Nemzeti Sport, 2013. január (111. évfolyam, 1-30. szám)

2013-01-13 / 12. szám

Mint a moziban , Pierce Brosnan azzal fejezte be A világ nem elégben, hogy a karácsony korán jön idén. Azt most hagyjuk, hogy a 007-es a legrosszabb Bond-lánynak megválasz­tott Denise Richards filmbeli keresztnevén (Christmas) élcelődött romantikázás közben, de ha még nem szedte le a fáját, Hetényi Zoli odatehette a Nashville Predators levelét a szalaggal átkötött dobozok mellé azzal, hogy neki meg­késett a karácsonya. Mert egy NHL-es meghívó valóságos ajándék, és ha már itt tartunk, statisztikáink alapján legalább akkora képtelenség, mint amiket Nagy- Britannia titkos fegyvere végrehajt a filmvásznon. Kanadában több a jégcsarnok, mint nálunk a játékos, ráadásul az NHL az Egyesült Államok bajnoksága is, mi­közben nekünk a divízió 1 is magas olykor, nemhogy az A-csoport, szóval az égvilágon semmi nem predesztinál arra, hogy nekünk legyen NHL-esünk. De lehet, hogy lesz, amint már majdnem volt is. Szuper Levi, szegény, azon­­ban hiába epekedett, Vas Jankó mellől pedig az összes csatártársát felhívta a Dallas, csak mert észak-amerikai­ak/oroszok/skandinávok voltak, nem pedig magyarok. És ebben nem a konkrét nemzetiség, hanem az a fontos, hogy nincs úttörőnk, akinek tényleg sikerült volna már, akinek a neve mellett az NHL.com-on nemcsak az anya­könyvi adatai szerepelnek, hanem meccsszámok is. Ilyen lehet Hete. Ám nem most, hanem majd­­ valószínűleg. Hiszen a harmadosztályú Cincinnatiben is vannak előtte, a másodosztályú Milwaukee-ról nem is beszélve, na meg többször piszkálták már, hogy nem ismeri a tengeren­túlon honos trapézszabályt a kapu mögött, szóval ebből sem az világlik ki, hogy egy honfitársunk NHL-mérkőzé­­sen csúszik jégre hamarost. De valamiért mégiscsak az edzőtáborba várták a Preds vájt fülű bloggerei, a kapus­edző meg valamiért csak meghívta, mi pedig valamiért csak hisszük, hogy neki sikerülhet. Ha Brosnan ágyba vihette Denise Richardsot, akkor ez is megtörténhet, * t:­l MEGMONDOM JÉL A MAGAMÉT... ► A magyar jégkorongozók közül éppen egy kapus, Szuper Levente járt korábban közel ahhoz, hogy bemutatkozhasson az NHL-ben, ő azonban végül csak a kispadon ülte végig a Calgary Flames nyolc NHL- meccsét 2002-ben. Az észak-amerikai ligák világát azonban nála jobban senki sem ismeri itthon. Mekkora lépést jelent Hetényi Zoltánnak az NHL felé, hogy meghívták a Nashville Predators szezon előtti edzőtáborába? is Sokat változott az észak-amerikai ligák világa az elmúlt tíz évben, de van, ami állandó. A többi fiatalhoz hasonlóan Hetényi Zoli is részt vett már egy felkészülési edzőtáborban, de a Nashville-nél nyilván tisztábban szeretnék látni, kik játszanak a farmcsapatokban, hos­­­szú távon kikre számíthatnak. Ilyenkor normális, hogy felhívják azokat is, akik az ECHL-ben, a második számú farmcsapatban játszanak. A létrát mindenesetre ugyan­úgy meg kell mászni, márpedig Hetényi előtt még ott vannak, akik az AHL-es csapatban védenek, ráadásul az ECHL-es klubjában is egy rivális kapus. Elég merész ötlet abban reménykedni, hogy azonnal odakerülhet az NHL-es keretbe. Minden ember máshogy reagál a kihí­vásokra, így tanácsokat nem tudok adni, legfeljebb egy közhellyel szolgálhatok, kitartás nélkül nincs esély az előrelépésre. Ez egy húsdaráló, ahol természetes, hogy az embert egyik napról a másikra átirányítják egy másik csapathoz. AJÁNLJUK MAGUNKAT Szökés a golyók elöl Messzire sodorta az élet Magyarországtól Borbély Józsefet. Az egykori Ikarus-futballista 1956-ban menekült Nyugatra, golyózápor közepette szökött át a határon, és végül Dániában telepedett le. Ka­landjairól és a dániai magyar futballistákról hétfői Fókusz rovatunkban olvashatnak. JÖVŐKÉP ÖTLET­­____________________________ Az életjáradék nagy segítséget jelentene Sallói István szerint a szövetségnek hamar lépnie kell • SINKOVICS GÁBOR Nehéz utat találni. Két rész jelent meg eddig lapunkban abból a sorozatból, amelyben egykori futballisták, korábbi kedvencek sorsáról, gondjai­ról írtunk. A témához sokan és sokféleképpen szóltak hozzá. Sallói István, korábbi válogatott, a KTE Sportigaz­gatója viszont kézzelfogható megoldást javasol. „Muszáj megoldást találnunk, mert egyre több a szívbe marko­ló történet..." Sallói István mondta ezt, mi­után elolvasta lapunkban a Tö­­rőcsik Andrásról és Galaschek Péterről megjelent cikket. De az egykori válogatott játékosnak nem kell újságot olvasnia ahhoz, hogy tudja, rengeteg korábbi lab­darúgó került nehéz helyzetbe, vált munkanélkülivé. Hogy meg­oldást kell találni, aligha vitás. A klubok többsége napi gondokkal küzd, sokszor még fűtésre sem jut, nemhogy a régi kedvencek istápolására. Pedig van, létezik kiút a kilátástalanságból. Sallói István mondatait érdemes lenne sokszorosítani, kiszögezni a par­kokban, a stadionokban és leg­főképpen a Magyar Labdarúgó Szövetség faliújságján. „Hollandiában és Belgiumban már régóta működik a rendszer - mondja Sallói István. - A szövet­ség kötelező jelleggel visszatartja a futballisták fizetésének tíz vagy húsz százalékát, közös alapba teszi, mondván, a játékos har­mincöt éves kora után életjára­dékhoz jut az összegből. Nincs el­lenkezés, nincs vita ebből. Itthon is ezt kell csinálni. Az MLSZ-nek határozottan kell fellépnie, mert a labdarúgó nem üzletember, nem ért a pénzhez, a forgatásá­hoz, befektetéséhez. Ezt a saját példámból is tudom. Hat évet futballoztam Izraelben, és ami­kor befejeztem a pályafutásomat, ottani barátaim azt javasolták, itt az ingatlanbumm, nagyjából tízezer dollárért lehet lakások­hoz jutni, amelyek később jóval többet érnek majd. Gyáva voltam hozzá, nem vágtam bele, nagy Hollandiában és Belgium­ban már régóta működik a rendszer. A szövetség kötelező jelleggel vis­­­szatartja a futballisták fizetésének tíz vagy húsz százalékát. . mm hiba volt. De én még szerencsés­nek vallhatom magam, hiszen amikor abbahagytam a futballt, egy hónap múlva már technikai igazgató voltam a magyar labda­rúgó-válogatott mellett, Bicskei Bertalan hívására..." Akar-e spórolni egy most hu­szonéves, jól kereső futballista? Hajlandó-e lemondani jövedelme húsz-harminc szá­­­zalékáról, gondolván a jövőre? Aktuális kérdések, a válasz nem egyértelmű. „Igazi csapda ez a futballis­ták számára - folytatja Sallói István. - Mert úgy vannak vele, könnyen jött, könnyen megy a pénz. Látom, hogy mennek, vá­sárolnak, költekeznek, mond­hatnám, így van ez rendjén, hiszen fiatalok, divatosnak kell lenni, meg minden. Csakhogy az mégsem járja, hogy amúgy jól kereső, havi több százezer forintot zsebre tevő labdarúgók kéthónapos fizetéscsúszás után már kétségbe esnek, már pa­naszkodnak, mert egyszerűen nincsen félretett pénzük, ami volt, elköltötték. Szomorúan olvastam a Törőcsik Andrásról és Galaschek Péterről megjelent cikket, mert két meghatározó já­tékosról van szó, akik igen mes­­­sze kerültek a labdarúgástól, a reflektorfénytől. Legyen intő példa mindenki számára, hogy gondolni kell a jövőre. Ehhez nyújthatna nagy segítséget az az életjáradék, amelyet az MLSZ közbejöttével kaphatnának a kiöregedett futballisták. Minél hamarabb lépni kell, létre kell hozni egy pénzügyi alapot, és ha másképp nem megy, kötelezővé tenni a pénzlevonásokat. A fut­ballisták saját érdekében..." íme a kulcs, amelyet már csak be kell tenni a zárba. Sorozatunk pedig szerdán folytatódik - újabb keserű tör­ténettel. • Sallói István gyorsan lépne, hogy ne legyen sokkal több, Törőcsik Andráséhoz hasonló szomorú történet Sallói István a külföldi példáról FOTÓ: NS-ARCHÍV GYŐR KERETALAKÍTÁS­­ Szlovák válogatott érkezhet Marián Had megfordult a Lokomotiv Moszkvában és a Sportingban is . A Ferencváros mellett a Győ­ri ETO kezdte legkorábban a felkészülést a tavaszi idényre, s bár Pintér Attila együttese janu­ár 4-től edz, a tervek szerint az első felkészülési mérkőzést csak január 30-án, a szlovákiai Nagy­­megyer SK ellen játssza. Addig azonban a szakmai stáb és a hát­térben a vezetőség is dolgozik, s a héten eldőlt, a télen egyetlen kölcsönadott labdarúgó sem tér vissza a zöld-fehérekhez. A klub egyetlen klubot váltó kölcsönjá­­tékosa Simon András, aki a pén­teki hírekkel ellentétben nem anyaegyesületénél folytatja, ha­nem a szezon végéig Siófokon. A korábbi U20-as válogatott csatár az ősszel rendszeres bo­kafájdalma miatt nem játszott a Lombard Pápában, ám Horváth Károly szakmai igazgató szíve­sen látja Siófokon, bízva benne, hogy a támadó az őszi öt bajno­kinál több mérkőzésen léphet pályára. Simon András a sereghajtó­nál korábbi két ETO-s csapat­társával is együtt futballozhat, mivel eldőlt, hogy Kiss Máté és Windecker József a bajnokság végéig a kék-sárgáknál marad. Zámbó Bence sem vált csa­patot, így a tavasszal továbbra is a Kaposvári Rákócziban fut­­ballozik. A belső védő gyorsan tekintélyt harcolt ki magának, s bár pályafutása során az élvo­nalban még nem szerzett gólt, az őszi idényben tizennégy baj­nokin kétszer volt eredményes. Időközben Győrben történt változás, a tizennégyszeres vá­logatott Marián Had szerepelt próbajátékon az ETO-parkban. A Slovan Bratislava 30 eszten­dős hátvédje az ősszel kölcsön­ben a DAC Dunajská Stredában futballozott, Pintér Attila és a szakmai stáb még nem döntött a légiós szerződtetéséről. Marián Had 2004 és 2007 kö­zött 14-szer volt válogatott, de játszott a Lokomotív Moszkvá­ban és a Sportingban is. T.N.a ▲ A harmincéves Marián Hadról később dönt a győri szakmai stáb 4 v А­А 4 *

Next