Nemzeti Sport, 2020. december (118. évfolyam, 319-333. szám)

2020-12-03 / 321. szám

4 KIEMELKEDŐ ADOTTSÁGOK NÉLKÜL SENKI SEM JUT EL A CSÚCS­KATEGÓRIÁBA. mit már hetek óta sejthettünk, szerdán biz­tossá vált: a legendás Schumacher név nyolc év kihagyás után visszatér a Formula-1-be, Michael fia, Mick ugyanis 2021-től lehetőséget kap a Haas-istálló színeiben. Természetes, hogy a hétszeres világbajnok rajongói kitörő örömmel fogadták a nagy hírt, de valljuk be, a 21 éves versenyzőnek a neheze csak most következik. A gének ugyan nem hazudnak, mert kiemelkedő adottságok nélkül senki sem jut el a csúcska­tegóriába, ám ha belegondolunk, hogy az F1 hetvenéves történelmében csupán két olyan családot találunk, amelyben édesapa és fia is világbajnok lett, máris sokkal árnyaltabb a kép. Pusztán életkor alapján legalább két tucat olyan nagy bajnokot említhetünk, akinek valamelyik gyermeke is felérhetett volna már a csúcsra, Damon Hillen és Nico Rosbergen kívül ez még­sem sikerült senkinek, pedig Nicholas Prosttól kezdve Mathias Laudán át David Brabhamig szép számmal találunk próbálkozókat. Ezzel természetesen is KIEMELKEDŐ nem Mick Schuman ADOTTSÁGOK d­er jövőbeli esélyeit NÉLKÜL SENKI SÜnkiTL SEM JUT EL van szó, hogy hiába A CSÚCS- látják benne sokan KATEGÓRIÁBA, máris az új Michaelt, adjunk időt az ifjú tehetségnek, mielőtt elkezdenénk a felesleges összehasonlítgatásokat. A 21 éves versenyző pályafutására amúgy is az jellemző, hogy a kategóriaváltások során az első évben csupán belerázódott, és a másodikban lépett a sikerek ösvényére. Helyzete ráadásul azért sem könnyű, mert jelen pillanatban a Haas a mezőny leglas­súbb autója, ezért aki azt gondolja, hogy pusztán a Schumacher név miatt majd rögtön győzel­mekért küzd, kicsit csillapodjon le - elsősorban Mick érdekében. Ha a fiú megkapja a kellő időt és türelmet a fejlődéshez, biztosak lehetünk benne, hogy a Formula-1 új, 2022-ben kezdődő érájában szép sikerek várnak rá, de inkább az szolgáltatna kellemes meglepetést, ha édesapja istenadta tehetségét egy az egyben örökölte volna. Híg a Schumacher-szurkolók valóban azt akarják, hogy a­ legenda folytatódjon, hagyják a kénysze­res összehasonlításokat, és egyszerűen csak támogassák Micket abban, hogy kihozza magá­ból a maximumot. A történelem azt mutatja, már egyetlen világbajnoki cím is fantasztikus bravúrt jelentene. TEGNAPI SZÁMUNKBAN MEGÍRTUK: AZ ÚSZÓ SZILÁGYI LILIÁNA ÚGY DÖNTÖTT, HOGY JÖVŐ NYÁRIG NEM VERSENYEZ, ÍGY KIHAGYJA A TO­KIÓI OLIMPIÁT IS. AZ INTERNETES PORTÁLUNKRA ÉRKEZŐ VÉLEMÉNYEKBŐL IDÉZÜNK, hungarianfan „Sajnálom ezt a lányt, teljesen tönkrement lelkileg, talán túlzásba vitte a folytonos megfelelési kényszert már gyerekkora óta. 200-ben az ifiolimpián úgy úszott, hogy azt hittük, már 2016-ban olimpiai bajnok lesz, aztán eltűnt, visszasüllyedt. Jöttek a lelki tényezők, megfelelni a családnak, a világhírű nagypapa árnyéka...’’ gerappa91 „Szerintem viszont ez nem görcsös bi­zonyítási vágyból fakad. Aki görcsösen akar valamit, az folyamatosan próbálja, küzd, csak a mentális­­teher miatt nem tudja magából kihozni a teljesít­ményt. Ez sokkal inkább egyfajta kudarckerülés lehetne, az pedig szöges ellentétben áll a sportolói mentalitással, hiszen a sportban folyamatosan ver­senyezni kell.’’ atis123Juve „Az ilyen csinálom, nem csinálom dolgokból ritkán szokott jó kisülni, sikeres úszókar­rier biztosan nem.” guderian066 „Kíváncsi lennék, Tusup mit szól mindehhez." Arcadia „Az élsporthoz, a kimagasló teljesítmény­hez, a kellő tehetség mellett elképesztően erős személyiség, mentális stabilitás, óriási kitartás, akaraterő is szükséges." gy gondolom, egy sportcsapat neve, címere és színe szent. Azt is rossz szemmel nézem, amikor egy egyesület - piaci érdekből vagy szimplán csak divatból - maga változtatja meg ezek valamelyikét, tanúbizonyságát adva annak, hogy identitása felettébb képlékeny, azt viszont kifejezetten félelmetesnek tartom, amikor külső, politikai nyomásra kénytelen ezt megtenni. Mi, az egykori vasfüggönyön innen láthattuk ezt már testközelből, és remélhetőleg kevesen kívánják vissza azokat a borzalmas ötvenes éveket, amikor a rákosista hatalom új színeket és neveket kényszerített a Ferenc­városra (zöld-fehér helyett piros-fehéret, FTC helyett Édoszt, majd Kinizsit), az MTK-ra (Textiles, Budapesti Bástya, majd Budapesti Vörös Lobogó) vagy éppen az Újpestre (Dózsa), mert az eredeti nevük már nem felelt meg az új politikai irányvonalnak. A világ nyugati és akkor még boldogabb, szabadabb felében az ilyesmi természetesen ismeretlen jelenség volt. Ma már nem az. Ma már ott tartunk, hogy az Egyesült Államokban is el lehet törölni politikai nyomásra egy egyébként magán­finanszírozású sportliga magánkézben lévő sportklubjá­nak nevét, címerét és teljes arculatát. A profi csapatok között az első áldozat az amerikaifut­ball-bajnokságban (NFL) szereplő Washington Redskins. A kerek világ legértékesebb sportegyesületeinek egyike. Évtizedek óta szakmailag rosszul vezetett, meglehetősen sikertelen csapat, amelyet csupán két dolog tett rokon­szenvessé számomra: a tekintélyes múltja és a neve. Redskins. Rézbőrűek. Innen, Európából nézve szerin­tem nagyon jól hangzik ebben a kemény, harcias, férfias kontaktsportban egy csapat neveként. Hát még a lógón virító komor indiánarc, amelyen olyan elszántság tükrö­ződik, mint aki ebben a percben ásta ki a csatabárdot. Nem is lehet másmilyen: csoportjában a három ellenfele a Cowboyok, a Sasok és az Óriások. Mondom, az öreg kontinensről nézve megfoghatatlan varázsa, romantikája van egy ilyen névnek. Az óceán túloldalán azonban már csak egy szégyellnivaló, meg­tagadandó történelmi múlt rossz hangzású emléke. Vagy legalábbis ezt akarják elhitetni az emberekkel. Gyermekkorom élményvilágát a futball mellett a vad­nyugati történetek, indiánregények és -filmek határozták meg. Cooper Nagy indiánkönyvén, Kari May mesés regé­nyein és Gojko Mitics-filmeken nőttem fel. Indián hőseim, Unkasz, Csingacsguk, Winnetou, Osceola vagy éppen Te­­cumseh karaktere és tettei olyan szilárd erkölcsi mintákat adtak, amilyeneket csak a sportolók voltak képesek. A szobám szinte mindig csak kétféle terepként szol­gált: gombfocipályaként vagy vadnyugati harcmezőként. Utóbbin egy műanyag ágyúba tett zsírkrétalövedék vágott rendet az indiánokat és a fehér katonákat formáló kis játékfigurák örökös csatájában - és míg a gombfociban mindig törekedtem arra, hogy ne csaljak, a háborúsdiban mindig az indiánok felé húzott a kezem, nekik „szurkol­tam". Kenuk, tomahawkok, kínzócölöpök, sastollak, szá­guldó paripákon lobogó hajú törzsfőnökök - egyszerűen lenyűgözött az amerikai őslakosok életmódja, amelyet a regények és filmek alapján elképzeltem magamnak. Utána már másként szurkoltam az indiánoknak­­ a sporttelevíziók adásait nézve. Amikor megismerkedtem az amerikai sportokkal, rögtön az „indiános” nevű csa­patokat kezdtem el kiemelt figyelemmel követni. Mint a Washington Redskinst, az NHL-ben szereplő, a logójában egy cheyenne indiánfejet ábrázoló Chicago Blackhawkst vagy a Kansas City Chiefs („Törzsfőnökök") NFL-csa­­patát. A baseball-ligában Cleveland Indians-szurkoló lettem, az egyetemi amerikaifutball-bajnokságban pedig a gyönyörű indián harci indulója miatt kedveltem meg a Florida State Seminoles csapatát. NEMIGEN ÉRTEM, MIÉRT SÉRTHETTE AZ INDIÁN ŐSLAKOSSÁGOT A CSAPAT NEVE, ÚGY GONDOLNÁM, HOGY AKIRŐL ELNEVEZNEK EGY SPORTCSAPATOT, AZT NEM SÉRTENI SZOKTA EZ, HANEM BÜSZKESÉGGEL TÖLTI EL Az idén fájdalommal vettem tudomásul, hogy a washingtoni NFL-csapatnak el kell hagynia a nevéből a Redskins szót, amelyet 1937 óta viselt, és le kellett vál­tania indiánfejes logóját is. Évek óta téma volt már, hogy veszélyben a csapat elnevezése, mert az állítólag sérti az őslakosokat (míg az egyik közvélemény-kutatás szerint 68 százalékukat valóban, egy másik szerint csak a 33 szá­zalékukat), erősíti a sztereotípiákat, és egyébként is rasz­­szista volt a franchise-t alapító George Preston Marshall. A politikai korrektséget szélsőségesen értelmezők össztűz alá vették a klubot, és bár a washingtoni csapat jelenlegi tulajdonosa, Dan Snyder néhány éve még kijelentette, amíg ő él, a Redskins név marad, ám az új korszellemet ő sem tartóztathatta fel, és 2020-ban megtört a nyomás alatt, az új elnevezés a nagyon fantáziadús Washington Football Team lett, a logóban az indián harcost egy W betű váltotta fel. Az Amerikai Indiánok Országos Kongresszusa és számos további indiánszervezet az összes őslakos név, kép, kabala, kifejezés, nyíl, toll és minden indián jelkép betiltását követelte, a Redskinst úgy „véreztették ki”, hogy júliusban a Nike, a stadionnévadó FedEx és a PepsiCo 620 millió dolláros szponzori megvonást helyezett kilátásba, a Nike pedig nem forgalmazta tovább a Redskins feliratú mezeket. Politikai nyomás volna ez? Naná, a nagy mul­ticégek már ugyanolyan hatalomgyakorlók, mint egyes állami szervezetek. Nemigen értem, miért sérthette - és miért csak az elmúlt években kezdte sérteni - az indián őslakosságot a csapat neve, úgy gondolnám, hogy akiről elneveznek egy sportcsapatot, azt nem sérteni szokta ez, hanem büszkeséggel tölti el. Még ha készséggel elismerem azt is, hogy a rézbőrű szónak ma már lehet pejoratív hangzása, bár alig hiszem, hogy a szurkolók közül bárki is gúnyolódásként használná, miközben buzdítja a stadionban a csapatát, hogy „Go, Skins!” A néveltörlési aktivisták azzal érvelnek, a csapatnak semmi köze az indiánokhoz, a Redskins név onnan ered, hogy a csapat harmincas évekbeli legendás edzője, William Henry Dietz önmagát sziú származásúnak titulálta, Marshall, a tulajdonos pedig erre egy teljes marketingkampányt épített fel, ráadásul a trénerről is kiderült, hogy nem sziú volt, hanem wisconsini német bevándorló család sarja, aki csak kitalálta magának az indián felmenőket. Jó, ilyen alapon a Los Angeles-iek sem faltörő kosok valójában, de mindegy, a pejoratívvá váló hangzás miatt a Redskins név leváltását még el is tudnám fogadni, ha egyszeri eset lenne. De most már az amerikai sportvilág valamennyi, hasonló cipőben járó klubja óriási nyomás alatt van a neve miatt. Veszélyben a Blackhawks, a Seminoles, a Cleveland Indians (már logót kellett változtatnia), a Golden State Warriors, az Atlanta Braves, a Central Michigan Chippewas, a San Diego State Aztecs, a Utah Utes és a többiek. A Kansas City-i Törzsfőnököknél már bejelentették, hogy amint újra mehetnek nézők a stadionba - amit egyébként Arrowheadnek, vagyis nyílhegynek hívnak - tilos lesz a tomahawk chop (tomahawkos ütést imitáló kézmozdu­lat), és nem engedik be a stadionba az indián díszekben érkezőket sem. Fentebb írtam, hogy a Redskins volt a profik között az első áldozat, de az egyetemi bajnokságokban régóta tart már a múlt átírása. A North Dakota Fighting Sioux-nak („Harcoló Sziúk") évekkel ezelőtt nevet kellett változtatnia, és már nemcsak az indián neveket támadják a radikálisok, hanem a Notre Dame Fighting Irish („Harcoló írek”) vagy a Louisiana Ragin' Cajuns („Dühöngő Cajunok”) nevét is. Szobordöntögetések, festmények átnevezése, könyv- és filmcímek átírása, sportcsapatok névfosztása, a múlt végleges eltörlése - csúcson jár Ameri­kában egy bizarr, beláthatatlan következményekkel járó eszme. Ám innen, az óvilág szí­véből jeleznénk, hogy az Édosz újra Ferencváros, a Bástya újra MTK, a Dózsa újra Újpest. Egy szép napon talán a Washington is újra Redskins lesz, az Arrowheadben pedig látjuk a tomahawk chopot. Ha a nagy Manitou is úgy akarja. BODNÁR Zalán sport A szájmaszkkal készülő képeket már megszoktuk, no de ez... Niklas Dorsch a KAA Gent középpályása semmit sem bíz a véletlenre, a maszkviselési szabályokat talán túlzóan is betartva indult edzésre csapattársa, Michael Ngadeu-Ngadjui társaságában.

Next