen középre gurított, ám a bal kapufával szemben érkező Tököli lábáról, hét méterről a bal alsó sarok mellé pörgött a labda. 19. perc: Szabados adott középre balról félmagasan Salamon mellől, és a kapu előterében érkező Egressy - megelőzve Milovanovicsot - öt méter­ről kapura perdített, ám Nóta a jobb alsó saroknál hárított. 34. perc: Szabó Tibor cselezgetett a dunaújvárosi tizenhatos előterében, majd jobbra, Szabadoshoz pöccintett. A támadó kapura fordult, és 11 mé­terről, kissé jobbról, egyből lőtt­­ legalább egy méterről a bal kapufa mellé. 36. perc: Rósa bal oldali beadását követően a bal kapufával szemben ér­kező Tököli elől Kovács mentett fejjel szögletre. A sarokrúgást Tököli vé­gezte el, jobbról adott középre, és a labda felé mozgó Lengyel Szmiljanics mellől, nyolc méterről remekül fejelt a kapu jobb oldalába. 0-1 41. perc: Rósa vágta előre a labdát, amelyre Tököli rajtolt. A csatár a 16- os vonalánál megelőzte a kapujából kifutó Ráczot, ám lábáról hosszan pat­tant el a labda, ami a bal kapufa mellett az alapvonalon túlra gurult. 45. perc: Tököli ívelt hosszan keresztbe a jobb oldalról, és az érkező Lengyel a balösszekötő helyéről, kapásból magasan a kapu fölé lőtt. 47. perc: Tököli jobb oldali szögletrúgását követően Eger vállalkozott váratlan megoldásra: középről, 15 méterről jobbal kapásból, félfordulattal lőtt, ám a labda magasan a kapu felett hagyta el a játékteret. 48. perc: Kiser ívelt jobbról a középen kiugró Egressy felé, a csatár ha egy hajszállal is, de lemaradt a labdáról, és így az Nóta kíséretében kigu­rult az alapvonalon túlra. 51. perc: Jeremejev lőtt a jobbösszekötő helyéről fél méterrel a jobb fel­ső sarok fölé. 53. perc: Bal oldali beadást követően Egressy tartotta meg a labdát a ti­zenegyes pont környékén, majd ügyesen gurított vissza a középen érkező Ki­ser elé: a diósgyőriek csapatkapitánya jobbal, laposan azonnal lőtt, Nóta ve­tődve védett a jobb alsó sarok előtt. A második félidő első nagy helyzete volt. 57. perc: Szabadrúgáshoz jutott a Diósgyőr kissé jobbról, húsz méterre a dunaújvárosi kaputól. A labdának Szabó Tibor futott neki, és másfél mé­terrel lőtt a jobb felső sarok fölé. 63. perc: Nicsenko adott Jeremejevhez a diósgyőri térfél közepén, aki egyet fordult, aztán továbbjátszott balra, a mellette robogó Rósához. A középpá­lyás bevezette a labdát a tizenhatoson belülre, majd ballal, szorongatott hely­zetből, 15 méterről, kissé balról a jobb felső sarok fölé, mellé durrantott. 66. perc: Kiser lőtt 16 méterről, középről jobbal a kapu bal oldala irányá­ba, Szabados megcsúsztatta a labdát, amely alig kerülte el a bal felső sarkot. 75. perc: Zavadszky szerezte meg a labdát a diósgyőri tizenhatos előte­rében, majd a bal oldalon kilépő Nagy Tamást szöktette. Nagy az ötös ma­gasságából megpróbálta kapu elé kanyarítani a labdát, ám az hosszúra si­keredett, és elszállt a jobb oldalon berobbanó Nicsenko feje felett. 76. perc: Jeremejev próbálkozott lapos lövéssel 17 méterről, középről, Rácz bravúrral tolta ki a labdát a bal sarok elől. 83. perc: Szabó Tibor tört előre a bal oldalon Jaki mellett, majd a tizen­hatos vonalához érve kapura lőtt. A labda megpattant a közbelépő Egeren, amely így a tehetetlen Nóta mellett a kapu jobb oldalába vágódott. Öngól, 1-1 87. perc: Egressy ugratta ki remek ütemben a bal oldalon a tizenhato­son belülre betörő Búzást. A csereként beállt játékos Rósa mellől, kissé éles szögből, kilenc méterről ballal félmagasan kapura lőtt, Nóta bravúrral mentett szögletre. SZÁPOR GÁBOR: - Nagy reményekkel tekin­tettünk a találkozó elé, ám az első félidőben kissé lelohadt a kedvünk. Nehezen lendült já­tékba a csapat, hiányzott a frissesség és az agresszivitás, ennek következtében a párhar­cokat rendre a Dunaferr nyerte. Egy figyelmet­lenség miatt kapott gól után kezdtük a máso­dik félidőt, amelyben frissebbek, dinamikusab­bak voltunk. Az utolsó negyedóra alapján végül meg is nyerhettük volna a meccset. A két fél­idő alapján azonban igazságos a döntetlen. VARGA ZOLTÁN, a Dunaferr szakmai igazga­tója: - Zsebünkben volt a három pont, ám vé­gül csak egy lett belőle. Az első félidőben me­zőnyfölényben játszottunk, s a helyzeteink alapján több góllal is vezethettünk volna. A nehéz talajon viszonylag jó mérkőzést látha­tott a közönség. INDEX Ebedli Ferenc, a Dunaferr vezetőedzője: - Mi hagytuk ki a ziccereket, a végén mégis majdnem mi veszítettünk. Lengyel cseréje után jött fel a Diósgyőr. Az eredményt reálisnak tartom. Szabó Tibor, a Diósgyőr játékosa: - Nehéz ellenfél volt a Dunaferr, végül örülnünk kell az egyik pont­nak. Zavadszky Gábor, a Dunaferr játékosa: - Az első félidő helyzetei alapján megnyerhettük volna a talál­kozót. Rácz Róbert, a Diósgyőr kapusa: - Reális ered­mény, irreális pályán. Örülök, hogy összességében négy pontot vettünk el a Dunaferrtől. Szabados Attila, a Diósgyőri FC csatára: - A rossz talajon jó játékot produkált mindkét csapat. Gróf András, a Dunaferr ügyvezetője: - A rendkí­vül rossz talaj befolyásolta a mérkőzést, ennek elle­nére mégis azt mondom, hogy küzdelmes találkozót vívtak egymással a csapatok. Úgy vélem, helyzeteink alapján közelebb álltunk a győzelemhez. o­vo Dacolva sárral, vízzel, latyakkal és a természeti „áldás” okozta ve­szélyekkel, senki sem ismert lehetet­lent a pályán lévők közül már a kez­det kezdetén. Hatalmas ambícióval kezdtek a labdarúgók mindkét olda­lon, s az is feltűnt, hogy a fejekben rend van. Azaz: alkalmazkodva a körülményekhez senki sem passzol­­gatott, inkább meglő­tt labdákkal kísérleteztek a játékosok, ső­t a két csapat tagjai még arra is ügyeltek, hogy a passzok pontosak legyenek, hiszen a sártengerben nagyon nehéz fordulni, s utánaeredni az ellenfél­nek. Persze, voltak kötött szerepelt is a „színjátékban”. A dunaújvárosi ol­dalon Salamon Szabadost, Milova­novics pedig Egressyt fogta, a másik térfélen pedig Téger dolga volt, hogy Nicsenkót lehetetlenné tegye. Ne­gyedóra elteltével némi diósgyőri fö­lény volt regisztrálható, köszönhe­tően annak, hogy a hazai futballis­ták igyekeztek a talaj kínálta lehe­tőséget is bevonni az akcióikba: egy­­egy váratlan mozdulatra ugyanis nehezebben mozdultak a stabilitá­sukra is ügyelő védők. Ezzel együtt a vendégeké volt az első ziccer, bár­milyen furcsa, de Tököli helyzeténél szárazföldi megoldásokkal (gyors, pontos, lapos passzok) jutott el a ka­puig a dunaújvárosi csapat. Mindenki küzdött, harcolt - s ha kellett, csúszott és mászott -, tette a dolgát becsülettel. Minden pillanat­ban arra figyelt valamennyi játékos, hogy ő legyen az úr, s ne a körülmé­nyek. Váratlan keresztmozgásokra, helycserékre egyik oldalon sem na­gyon vállalkoztak a játékosok, min­denki a saját területén igyekezett eleget tenni feladatának, arra fi­gyelt, hogy az ellenfele ne juthasson szóhoz a neki rendelt területen. Nem volt egyetlenegy játékos sem, akinek ki-kihagyott volna a figyelme, mint­ha érezte és tudta volna mindenki, hogy ezúttal az dönthet, hogy ki a fe­gyelmezettebb, ki a céltudatosabb. Biztonsági megoldásokkal ope­ráltak tehát a küzdők, ezzel együtt A meccs hőse SALAMON MIKLÓS nem csak termetével emelkedett ki, hanem - ezúttal - a teljesítmé­nyével is rászolgált az elismerés­re. A dunaújvárosi védőjátékos szinte minden diósgyőri táma­dást megakadályozott és nem­csak a levegőben, hanem a földön is átjátszhatatlannak bizonyult. Remek ütemérzékkel lépett köz­be, és a megszerzett labdákat rendre igyekezett saját játékos­hoz továbbítani. Amikor lehető­sége volt, ügyesen kihozta a lab­dát a védekezőharmadból, míg a dunaújvárosi szögleteknél a DFC-kapu előterében is fel-fel­­bukkant. Ő nyújtotta a találkozó legkiemelkedőbb produkcióját, érdekes volt a játék, valódi sportese­mény, mert az elszántság minden el­képzelést fölülmúlt. Klasszikus ér­telemben vett futballról szó sem volt, egyéni párharcokból, váltakozó sikerű birkózásokból állt össze a kép. Jellemző, hogy csupán Za­­vadszkynak sikerült néhányszor két jó cselt bemutatnia egymás után, a többiek többnyire csak annyira vol­tak képesek, hogy igyekeztek a saját köreikben megtartani a labdát. Dominált hát a játékban a lendü­letes támadás, a gyors akció, ám ugyanígy jellemző volt a mérkőzésre az, hogy az ellenfél és a természet szorításában nem telhetett többre a játékosoktól. Ezzel együtt feltűnt, hogy a Dunaújváros így is képes él­ni bevált fegyverével, a letámadás­sal, míg a Diósgyőrnek nem volt öt­lete a felállt, mindenre figyelő véde­lem ellen (dicséretükre legyen mondva, hogy rendre újra és újra próbálkoztak, meg és megvereked­tek a védőkkel, hátha...hátha hibá­zik valaki). Csakhogy Salamon, Té­­ger és Milovanovics figyelme az első félidőben egy pillanatig sem lan­kadt, minden labdán rajta voltak, s ha ők kezdeményezhettek, pontosan indítottak. A dunaújvárosiak gólja váratlan volt, de - mondjuk így - benne volt a másik hibájára leső játékban. S a hi­ba a diósgyőri oldalon jött, és a lehe­tőséggel élt Lengyel. S a gól látható­an lelkeket, s lelkierőt sértett a diós­győrieknél. Kiesett ritmusából a ha­zai csapat, s a szünetig már a pár­harcok zömét is elvesztették a diós­győri játékosok. Az elszántságuk maradt, mindenki küzdött, harcolt, csatázott, de egy-egy ütem hiány­zott ahhoz, hogy többre legyenek képesek, mint ellenfelük. A folytatásban érthetően a táma­dást erőltette a Diósgyőr, nem is si­kertelenül, mert a hazaiak most már többször is eljutottak Nóta kapujá­ig. A diósgyőrieknek még lövésre is volt néha lehetőségük - és ilyesmire korábban a szervezett dunaújvárosi védekezés okán csak alig-alig akadt példa. Hiába volt a fölény, mert az ötlet továbbra is hiányzott a csapat­nál, az adott szituációkból mindenki mindig a lehető legtöbbet igyekezett kihozni, ám a sok egyéni tett nem le­hetett kollektív öröm forrása. A Dunaújváros higgadtan futbal­lozott, a vendégjátékosokat nem kergette pánikba, hogy folyamato­san támadott az ellenfél. A Dunaferr labdarúgói törekedtek arra, hogy a saját tempójukban, a saját stílusuk­ban futballozzanak (az ilyesmi ma­gabiztosságra vall, igaz mi más ad­hatna önbizalmat mint a vezetés az idegenbeli derbin). Ám a karmester, a dirigens hi­ányzott mindkét oldalon, s amíg a hazaiaknál szinte mindenki csak várta, hogy mit tesz majd a labdát birtokló társ, addig a másik oldalon segítségére siettek a kezdeményző­­nek. Szapor edző kettős cserével élt: Búzástól lendületet, Domokostól pe­dig erőszakosabb támadójátékot re­mélve. Búzás valóban fölpörögve, Domokos pedig erőteljesen kezdett, ám a dunaújvárosi védőket nem za­varták meg ezzel, továbbra is nagy figyelemmel és fegyelemmel tette a dolgát mindenki hátul. A DFC-nél a cserék egyértelműen a frissítést szolgálták, más nem lehetett oka a váltásnak, hiszen a csapat jól fut­ballozott. Mindezek, persze, csupán részle­tek, a nagy egész változatlan ma­radt: igazi ember-ember elleni küz­delem folyt a pályán. Senki sem ad­ta föl, mindenki ment, csak ment előre, küzdött, harcolt, csatázott. Csak hát... Más „íze" volt a megal­kuvást nem tűrő harcmodornak az egyik és a másik oldalon: a Diósgyőr futott az eredmény után, a Dunaúj­város pedig őrizte azt - ráadásul magabiztosan. Jellemző, hogy a ren­geteget futó Nicsenkót elöl mindig megtalálták a labdával az indítani szándékozók, az ukrán csatár pedig megtartotta a labdát addig, amíg mellé nem érkezett valaki segítsé­gül. Aztán jött a diósgyőri gól, bi­zonyságául annak, hogy szerencse is kell a futballhoz, s hogy Fortuna nem feltétlenül a magabiztosságot díjazza. Öngól jelentette a kiegyen­lítést, és hozta elő mindenkiből a maradék energiáit. Érthetően a re­ményre lelt hazai csapat volt az am­­biciózusabb, a lefújásig eltelt időben többet támadott a Diósgyőr, lendü­­­lesebben mint korábban, de végül maradt a döntetlen. Hogy­ jogos-e a döntetlen - az né­zőpont kérdése. A lényeg: a pályán lévők az adott körülményeket figyelembe véve a lehető legtöbbet hozták ki a meccs­ből, ezért volt igazi rangadó a diós­győri. Hajdó játékvezető ugyanúgy igazi sportemberként dirigált, mint ahogy a „rábízott” futballisták is igazi sportemberként küzdöttek. A számok tükrében DIÓSGYŐR-DUNAFERR Lövés­­ kapura: 5:2 (2:1) -mellé: 2:2 (1:1) -fölé: 3:3 (1:1) - összesen: 10:7 (4:3) Fejes: 0:1 (0:1) Les: 1:2 (0:1) Szabálytalanság: 10:16 (4:9) A mérkőzésről Budai Miklós, Doros László, Malonyai Péter, Nagy János és Vajda György tudósított. Fotók: Németh Ferenc­ ­ . ^ ■Ilii Milovanovics (jobbra) és­­Salamon tanulmányozza ! Egressy labdakezelését ___ Kovács Tibor (balra) és Tököli Attila figyelmének középpont­jában a labda A ►

Next