Nemzeti Sport, 2017. június (115. évfolyam, 147-175. szám)

2017-06-30 / 175. szám

MALONYAI PÉTER jövő héten okosabbak leszünk. Ami természetes a kupameccseknél. Egy hét múlva kapnak igazi hangsúlyt azok a percek, pillanatok, amelyek fontos­nak látszanak a kuparajt okán. A Fradinál például az, hogy hiába látszott mindvé­gig, jobb a Jelgavánál, a vége két gól előny lett, ami kevés is, meg elég is. Kevés, ha a két csapat közötti különbséget nézzük, s elegendő - ha továbbjut a csapat. A Vasas hátrányból szerzett előnyt, hogy az­tán öt perc alatt visszatérjen a kiindulópontra­­ a hátrányhoz. Nem kétlem, megmagyarázzák majd az érdekeltek, hogy mi miért történt, ám mentség nincs. Nem lehet. Ha MÉG MINDIG egy csapat remekül futballozva idegenben MARADI vezet két góllal, s a BENNÜNK végén kikap, ha nem PÖKHENDISÉG, tud élni azzal’ h°9Y " egyébként esélyesebb­­ ellenfele köpni-nyerni nem tud a meglepetéstől, a hallgatás, a néma csönd s némi szégyenkezés a legillendőbb magatartás. A Videoton sokáig nem tudott mit kezdeni a nem éppen acélos, de roppant szívós máltaiakkal, pedig ellenük - a tudás alapján - több mint jó esély volt a kupameccsek leghatásosabb fegyverére, a gyors gólra, gólokra. Ugyanakkor mindhárom csapatunk alapvetően továbbjuthat, az eredmények után nem mondható, hogy már az első napon odalett a remény. Ez is va­lami. Hogy lett, izraeli meg máltai ellenfél kapcsán lehet örvendezni? Igen, a lettek, az izraeliek és a máltaiak jóvoltából. Mert ne feledkezzünk meg a másik oldalról sem. Képzeljük el, hogyan vághatott neki június utolsó csütörtökjének a Jelgava, a Beitar Jeruzsálem és a Balzan. Mondjuk, a magyar csapatok tavalyi, ta­valyelőtti kupaeredményei vagy éppen az andorrai blamából kiindulva. Biztos vagyok benne, hogy a továbbjutásról beszélgettek az öltözőben, eszükbe sem jutott, hogy „tisztes helytállás”, meg ilyesmik. Csak ránk jellemző, hogy lehet akármennyire si­ralmas a jelen, még mindig maradt bennünk annyi pökhendiség a múltból, hogy egyértelműen „Eze­ket lemossuk!” felkiáltással figyeljünk a kora nyári meccsekre (is). Miközben a mi gépünk - maradva a képnél - csak kímélő mosásra képes, enyhe cent­rifugával. Ha a valóságból indulunk ki, kifejezetten jól ál­lunk. Elvégre a Fradi esetében két gól, az két gól, a Vasas megmutatta azt is, hogy képes jobban futbal­lozni, mint a Beitar, a Videoton pedig - akármennyi lett tegnap a vége - sokkal jobb csapat a máltainál, így hát mindenki örüljön, bosszankodjon - vér­­mérséklete szerint. A pohár - hadd jöjjön már egy közhely - teli is van, meg üres is. A lényeg úgyis az, hogy mivel. V ?! Teszek rájuk... TEGNAPI SZÁMUNKBAN INTERJÚT KÖZÖLTÜNK CSANK JÁNOS KORÁBBI LABDARÚGÓ SZÖVETSÉGI KAPITÁNNYAL, AKI 70 ÉVESEN A MEGYE I-BEN LESZ SZAKMAI TANÁCSADÓ. AZ INTERNETES PORTÁLUNKRA ÉRKEZŐ VÉLEMÉNYEKBŐL IDÉZÜNK. nanilorvil „ Nem értem, miért kell piszkálni Cson­kot? Sokat megélt öregember, legalább ezt illene tisztelni! Magyar szinten a jobb edzők közé tartozott a maga idejében." feriker ? „Magyar szinten is középszerű edző volt. A Vác edzőjeként is kapott egy négyest az akkor amatőr ciprusiaktól! Nem volt helye a válogatott élén, de az NB Iben sem!" jónál. „Az 1-7, 0­5-ös meccsen Csank nem játszott. Azt a játékosokon kell számon kérni. Ha egyszer is ültél 15 percet a padon, akkor tudnád, nem olyan egyszerű az, hogy csak úgy belenyúlok a meccsbe... Ezek szerint a PSG edzője is kókler? Csank igenis ért a focihoz! Gopderellenes „Gondolom, a Ferrarihoz is a 70 éves rutinos falusi autószerelő bácsit alkalmazom, hiszen milyen ügyesen állítja be a dobfékeket! És az az izzócsererutin! Na, Csank ma ez a szint..." !­­Két korosztályos együttes kiesése után TÁVOZIK '*WmjB KCPÁBES SESSI !4XYSZÍtfé8O1. a volt szövetségi kapitá­l. •'-----a aki megye egyes csapatnál lesz szakmai tanácsadó. «#' VIIKSHI 2017. június 30., péntek nem­zetisport 1 Ez ám a kézi munka n­ em baj, ha van is a galamb, csak tojjon - idéz­hetnék egy klasszikust most, hogy bizonyos körökben versenyt finnyáskodnak a Telekom- Veszprém talajváltásával kapcsolatban. Egye­sek már a vég kezdetét vizionálják, holott szimplán any­­nyi történt, hogy aki megtehette, feltőkésítette a klubot, azaz mehet minden tovább a maga útján. Azt nagyjából sejtjük, hogy férfi kézilabdában a Bajno­kok Ligája négyes döntőjéhez nem elég a lelkesedés és a szaktudás, az kizárólag összevásárolt és összekovácsolt nemzetközi sztáralakulatok terepe, ami miatt persze me­gint lehet grimaszokat vágni, csak éppen az összes csa­patsportban ez a helyzet. Amióta a Bosman-döntés meg­született, nagyjából meghúzatott a határvonal, a gazdag klubok eredményesek, a többiek a morzsák után kapkod­hatnak, lokális sikerekre törekedhetnek, és ahogy nézem, ez a törvény nagyjából örökérvényűre ítéltetett futballban, kosárlabdában és jégkorongban (bár ez utóbbiaknál kissé árnyalja a képet az amerikai profi ligák elszívó hatása), de egyre mélyül a szakadék kézilabdában is, vízilabdában is. Utóbbi kettőben annyival nyitottabb a verseny, hogy az elitbe kerüléshez szükséges pénz mennyisége ép ésszel még felfogható, sőt, elő is teremthető, míg mondjuk foci­ban már az ésszerűség határán túl van az az invesztíció, amelynek árán mutatkozna némi esély a már globális szereplő Real, Barca, Bayern, Juventus, Manchester Uni­ted beérésére. Pontosabban, arab kliensek így is szemérmetlen pénzeket költenek el mondjuk Párizsban, és Roman Abramovics Chelsea-kalandja sem piaci alapú, mind­ azonáltal ha valaki mindenáron élsportra akar áldozni, ne lökdössük el a klubház ajtajától. Veszprémben érték született az évtizedek során, és a helyi vezetők állhatatosságának hála, többé-kevésbé sikerült is haladniuk a korral, jóllehet tudjuk, a BL- trófea becserkészésének sosem lankadó vágya egyre drágábban fenntartható vállalkozást kívánt. Ami egy ideig ment üzleti sufnituninggal, hogy légiósnak fizet­tünk, magyaroknak csak aztán, vagy akkor sem (lásd még Mocsai mester sóhaját: „Persze megbüntetném a külföldit is, de csak kinevetne, hogy komám, előbb utaljátok át a fizetésem...”), az nagyjából a nyolcad­­döntő, negyeddöntő magasságáig volt elegendő, a final fourhoz nagyon nem. Öt éve sikerült szintet lépni, amihez persze az sem ár­tott, hogy az addig tündöklő spanyol élgárdák többsége összecsuklott a Hispániát megrogyasztó válság miatt, így részben levegősebb lett a mezőny a Ciudad Real nélkül, részben minőségi kézisek váltak könnyedén igazolhatóvá. Egyedül az irdatlan tagsági és gazdasági hátterének neki­támaszkodni képes Barcelona maradt talpon - mondjuk úgy, a katalánok sok minden másban is kivételt jelente­nek, hiszen náluk egyértelmű, hogy nem a javuló sport­finanszírozási rendszer vagy egy a sportágba belesze­­relmesedő nábob hoz új minőséget; a nívó állandó, mert olyan tradíciókon nyugszik, amelyek betonbiztos alapot adnak a folyamatos világszínvonalhoz. Mondjuk, alap van Veszprémben is - most még több aszfalt érkezik hozzá­­, hiszen egyike azon kevés (saj­nos rémesen kevés) hazai sportvállalkozásoknak, ame­lyeknél legalább úgy működik az egylet, ahogy a sport­bizniszben tanítják. Azaz van normális arénája, amely rendszeresen megtelik, kvázi a jegyárbevétel szemmel látható tétel a főkönyvben (nem keverhető össze a pla­fonról véletlenül aláhulló pók tetemével, mint néhány első osztályú fociklubnál), a szurkolók fogyasztanak, mezt vesznek, ráadásul ellentétben az ütemes tapso­lásnál sokkal többre nem hajlandó német drukkerekkel, még semmihez sem fogható hangulatot is képesek te­remteni a meccseken. (Sőt, tudjuk, a veszpréminél ér­tőbb közönség kevés van, arrafelé ötből három és fél AZT TÉNYLEG CSUPÁN MELLÉKESEN JEGYZEM MEG, SPORTSZAKMAI KÖHINTÉSEK MELLETT, HOGY EGYÉBKÉNT ÉVEK ÓTA EGY-EGY BL-SZOM­­BATON­ VASÁRNAP A VILÁGSZÍNVONAL KEL ÉLETRE A VESZPRÉM ARÉNÁBAN. SE TÖBB, SE KEVESEBB. NEM KELL ÉVEKET VÁRNI A DE­­PECHE MODE-RA VAGY JOSÉ CARRERASRA, VAGY HOGY KÉT JÓL EL­TALÁLT LÖVÉSNEK HÁLA FELMEGYÜNK A FŐTÁB­LÁRA, ÉS TALÁN KISOR­SOLJÁK NEKÜNK­­A REÁLT. Kis ezren kapásból felhördülnek egy lépéshibánál.) Más kérdés, hogy a magyar viszonylatban igencsak kiemelt helyárak, plusz a büfében a sörért kérhető pénzek még mindig nem közelítenek ahhoz, hogy a sztárok Nyugat- Európával kompatibilis bérét kitermeljék. A keleti végeken ezért képtelenség valódi piaci ala­pon működtetni egy csapatot - már persze akkor, ha Bajnokok Ligáját szeretnénk nyerni. Mondhatnánk, le­gyen elég az EHF-kupa meg a magyar bajnoki cím - de ki a fene akar sör helyett vizet inni? Amúgy ha megnézzük a múltat, azt látjuk, hogy épp a fent említettek miatt a Barcelona állandó szereplő a Baj­nokok Ligája (anno BEK) legjobb négy csapata között, továbbá a Kiel neve tűnik fel relatív rendszerességgel - egyébként nagy a jövés-menés. A jelenlegi veszpré­mi tulajváltás kapcsán sóhajtozókat megkérdezném: az arab pénzzel felpumpált PSG-t mennyire nézzük finto­rogva? Vagy az orosz injekcióval BL-győzelemig vágtázó macedón Vardart? Az „Építők” neve legalább már 2002-ben is feltűnt az akkor még oda-vissza vágós döntők sorában, állandó tényezővé nőtte ki magát a csapat európai szinten, miköz­ben akkori legyőzője, a Magdeburg erősen beleszürkült a német mezőnybe. Azt tényleg csupán mellékesen jegyzem meg, sport­­szakmai köhintések mellett, hogy egyébként évek óta egy-egy BL-szombaton­ vasárnap a világszínvonal kel életre a Veszprém Arénában. Se több, se kevesebb. Nem kell éveket várni a Depeche Mode-ra vagy José Carreras­­ra, vagy hogy két jól eltalált lövésnek hála felmegyünk a főtáblára, és talán kisorsolják nekünk a Reált, és akkor évtizedenként egyszer látunk valami topfutballnak minő­sülő játékot a zöld gyepen... Nem, ez minden évben van, két-három hetente, és mivel a kézilabda elképesztően látványos sporttá vált, fantasztikus élményt nyújt - és ez ott zajlik a szemünk előtt, élőben. Nem hinném, hogy életszerű lenne feltenni a kérdést, mindenáron szükségünk van-e erre. Mindenáron nyilván nincs, ám a három-, négy- vagy ötmilliárdos költségvetés messze nem az a nagyságrend, amely miatt bármilyen ív­ben hanyatt kellene vágni magunkat. Barcelonában és Pá­rizsban még így is kuncognak, hogy szerencsére azoknak ott a Bakonyban relatíve behatároltak a lehetőségeik. Noha tény, hogy a nagy álom még mindig nem teljesült - sajnos ma is emlékszem a tavaly májusi mondatokra: lehet, hogy a Veszprém egyszer BL-t fog nyerni, ám so­hasem fog annyira közel állni a végső sikerhez tíz perccel egy döntő vége előtt, mint a Kielce ellen -, azt is meg kell adni, azért valamiféle szakmai minőséget mégiscsak elő­állítanak évről évre. Mert a pénz fontos, de a final fourba jutás továbbra sem kizárólag a főkönyvön múlik, a gólokat nem a főnök lövi, a támadásokat nem a VIP-páholyokban ülő főtámogatók védekezik ki. Lábjegyzet persze akad, hiszen annál tényleg jóval ré­gebb óta dübörög a sikertörténet, hogy ne épülhetett volna ki mellette valami igazán hatékony utánpótlásműhely. Egy ilyen együttes bűvkörében mégiscsak felhalmozódhatott volna annyi szakmai tapasztalat, hogy a garantáltan lel­kes gyerekek közül - ha megfelelő a szint, gyanítom eljöttek volna máshonnan is - kinevelődjön mondjuk­ öt-hat olyan játékos, aki tényleg be is kerül a csa­­patba. Ehhez képest most elbúcsúz­­tatták Gulyás Pétert, és... Nem úgy fest, hogy a magyarok aránya nőne a valóban bevethetők között, miközben lassan visszaszelí­dül nullára a Veszprémben pallérozottak száma. A saját akolban neveltekkel amúgy még könnyebb kö­zelíteni a sportpiaci tankönyvek által ideálisnak nevezett állapotokhoz. Meg izgalomból is kevesebb jut, hogy találunk-e legköze­lebb is alanyt a tőkekiiga­zításhoz. CSURKA Gergely A megszokott impozáns környezetben várja a hétvégén a magyar főváros a Red Bull Air Race mezőnyét. Miközben a háttérben, lent a Dunán a vizes vb megnyitójához építik a színpadot, a gépek már a budapesti égbolton hasítanak, mintha nem is kerozin, hanem valamilyen titkos energiaital hajtaná őket. MTI

Next