Nemzeti Társalkodó, 1844 (1-52. szám)

1844-02-23 / 8. szám

hól összefonva ’s a’ mint legörgének lánczai, alábuktam. Huszonnégy órája éppen---- hab, azóta zárva a’ kecses ajk, me­lly oltárnál hazudta el egykor nekem adott esküjét, melly meghazud­­tolá hitét hitével ’s legyilkoló idvemel. ’S ilyen a’ lány szerelme !!—egy kések­től részegülő fertelem a’ sziv. Nincs e’ földön semmi túl a’ poron ’s legnyomorultabb az áb­rándozó. A’ világ egy nagy küzdhomok, rajta krokodilok vívnak óriás kigyókkal, ’s orv hié­nák tigrisekkel küzdenek. Lágy eső ’s napsu­gárként neveli a’ becsület a’ jobb érzetek vi­rágait, hogy a’ csalódás mint kőeső tiporja szét azt, ’s bámuljuk még is hogy semmi itt tö­kélyre nem mehet? Én is hát a’ legsötétebb bűnösök sorában állok? Ah őrült lehetek, nem tudom miként vett erőt keblemen a’ perez hatalma! de ön­tudatomnak nem voltara ura. Midőn hallam kongani a’ nászharangot, úgy tetszék kopor­sóm szegét verik, vagy sirkantomat döngetik. Az oltárhoz vágytam rohanni hogy zsámolyá­nál lemészároljam az esküszegőt, csak atyám figyelme véde meg. Szépen jött az éj, mások nyugovónak, én sirtam a’ csillagok halvány­­­nyékjét, ’s im mint éltemet, az eget is ború támadá meg, ü­völtve kezde zúgni a’ szél, ’s tömött felhő­­torlatokat úsztata át a’ jégen. A’ csattogány elnémult, a’ lombok méla reszketése buskomoly zúgássá vált, ’s én e’ perezben gondolék a’ boldog házaspár kéjére. Agyam gondolati ösz­­szezavarodának, a’ dörgő vihart keblembe ér­­zém szállani, ’s őrült ösztönöm kormánya u­­tán kergete boszuvagyom. Igen! én rohantam bőszen , öntudatlanul,­­ egy titkot, hogy lássák majd halálom után ’s tanulják az emberek fékezni indula­tuk pusztitó viharát. Nem­ rettegek kimonda­ni, nemde a’ nádszál elárula Midasz titkait? de egy bus regét tudok sokba hasonlót ehez: Hol hol nem egy ifjú élt... haja barna volt mint az éj, szeme is sötét vala, ’s az ifjú egy lánykát szerete­k neve ? nem, azt ki nem mondhatom , neve esküszegő hirtelen. Nem hallátok milly busán végződik a’ rege? A’ lány esket szegve másnak nyujtá kezét. A’nász éjején halkal pattant fel a’ szerelemtől mámo­ros pár ajtaja, ’s egy sötét domino lépett be rémes csönddel a’ hűtlen ágy szobájába. Egy villámfénynél látszék álarcza , ’s kezében egy­­csillamló gyilok; ’s most­, ah e’ perez iszo­nyú vala­ az ágykárpit félre vonult­, egy si­koltás ’s e’ szó hallszék, megboszulás. A’ férj fel­riadt, a’ domino az ablakon kiugrók, ’s nyo­mát gyilkos kiáltások üldözék. A’ torony ha­rangjai félre kezdének kongani, a’ falu felriadt. Én is kirohantam szobám udvaráról, ’s együtt üldözök a’ gyilkost. Nem hallátok hogy gyak­ran a’ gyilkos üldi a’ büntelent ’s istent ká­romolva bünteti a’ biró az istenkáromlót. E’ világ színpadán legjobb játékos ki legjobban meghazudtolja magát. Egy szaladó alakot látánk Biánka kertjében, rá riaszt ám a’ fellármázott népét.— Egy pórifja volt ez, ki főleg is vagy egy éji kalandból térhete vissza — Ő futni kezdett ’s elfogatott, mint gyilkos.. . szabad­kozott a’ népnek hogy büntelen, később ki­­vallá, hogy egy csirkét akart lopni, haldok­ló anyjának éhségét enyhítendő. Én nem hit­tem szavának. A’ kertet ezalatt felmotozván az emberek, egy fa alatt lelek a’ domino sö­tét talárját, ’s álarczát; ’s mig észre vettem, elálliták lábatok A’ pórisja a’ szolga­bíróhoz hurczoltatok , néhányszor tán eddig elpálczáz­­tatott ha gyilkosságát tagadja, ’s holnap töm­­löczre küldik; pőre évekig folyand, ’s addig ő e’ büniskolájának ért]növendéke leend. Majd kiszabaduland, ’s hogy a’ méltatlanul hordott büntetést kiváltsa, gyilkolni fosztni fog. Mig a’ valódi gyilkos tán fény közt elend, ’s egy hon csillagaként fog fényleni. Újra kong az óra! hah, milly rémes han­gok ezek! Kitekintek. Halvány fény pislog Bi­ánka ablakán, sötét árnyak húzódnak át a’ sugárvonalokon , őt virasztják. Ah ki mond­ja meg nekem él ő még ? vagy meghalt ? Él vagy meghalt, egyként jaj nekem! Jó éjt vi­lág ! jó éjt szegény Biánka, a’ te álmod h­osz­­szabb leend mint az élet; de édesebb is, mert a’ sir néma csöndjét, az Öntudat rémei föl nem sikoltják. II. Ma korán ébredek, egész éjen át nem volt félóra nyugalmam. Jaj kit üldözőbe keble von ! Meg kell Biankát látogatnom, hisz férje, a’ jó Toni, szivett barátom volt a’ nászig... a’ nászig, haj mert azon túl ellenem ő mint ha­lálnak az élet, mint villámnak a’ napfény, mint pokolnak a’ menny. Bianka férje ifjú és áb­rándos szelíd, haja szög, szeme nyílt ’s kék mint a’ tiszta ég, tekintetén tiszta jó lélek

Next