Nemzeti Sport, 2019. október (117. évfolyam, 282-296. szám)

2019-10-18 / 284. szám

ff A HAMIS NOSZTALGIÁRA ÉS A »BEZZEG RÉGEN« MANTRÁRA MINDIG VAN FOGADÓKÉSZSÉG. Ost látszik csak igazán, hogy a Formula-1 -es tulajdonjogokat 2016 végén megvásárló Li­berty Media milyen kemény fába vágta a fejszéjét, hiszen ha még a rutinos róka Ross Brawn sem bír a csapatokkal, az tényleg kiábrándító képet fest a közegről. Az új vezetők a folyamatos toldozás-foldozás mel­lett 2021 -re ígérték a drasztikus változásokat hozó áttörést, csakhogy mindaddig, amíg az önérzetes csapatok lobbiereje olyan erős, hogy az hatással lehet az új szabályokra, elkerülhetetlenek a rosz­­sz kompromisszumok. Márpedig az F1-es ver­senyzéssel járó brutális költségek miatt a sport­ági vezetők nem alkalmazhatják a „megszoksz vagy megszöksz" alapelvet, hiszen ha két-három versenyképes istálló a számára vállalhatatlan feltételek miatt valóban a távozás mellett dönt, egyszerűen képtelenség lesz pótolni őket. Sokan legyintenek, hogy egy­szerűen ki kellene dol­gozni a sportág ér­dekét legin­kább szol­gáló szabályrendszert, amely alapján az aktuális istállók vagy vállalják a nevezést, vagy nem, de sajnos ez nem az a sportág, amelyben a vonako­dó résztvevők helyett boldogan beugrana ,néhány ugyanolyan minőséget képviselő alakulat... Ezzel pedig az a baj, hogy - még ha valóban pon­tosan látják és tudják is, melyik területhez miként kellene hozzányúlni - meg van kötve Brawnék keze a valódi változásokat illetően. A brit­ szak­ember egyébként már a kezdet kezdetén felvá­zolta alapvető terveit, amelyek egytől egyig logi­kusan hangzottak, ám olyan közegben, amelyben a profit és az önzés minden szempontból felülírja a szakmai érveket, képtelenség a sportág való­di érdekei szerint irányítani. A topcsapatoknak ráadásul van egy aduász is a kezükben: az F1 hagyományaira és „DNS-ére” való hivatkozás, amivel a konzervatív szurkolók többségét is ma­guk mellé állítják. Bár többnyire épp ezek a több évtizede berögzült megszokások akadályozzák, hogy a sorozat alkalmazkodjon a modern kor igényeihez, a hamis nosztalgiára és a „bezzeg régen" mantrára mindig van fogadókészség. Mindezt figyelembe véve túl sok illúziónk aligha lehet 2021-gyel kapcsolatban, amely ugyan szá­mos változást hoz majd, ám korántsem annyit, amennyit Brawn szeretett volna. TEGNAP ANNAK KAPCSÁN, HOGY HATOD­SZOR IS ARANYCIPŐS LETT, INTERJÚT KÖZÖLTÜNK LIONEL MESSIVEL. AZ INTER­NETES PORTÁLUNKRA ÉRKEZŐ VÉLEMÉNYEK­BŐL IDÉZÜNK. Schultzl „Óriási játékos, ennek kapcsán mil­liárdos, mégis meg tudott maradni szerény, szimpatikus embernek!" Fradi Barcalan „El kell ismerni, jelenleg a leg­jobb és amellett rendkívül szerény." Ainemin :Végtelenül szimpatikus, családcent­rikus, konzervatív figura. Nagycsaládos em­ber, s ami egyre aberráltabb világunkban egy­re kevésbé evidens: mindegyik gyermekének ugyanaz az édesanyja. Az a fajta személyiség, aki nemcsak a szavaival, de a tetteivel is vallja Istent. ’ Dertzu „ Évek óta elképesztő a meccs/gól muta­tója. Még úgy is, hogy egyre többet játszik visz­­szavontabban. Azért nem mindegy, hogy Xavi és Iniesta szolgál ki, és úgy lesz ennyit, vagy úgy, hogy közben te szolgálod ki még a társaidat is. Ebben is nagyon erős. Ráadásul sok esetben a társak nem is tudják olyan hatékonyan befejez­ni az akciót. Ellenkező esetben lehetne sokkal magasabb a gólpasszainak a száma. De ezt nem kell magyarázni. 34/36, hihetetlen. Sokad­szor. Bízzunk benne, hogy ő és a hasonló zsenik minél tovább képesek ilyen szinten játszani." 2019. okt 16 , péntek nemmmsport­ ogalmam sincs, mi járhatott azoknak a szur­kolóknak a fejében, akik a Szófiában rendezett Bulgária—Anglia futball Európa-bajnoki selejte­zőn végig fütyültek, valahányszor a vendégek színes bőrű játékosaihoz került a labda. Mi tagadás, egészen kivételes kitartásról és következetességről adtak ta­núbizonyságot, hiszen a labda sokat vándorolt a piros mezesek lábán, akik közül Rashford vagy Sterling gó­lokkal is „provokálta" a hazai tábort. Cseppet sem magyarázatnak szánva teszem hozzá, hogy a sportban - különösen a futballban - egyáltalán nem ritka jelenségről van szó. Eredendő célja az ellen­fél focistáinak megzavarása, elbizonytalanítása, józan elmeállapotából való olyan mértékű kibillentése, hogy aztán jobb lábbal a balt rúgja el, ne pedig a labdát. Aki­nek még nem huhogtak, vagy nem tettek megjegyzést a bőrszínére, származására, netán az identitását ere­dendően meghatározó nemzet, népcsoport valós vagy címkeként ráragasztott tulajdonságaira, aligha képes megfelelő empátiával kezelni a helyzetet. És itt nem a lusta, hazug vagy önpusztító típusú, meglehetősen globális érvényű bélyegekre utalok, hiszen az emberi gyarlóság szinte bárkiből előhozhat hasonló megnyil­vánulásokat más vagy akár önmaga ellen. De, kezdjük az alapvetések szintjéről. A szakiroda­­lom szerint a rasszizmus olyan gondolkodásmódot jelent, amely kiemeli az emberek külső vagy belső tulajdonságait, ezekhez morális, társadalmi vagy po­litikai különbségeket rendel hozzá, az ilyen ismérvek alapján létrehozott csoportok között - feltételezett tulajdonságaik vagy értékeik alapján - egyfajta hie­rarchiát állít fel. Van némi bikkfanyelvűség a megha­tározásban, összességében azonban közérthető képet fest egy történelmileg mélyen gyökerező attitűdről. A rassz szó ugyanis eredendően egészen ártalmatlanul - a francia race kifejezésből magyarítva - emberfajtát jelent. A nyugat-európai gondolkodásmód találta fém­eszközként az Európán kívüli népek gyarmati leigázá­sának morálisan akceptálható, „természetes" folya­matként való elfogadtatásához. Röpke száz esztendő alatt célba is ért az elképzelés, a huszadik század elejére uralkodó nézetté vált Európa-szerte, illetve az európai bevándorlók által uralt „fehértelepes” társa-' dalmakban. Rasszokról vagy emberi „fajokról" beszél- •, éi ma már nemcsak elavult, hanem pontatlan is, min­denekelőtt a rasszizmus által megcélzott csoportok fizikai-lelki jólétét súlyosan károsító szóhasználat. És nemcsak azért, mert immár tudományosan bizonyított tény, hogy az emberiség valamennyi csoportja a ma Afrikaként ismert földrészről származik. Mi tagadás, a versenysport krémjének egyre jelen­tősebb része is: tagjai nemcsak az egykori gyarmat­­tartó országokban vannak jelen alanyi jogon, hanem a fél évszázadon át a különböző falak és vasfüggö­nyök „védelmezésében” saját érintetlenségüket ered­ményesen megőrző kelet-európai országokban is. Bulgáriától Azerbajdzsánig immár a másodosztályú klubok többsége is foglalkoztat színes bőrű futbal­listát, mindenkinek megvan a maga feketéje. Megíté­lésüket természetesen elsősorban a pályán nyújtott teljesítményük határozza meg, de ha a gólok mellett emberként is szerethetőnek bizonyulnak, a Jóisten sem menti meg őket a Józsi becenévtől, az albérleti szomszédok fojtogató szeretetétől, a nyugdíjas nénik epét-májat próbálóan zsíros töltött káposztájától. De ha egyszer ellenfélként sodorja vissza őket a futbal­listasors, jó eséllyel számíthatnak rá, hogy rasszista felhangú cikizések közepette kell majd szolgálniuk aktuális kenyéradójukat. A NORVÉGOK SVÉD KAPITÁNYA, LARS LAGERBÄCK ELŐZETESEN AGGO­DALMÁNAK ADOTT OKOT A LELÁTÓK AKÁR GYEREKEKKEL VALÓ BENÉPESÍTÉSE MIATT, MONDVÁN, SEMMI ÉRTELMÜK A HASONLÓ, KICSE­LEZHETŐ BÜNTETŐ­­INTÉZKEDÉSEKNEK. És ez csak a faji, nemzetiségi alapú megkülönbözte­tés és kirekesztés egyik formája. Mert ilyenek vagyunk mi, emberek. Látens rasszisták. Hogy miként lettünk ilyenek, annak feltárásán géntudósoktól történészekig és szociológusokig egész szakember-ármádia dolgoz­hatna szakmányban. Az sem kétséges, hogy tenni kell ellene. A huhogás, az idegengyűlölő rigmusok, a fizikai és lelki atrocitá­sok ellen egyaránt. A szövetségek, csapatok nemzet­közi rendezvényekről való tartós száműzése hatékony eszköznek tetszik, csakhogy van itt egy bökkenő. Ha következetesen alkalmazzák, akkor Olaszországtól Kamcsatkáig kiürülnek a stadionok, a szurkolói rig­musokat gyakorló kóruspróbákon ugyanis minimum leordítják annak a fejét, aki kizárólag píszí, minden szempontból cizellált csatadalok mellett kardoskodik. Vagy egyszerűen elhajtják, némi rasszista felhangú út­­ravaló kíséretében. A hogyan és miként, illetve a honnantól kezdve meddig terjedően kérdések képezik a probléma lénye­gét. A bulgáriai botrány - a mérkőzést kétszer is félbe­szakította a játékvezető a rasszista megnyilvánulások miatt - következményei máris túlmutatnak az eddigi, a kettős mércét napi rendszerességgel alkalmazó, az isteni kegyet azonosíthatatlan szempontok szerint al­kalmazó gyakorlaton. A mérkőzés másnapján a bolgár kormány lemondásra szólította fel az ország labda­rúgó-szövetségének elnökét, az egykori 102-szeres válogatott kapust, Boriszlav Mihajlovot, aki délutánra távozott is a posztjáról. Rasszizmus elleni hadjáratot hirdetett az UEFA elnöke, Aleksander Ceferin is, a mér­kőzésről szóló ellenőri jelentés és a játékvezetői jegy­zőkönyv megfelelő alaposságú értékeléséig egyelőre csak a szlogenek szintjén. Az európai szövetség diszk­riminációellenes partnere, a Labdarúgás a rasszizmus ellen Európában (FARE) nevű hálózat ismert képviselői viszont máris tudni vélik, hogy a Szófiában történtek miatt az UEFA kizárhatja Bulgáriát a sorozatból. Pél­dát statuálandó, természetesen. Talán meg is teszi, a bolgár futball érdekérvényesítő képessége, illetve a balkáni ország piaca nem tűnik olyan léptékűnek, hogy ellent tudjon állni egy ilyen nyomásnak. De mit kezdenek akkor például a török helyzettel, a kurdok elleni hadjárattal? Ott ugyanis nemcsak a pszi­chére hatnak, hanem vér folyik, emberek halnak meg, életek forognak veszélyben, a török válogatott pedig a pályára is magával vitte vezetőivel, hadseregével való szolidaritásának üzenetét. A török piac, a sport- és egyéb diplomáciai befolyás, az ország geopolitikai súlya viszont egészen máshová pozícionálja a kisebb kontinensnyi országot, mint Bulgáriát, Magyarorszá­got vagy Romániát, amelynek lelátóit időnként kiüríti az UEFA rendcsinálási késztetése. A helyzet közben lassan hangulatkeltési, hogy ne mondjam, zsarolási eszközzé válik. A román-norvég Eb-selejtező mérkőzésen, hasonlóan a magyar-azeri meccshez, gyereksereg töltötte meg a lelátókat, s élte meg eddigi élete talán legnagyobb élményét. A köly­kök a találkozó előtt és a szünetben bizony rohangál­tak a stadion kerengőin, a román szövetség tea-ropi­­sütemény ingyentraktája is ösztönzően hatott a korra amúgy is jellemző fokozott mozgásigényre. De hogy ebből norvég szurkolói panasz származzon, arra soha­sem gondoltam volna. Márpedig az jött vissza, hogy a meglett korú norvég embereket gyerekbandák űzték­­zaklatták a román fővárosban. Miközben a srácokat szervezetten, buszokkal szállították az ország külön­böző városaiból, a stadion közvetlen közelében száll­tak le, felügyelet alatt vonultak be az arénába. Mindezt szemtanúként állíthatom. De Lars Lagerbäck, a nor­végok svéd kapitánya sem maradt ki a sorból,amikor előzetesen aggodalmának adott okot a lelátók akár gyerekekkel való benépesítése miatt, mondván, sem­mi értelmük a hasonló, kicselezhető büntetőintézkedéseknek. A majdnem mindent eldöntő novemberi román-svéd előtti hangulatkeltést máris megkezdték a svédek, bár az ő aggodalmuk­­nak már van némi alapja. * * Akkorra ugyanis vissza­tér a stadionba az ide­gengyűlölő repertoárt , alaposan ismerő, azt bárhol előadni kész kemény mag. Ha a­­ helyzet fokozódik, elképzelhető, hogy hosszú időre utolsó alkalommal. Huhogások CSINTA Samu­­­t Katalin cambridge-i hercegné férjével, Vilmos herceggel Pakisztánba látogatott, és Lahorban kipróbálta az Egyesült Királyságban és az ázsiai országban is rendkívül népszerű sportágat, a krikettet.

Next