Nemzeti Társalkodó, 1839. január-június (1-26. szám)
1839-02-14 / 7. szám
51 a’ szegény koldusnő — iránt egykor elkövetett.. Egyetlen egy kitűzött törekedése tehát az vala, miszerént elhárinthassa magáról ama’ gyalázat’ súlyát, melylyel egykor a’szegény anyának vérző szivét olly igaztalanúl megterhelte. De mi módon tudhassa ezt elintézni? Is mi módon csendesíthesse kínzott lelki esméretének lobogva gyötrő lángjait? Meghatározá: a’ gyermekeket, egyen kivűl, mind elveszteni. ’S valósággal ki is választa az eltévelyedett a’ gyermekek közűl egyet, melly legkellemesebbnek látszotta'más iratot átadta egy öreg asszonynak, olly parancs mellett, mi szerént ezeket, élete’ vesztése’ büntetése alatt, a’legközelebbi folyóvízbe fálaszsza belé. A’ meghatározott gyilkossági szándék’ végre hajtására (mit a’ Simon’ honn nem léte is olly könnyen végbe vihetőnek mutatott) kijelölt eszköz — az vén asszony — a’ grófnénak mint parancsoló földes asszonyának — egész engedelemmel magát tartozni Ilivé. Az ártatlan csecsemőket békötényezé egy kosárba , ’s útját véve velek egy sűrű erdő felé Alig éré el az erdőt, ’s ime szembe találkozik vele Miczbán, ki éppen most, katonai kisérő csapattal, egy ütközeti vonalból haza sietett. Távolról meglátta az öreget, kinek szorongató ’s nyugtalanító maga kimutatása nagyon feltűnt előtte, midőn kegyetlen szándékát titkolni, ’s a’ szembe találkozást elkerülni igyekezett. De feltartóztaték, ’s ezen kérdésre: „mit viszen olly figyelmesen és olly óvakodó vigyázattal a’ kosárban ?“ ezt felelte: „semmit sem.“ Azonban egész testében reszketni kezde. Ez, és az olly rövid felelet a’ grófot még figyelmesebbé ’s tudnivágyóbbá tették. Minden környülmény még inkább megerősíté benne azon gyanút, hogy az öreg rossz úton jár ’s valami gonosz czélzatu szándéktól vezéreltetik; tehát keményebben érdeklé kérdéseivel, ’s kevés perczek múlva értesítetek általa a’ gyilkossági parancs’ borzasztó titkáról, melly a’ grófnétól bízatott vala reája. Hathatós vala az epekedés, melly most a’ Simon’ belsőjét dúlta. Eltitkolni igyekezett ugyan ezt csaknem erőszakkal; de egészen könyényekre olvadtak hadi érzékenytelenséghez szokott szemei, midőn a’ hat vidor és kellemes gyermekeket—hajlott időkora’ nemes sarjadékait — a’ kifedett kosárban szunnyadni meglátá. Forró buzdulattal nyomá azokat magasan verő atyai melyéhez , bészentelé ’s iktatá őket védpaizsa felett, elly annyi veszélyes ütközetekben az ő életét megtartotta, a’ királynak és hazának. Első gondja vala már most a’ gyermekek’ megtartására a’szükséges intézeteket s rendelményeket megtenni. Előre mindazáltal az elvesztés’ végrehajtására megbízott asszonyt a’ kastélyba vissza kelle küldeni; de ez az erdőből addig el nem távozhaték, mig innepélyesen a’ grófnak igéretet és esküt nem tett, miszerént mind azt, mi ott történt, elhalgatandja, és a’ reá várakozó grófnénak, a’ csecsemők’ szerencsésen végbement elvesztéről, egész biztosítással tudósítást vend. Miután tehát az öreg mindent pontosan teljesítni megígérte, visszatért; Miczbán pedig mindenik gyermeknek külön külön dajkát keresett. Szerencsés vala ezeket egy faluban feltalálni, ’s már mostantól fogva néki — illy gyöngéden szerető atyának — lármával ’s feszültséggel teljes foglalatosságai között is, melylyek ötét gyakran a’ harcz’ borzasztó síkjaira kisértek, semmi sem fékült annyira szivén, mint kedveltjei’ neveltetéséről gondoskodni. Miután Miczbán a’ gyermekeket bátorságos helyzetbe tette, haza ment kastélyába. Örvendezve jelentették itt néki a’ grófné’ szerencsés szabadulását, ’s az egy fiú’ születését. Simon örömre ragadtatott atya’ kilvonásait mutatá ábrázatján, vidámon enyelge a’ kisdeddel, ’s nem engedé, hogy az erdőben az előtt kevéssel történt dolog iránti legkisebb neheztelésit is nője észre vegye. A’ grófné is, gonosz tettét mélyen érezve, képmutató álorczája ’s a’