Nemzeti Társalkodó, 1837. január-június (1-26. szám)
1837-05-23 / 21. szám
М ‡б 1 521 egy szorgalmas erős bányász tivág 9—10 óra alatt 10—15 mázsa sót’s kap mázsájáért 2% xr. fizetést pengőben; 3 fr. 15 xr. p. egy egy mázsa só ára. A’ forma só kötél kantárokban, az apró só pedig kádakban vonatik ki gépelyre facsarodó kötelek által, melyet lovak hoznak mozgásba, ilyen módszerrel utaznak le és fel bányászok is. Klimiuszi utazáshoz szokatlan ember hűtedez midőn két felé nyílnak a’ torok szárnyai, és midőn függő kádjában lefelé kezd sülyedni, nap alatti világból földalattiba ; ez után egy ijedelees csattanás követi az eltüntet, melynek viszhangja még ijedelmesebben hömpölyg vissza fel a’ mélységből ; csattanást okoznak a’ lebocsátott vastag Szárnyak, melyek mint koporsó fedelek a’ haltat, úgy zárják el itt az élőt. Szennyes gyertya pislog az alvilági utas baljában, midőn jobbjával mint vaskapocscsaládja kantárjához fogódzik, és sok ideig nem lát egyebet a’torok négy falainál sóvirágokkal megrakva. Idő múltával aknamenyekzetnél függ az ember ’s itt csákányok összeolvadott vékony pengéseit kezdi hallani és látni maga alatt, homályos tűztengert, melyet bányászok előtt égő mécsek öszsze folyt sugárzatai képeznek , és égő félkében fuladozó kárhozottak sorsa rémlik elébe, midőn tűztengerben hajladozó fél mezítelen embereket is szemlél; végre egy alhangu orditás riasztja fel a’ képzelgőt, mely úgy hangzik szét mint három fejű Czerberuszé orkuszban : ez, a’ rovó legény (Anschläger) jeladása, gépely megállítására és kádbeli kiszállásra. Ezek után, ha fenékről felnéz az ember, nyitva látja ismét a’ szárnyakat, ’s vágya ébred nem soká ismét látni napot, és mélyen kezdi érteni hogy az ember nem sötétség, hanem .