Nemzeti Sport, 2014. február (112. évfolyam, 31-58. szám)

2014-02-14 / 44. szám

21 Labdarúgás A VILÁGHÍRŰ EDZŐ, MARCELLO LIPPI IS LÁTTA A VESZÉLYES CSATÁRT BIZALOM ÉS HÁLA­ ­­DZURJÁK JÓZSEF az FTC korábbi gólkirálya „Annak idején velem is előfordult, hogy a felkészülés alatt egymás után rúgtam a gólokat, aztán elkezdődött a bajnokság, lefutott három meccs, és még nem találtam a kapuba. Szerencsére az edzőm és a játé­kostársak is bíztak bennem, és a folytatásban ezt sikerült meghálálnom. Nikolics Nemanjának a vérében van a gólszerzés, ha a Videoton jól szerepel tavasszal, jó néhány gólra lehet számítani tőle.” Zombori András» Remek védekezés, pazar táma­dójáték, fölényes győzelem. Nem járnánk messze az igaz­ságtól, ha így foglalnánk össze a Videoton labdarúgóinak teljesít­ményét, amelyet a kínai Kuang­­csou Evergrande 5-1-es legyő­zésekor mutattak. Persze azt is tudni kell, legyen bármennyire is sikeres (vagy éppen sikertelen) egy felkészülési mérkőzés, leg­feljebb tapasztalatokat hozhat. Megerősítheti a játékosokat, a szakmai stáb tagjait abban, hogy jó úton indultak el, van értelme az olykor pokolba kívánt felké­szülésnek, de rávilágíthat a hi­bákra is, amelyek az előrelépés érdekében javítandók. Az ázsiai BL-győztes ellen a pozitívumok­ból akadt több, és ez érthetően elégedettséggel tölti el az együt­tes kétszeres válogatott támadó­ját, Nikolics Nemanját. „Jó napot fogtunk ki, erős ellen­féllel szemben sikerült majdnem mindent megvalósítanunk ab­ból, amit elterveztünk - mondta a találkozó másnapján a 26 esztendős futballista. - Azon­nal hozzáteszem, amikor erős ellenféllel játszunk, könnyebben kijönnek a hibák, így volt ez a kínai együttes ellen is. Vagyis a győzelem ellenére sem bízhatjuk el magunkat, mindig van javu­lási lehetőség. Hogy a négygólos különbség mennyire reális? Van, hogy egy csapatnak minden sike­rül, máskor a legnagyobb igyeke­zet ellenére sem jön össze semmi. GÓLT SZERZETT eddig a felkészülési mérkőzéseken a Videoton, és ebből öt Nikolics Nemanja nevéhez fűződött Szerdán az elképzeléseink szerint alakultak az események, de pél­dául a Dnipro elleni összecsa­páson, amikor már a második percben kétgólos hátrányban voltunk, nem ez volt a helyzet. ” Nikolics Nemanja jó szo­kásához híven a Kuangcsou Evergrande ellen is gólt szer­zett, ezzel a Videoton hatodik felkészülési mérkőzésén az ötö­dik találatát is megszerezte. Ez azért is örömteli a székesfehér­vári szimpatizánsok számára, mert csapatuk gólfelelőse még januárban megsérült az Otelul Galati elleni találkozón (nem mellékesen két gólt azért akkor is szerzett), ezért nem utazha­tott el a válogatott törökországi edzőtáborába. „Támadófutballt játszunk, a társaim remekül kiszolgál­nak, ennek köszönhetem, hogy jönnek a gólok - folytatta a fehérváriak csatára. - Egy tá­madónak fontos, hogy a kapu előtt jó döntéseket hozzon, tény, nem lennék szomorú, ha a baj­nokságban is hasonlóan teljesí­tenék. Most az a legfontosabb, hogy a Kaposvár elleni Liga­kupa-mérkőzésre és a bajnoki rajtra jó állapotban legyek, il­letve legyünk. Az előző edzőtá­borozásunkat végigkísérte egy makacs sérülés. Begyulladt a sípcsontom, ráadásul a romá­nok elleni mérkőzésen éppen az érzékeny részre kaptam rúgást. Emiatt kisebb ödéma alakult ki, tíz napot pihennem kellett. FOTÓ: MIRKÓ ISTVÁN és sajnos ki kellett hagynom a válogatott beleki edzőtáborát. Fontos volt, hogy rendbe jöjjek, most azon vagyok, hogy teljesít­ményemmel legközelebb is kiér­demeljem a meghívót. ” Egy futballista mérkőzés közben érthetőn a futballra koncentrál, de azért kíváncsi­ak voltunk rá, hogy a Kuang­csou Evergrande ellen Nikolics Nemanja milyen benyomáso­kat szerzett az ellenfél világhírű edzőjéről, Marcello Lippiről. „Nagyjából hatvan percet ját­szottam, aztán bementem az öl­tözőbe, ám az feltűnt, hogy Mar­cello Lippi nyugodt, megfontolt ember - mondta a labdarúgó. - Feltételezem, a mérkőzés előtt elmondja, mit vár a játékosa­itól, aztán a szünetben vagy a meccs végén pedig számon kér. Remek labdarúgói vannak, ne­kem a brazil Muriqui futballja tetszett a legjobban. Amikor ja­nuárban Spanyolországban ké­szültünk, még az volt a legfon­tosabb, hogy a kemény munka mellett a meccseken ne sérüljön meg senki. Hiányzott belőlünk a dinamika, de José Gomes látni akarta, fáradtan milyen dön­téseket hozunk. Azóta frissítet­tünk, ez a Dinamo Moszkva és a Kuangcsou Evergrande ellen már játékban is visszaköszönt. Hétfőn az orosz bajnokságban ötödik CSZKA Moszkva ellen lé­pünk pályára, jó lenne, ha akkor is sikerülne megvalósítanunk a szakmai stáb elképzeléseit. ” T­­ős : Mintegy torreádor -Nikolics Nemanja spanyolországi a futballarénákban visz be végzetes döféseket ÓRIÁSI FORMÁBAN JÁTSZIK Nikolics Nemanja, aki nem tett le a válogatottságról sem 11 THURY GÁBOR: Nem kértek belőle Fazekas László megelégelte, hogy az Újpestnél és a válogatottnál sem tartottak igényt szolgá­lataira, hatvanhat évesen már nincsenek edzői ambíciói. Pedig a 92-szeres válogatott futballista korábban szívesen jött volna, de nem hívták. Kupa magyarországi szerepvállalása annyiban merült ki, hogy a kilencvenes években Mészöly Kálmán mellett edzősködött a válogatottnál Bálint László után Fazekas volt a második lab­darúgó, aki a szocialista érában a sportvezetőség engedélyével Nyugat-Európába igazolhatott. A­­ korifeusok bizonyos életkor és váloga­tottság után elen­gedték a legjobba­kat, úgy okoskodtak, hogy légiósaink modern kori céhle­gényekként megis­merve a kinti viszo­nyokat, hazatérve labdarúgásunk hasz­­nára válnak.Ám ez a generáció elveszett futballunk számára - mint ahogyan utódaik közül is kevesen tértek vissza a hazai vérkeringésbe. Bálint, Fazekas, Mül­ler Sándor, Burcsa Győző vagy Kovács Ervin, Disztl László, a felsorolás szinte vég nélkül folytatható. S ez még akkor is elgondolkodtató, ha nem törvény­­szerű, hogy karrierje befejezése után valamennyi futballista sportága közelében maradjon. A mi céhlegényeink kirajzottak és öregbítették labdarúgásunk hírnevét - a mai légiósok zöméhez képest mindenképpen -, aztán akadt, aki sikerei színhelyén telepedett le, volt, aki hazatért, ám a magyar futball egyik típusból sem kért. Miköz­ben itthon kialakult egy urambátyámos rendszer, aki a labdarúgásból akart megélni, annak ebbe kellett betagozódnia. Sommás vélemény, de a végeredmény (telenség) ezt tükrözi. Ez nem jelen­ti azt, hogy négy-öt magyar nem hajolt össze, ha futball volt a téma, de a fejlettebb futballkultúrá­­ban meghonosodott struktúra itthon nem hono­sodott meg. És Fazekasék már nem is honosítják meg. A végére egy jó hír. Dárdai Pál és Lőw Zsolt tanácsait igénylik. Meg egy rossz: nagy a baj. A mi céh­legényeink kirajzottak és öregbítették labdarúgásunk hírnevét. FOTÓ: KORPONAI TAMÁS MTK - GYÓGYULÓBAN Szúrás, zsibbadás és a nagy ijedtség Csíki Norbert, sérülés - kis túlzással össze­nőttek. Az MTK Budapest bal oldali támadója legutóbb a grúz Szioni Bolniszi elleni (2-0) fel­készülési mérkőzésen sérült meg Belekben. „Szúrást éreztem a bokámban, zsibbadt is, rettentően megijedtem, hogy újra súlyosan megsérültem - mondta a 22 éves játékos, aki tavaly a bokájával, a térdével, a combjá­val és a vádlijával bajlódott. - Ártalmatlan szituáció volt, elindultam volna, kitámasz­tottam, de sajnos megcsúszott a lábam, ek­kor történt a baj. Nincs nagy probléma, csak meghúzódtak a bokaszalagjaim, jegelem, pihenek, és kezelik a lábam. Sajnos pénteken biztosan nem játszhatok a Metalurg Doneck ellen, pedig szerettem volna bizonyítani az erős ukrán csapat ellen. A lényeg, hogy né­hány napon belül csatlakozhatok a többi­ekhez, s teljes értékű munkát végezhetek.” A grúzok ellen nemcsak Csíki Norbert, ha­nem Vass Patrik is megsérült. „A vádlimat rúgták meg a grúzok elleni mérkőzésen - mondta a kék-fehérek 21 esz­tendős jobb oldali támadója. - Csütörtökön már a csapattal dolgozhattam, pénteken pe­dig pályára léphetek az ukránok ellen. ” José Gomes: Nagyszerű a lelkesedés José Gomes érthetően elégedetten nyilatkozott a klub honlapján a Vidi magabiztos győzelme után, ám mondandójában a portugál szakem­ber érdekes módon nem csapata gólerős játékát emelte ki. „Ahogy a vasárnapi mérkőzés után is elmond­tam, az elmúlt edzőtáborban kevesebb, míg most több időt hagytunk a pihenésre a játékosoknak a meccsek előtt. Az ilyen erős ellenfelek ellen a hangsúly mindig a védekezésen van, hiszen ha a csapat ezt jól megoldja, támadásban is jobb színvonalat tud nyújtani. A csapat megint meg­mutatta, hogy képes harcolni és nagyon szerve­zetten játszani, ami természetesen remek érzés. Követtünk el hibákat egyénileg és csapatként is, és miután megnéztük a felvételeket, megbe­széljük ezeket a játékosokkal, és kijavítjuk őket. Leginkább megint a játékosok hozzáállásával, a lelkesedéssel voltam elégedett. Nem csak az eredmény miatt, hiszen ezt mondtam vasárnap is, amikor nulla nullát játszottunk. Örülünk, hogy megvalósítottuk azt, amit elterveztünk." KISPEST - GÓLVONAL Nem kispados RIVALIZÁLNI JÓ! Az örök csereszerep helyett harcolni akar Czuczi Márton Cseppet sem érezheti biztonságban magát Kemenes Szabolcs, a Budapest Honvéd első számú kapusa, ugyanis a 21 esztendős Czuczi Márton helyet kö­vetel magának a csapatban. Az ifjú nem verbálisan üzent hadat társának, hanem tettekkel bizonyít­ja, lehet rá számítani. Magabiztosan védett a szerdai, Kecskemét elleni felkészülési mérkőzésen is, a 3-2-re megnyert találkozón egy gólt kapott - tizenegyesből - a másodikkal már a 60. percben helyére beálló Szemerédi Norbertnek kell elszámolnia. Fiatal kora ellenére rögös utat tud­hat maga mögött a tehetséges kapus. A Puskás Akadémián pallérozódott, majd megfordult Újpesten, mígnem 16 évesen Kispesten, a Magyar Futball Akadémián kötött ki, és ma már azt mondja, a Honvédnál tettek a legtöb­bet azért, hogy kapus váljék belőle. Karrierje is töretlenek tűnt, ám egy éve az egyik edzésen fejsérülést szen­vedett, s aztán ősszel a Szigetszent­­miklós elleni Ligakupa-mérkőzésen újra megtörtént a baj. . Akkor ismét fejbe rúgtak - emléke­zett vissza a kapus. - S bár akkoriban fejvédő nélkül védtem, a felépülés után újra visszavettem, sőt, amíg a kapuban állok a pályafutásom során, rajtam is marad. Megszoktam, s egyáltalán nem zavar abban, hogy a lehető legjobban védjek. ” Természetesen tudja, hol a helye, ám érthető, hogy szeretne kilépni Ke­menes Szabolcs árnyékából. „Nem lesz könnyű, mert remek ka­pussal kell rivalizálnom, aki a profi ligában szereplő játékosok szavazata alapján legutóbb az év kapusa lett - mondta a kispesti labdarúgó. - Persze nem adom fel, megküzdök az elsősé­gért, ha pedig nem megy, odébbállok, mert a pályafutásom végéig mégsem ülhetek a padon. Egyébként jó a kap­csolat közöttünk, Kemenes Szabolcs so­kat segít abban, hogy minél képzettebb kapus legyek.” Az alapképességei kiválóak a fiatal játékosnak, és ha ilyen elszánt marad, újra ott lehet a nagy lehetőség kapujá­ban­­ a gólvonal előtt. V.GY. K. ■ - Kép a múltból: Czuczi Márton itt még fejvédő nélkül állt a vonal előtt fotó: korponai tamás 2014. február 14., péntek nemző sport

Next