Nemzeti Társalkodó, 1837. január-június (1-26. szám)

1837-02-14 / 7. szám

maradnak előtte és éltét sükeretlen kín emészti. A’ szemlélődő életnek a’ kétség és nyomozás , a’ cselekvőnek a’ vágy, a’ félelem és a’ reménység az osztály része , ’s legbölcsebben teszünk , ha az ösztön ellen nem rugoldozva magunkat rendez­zük a’ természet örök törvényei szerint, és nem ezeket óhajtjuk rosszul gondolt kényelmünkre meg­változtatni. Igen is jól ismerem a’ kirekesztő theoriák gyanús és hi­ányos voltát erkölcsi és természeti tárgyakban , hol az eszméket egész tartalmuk ’s terjedelmükben teljesen felfogni, körültök éles korlátokat húzni az ész nem képes. Ezért nem is állitom hogy az emberi gyönyörök csak nemle­ges értelműek ’s a’ fájdalmak felváltó enyhülésé­ben állanak; de igen azt, hogy számos, sőt leg­­számosb esetekben ezen nemleges halárzatra reá­­vihetők. A’ legnagyobb szenvedélyek azok, me­lyek legnagyobb gyönyört, ha nem mindég ad­nak , legalább ígérnek , és így annak bonczolása talán ezekre is némi világitó sugárt vethet. Azon tízezer és egy költőknek , kik Salamon óta a’ sze­relmet éneklék , legremekebb képei , legtüzesb ömledezései nem ezen antithesis kifestésében ál­­lanak-e : „édes kín és bájos gyötrelem“? mit lo­­gicaibb praecisioval mondva íme’ kifejezésre le­hetne vinni : kín és nem kín ! Van-e két hatal­­masb , elfoglalóbb szenvedély a’ dics­ és játék­vágynál ? És íme a’ nagyravágyó feláldozza élte csendét, lelke nyugalmát, házi boldogságát,­­az­tán miért ne a’ hazáét is , holott öllényünk mesz­­szebb áll bőrünktől mint ingünk ) ezer bajoknak, sikamlásoknak , bukásoknak teszi ki magát , egy rémletet űzendő, mely mint mocsári lángocska végnélkül futni látszik előtte, vagy mint a’Mont­­biancra igyekező utasnak, minden elért csap egy újabb magasbra ad csak kilátást, és soha nem

Next