Nemzeti Sport, 2022. május (120. évfolyam, 131-146. szám)
2022-05-23 / 138. szám
A KTE tér vissza elsőként az MB Némi túlzással: 2015 májusában bomba robbant a magyar futballban. A szövetség elnöke, Csányi Sándor radikális változásokról számolt be, sajtótájékoztatón közölte, hogy legkésőbb a 2017-2018-as idénytől tizenkét csapatosra csökken az NB I mezőnye - az addigi tizenhatról. Nos, a létszámszűkítésre nem kellett addig várni: a PMFC-Matias, a Kecskeméti TE, a Nyíregyháza Spartacus FC, a Lombard Pápa Termál FC és a Győri ETO FC nem kapott licencet. Igaz, a Győr nem is kért, tudniillik éppen csődbe ment... Noha aki tudott, fellebbezett, végül nemhogy az első, a másodosztályú szereplés sem jött össze az említett csapatoknak: a Nyíregyházát és a Győrt az NB III-ba, a Kecskemétet, a Pécset és a Pápát a megyei első osztályba száműzte az MLSZ. Holott a pályán nyújtott teljesítmény alapján az ötből négynek lett volna maradása az élvonalban: az ETO a nyolcadik, a KTE a kilencedik, a PMFC a tizenegyedik, míg a Szpari a tizenkettedik, vagyis bennmaradást érő helyen fejezte be a bajnokságot. A Pápa meg szó szerint zárta - utolsóként, tizenhatodikként. Az egyébként is kalandos múltú Lombard azzal a lendülettel meg is szűnt létezni. A városban szerencsére továbbra is él a futball, a 2015-ben alapított, a megyei bajnokságból induló Pápai Perutz a 2017-2018-as idény óta az NB III Nyugati csoportjának stabil tagja. Győrben életben maradt az ETO, habár első nekifutásra még nem tudott feljutni az NB II-be, másodikra már igen, ugyanakkor negyedik éve nem lép se fel, se le. Jövőre ugyanakkor alighanem nekiveselkedik a feljutásnak, a DAC-ot is a magasba emelő Világi Oszkár beszállásával minden bizonnyal az élvonalbeli tagság kivívása lesz a cél. Ami a Győrnek nem sikerült, a Nyíregyházának igen. Miután első nekifutásra megnyerte az NB III Keleti csoportját, a 2010-2017- es idénynek már a második vonal tagjaként vágott neki. Ha van olyan csapat, amelyikről elmondható, hogy az elmúlt öt évben bebetonozta magát az NB II-be, az a Spartacus, mindenre volt reális esélye, csak a feljutásra és a kiesésre nem. Pécsen 2015. május 29-én, a Nyíregyháza ellen 2-1-re megnyert utolsó bajnoki mérkőzést követően jelképesen is eltemették a futballt: a kezdőkörben kiásott gödörbe süllyesztettek egy koporsót. Mélyről indult tehát újra a foci a Mecsekalján, a PMFC igazi Munkás-csapatként kapaszkodott vissza - ha nem is az NB I-be, de az NB II-be. A Pécs, ugyebár, megtapasztalhatta, milyen a megyei bajnokságban küzdeni, a múltjához méltatlan szinten azonban csak egy évig szenvedett, Baranya (megye) aranya a 2015-2016-os idényben a piros-feketéké lett, akik aztán négy évig sínylődtek a harmadik ligában, mígnem 2020 nyarán végre annak örülhettek, hogy megváltották a jegyüket a másodosztályra. S kis híján nyomban az elsőre is, a Vas László vezette csapat, ha titkon is, de sokáig reménykedhetett abban, hogy újoncként kiharcolja a feljutást, nem jött össze - amiként idén sem. 1-be a 2015-ben kizárt csapatok közül Nem úgy, mint a Kecskemétnek! A KTE-történelem keserű fejezete: a 2015-ös MLSZ-döntést követően a névhasználati joggal rendelkező kft. gyakorlatilag megszűnt. Amint az a kecskemetite.hu oldalon is olvasható, a városban a KLC-KTE SI felnőtt csapata játszott akkor a legmagasabb szinten a megye egyben. A Kecskeméti LC Kft. 2010 telén alakult meg, a cég vette át a felnőtt gárda működtetését a sportiskolától. A KSC a 2017-2018-as bajnokságot, majd a Hajdúböszörmény elleni osztályozót megnyerve jutott fel a harmadik ligába, és ok volt még az örömre, hogy a névhasználati jogot birtokló KTE-vel folytatott tárgyalások eredményre vezettek, így ismét Kecskeméti TE néven indulhatott az NB III Közép-csoportjában, ahol előbb a kilencedik, majd a tizenegyedik, tavaly pedig a második helyen végzett. Az ezüst is aranyat ért, mert a bajnok Iváncsa nem vállalta az NB II-es szereplést, így - legjobb másodikként - a lila-fehérek kaptak felkérést, akik köszönettel, éltek is a lehetőséggel. Olyannyira, hogy - a „számkivezetett” klubok közül elsőként - már az NB I-re készülhetnek... P. T. Emlék 2015-ből: Botka Endre (lilában) mág KTE-játékosként küzdött Böde Dániel ellen BORBOLA BENCE Micsoda bajnoki befejezés: az ezüstérmes és NB I-be jutott Kecskemét hét gólt szerzett a Szentlőrinc ellen, a négy találatig jutó Lukács Dániel lett a másodosztály gólkirálya. A SPORT UTCÁBAN lelassult a forgalom. Másfél óra volt a kezdésig, s a kecskeméti Széktói Stadion felé igyekvő drukkerek autóikkal már csak araszolni tudtak. Pedig sokan a helyi legnépszerűbb közlekedési eszközt választották, kerékpáron tekertek a létesítményhez, volt egyfajta bája, ahogy a stadion kerítéséhez lakatolt több tucatnyi vasparipa megpihent a sörözgető szurkolók hátterében. A hét utolsó napján a szomszédos élményfürdőben és csúszdaparkban is szép számmal akadtak vendégek, sőt a néhány utcasarokra található szabadidőparkban is rengetegen piknikeztek, görkorcsolyáztak, ám az igazi vonzerőt ezen a vasárnapon a KTE futballmeccse jelentette. Az élvonalba hét esztendő után visszajutó lila-fehérek a surranópályáról indulva, a harmadosztályból feljutó csapatként vágtak neki az NB II-nek, a városban talán egyetlen ember sem akadt - beleértve Szabó István vezetőedzőt is -, aki bármennyi esélyt adott rá, hogy május végén a feljutást jelentő ezüstérmeket akasztják a labdarúgók nyakába. Ehhez képest vasárnap délután kígyóztak a sorok a beléptetőkapuknál, az ötszáz forintba kerülő diák- és nyugdíjas, valamint az egységesen ezer forintért áruba bocsátott teljes árú jegyek is mind elfogytak, ami azt jelentette, hogy a Szentlőrinc Meccs előtt, közben is kigyúrtak a görögtüzek a Szóktól Stadionban, de a szürkülők az ünneplésre is tartogattak meglepetést