Nemzeti Társalkodó, 1839. július-december (1-26. szám)
1839-11-21 / 21. szám
169 hogy ezen Henrik, magyar eredetű gróf Magarnak de genere Hungh lett légyen fia , mert az oklevél ezt mondja: „Hemericum filium Magar Comitis de genere Hungh, tune exulem“; ez a’ szó „exul“ pedig az oklevélben, melly Magyarországon készült, csak is Magyarországra alkalmaztatható, ennél fogva Henriknek magyar származása vélekedésem szerént bizonyos. Mivel pedig az 1361 beli oklevél szerént, ezen Henrik a’ Hungh nemzetségből vette eredetét, ennél fogva könnyen elhihető, hogy a’ portugáliai írók Henrik grófjokat, a’ kitől az azutáni portugáliai királyok származzanak, vagy csak azért is magyar királyi vérből valónak mondották, vagy vélték is, hogy királyaiknak nagyobb fényt adhassanak, és talán innen eredett az, hogy Duardus Nonius Leo portugáliai tudós ezt írta légyen: „Henricus Portugáliáé comes natus est Vesontii (Besancon), quae civitas metropolitana est Burgundiae comitatus, vulgo hodie Besanzon. He ejus origine variae sunt opiniones, alii Pannonicum Hungariae scilicet Regis filium, alii Graecum ex Imperatorum Constantinopolitanorum sangvine ortum, plures Lotharingum dicunt. Nos vero (ut latius in ejus vita) Burgundum asserimus certiori conjectura , et authoritate.“ Lásd: Hispania illustrata. Francofurti, 1605. Tom. 11. pag. 1254.—Meg lehet az is, hogy a’ portugáliai írók eszekbe vévén, hogy Henriket magyar királyi vérből le nem származtathatják, őtet majd görög császári, majd pedig burgundiai, vagy lotharingiai herczegi sarjadéknak mondani kezdették, és így szülessenek származása iránt a’ sok tévedések ’s különböző vélemények. — Egyébiránt, ha igaz az, a’ mit Ximenes róla mond, úgy volt is Henriknek némii királyi atyafisága, mert VII. Alfons kastiliai királynak „congermanussa“ az az, egy anyától való testvére volt, de azért még igen is lehetett magyar eredetű, valamint vélekedésem szerént az is volt. Végre, ha a’ kérdésben forgó tárgyon e’ rövid értekezésem által új fordítást is tettem, és számtalan külföldi, egyébiránt igen is hiteles íróknak, a kik fáradhatatlan szorgalommal tudós Horváth István által az 1828beli Tudományos Gyűjteménynek Ildik kötetében a’ csata’ piaczára kihozattak állításaikat, és újabb hazai tudósainknak véleményeiket a’ mesék’ sorába tenni láttatom is, azért ki nem húzom még magamat e’ régi vers’ morálja alól: Ne pudeat, quae nescieris, te velle doceri. Scire aliquid laus est, turpe est nil discere velle; Gróf lieméiiy József* VakUdtSeif, Abdul Medsid* ünnepélyes kardtívezése. (Vége.) Hirtelen halálcsend szállt a’ néző sokaság közé, a’ nagyvezér, a’ rettegtető Chosrev basa lovagja most el. Chosrev hetven öt éves és sántít, ha szállongó híreknek hitelt adhatni v úgy ő kora’ gyengeségét még kicsapongásokkal is neveli, még is csak ez erőtlen, agg ember’ nevét kell kimondani, ’s legoltan reszketnek törökök és rajáhk ; mindenek’ emlékezetében súlyong még az ő hathatós munkássága ama’ napon, melly a’ jancsárokat semmivé tévé: tudják hogy a’ nagyvezér könyörűletlen ’s a’ Bosphorus mély. Mehemed Ali az egyiptomi alkirály után Chosrer alkalmasint a’ legnevezetesb character, mely e’században keleten felmerült. Chosrev azon nagy talentummal birt, miszerint nem csak meg tudta tartani az egyszer megnyert tekintetet, olly országban, mellyben bajos az embernek csak fejére nézve is bátorságban lenni, hanem évről évre öregbíteni is tudta azt; mindenik országlási változás sokasítja az 5