Nemzeti Sport, 2021. február (119. évfolyam, 46-58. szám)
2021-02-23 / 53. szám
VINCZE András rég gyakran „szurkálom” a magyar élvonalban futballozó légiósok teljesítményét, úgyhogy a realitás azt kívánja, írjak valami kis véleményt arról is, ha valamelyik, külföldről érkezett profi mesteri produkcióval rukkol ki. A bevezető mondat alapján sokan gondolhatnának arra, hogy a most mögöttünk hagyott bajnoki forduló kapcsán nyilván a Mol Fehérvár FC ellen három gólt szerző, s így a diósgyőri bentmaradási reményeket erősítő Gheorghe Grozavról szól majd a történet, de nem, még ennél is „részletgazdagabb" futballra képes játékosról merengenek. Josip Knezevicről van szó. NEM LÉTEZHET OLYAN AKCIÓ, AMELYIKBEN NE LENNE BENNE A LÁBA. A bajnoki tabella második helyén álló Puskás Akadémia középpályása már a negyedik idényét tölti a felcsúti klubnál, a Budafok elleni volt a századik NB I-es mérkőzése, eddig 36 gólt szerzett - ha csak ennyit pötyögnék le, máris befejezhetném a cikkírást, mert lássuk be, ilyen statisztikára okkal mondja azt a magyar focirajongó, na, ez a srác tényleg megérte a pénzét. Ugyanakkor mégsem a meccs- és gólszám adja meg számomra a horvát labdarúgó képességének velejét, hanem az, hogy akar és - ami talán még ennél is lényegesebb - tud is futballozni. Legfrissebb példa erre a Budafok elleni passza, amelyből aztán a harmadik Puskás-gólt eredményező tizenegyes is született. Mondhatni, semmi extra nem volt az ütemben előre küldött labdában, ám látva a mozdulatot, magamban rögvest selyemfinomságúnak láttam az ominózus átadást, amely ráadásul felébresztette azt az élményérzést, ami már jó néhány éve porosodik valahol a lelkem mélyén, hogy lám-lám, ebben az atomizált játékban akad még „békebeli”, klasszikus irányító. Josip Knezevic esetében ráadásul érvényes az a valójában soha ki nem mondott, ugyanakkor ősinek számító futballtörvény, hogy nincs, sőt nem létezhet olyan akció, amelyikben ne lenne benne a lába. Igen, ő az a játékos, „a" szervező, akinek kötelező labdához érnie, s ez az „ösztönös" regula azért is fontos, mert kikényszeríti, hogy az akcióknak legyen stílusuk, és ha már varr, akkor biztosak lehetünk abban is, hogy mesteri passzt és parádésnak mondható gólt is látunk. Úgy, mint legutóbb. No tehát, az élvezhető s egy-egy meccs vagy bajnoki forduló után emlegetni való történet lényege igencsak egyszerűen summázható: aki jól színezi a játékot, futballozni is tud. A . TEGNAP BESZÁMOLTUNK ARRÓL, HOGY A DÖNTŐBEN DANYIIL MEDVEGYEVET LEGYŐZŐ NOVAK DJOKOVICS KILENCEDSZER NYERTE MEG AZ ÉV ELSŐ GRAND SLAM-VERSENYÉT, AZ AUSTRALIAN OPENT. AZ INTERNETES OLDALUNKRA ÉRKEZ VÉLEMÉNYEKBŐL IDÉZÜNK. Batiga „Gratula Djokónak! Melbourne egyértelmű egyeduralkodója! Bevallom, a döntőt illetően máléfogtam, nem gondoltam, hogy a szerb képes lesz megállítani a bombaformában, űrteniszt játszó oroszt! Nem hiába, Grand Jamét nyerni azért más kávéház... ” UWmo99 „Idegesen, ütőcsapkodással nem lehet megverni a 3 nagyot. Még higgadtan, 90-100-os játékkal is ritkán." dilettáns. „Véleményem szerint Djokovics minden idők legjobbja, ezzel együtt azt hittem, hogy ez a hihetetlenül erős Medvegyev meg fogja szorítani, sőt meg is verheti. Esélye sem volt. Azt gondolom, csak sérülés akadályozhatja meg, hogy a szerb a GS-számokban is csúcstartó legyen. Az a rossz hírem van, hogy az őrségváltás egyébként is elnapolva, nem csak miatta, mert Nadalon sem találnak fogást a többiek, salakon biztos nem. ” gessza „Az igazság, hogy Federertől óriási bravúr lenne, ha nyerne újabbat, szerintem lassan 40 évesen már lehetetlen. Ha mégis, akkor megemelem a kalapom előtte. Nadalban van még 2, akár 3 is, hacsak Djokovics vagy az osztrák srác nem veri meg a Roland Garros salakján. De Novak is még 2-3 évig topon lehet, az 8-12 GS-torna, amiből nyerhet még néhányat, a fiatalokat elnézve akár 7-8 is lehet neki még. Főleg, hogy nem kell tovább a világelsőségért küzdenie, a rekord zsebben, építheti a karrierjét a GS-ekre, mint annak idején Federen" 2021. február 23., kedd neamensport (futball)sport különös iróniája, hogy amikor az első, színes cipőben játszó futballistát megpillantottam a pályán, a fehér stoplis csak arra volt jó, hogy rengeteg hibájára külön is felhívja a figyelmet. Huszonöt esztendeje ennek, mondhatni, kár volt magára irányítania az érdeklődést. Ma már minden csiricsáré a pályán, a színes cipő akkoriban a mai tetoválószenvedéllyel ért fel, s nem feltétlenül aratott sikert. Nem a cipő, a szín. Mert - mondhat bárki bármit - volt eleganciája annak, hogy fekete volt nem csupán a cipő, hanem a kapusmez és a játékvezetői szerelés is. Még úgy is, hogy a bíróknál a fehér gallért túlzásnak tartottam. Elegánsabb volt, méltóságteljesebb az akkori viselet, jobban megtisztelte a játékot, mert ugyebár nem mindegy, hogy kiöltözve, alkalmi viseletben (ha lehet, sötét színűben) Beethoven-koncertre megyünk, vagy ingben-gatyában lakodalmas rockot hallgatunk a búcsúban. Megengedem, a felvetés nem nélkülözi a demagógiát, s főként: kinek a pap, kinek a papné. Volt idő, amikor nem csupán az öltözködés, hanem általában a felszerelés is kisipari volt. Házias. Igazodva ahhoz, hogy egy-egy klub döntése, mit ad a játékosaira. És hogy miben rúgnak a fiúk és mit. A cipőt meg a labdát nem a világot elárasztani kívánó, többnyire székhelyüktől messze, alapvetően a Távol-Keleten dolgoztató világcégektől rendelték meg, hanem maguk készítették el. Majd' mindenhol, de a nagy klubokban mindenképpen volt műhely, és voltak hozzáértő mesterek.Nyolcvan évvel ezelőtt a Sporthírlap az Újpestnél járt. A cipészműhely főnökénél, akitől megtudjuk, hogy nem lehet csak úgy, hübelebalázs módjára nekivágni a cipőkészítésnek. Ha új fiú érkezik, azonnal méretet vesz róla és a kaptafát elteszi. Megtudakolja, mit szeret ,az ifjú, szorítson-e vagy legyen lazább, nehezebbet vagy könnyebbet akar. És a poszttól is sok függ, mert a csatárcipő keskenyebb, hegyesebb orrú, mint a hátvédeké, az orra pedig laposabb. Ami az akkori súlyokat illeti, a kor klasszisának, Zsengellér Gyulának 65 dekás a cipője, de a legkönnyebb a jobbszélső Ádám Sándoré, nála 65 deka egy pár. (Ma húsz és huszonöt deka körül járunk, lásd még: a műanyag fajsúlya.) Az adatokhoz hozzátartozik, hogy a cipők anyaga száz százalékban bőr volt, kézzel készültek, fél nap kellett egyhez-egyhez. „Nem mesterség, ez már művészet" - mondja a mester, aki, ha gólt szerez a csapat, ezt mondogatja magában: „Öregem, ebben gólban neked is részed van, hiszen te csináltad a góllövő cipőt...” A másik oldal a játékosoké, nekik is megvoltak a fortélyaik. Vattával bélelték ki itt-ott a cipőt, függően attól, hol volt érzékeny a lábfejük. Aztán ott a harisnya. Sokan nem szerették az újat, mert elszoríthatja az ereket, a már említett Zsengellér is ezt vallotta, mert fontos, hogy legyen mozgása a lábnak. Ezért kell figyelni a befűzésre is - mondja -, ő két lyukat kihagy a nyolcból, a talp alatt kétszer tekeri körbe a zsinórt, s figyel arra, hogy a csomó belül legyen. Mert főként külsővel rúg, s a bog zavarná a célzásban. Ne becsüljük le a kisipari módit, a magyar cipő ugyanis fogalom volt Európában is. Nem véletlen, hogy már a II. világháború előtt szállított külföldre Szigeti Ferenc szíjgyártómester, s a kereslet később sem változott. Persze a magyar futball sikerei is hatással voltak rá. Később, a londoni 6:3, az Évszázad mérkőzése és a budapesti 7:1 után például Anglia lett a cipők első számú piaca, főként 1955-től lendült fel a kapcsolat, a csatornán túl ugyanis akkoriban kezdtek leszokni a játékosok a magas számú cipőről. MA MÁR MINDEN CSIRICSÁRÉ A PÁLYÁN, A SZÍNES CIPŐ AKKORIBAN A MAI TETOVÁLÓSZENVEDÉLLYEL ÉRT FEL, FELTÉTLENÜL ARATOTT SIKERT. Ekkor persze már hivatalos volt az exportlabdából is. Ami szintén házilag készült. Van egy fotó 1955-ből, a moszkvai Szovjetunió-Franciaország mérkőzés (2:2) kezdőrúgásáról készült, a híres francia színész, Gérard Philipe lendíti a lábát, a labdán pedig látszik a felirat: „Hungary, ARTEX, Budapest." Az ARTEX volt a forgalmazó, a hagyományra csapott le, kisipari szövetkezetekre építve a gyártást, jellemzően olyan szakemberek irányították a munkát, akik régi szíjgyártó-famíliák leszármazottjai. A léptékhez tudni kell, hogy már 1965 előtt Szigeti mester műhelyéből legalább ötszáz labda került ki esztendőnként. Az MTK műhelye különösen híres volt, „valóságos fogalom, itthon és külföldön egyaránt" - olvasható a Labdarúgás 1960. márciusi számában. Köszönhetően Jakab József mesternek, aki olyan gonddal válogatja ki a bőrt, hogy más meggazdagodott volna abból is, ha az általa félredobott anyagból készít labdákat. A titok itt sem az. A kiválogatott bőrt ugyanis hengerelik, nyújtják, préselik, hogy a kész labda ne változtassa meg a méreteit, az alakja maradjon gömbölyű. Ráadásul újítás, hogy harminckét-harminchat szeletből áll, s az egyes darabok kisebbek, mint amit normál méretnek tartottak. Hogy mekkora sikere volt az MTK-gyártmánynak, arra jellemző, hogy amikor az MTK - még Bp. Vörös Lobogó néven - BEK-meccset játszott a Reimsszel a Népstadionban, a franciák, ha már nálunk jártak, azonnal bevásároltak labdából is. De a korábbi ellenfél Anderlecht (6:3, 6:1) is visszatérő vevő, nem beszélve a pozsonyi klubokról. Ráadásul a divattal is lépést tartott a műhely, hiszen citromsárga színben gyártotta a labdákat, ekkor ugyanis már a múlté volt a piros króm és a barna szín. Labdanagyhatalom voltunk, a folyamat csúcspontja a simontornyai Bőr-és Szőrmefeldolgozó Vállalat 1987-ig tartó tündöklése. A főszereplő Lévay József volt, aki - nem túlzás - társaival forradalmasította a készítést. Három tényezőt módosított: az alapanyagot, a technológiát és a szabásmintát. Jött a bőrgyárakban többnyire hulladéknak számító marhahasíték, a szeletek alábélelése a vízállóság miatt és a szabásminta, az ötszögekből és hatszögekből álló 32 panel. A köznyelvben a pöttyös labda. A történethez hozzátartozik, hogy Lévay Józsefnek csak hosszú pereskedés után ítélték meg az újítási díjat, mondván, csak „választékbővítésről" van szó. „Az újítás nem eget rengető, mert a már bevezetett hasított bőrök felhasználását elvonják a jól bevált cipőktől. Kérem a kérdést óvatosan kezelni, mert meggyőződésem, hogy nagy hűhó van az újítás körül." Ez volt Brezina István minisztériumi munkatárs hivatalos véleménye 1963 januárjában - olvasható az Országos Levéltár honlapján. A perek ugyanakkor nem állították meg a gyártást, a terméket továbbra is az ARTEX forgalmazta. A csúcsév 1980 volt, ám a legtöbbet rendelő sportszergyártó 1987-ben kiszállt, s végül szép csendben megszűnt a simontornyai gyártás. A dátum felfogható pontnak nem csupán a kisipari, hanem a brancson kívüli gyártás végén is. Értve alatta, hogy ma már multicégek szerződnek multiszervezetekkel, kívülről betörni lehetetlen. Ez besorolható a világ egyéb változásai közé, mint minden, amit a pénz mozgat. Mert az is korunk vívmánya - na, hiszen, hogy a labdák hetven százaléka Ázsiában, főként Pakisztánban készül, műanyagokból, melléktermékük finoman szólva sem javallott orvosilag, a kézi munka ma sem nélkülözhető, gyerekek alkalmazása pedig előfordul (fogalmazok finoman). Hiába, modern a világ. Minden komoly, tekintélyüldöző, így aztán ma már elképzelhetetlen a legendás játékvezető, Zsolt István esete. Vidéken fújta a sípot, de otthon hagyta a stopperét, az őt nagy tisztelettel fogadó hazaiaktól kérni nem akart, így aztán felkapott egy nagyobb kavicsot, a tenyerébe fogta, időnként ránézett. Miközben a pálya mellett magasodó toronyórán nézte az időt. A hazaiak kikaptak, de Zsoltnak tisztelettel megköszönték a bíráskodást. Fogadta talpig feketében, fehér gallérral. És, hogy a végén túllépjek a futballon, Zoli bohóc 110 centiméteresen, csiricsáré jelmez nélkül is korszakos művész volt. Házias ízek MALONYAI Péter Az atléták Miramasban zajló francia bajnokságán a tízpróbázó Kevin Mayer 60 méteren elrontotta az első akadályt, emiatt nem is folytatta a versenyt, ehelyett ki tudja, talán éppen azon gondolkodott, legközelebb mit kellene másként csinálnia.