Nemzeti Társalkodó, 1841. január-június (1-26. szám)
1841-01-29 / 5. szám
hazánk, a’ sok hadakozásnak miatt szorongattatni kezdett vala, melly veszedelemből ő felsége maga is nehezen szabadult ki, holott ereje és ideje felett a’ hadakozásnak nehéz terhét kénszerítetett viselni, úgy mint ősinek dicsiretes dolgainak követője. Havasalföldében Szinán pasa ellen való expeditioban is jelen volt, és Tömösvárnak kétszeri megszállásában is. Midőn a’ boldog emlékezetű Bocskai István a’ második Judolphus római császárhoz Zsigmond királyiul * követül expediáltatott volna, ő felsége ** is abban a’ követségben Bocskainak adjungáltatott a’ végre, hogy mind a követségnek rendire reá emlékeznék , s mind penig hogy ollyan fényes császári udvarban jövendő emlékezetre való dolgokat experiálna. Továbbá midőn Zsigmond király a’ római császárral bizonyos okokra nézve megbékélhet volna, és annakutána valami pénznek elváltoztatása miatt a’ két országok között veszekedések és villongások támadtanak volna, ő felsége mind azokban kiváltképpen való módon és serényen munkálkodott. Mind ez idők alatt is, mivelhogy a’ vallási dühösség akkor is meg nem szűnt, egy ismet ’s másonnat is alattomban való titkos praktikák által az országnak közönséges békességét sértegetvén, és akarták rontani, jóllehet még eddig isten’ kegyelmességéből nem lehetett. Kiváltképpen való cselekedeti ő felségének az volt, mellyet maga életének veszedelmével a’ lengyel király mellett próbált akkor, mikoron a’ török nagy erővel Lengyelországnak pusztítására tűzzel és vassal indulván, a’ Neszter’ vize’ partjára szállott, és a’ vizen által úsztatván Podolját pusztította. Ellenben a’ lengyelek is más felől a’ vizen a’ töröknek ellene akarván álani , de elégtelenek lévén arra, hogy ütközettel componálják a’ dolgot, hanem gondolák, hogy békességet kérjenek tőlök. Tanácskoznak vala azon, hogy miképpen lehetne boldogabban azt a’dolgot elkövetni, mert félnek vala azon, hogy a’ békességkérés által az ellenséget inkább megbátorítják, és a’ magok’ veszedelmére szivet adnak nekik. Midőn a’ lengyelek e’ dolog végett vélekednének, ő felsége melléje tevén alatta való hadait , hamarságnal Moldovába megyen , és ' V0 vjsze magát mesterségesen közibek interponálja, és így mind a’ két rész bizonyos okokra nézve megbékéllenek , ’s mind a’két tábor veszedelem nélkül eloszol. Melly rétjénél es veszedelem volt az, idegen országban lévén, török’s tatár tábornak eleibe menni, megítélheti akár ki is. ámen. Anyai nemzetség. A’ Kornis nemzetség, melly Homorúd Sz. Pálról iratik, a’ mellyből ő felségének 11 nagy anyja támadott, régibb és fényesebb mindeneknél, úgy mint melly szintén Tivalalusigelmegyen, a’ melly Tivalalus (scythiai nevezet, a hazájokba bémentek közül Erdélyország’ határiban megmaradtaknak, mellyeket most székelyeknek hivünk elöltök járójok és fő kapitányjok volt, a’ ki az ő nemzetségének ellenségi ellen erősen hadakozván , a’ havasoknak lekerjős és szoros liláin sokakat megvert, és annakutána Erdélyországnak egyik darabját elfoglalván, ma is lakják. Azon méltóságot utána levő maradéki is a’ Kornisoknak elérték , mert successio szerént mindenkor generalis kapitányságot bírtak. Nem szólok itt semmit Kornis Miklósról, a’ ki leányát, tudniillik a’ mi k urunk’ nagy anyját Lázár Istvánnak elocálta volt, a’Lázároknak sem hozom elő dicsireteket, a’kik közül bizonyos dolog, hogy fejedelemségre ** is mentenek; ezzel rekesztem be csak beszédemet: méltóságosabb nemzetség egy ennél nem lehetett, méltó azért örök emlékezetben neveket * Az az : fejedelemtől. ** Az az : Bethlen Gábor. * Bethlen Gábornak. ** Az az: vajdaságra.