Nemzeti Sport, 2013. április (111. évfolyam, 89-117. szám)

2013-04-08 / 95. szám

FOTÓ:GANAK LÁSZLÓ Nem tudunk, de nem is akarunk túllépni azon, amit a román Irosport című „sportnapilap” a Valcea-ugor női BL-elődöntő kapcsán megengedett magának. Az újság szerkesztői olimpiai és világbajnok román sportolókat kértek meg arra, hogy a lap címoldalára és internetes kiadásába készülő képeken úgy pózoljanak, hogy közben Görbicz Anita mezén taposnak, vagy éppen azt imitálják, amint széttépik, illetve poroltóval lefújják a világklasszis kézilabdázónő dresszét. A sport szellemétől távoli, primitív ötlet kigondolásában és megvaló­sításában részt vevők szégyelljék magukat, egyben felhívunk minden jóérzésű sportszeretőt, határolódjon el a napilap alantas tettétől ►2-3. oldal LABDARÚGÁS LABDARÚGÁS JÉGKORONG sikeres esztüzem A Loki már fél éve képtelen idegenben nyerni, most is meg kellett elégednie a döntetlennel.. VTekintve, hogy a hazaiak­­ a 90. percben a kapufát is f­eltalálták, a DVSC az egy ponttal is elégedett lehet ! ► 4. oldal ÉttjÉHiMik­i jó hír ►13. oldal fehérváriak három, kapott gól nélkül megnyert'­­NB I-es meccs után buktak el Diósgyőrben úgy,a­­ihogy egy büntetőt is MAGYARORSZÁG LENGYELORSZÁG Egy héttel a divízió 1-es vb rajtja előtt a válogatotton látszott a felkészülés okozta fáradtság, de így is megnyerte első ráhangoló meccsét, ez mindenképpen FOTÓ: SZABÓ MIKLÓS wn ím fi Pi / * v v j M-.8 i \ W ViIj .v * g y t a M- ä (m V * V i * JAt 13

Next