Nemzeti Társalkodó, 1840. július-december (1-26. szám)

1840-09-11 / 11. szám

83 zsabokrokat kiszáraztatta , mellyeket őannyi for­ró könnyekkel öntözött volt; a’ minden ekitől kimeztelenített sírhalmot csak az emlékkőről le­hetett megösmerni, ’s ez egy lealjasodott, be­mocskolt lélek’ rothadt képzeteivel megfertőztet­­ve. Szegény kicsiny elrejtett, az édes anyán kivűl minden más előtt érdektelen sír, meg te sem maradhattál bántalom nélkül! — Két anyá­nak temeted reményeit — mert a’ te fiad is, szánakozásra méltó anya , megholt — erkölcsében. Ez a’ kolozsvári temető. ip. Kivonat egy atya’ végrendele­téből, mellyel fiainak 15 esz­tendős korokban felbontani parancsolt.­­ Kedves fi­aim! Nincs ember kit magános óráiban meg ne szállna a’ halálróli gondolkozás ’s elmélkedés. Ez a’ tiszta lelkiesméretü kebelben csendesen nyugodtan tűnik fel. De bennem, nem tagadha­tom, mindig némi nyugtalanság is keletkezik illyenkor ’s miért? mert a’ halál’ képe ’s a’ ti sorsotok mindig össze­olvadva merül fel lelkem­ben. Ki indítja meg gyermeki, ki vezérli majd ifjúkori lépteiteket? ki ad igaz lélekből bárta­nácsot, ha segélyt nem is, ki osztakozik jó ’s balsorsotokban, örömmel ’s fájdalommal? egy szóval: jövendő sorsotok édes fiaim mindig ily­­lyenkor ha nem is csendzavaró, de mégis fáj­dalmas nyugtalanságot szül lelkemben. Lelkem’ illy állapotában írom nektek e’ rendeket. Vajha ti is soraimat érző meleg kebellel, erős tökéletü lélekerővel, ’s állhatatos akarattal ’s elszántsággal olvasnátok és szívnátok magatokba. Édes fiaim! mikor ti ezeket olvassátok, jusson eszetekbe, hogy atyátok’ csontjai, ki csak érlelők szeretett volna élni, ki tudja hol, mellyik temetőben már porhadnak, a’ ti boldogságtokért verő szív ö­­rökre elhűlt, ’s nincs senki, ha józanan ’s fo­­gulatlan szivvel körűi tekintetek a’ világban , ki igaz lélekkel jó ’s rossz létetöknek örvendjen, búsuljon ,S nincs ki az élet szövevény utain ve­zetni igyekeznék, nincs ki botlásitokat meleg résztvevő indulattal megjobbítni, helyre hozni törekedjék. Mert higyétek el édes gyermekeim ! még azon kevés jobbak is, kik előttetek párto­lóul , vezérül, vagy csak tanácsadóul is néha né­ha feltűnni látszanak, igen gyakran alá vetvék a’ földi emberi gyarlóságoknak. Az atyai szív csak atyai kebelben lakik. Ha engedé vala sor­som’ angyala éltemet csak addig nyúlnia, mig ben­­netök az okosság’ fénye viradva az ösvényt ha­bár homályos alakban is, mellyen indúlni’s jár­ni kellenek, megmutattam volna , nyugodtabban szállnék le síromba. De ezen örömtől én is ti is fosztva vagyunk. Nem tehetem még is hogy azon tapasztalatimat, mellyekre az idő, küsz­ködéseim, bukásaim tanítottak , mellyekre min­den ifjunak ’s néktek is az életben olly gyak­ran szükségtök van, és lesz, veletek, most már , mikor az okosság hajnalának kell hogy derüljön, ne közöljem. Nem hagyok én nektek kincseket, de még is kincseknél drágább vagyont hagyok, ha szavaimat, intéseimet megfogadjátok. Ha azt teszitek, atyai áldásomon kivűl önszerencsétek, az emberek’ becsülése ’s szeretete lesz jutalma­tok ; — ha nem, a’ bűnnek büntetése nem fog annak idejében hi­ányzani.—Mig továbblépnek életem’ történeteivel szükség megismerkednetek Ezen esztendőben logicus lettem. Ekkor történt újra egy nagy változás valómban. Szü­leim, kik szegénységük mellett is a’ tanulásomra megkivántató pénzmennyiséget mindig pontos

Next