Nemzeti Sport, 2018. november (116. évfolyam, 311-325. szám)

2018-11-21 / 316. szám

THURY Gábor árciusban újrakezdjük.” Az 1956-os forradalom leverését követően ez volt a jelszó azok körében, akik reményked­tek, hogy a forradalom tüze újra fellobban. A remény gyakran a házak falára mázolt MÚK rövidítésben nyert kifejezést. Labdarúgó-válogatottunk legközelebb márci­usban lép pályára, hogy a december 2-i sorso­lást követően az Európa-bajnoki selejtezőn bi­zonyítson. Legjobbjaink évét értékeljük a 6. és a 7. oldalon, az elemzés nem mellőzi a statisz­tikákat sem, márpedig a számok nem hazud­nak - más kérdés, hogy ki milyen következte­tést von le belőlük. Nos, ezt nyilván elvégzik tisztelt olvasóink, magam az összképpel fog­lalkoznék. Ehhez - reményeim szerint utoljára - le kell írni Georges Leekens nevét, aki nem feltétlenül azért bukott meg, mert rossz szak­ember, hanem azért, mert nem a magyar válo­gatotthoz való. Többet ne foglalkozzunk vele, felesleges. i'n­ga Ahhoz képest, f. 1 , hogy Marco ÖSSZEÁLLNI Rossival hon­ LATSZIK VALAMI. nan indultunk, a mérleg po­zitív. Újra összeállni látszik valami, ami nem feltétlenül szakmai kérdés. Az elemzésben olvasható, hogy az olasz szövetségi kapitány milyen hadrendben küldte pályára csapatát - de ez engem nem különösebben érdekel, mint ahogyan a legutóbbi két válogatott találkozó után az együttest újra szívükbe záró szurkoló­kat sem érdekelte. Mintha újból csapat lenne a csapat, érzem a kohéziót, s ha már összetar­tó erőről van szó: ez az erő a játékosok iránti bizalom és az edzőbe vetett hit. Gyorsan hoz­záteszem, egyben számon is kérem: itt azért profi labdarúgókról van szó, akiknek zöme nem újonc a válogatottban, úgyhogy nem sze­rencsés visszamutogatni a belga szakember­re, mert egyetlen játékosnak sem tiltotta meg, hogy jól futballozzon... A magyar labdarúgók lelkivilágát ismerő Marco Rossi afelé halad, hogy a reményt már reális dimenzióba helyezi. Ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy az Eb-selejtezőről válogatot­tunk eljut a kontinensbajnokságra, de éppen a Rossi-érában mutatott játéknak köszönhetően nagy a valószínűsége, hogy ott lehet a Nemze­tek Ligája-sorozat igencsak cirkalmas végjá­tékában, ahonnan még van út az Eb-re. TEGNAPI SZÁMUNKBAN TUDÓSÍTOTTUNK A NÉ­­METORSZÁG-HOLLANDIA (2-2) LABDARÚGÓ NL-CSOPORTMECCSRŐL. AZ INTERNETES POR­TÁLUNKRA ÉRKEZŐ VÉLEMÉNYEKBŐL IDÉZÜNK, csak a Bayern „Elérkezett Löw búcsújának ide­je. Nem képes felrázni a csapatot, ez látszik. Bárhol máshol már rég repült volna." aterotja „Megvolt a koreográfiája a meccsnek. Nem bunda volt, csak a németek lelkének jobb volt ez így, mivel a franciák azért engedték ma­gukra a hollandokat, hogy kiejtsék a németeket." _flacchus „Kétlem, hogy a franciákkal akartak kitolni. A hollandokkal sokkal nagyobb a rivali­zálás fociban, mint a franciákkal. Ezt elszóra­kozták a végén. Kétlem, hogy egy vb-döntőben is így védekeztek volna az utolsó percekben. ” Lala 195 „Minek kellett Muttert beállítani? Egy jó passza, labdaérintése sem volt, sőt...’ Zselykice „ Orbán szerencsére nem várt tovább, és minket választott! Ha nem így történt volna, a néme­tek következő meccsén kezdőként debütál... " herb­us „Ennyit a holland foci temetéséről. Két­­három éve még tragikus hangok jöttek az ottani lehangoló állapotokról. ” Jozsisz „Nem tudom, van-e értelme az NL-nek. Sok rossz meccs, fáradt játékosok, túlterhelés. Rossz irányba megy a futball, csak a bevétel a fontos a játékosok kizsigerelése mellett. ” ______| Későn érő narancs _ Ai A-Ugából mit kieső német»k f­feáag?r« 2018. november 21., szerda nemzi sport Siófok KC női kézilabdacsapata vasárnap 37-26-ra tönkreverte és kiejtette az EHF-ku­­pából az orosz bajnoki ezüstérmes Lada Tog­liatti együttesét; a hazaiaknál Silje Solberg ka­pus parádézott, Andrea Kobetic kilenc, Estelle Nze Minko nyolc gólt lőtt, de a mezőny legjobbjai közé sorolhatunk egy hópárducot is. Az illető az SKC kabalafigurája, és ebben a műfajban a legrangosabb kupában, a BL-ben is dobogóesélyesnek tartanánk. Még akkor is, ha a hópár­duc nem feltétlenül őshonos a Balaton déli partján, de hogy mást ne mondjunk, az Egyesült Államokban is jó másfél évszázada tekintik jelképüknek a demokraták a szamarat, a republikánusok pedig az elefántot, és bizo­nyos esetekben okkal érezzük úgy, hogy roppant találó mindkét választás. • E felütésből már kitűnik, hogy alább nem minden idők legfajsúlyosabb publicisztikája következik, de a sportélet kabalafigurái egyszer megérnek egy alaposabb elemzést. Hiszen az, ki mit tekint saját szimbólumának, kivel, mivel azonosítja, miként jeleníti meg, látja és láttatja magát, be­felé és kifelé milyen üzenetet közvetít, hangulatot áraszt vagy gerjeszt e választással, sok mindent elárul. Mert bár a klub és a szurkolótábor között az első számú kapocs természetesen maga a csapat, a mérkőzés, aztán jöhet a „merchandising”, a termékek vagy inkább ereklyék sora, mezek, sapkák, zászlók, söröskorsók - a leghívebb, leg­­élőbb és legstabilabb ismérvek egyike mégis a kabala. A siófoki hópárduc például ebben az „ezer" nemzeti­ségű, ám így is családias hangulatú csapatban az össze­tartás, összetartozás kovásza; megesett, hogy tortával köszöntötte fel a születésnapját ünneplő törzsszurkolót, máskor több korsó sört vitt ki a B-közép első sorába. Másutt tudatosan egészen más típusú jelképre voksol­nak. Szélsőséges, de szinte világszerte ismert Quakes­­adus Mascotacus, azaz rövidebben Q. Semmiképpen sem IQ. A kék szörny 2006-ben tűnt fel a San Jose Earthquakes futballcsapatánál, ahol mindjárt kreáltak neki egy múltat is: eszerint­­ az 1906-os San Franciscó-i földrengés (angolul earthquake) szülötte, majd' száz éven át a hegyekben élt, főként fekete áfonyán, mígnem egyszer csak lesétált a völgybe, és betoppant a stadion­ba. Azóta valóban úgy viseli magát, mint aki természeti katasztrófa során fogant, és azt közvetíti a vendégnek: nem ellenfél, hanem ellenség vagy, ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel. Hat éve a Los Angeles Galaxy el­leni mérkőzésen nem kisebb idolnak rontott neki, mint David Beckham, később ezt is felülmúlta, amikor a me­xikói América pályára befutó szurkolóját leterítette, és a biztonságiak megérkezéséig a földön tartotta. Békésebb szörny az Inverness zseniális találmánya, Lionel Nessie. A skót másodosztályú gárda névválasztá­sa egyszerre utal a város közelében található tóra, Loch Nessre, illetve a legenda szerint a mélyén rejtőzködő őshüllőre, valamint a Barcelona argentin csillagára. A galambszürke klubot kizárólag Messi-Nessie helyezte fel a nemzetközi futballtérképre. Természetesen nem csupa szörnyetegkabala népesíti be a különféle pályákat, de ha belegondolunk, e tekin­tetben nem túl nagy a mozgástér. Tárgyat bajos életre kelteni, a stilizált figurákat nehéz megkedvelni, a növény teljességgel kizárható, nagyjából maradnak az állatok. Bizonyára nem véletlen, hogy az olimpiai história három messze legsikeresebb „maszkotja” egyaránt négylábú. Az első próbálkozás, Waldi, a müncheni tacskó még nem hozott áttörést 1972-ben, de Misa annál inkább 1980-ban. Az afganisztáni „kaland” miatt nem kifeje­zetten szovjetbarát hangulatban egy régi vágású, békés és lomha orosz mackó üzleti szempontból is rekordokat­­. AZ AMERIKAI BUNYÓST ARRA KÉRTÉK, HÚZZON BE EGYET AZ ELŐTTE PÓZOLÓ BÁBUNAK, Ő PEDIG ERŐFITOGTATÁSKÉNT MÉG AZ ÁLLKAPCSÁT IS ELTÖRTE, MERT MINT UTÓBB MENTEGETŐZÖTT, FEL SEM VETŐDÖTT BENNE, HOGY ÉLŐ EMBERT REJT A JELMEZ. döngetett, csupán Cobi, az 1992-es barcelonai játékok katalán pásztorkutyája állta vele a versenyt. A képze­letbeli bronzérem Hodorié (1988, Szöul) aki a tigris és a kisfiú koreai nyelvű ötvözetéből született. A többieket már fel sem tudjuk idézni, legfeljebb az atlantaiak mel­lényúlását. Izzyt 1996-ból - nevét állítólag a „What is it?” jogos kérdésből kapta -, az első, számítógéppel terve­zett alakot, az eddigi legsikertelenebb próbálkozást. Az efféle hibának lehet nagy tétje, következménye is, ezt nekünk, magyaroknak felesleges bizonygatni. Hogy mást ne mondjunk, Gyárfás Tamást, az úszószövetség exelnökét végül nem Hosszú Katinka ütötte ki pozíciójá­ból, hanem az - egyébként minden más tekintetben rop­pant sikeres - 2017-es budapesti vizes világbajnokság kabalafigurája. Nem az „árvízkárosult" kinézete miatt kitagadott-megtagadott plüsskutya, Bol-Dog, hanem utódja, Water Willy, akinek keresztneve a szlengben saj­nos jó ideje férfi nemi szervet jelent. Csakhogy erről a hazai névadóknak fogalmuk sem volt. Maradva itthon, az utóbbi évek legvagányabb, legka­rakteresebb jelképválasztása az MTK-é: ő Gedeon, a liba. Meggyőző fölénnyel nyerte meg a kék-fehérek Facebook­­oldalán indított szavazást, más kérdés, hogy azóta önmagá­ban a „Gá, gá, gá, MTK” rigmusért nem logikus megsértőd­ni, hiszen a liba mégsem mondhatja, hogy mek, mek, mek. A Köln­­ valódi­­ kecskéje viszont igen. Őfelsége, Hennes, pontosabban a dinasztia az edzőlegendáról, Hennes Weisweilerről kapta a nevét. Történt ugyanis, még 1951-ben, hogy az FCK stadionjában fellépő cirkusz kecskéje levizelte Weisweiler mester ingét, mire rögvest átkeresztelték Hennesre, 1953-ban iktatták be hiva­talosan. A „leszármazottak” fő feladata ugyan kimerül abban, hogy a mérkőzések előtt körbesétálnak a stadi­onban, mégse higgyük, hogy amúgy merő káposztafa­­lás az életük, olykor nagy veszélyek lelkesednek rájuk. Szegény IV. Hennes például az 1978-as bajnoki diadal heves ünneplésétől szívinfarktust kapott, Vili. Hennes ellen pedig 2016 szeptemberében az ősi vetélytárs Mön­­chengladbach hívei merényletet terveztek. Be is hatoltak szállására, a kölni állatkertbe, de az éber őrök szeren­csére elriasztották a csuklyás gonosztevőket. Ismét hazai vizekre tempózva, 2000 februárjában, a vízilabda Bajnokok Ligája BVSC-Olympiakosz csoport­­mérkőzésén, a Szőnyi úton elképesztő élményben le­hetett részünk: az ellenfél edzője egyszerűen lepofozta a magyar kabalafigurát. Részben indulatból, részben bágyatag játékosai feltüzelésének szándékával, mire ők az otromba akciótól egészen belelkesedtek, 6-6-ról 6-6-os döntetlenre mentették a veszni látszó meccset. Úgy esett, hogy kétgólos hátránynál időt kért a görögök okkal zaklatott szerb trénere, Nikola Sztamenics, akit to­vább hergelt, hogy a hazaiak kék-sárga szamara odaset­tenkedett mögé. Sztamenics előbb még csak el akarta zavarni, utóbb azonban egy fejlépés­ jobbegyenes kom­binációval leverte. Szegény pára onnantól a kismedence partján lógatta a lábát és az orrát, az athéniak új erőre kapva bevágtak két gólt, amikor pedig a mérkőzés után kérdőre vontam az edzőt, azt felelte: „Az a szamár vagy micsoda nagyon sportszerűtlenül viselkedett. Ahelyett, hogy a közönség hangulatát emelte volna, állandóan velem szórakozott, ha gólt kaptunk, nekem mutogatott, amikor meg időt kértem, odajött mellém dumálni. Mégse csinált senki semmit, ezért saját kezűleg kellett igazsá­got osztanom.” A vasutasok szamaránál is keservesebben járt az az áldozat, amelyet élő televíziós műsorban ütött ki a nehézsúlyú ökölvívó-világbajnoki címmérkőzésére ké­szülő Deontay Wilder. Az amerikai bunyóst arra kérték, húzzon be egyet az előtte pózoló bábunak, ő pedig erő­fitogtatásként még az állkapcsát is eltörte, mert mint utóbb mentegetőzött, fel sem vetődött benne, hogy élő embert rejt a jelmez. A röhögéstől vinnyogó műsorvezető kiszámolta a földön fekvő kabalát, akit az adás végén kórházba szállí­tottak. Szamarak, szörnyek A jelképek nagy része azért köszöni, szerencsére jól van. Nincs is más választásuk, hi­szen egy bohóc és egy világ­­klasszis erényeit kell egye­síteniük. Feladatuk, hogy mindig boldognak és győz­tesnek tetsszenek. Akkor is, ha a szurkoló szomorú, és a csapat kikap. BALLAI Attila Tévedés ne essék, nem egy új, öszvér sportág pillanata látszik a fotón: a japán tollaslabdázó, Okuhara Nozomi nem a Fosbury-stílust gyakorolja, csak éppen fura testtartással próbálja visszaütni a labdát a thaiföldi Ratchanok Intanonnak a Hongkong Openen. REUTERS V­­

Next