Nemzeti Sport, 2021. február (119. évfolyam, 46-58. szám)

2021-02-23 / 53. szám

VINCZE András rég gyakran „szurkálom” a magyar élvonalban futballozó légiósok teljesítményét, úgyhogy a realitás azt kívánja, írjak valami kis véleményt arról is, ha valamelyik, külföldről érkezett profi mesteri produkcióval rukkol ki. A bevezető mondat alapján sokan gondolhatnának arra, hogy a most mögöttünk hagyott bajnoki forduló kapcsán nyil­ván a Mol Fehérvár FC ellen három gólt szerző, s így a diósgyőri bentmaradási reményeket erősítő Gheorghe Grozavról szól majd a történet, de nem, még ennél is „részletgazdagabb" futballra képes játékosról merengenek. Josip Knezevicről van szó. NEM LÉTEZHET OLYAN AKCIÓ, AMELYIKBEN NE LENNE BENNE A LÁBA. A bajnoki tabella máso­dik helyén álló Puskás Akadémia középpá­lyása már a negyedik idényét tölti a felcsúti klubnál, a Budafok el­leni volt a századik NB I-es mérkőzése, eddig 36 gólt szerzett - ha csak ennyit pötyögnék le, máris befejezhetném a cikkírást, mert lássuk be, ilyen statisztikára okkal mondja azt a magyar focirajongó, na, ez a srác tényleg megérte a pénzét. Ugyanakkor mégsem a meccs- és gólszám adja meg számomra a horvát labdarúgó képességének velejét, hanem az, hogy akar és - ami talán még ennél is lénye­gesebb - tud is futballozni. Legfrissebb példa erre a Budafok elleni passza, amelyből aztán a harmadik Puskás-gólt eredményező tizenegyes is született. Mondhatni, semmi extra nem volt az ütemben előre küldött labdában, ám látva a mozdulatot, magamban rögvest selyemfinomságúnak láttam az ominózus átadást, amely ráadásul felébresztette azt az élményérzést, ami már jó néhány éve porosodik valahol a lelkem mélyén, hogy lám-lám, ebben az atomizált játékban akad még „békebeli”, klasszikus irányító. Josip Knezevic esetében ráadásul érvényes az a valójában soha ki nem mondott, ugyanakkor ősinek számító futballtörvény, hogy nincs, sőt nem létezhet olyan akció, amelyikben ne lenne benne a lába. Igen, ő az a játékos, „a" szervező, akinek köte­lező labdához érnie, s ez az „ösztönös" regula azért is fontos, mert kikényszeríti, hogy az akcióknak legyen stílusuk, és ha már varr, akkor biztosak lehe­tünk abban is, hogy mesteri passzt és parádésnak mondható gólt is látunk. Úgy, mint legutóbb. No tehát, az élvezhető s egy-egy meccs vagy baj­noki forduló után emlegetni való történet lényege igencsak egyszerűen summázható: aki jól színezi a játékot, futballozni is tud. A . TEGNAP BESZÁMOLTUNK ARRÓL, HOGY A DÖN­TŐBEN DANYIIL MEDVEGYEVET LEGYŐZŐ NOVAK DJOKOVICS KILENCEDSZER NYERTE MEG AZ ÉV ELSŐ GRAND SLAM-VERSENYÉT, AZ AUSTRALIAN OPENT. AZ INTERNETES OLDA­LUNKRA ÉRKEZ VÉLEMÉNYEKBŐL IDÉZÜNK. Batiga „Gratula Djokónak! Melbourne egyértelmű egyeduralkodója! Bevallom, a döntőt illetően má­­léfogtam, nem gondoltam, hogy a szerb képes lesz megállítani a bombaformában, űrteniszt játszó oroszt! Nem hiába, Grand Jamét nyerni azért más kávéház... ” UWmo99 „Idegesen, ütőcsapkodással nem lehet megverni a 3 nagyot. Még higgadtan, 90-100-­­os játékkal is ritkán." dilettáns. „Véleményem szerint Djokovics minden idők legjobbja, ezzel együtt azt hittem, hogy ez a hihetetlenül erős Medvegyev meg fogja szorítani, sőt meg is verheti. Esélye sem volt. Azt gondolom, csak sérülés akadályozhatja meg, hogy a szerb a GS-számokban is csúcstartó legyen. Az a rossz hírem van, hogy az őrségváltás egyébként is elna­polva, nem csak miatta, mert Nadalon sem találnak fogást a többiek, salakon biztos nem. ” gessza „Az igazság, hogy Federertől óriási bravúr lenne, ha nyerne újabbat, szerintem lassan 40 éve­sen már lehetetlen. Ha mégis, akkor megemelem a kalapom előtte. Nadalban van még 2, akár 3 is, hacsak Djokovics vagy az osztrák srác nem veri meg a Roland Garros salakján. De Novak is még 2-3 évig topon lehet, az 8-12 GS-torna, amiből nyerhet még néhányat, a fiatalokat elnézve akár 7-8 is lehet neki még. Főleg, hogy nem kell tovább a világelsőségért küzdenie, a rekord zsebben, építheti a karrierjét a GS-ekre, mint annak idején Federen" 2021. február 23., kedd neamensport (futball)sport különös iróniája, hogy amikor az első, színes cipőben játszó futballistát megpillantottam a pályán, a fehér stoplis csak arra volt jó, hogy rengeteg hibájára külön is felhívja a figyelmet. Huszonöt esztendeje ennek, mondhatni, kár volt magára irányítania az érdeklődést. Ma már minden csiricsáré a pályán, a színes cipő akko­riban a mai tetoválószenvedéllyel ért fel, s nem feltétlenül aratott sikert. Nem a cipő, a szín. Mert - mondhat bárki bármit - volt eleganciája annak, hogy fekete volt nem csu­pán a cipő, hanem a kapusmez és a játékvezetői szerelés is. Még úgy is, hogy a bíróknál a fehér gallért túlzásnak tartottam­. Elegánsabb volt, méltóságteljesebb az akkori viselet, jobban megtisztelte a játékot, mert ugyebár nem mindegy, hogy kiöltözve, alkalmi viseletben (ha lehet, sötét színűben) Beethoven-koncertre megyünk, vagy ingben-gatyában lakodalmas rockot hallgatunk a búcsúban. Megengedem, a felvetés nem nélkülözi a demagógiát, s főként: kinek a pap, kinek a papné. Volt idő, amikor nem csupán az öltözködés, hanem általában a felszerelés is kisipari volt. Házias. Igazodva ahhoz, hogy egy-egy klub döntése, mit ad a játékosaira. És hogy miben rúgnak a fiúk és mit. A cipőt meg a labdát nem a világot elárasztani kívánó, többnyire székhelyüktől messze, alapvetően a Távol-Keleten dolgoztató világ­cégektől rendelték meg, hanem maguk készítették el. Majd' mindenhol, de a nagy klubokban mindenképpen volt műhely, és voltak hozzáértő mesterek.­­Nyolcvan évvel ezelőtt a Sporthírlap az Újpestnél járt. A cipészműhely főnökénél, akitől megtudjuk, hogy nem lehet csak úgy, hübelebalázs módjára nekivágni a cipőkészítésnek. Ha új fiú érkezik, azonnal méretet vesz róla és a kaptafát elteszi. Megtudakolja, mit szeret ,az ifjú, szorítson-e vagy legyen lazább, nehezebbet vagy könnyebbet akar. És a poszttól is sok függ, mert a csa­tárcipő keskenyebb, hegyesebb orrú, mint a hátvédeké, az orra pedig laposabb. Ami az akkori súlyokat illeti, a kor klasszisának, Zsengellér Gyulának 65 dekás a cipője, de a legkönnyebb a jobbszélső Ádám Sándoré, nála 65 deka egy pár. (Ma húsz és huszonöt deka körül járunk, lásd még: a műanyag fajsúlya.) Az adatokhoz hozzátartozik, hogy a cipők anyaga száz százalékban bőr volt, kézzel készültek, fél nap kellett egy­­hez-egyhez. „Nem mesterség, ez már művészet" - mond­ja a mester, aki, ha gólt szerez a csapat, ezt mondogatja magában: „Öregem, ebben gólban neked is részed van, hiszen te csináltad a góllövő cipőt...” A másik oldal a játékosoké, nekik is megvoltak a for­télyaik. Vattával bélelték ki itt-ott a cipőt, függően attól, hol volt érzékeny a lábfejük. Aztán ott a harisnya. Sokan nem szerették az újat, mert elszoríthatja az ereket, a már említett Zsengellér is ezt vallotta, mert fontos, hogy legyen mozgása a lábnak. Ezért kell figyelni a befűzésre is - mondja -, ő két lyukat kihagy a nyolcból, a talp alatt kétszer tekeri körbe a zsinórt, s figyel arra, hogy a csomó belül legyen. Mert főként külsővel rúg, s a bog zavarná a célzásban. Ne becsüljük le a kisipari módit, a magyar cipő ugyanis fogalom volt­­ Európában is. Nem véletlen, hogy már a II. világháború előtt szállított külföldre Szigeti Ferenc szíj­gyártómester, s a kereslet később sem változott. Persze a magyar futball sikerei is hatással voltak rá. Később, a londoni 6:3, az Évszázad mérkőzése és a budapesti 7:1 után például Anglia lett a cipők első számú piaca, főként 1955-től lendült fel a kapcsolat, a csatornán túl ugyanis akkoriban kezdtek leszokni a játékosok a magas számú cipőről. MA MÁR MINDEN CSIRICSÁRÉ A PÁLYÁN, A SZÍNES CIPŐ AKKORIBAN A MAI TETOVÁLÓ­SZENVEDÉLLYEL ÉRT FEL, FELTÉTLENÜL ARATOTT SIKERT. Ekkor persze már hivatalos volt az export­­­labdából is. Ami szintén házilag készült. Van egy fotó 1955-ből, a moszkvai Szovjetunió-Franciaország mérkőzés (2:2) kez­dőrúgásáról készült, a híres francia színész, Gérard Philipe lendíti a lábát, a labdán pedig látszik a felirat: „Hungary, ARTEX, Budapest." Az ARTEX volt a forgalmazó, a hagyományra csapott le, kisipari szövetkezetekre építve a gyártást, jellemzően olyan szakemberek irányították a munkát, akik régi szíj­gyártó-famíliák leszármazottjai. A léptékhez tudni kell, hogy már 1965 előtt Szigeti mester műhelyéből legalább ötszáz labda került ki esztendőnként. Az MTK műhelye különösen híres volt, „valóságos fogalom, itthon és külföldön egyaránt" - olvasható a Labdarúgás 1960. márciusi számában. Köszönhetően Jakab József mesternek, aki olyan gonddal válogatja ki a bőrt, hogy más meggazdagodott volna abból is, ha az általa félredobott anyagból készít labdákat. A titok itt sem az. A kiválogatott bőrt ugyanis hengerelik, nyújt­ják, préselik, hogy a kész labda ne változtassa meg a méreteit, az alakja maradjon gömbölyű. Ráadásul újítás, hogy harminckét-harminchat szeletből áll, s az egyes darabok kisebbek, mint amit normál méretnek tartottak. Hogy mekkora sikere volt az MTK-gyártmánynak, arra jellemző, hogy amikor az MTK - még Bp. Vörös Lobogó néven - BEK-meccset játszott a Reimsszel a Népstadionban, a franciák, ha már nálunk jártak, azonnal bevásároltak labdából is. De a korábbi ellenfél Anderlecht (6:3, 6:1) is visszatérő vevő, nem beszélve a pozsonyi klubokról. Ráadásul a divattal is lépést tartott a műhely, hiszen citromsárga színben gyártotta a labdákat, ekkor ugyanis már a múlté volt a piros króm és a barna szín. Labdanagyhatalom voltunk, a folyamat csúcspontja a simontornyai Bőr-és Szőrmefeldolgozó Vállalat 1987-ig tartó tündöklése. A főszereplő Lévay József volt, aki - nem túlzás - társaival forradalmasította a készítést. Három tényezőt módosított: az alapanyagot, a techno­lógiát és a szabásmintát. Jött a bőrgyárakban többnyire hulladéknak számító marhahasíték, a szeletek alábéle­­lése a vízállóság miatt és a szabásminta, az ötszögekből és hatszögekből álló 32 panel. A köznyelvben a pöttyös labda. A történethez hozzátartozik, hogy Lévay Józsefnek csak hosszú pereskedés után ítélték meg az újítási díjat, mondván, csak „választékbővítésről" van szó. „Az újítás nem eget rengető, mert a már bevezetett hasított bőrök felhasználását elvonják a jól bevált cipőktől. Kérem a kérdést óvatosan kezelni, mert meggyőződésem, hogy nagy hűhó van az újítás körül." Ez volt Brezina István minisztériumi munkatárs hivatalos véleménye 1963 januárjában - olvasható az Országos Levéltár honlapján. A perek ugyanakkor nem állították meg a gyártást, a terméket továbbra is az ARTEX forgalmazta. A csúcsév 1980 volt, ám a legtöbbet rendelő sportszergyártó 1987-ben kiszállt, s végül szép csendben megszűnt a simontornyai gyártás. A dátum felfogható pontnak nem csupán a kisipari, hanem a brancson kívüli gyártás végén is. Értve alatta, hogy ma már multicégek szerződnek multiszervezetek­kel, kívülről betörni lehetetlen. Ez besorolható a világ egyéb változásai közé, mint minden, amit a pénz mozgat. Mert az is korunk vívmánya - na, hiszen­­, hogy a labdák hetven százaléka Ázsiában, főként Pakisztánban készül, műanyagokból, melléktermékük finoman szólva sem javallott orvosilag, a kézi munka ma sem nélkülözhető, gyerekek alkalmazása pedig előfordul (fogalmazok finoman). Hiába, modern a világ. Minden komoly, tekintélyüldöző, így aztán ma már elképzelhetetlen a legendás játékvezető, Zsolt István esete. Vidéken fújta a sípot, de otthon hagyta a stopperét, az őt nagy tisztelettel fo­gadó hazaiaktól kérni nem akart, így aztán felkapott egy nagyobb kavicsot, a tenyerébe fogta, időn­ként ránézett. Miközben a pálya mellett magasodó toronyórán nézte az időt. A hazaiak kikaptak, de Zsoltnak tisztelet­tel megköszönték a bíráskodást. Fogadta­­ talpig feketében, fehér gallérral. És, hogy a végén túllépjek a futballon, Zoli bohóc 110 centi­­méteresen, csiricsáré jelmez nélkül is korsza­kos művész volt. Házias ízek MALONYAI Péter Az atléták Miramasban zajló francia bajnokságán a tízpróbázó Kevin Mayer 60 méteren elrontotta az első akadályt, emiatt nem is folytatta a versenyt, ehelyett ki tudja, talán éppen azon gondolkodott, legközelebb mit kellene másként csinálnia.

Next