Nemzeti Sport, 2020. július (118. évfolyam, 169-183. szám)

2020-07-15 / 183. szám

MALONYAI Péter­ em vall nagy fantáziára a kezdés, ám őszinte: éltesse az Isten Egervári Sándort! Bis hundert und zwanzig - ahogy mifelénk mondják, azaz lega­lább százhúsz évig. Mert megérdemli - teszem még hozzá, nem titkolva elfogultságomat sem. És a büszkeségemet, hiszen klubtársak vagyunk, örökös tagja , a MASC-99 MINDENT MEGTETTEK AZÉRT, HOGY MINÉL ÉDESEBB LEGYEN A BOSSZÚ­­nak, margitszigeti egye­sületünknek, nekem ez megtiszteltetés. Mert a klub napjainkon éppen olyan visszafogottan, okosan érvelve ma­gyarázott, mint ahogy az öltözőben. Jó volt hallgatni, jó volt tanulni tőle, pedig vannak ám ott hozzáértő sportemberek, le­gyen elegendő csak elnökünket, a vívók szövetségi kapitányát, Udvarhelyi Gábort említenem vagy volt főszerkesztőnket Buzgó Józsefet. És örök barátját, Bihámy Bélát, aki a Pénzügyőrben volt remek futballista s főként igazi sportember - futball, stabil értékrend, sportszerűség, ez az, ami az ünnepeltet megfogja. Természetesen, hiszen őt is jellemzi, így aztán természetes, hogy az utóbbi évtizedek bajnokcsapatai közül hozzám a dunaújvárosi áll a legközelebb. Igazi csapat volt, sőt CSAPAT, köszön­hetően annak, hogy mestere pedagógusnak sem utolsó: csendes szóval, kérlelhetetlen következe­tességgel végezte munkáját, ennek köszönhetően, hiába voltak más és más egyéniségek a keret tagjai, egyfelé húztak. Aranyérmük idényében (1999-2000) 16 ponttal előzték meg a második MTK-t, azt a csapatot, amely szintén az ő vezérletével, a Fradi előtt 19 pontos előnnyel lett első egy esztendővel korábban. Egervári Sándornak mégis mennie kellett, így elégtétel, visszavágás volt a javából a fölényes siker, a játékosai is átérezték a helyzetet, mindent megtettek azért, hogy minél édesebb legyen a bosszú. Nem tudom, emlékszik-e rá, bennem nagyon meg­maradt, amikor szegedi futballistaként 1977-ben Salgótarjánban a kapusát védendő, meglehetősen erőteljes mozdulattal taszajtotta odébb a hazaiak egyik kedvencét, Szoó Józsefet. Nem ért kiállítást, de Jaczina bíró a drukkerek „fogságában" leküldte a pályáról. Egervári nem lett nyugodt a döntéstől, a lelátó is háborgott, mégis, mielőtt az öltözőbe indult, lekezelt Szoóval, mintegy elnézést kérve, a pályán lezárva a történetet. Apróság? Meglehet, ám nem feltétlenül az emlé­kezetes sikerekből, hangos kudarcokból, hanem sok-sok, ezer és ezer, a salgótarjánihoz hasonló pillanatból áll össze minden játékos- és edzői pályafutás - az ünnepelt azok közé tartozik, akiknél csak nehezen utánozhatóan. De akinek tényleg futball a futball, annak érdemes megpróbálnia. ip­­o TEGNAPI SZÁMUNKBAN KÖZÖLTÜK, HOGY A FÉRFIAKNÁL KIK LETTEK A KÉZISEK KÉZISE VERSENY DOBOGÓSAI. AZ INTERNETES PORTÁ­LUNKRA ÉREEŐ VÉLEMÉNYEKBŐL IDÉZÜNK. HandballKing „Ez így helyes. Kovács Péter a legjobb. " QX456 „Varga Pista a legjobb! Akinek volt szeren­cséje látni, alighanem egyetért." geretsberg „Nálam az első két helyezett stimmel, és elnézést kérek Varga Pistától, de a bronz jó helyre került." pisti 11 „Nincs semmi bajom se Kováccsal, se Nagy Lacival, de nálam Varga a nyerő i­ó zseni volt, a technikai tudása utolérhetetlen. " Fairplayer „A sonendiség borzasztó relatív, szinte lehetetlen ekkora időtáv legjobbjainak tudását, tel­jesítményét, eredményeit összemérni. Játék ez, úgy is kell kezelni. Összességében mégis van bennem egy kis hiányérzet, úgy, hogy a szóba jöhető kézilab­dázók mindegyikét láttam játszani. Nem tudom, ki helyett, de Szilágyi »Szacsa« és alighanem Adorján János nélkül nem lehet teljes az első tíz." Batika „A statisztika alapján mindenképpen jó helyre került a cím. Nálam Varga, Éles, Kovács a sorrend. Utóbbinak gratuláció ezért a tényleg nagyon szubjektív diadalhoz. Szerencsére sok jó játékos volt, és reméljük, lesz is még a magyar kézilabda berkeiben!"­ ­ A Kézisek kézise: Kovács Péter .saSSsSSsS A **55 a m*1«Sk Nagy lAírió, a harmati* Varga ÖTvín. ^ * 20. I1., szerda nemzetisport ALAPVONA­L ■ü Túlélőtábor , én korosztályom talán még (vagy már?) em­lékszik Bruce Lee „A sárkány közbelép" című filmjére, amelyben harcművészek egy szigeten próbálják meg eldönteni, ki a legjobb közülük. Aligá­torok, egy kis ármánykodás, pofonok, van ott minden, mint a búcsúban. Ha csak ezt nézem, nem ördögtől való ötlet, hogy Dana White, a UFC első embere az Egyesült Arab Emírségekben található Jász-szigetre terelte össze harcosai egy részét, ahol két hét alatt négy gálát tartanak. A többség a koronavírus-járvánnyal összefüggésben nem léphet be az Egyesült Államok területére, viszont a megélhetése múlhat azon, har­colhat-e vagy sem, így White lépett, kockáztatott­­ és alighanem bejön neki. „Hatszáz sportolóval állok szerződésben. Fogalmam sincs, az NFL-ben hányan vannak. De itt is, ott is nagyon nehéz kontrollálni ezeket a versenyzőket. Mindannyian felnőtt emberek. Azt tesznek, amit akarnak. Nem tudom, hogyan lehet tanácsot adni nekik, de próbálok segíteni” - mondta White arra a felvetésre, miért vágott bele az elsőre őrültségnek tetsző ötletbe. Még mielőtt gondolatban vöröskeresztes ruhába öltöztetném, leszögezem, alapvetően nem sportvezetőnek, hanem üzletembernek tartom White-ot, akinek a saját jól fel­fogott érdeke is azt diktálja, hogy a UFC folyamatosan a színpadon legyen. Ha tényleg lehetetlen, akkor csak a hírek, de ha egy mód van rá, az események szintjén is. Nagyon nehezen állította le a UFC működését, nagyon nehezen értette meg, hogy az általa elképzelt időpontban nem indulhat újra (ha nincs a Disney és az ESPN nyomásgyakorlása, állítom, folyamatosan lettek volna gálák), de a tengerentúlon még így is első lett, ami a visszatérést illeti. „Meggyőződésem, hogy minden problémára létezik megoldás” - említette a közelmúltban, és ennek szellemében igyekezett ötle­telni, illetve cselekedni. Felvetette, hogy beviszi a gáláit egy rezervátumba, ahol nem érvényesek az amerikai törvények (erről aztán, mondjuk így, lebeszélték), aztán addig „nyomatta” a Fight Island (Harcosok Szigete) ötletét, amíg mindenkit felidegesített vele - majd legalább ennyi embert elképesztett azzal, hogy meg is valósította. Munkatársai szerint ez volt minden idők le­­gelképesztőbb elképzelése a részéről, ő „csak” ennyit mondott:"„Olyat tettek, amire senki más nem képes. Senki sem hajthatja végre,amit végrehajtottunk. Ez sok embert lenyűgözött." Ha nem is annyira, mint egy amerikai újságíró-ka­rikaturistát, aki a homokon küzdő UFC-résztvevőket a fákról lehulló kókuszdiók és égő fáklyák között elhelyezett trónról néző uralkodóként ábrázolta az ötletgazdát, de valóban, ebben nemigen lehetett hinni. Hogy egy mesterséges arab szigetre négy városból (London, Las Vegas, Moszkva, Sao Paulo) chartergé­peken odaszállít 630 embert (összesen 22 gépen úgy, hogy egyetlen járaton sem lehetett még csak ötvenszá­zalékos sem a kihasználtság!); hogy ott kétezret képes egy hónapig teljesen zárt buborékban tartani; hogy a UFC 242 szomorú tapasztalataiból tanulva a csarnokba döbbenetesen erős légkondicionálót telepít; hogy akár egyhetes határidővel is sikerült beugrót találni a UFC 251 főmeccsére (a fertőzött Gilbert Burnst váltotta Jorge Masvidal); hogy a strandon edzéslehetőségként felállít egy oktagont - nos, ezek mind olyan körül­mények, mintha a Mortal Kombat-játékból kelnének életre, csakhogy ez a Jász-szigeti valóság lett! És persze óriási üzlet. White egyelőre nem közölt számokat, de már az első itteni gála hetében a UFC-boltok forgalmáról ennyit elárult: „Több csecsebe­csét adtunk el, mint a teljes 2019-es évben. Már most több a pénzünk. Talán ez a legfelkapottabb rendezvény­­sorozat, amit pályafutásom során láttam.” Járvánnyal terhelt esztendő derekán sikerült meghaladni egy csúcsév bevételét. Ezért sem szeretnék jótékonysági AZ A- B-VAGY C-TERV NÉLKÜLI BEZÁRKÓZÁS EGY GAZDASÁGI CÉLOKKAL MŰKÖDŐ SPORTVÁLLALKOZÁS ESETÉBEN NEM LEHET MEGOLDÁS. MÁRPEDIG A VILÁG E PIACÁN A LIGÁK ÉS A KLUBOK TÖBBSÉGE ILYEN, ÉS KEZDENEK RÁDÖBBENNI WHITE IGAZSÁGÁRA, szervezetként tekinteni rá. Lehet persze, hogy ez az egész csak az ő „sóbiznisze”, de ettől még működik, a sportágat nem fenyegeti az eltűnés veszélye (most fogadnék, hogy ha nyilvánosságra hozzák a Kamaru Usman-Jorge Masvidal mérkőzéssel fémjelzett esemény pay-per-view bevételeit, elég előkelő helyre kerül a gála az örökrangsorban), ráadásul az ESPN mellé (a társaság 1.5 milliárd dolláros tv-s szerződést kötött a UFC-vel) sikerült még egy tőkeerős partnert bevonni. Azt hiszem, az Egyesült Arab Emírségeket, illetve a kulturális és turisztikai központját nevezhetem annak. Alapból létezik egy ötéves, évi egy rendez­vényre szóló szerződés a felek között, a mostani extra lehetőség - az araboknak is. „Meg akarjuk mutatni, hogy a mi országunk a világ egyik legmegfelelőbb úti célja" - fejtegette Szajed el-Szajed, az említett centrum marketingigazgatója. Persze, tudom, azt is írhatnám, dollármilliókból könnyű várat építeni. Nekem ebben az elátkozott időszakban az a szimpatikus, hogy White és társulata folyton arra keresi a megoldást, hogyan lehet a vírus árnyékában élni és működni. A tudósoktól tudjuk, a számadatokon látjuk, hogy még itt van közöttünk, együtt kell élni vele­­ és így kell megteremteni a körülményekhez képest ideális működési feltételeket. Hangsúlyozottan a működésieket, hiszen az életben maradáshoz, jobb esetben a szinten tartáshoz ez kell. Az A-, B- vagy C-terv nélküli bezárkózás egy gazda­sági célokkal működő sportvállalkozás esetében nem lehet megoldás. Márpedig a világ e piacán a ligák és a klubok többsége ilyen, és kezdenek rádöbbenni White igazságára. Ennek egyik ékes példája a német kézilabda-baj­nokság. Amikor áprilisban félbeszakadt a sorozat, szinte egyként jelentette ki minden érintett, hogy zárt kapuk mögött nincs értelme játszani, mert mindenki a nézőktől származó bevételektől függ. A liga múlt heti közleménye alapján viszont már simán hihető, hogy október elsején szurkolók nélkül is elkezdik a Bun­­desligát. Mert minimalizálni kell a veszteséget, illetve biztossá kell tenni a hosszú távú fennmaradást. Ennek érdekében még a kosárlabdázókkal és a jégkorongo­­zókkal is összefogtak, csak hogy az asztalra lehessen tenni több koncepciót is. Természetesen az elképzelé­sekben hangsúlyos részt kap a nézők visszatérése, de ha velük nem megy, nélkülük is mennie kell. A kézilab­da esetében spéciel azért, mert a sportág veszélyben érzi a futballon kívüli világban elfoglalt primátusát. Mert a kosárlabda a nyárelőn csak-csak összehozta és sikeresen be is fejezte a saját bajnokságát. „Egész életemben távol állt tőlem az irigység, most sem szeretném, ha elkapna. Örülök, hogy a kosárlabda Bundesliga és a sportágak egy része elindult, mert min­den, ami a nyilvánosság elé kerül, mutatja, hogy együtt, közös erővel mit lehet elérni. Ez pozitív jel” - mondta ez­zel kapcsolatban Bob Hanning, a Német Kézilabda-szö­vetség alelnöke. Kétségtelenül nem szerencsés, ha egy, a versenyszférában működő sportág legalább fél évre eltűnik a nyilvánosság elől, miközben más, hozzá ha­sonló cipőben járónak sikerül úrrá lennie a nehézségek egy jelentős részén. Hanning folyamatosan a játék mel­lett volt, elítélte a THW Kiel azon felvetését, mely szerint 2021 előtt felesleges játékról és bajnokságról beszélni, mostanra pedig prominens támogatója is akadt. Frank Bohmann, a Német Kézilabdaliga ügyvezetője is be-­­ látta, mi a harc tétje: „Az eredeti terveink szerint ezen a nyáron a­­ válogatottunk olimpiai éremmel nyitotta volna meg a kézi­labda évtizedét. Ehelyett minden eszközünkkel klubjaink talpon ma­radásáért küzdünk, amiért vérzik a­­ szívem. Ettől még­­ most mindennek a­­ túlélés az alfája és az ómegája.” Azt pedig ki­zárólag a pályán kívül nehéz kihar­colni. MONCZ Attila Az olasz Serie B-s Pisa 40 éves csatára, Davide Moscardelli még nincs veszélyeztetett korban, de igazi profiként nagyszerű szőrzettel helyettesíti a kötelező maszkot.

Next