Nemzeti Társalkodó, 1844 (1-52. szám)

1844-10-18 / 42. szám

„Rettenetes!“ kiáltásit. „Kérem, nem szakasztani meg. Hajónkra vesszük a’ nyomorultat, ki elbeszéli, mikép őt egy gaz tengeri kalóz, kinél ő matrózkodék — vetteté némi csekély rendszegési bűnéért tengerbe , ’s azzal Jamaica felé evezett— szegény parancsnokunk egy ritka, bátor fiatal ember, üldözőbe veszi, ’s még azon éjjel, négy óra felé két hajót észre is veszünk, melylyekben nem sokára a’ brigg és goelettere ösmerénk, miket ama szörnyeteg, ’s hasonló gaz czimborája kormányzónak....“ „Vitorláinkat megeresztjük, ’s napkeltekor csak két ágyulövésre valánk már tolok... de mi történik? a’ goelette egyszerre csak tulságig elboritva magát vitorlákkal szélnek ered.... de olly sebesen.... olly iszonyú sebesen, miről alig lehet képzete embernek, ’s a’ brigget hátrahagyja. Nem vala min gondolkozni , — mint képzelheti ön — választanunk kelle a’ kettő közt.“ „Parancsnokunk harántosan tarta tehát a’ brigg felé, azt keritendő előbb hatalmába, ’s csak azután üldözendő tovább a’ goelettet; 's mintegy puskalövésnyire a’ hajóról negyven fegyveres emberünk egy hadnagy vezérlete alatt ladikba is száll elfoglalandó a’ brigget , melly mereven libegett ott mint büzhödt hal.“ „Szent isten! mintha most is látnám: a’ brigghez érnek, ’s négyen kívül mind fölmennek az átkozott hajóra, a’ hadnagy a’ hidra jutva két csapatra osztá legénységét, ’s a’ födélközben zajt hallván, legelőbb is a’ kis résen parancsolja lemenni, de hasztalan, belőlről vala béreteszelve.“ „Hadnagy úr!“— kiáltá egy kadét— félig nyitva a’ nagy rés ajtaja....! „Nyisd föl tehát egészen !... felelé a’hadnagy, a’ szegény fiú lehajlék, nagy bajjal fölemeli a’ nehéz deszkalapot.... és az uram.. ...!“ akadozék az elhalványult orvos. „Nos? nos?“ sürgeté Wit. „Nos,—■ most iszonyú csattanás hallszek, ’s azon perczben láng-füst és romok boritanak el, fregattunk holt testekkel, árbocz és póznadarabokkal födeték el; előárboczunk izre porrá tort, ’s derék fiatal parancsnokunkat egy a’ briggről átröpült gerenda agyonzuza.“ „Egek urai tehát gyujtóhajó volt?“ „Fájdalom az! mit azon pokolfajzat azért hagyott ott, hogy Ördögi találmánya által időt nyerjen elillanhatni. Szerencsétlenségünkre nem is csalódok: ötven közölünk megsebesült, harminczot meghalt, ide nem számítva fiatal, szép tehetségű kapitányunkat....“ „Elég hozzá, a’ nyomorult kalóz— mint ön is gondolhatja — megmenekvék ; mi pedig— szerencsére közel lévén— Porco-Ricoban megállánk , hol hajónkat kitataroztattuk; ’s most már itt vagyunk, honnan, vízzel ellátva magunkat, nem sokára Angliába visszaindulunk.“ „És ennyi az, mit a’ szerencsétlen derék sir Edwardsról mondhatok önnek ...végzé szavait az orvos, könyét letörölve, ’s egy pohár puncsot kérve. „Azok után, miket hallék“— mondá magában a’ gyarmatos — „ama gazember nem más, mint Brulart, csak az ő műve lehet.... de mi az Ördögért is akadályoztatják a’ rabkereskedést? méltán bünteti őket a’ mennyei igazság----“ A’ vendégek lassanként eloszlottak, ’s még éjfél előtt már magokra maradának Wil, neje, Tivadar és Jenny. Wil régi tisztes szokásaként megcsókolá leánya homlokát, ’s esti imájok után, mit mindig együtt végezének, megáldván—nem sokára mély álomba merült az egész család, a’ holnaputáni nap reményeivel ringatva el magát, mert akkorra vala téve a’ Tivadar és Jenny urenyektőjök. „Atar-Gull ■— szólitá meg lefekte előtt szolgáját a’ jó Wil — „mivel ma önmagadat felülmúltad , fogadd ezt tőlem —“ ’S egy gyönyörű aranyláczczal ajándékozó meg. A’ néger ura lábaihoz borult, zokogva csókolandó meg azokat. „Menj szolgám“ — mondá a’ gyarmatos — „menj alunni, ma neked is jól fog esni a’ nyugalom....“ Atar-Gull távozék.... ’s titokteljesen hagyá el a’ házat, ’s intézé lépteit a’ Farkasszirti erdők felé, hol a’ méregkeverők ez éjjel gyűlésöket valónak tartandók. Nem sokára eléré ama völgy szikláit, mellyek e’ hegyláncz alapzatát képzék. (Folytatása jőni fog.) Tompa Imre.