Nemzeti Társalkodó, 1844 (1-52. szám)
1844-09-27 / 39. szám
Tartalom . Johnton Gregor. Igaz történet. Mules Abderrhaman és kormánya. Vihar. Holmi. Johnton Gregor. Igaz történet. Hogy a’ királyi tábla körül törvényes gyakorlataimat bevégezem, habozva állok új pályám kezdetén. Mielőtt azonban egy vagy más hivatásra szántam volna magam, kedvem ereszkedék, hunyad megyei rokonimhoz kirándulást tenni, hogy egyszersmind e táj classical nevezetességeivel, mellyeket hitből dicsőknek hallék, megismerkedhessem. Kettős élvezet kivére utamon , ’s iker czéljaim kecsegtetve vonezának a’ szőke Maros ezüst vonala mellett tova. Az évnek legszebb szakában csak nyerni látszik a’ vidék. Uj világ tűnt fel nekem, elhagyva Fehérvár ősz tornyait. Előttünk a’ töltött út fehér szalagja szaladt végig. Jobbra balra róna terűit a’ hegyaljig, hol a’domb, lombos zöld öltönybe hurkolá vállait, mig Ősz fején cserkoszoru diszlett. A’ hegy alatt hevert elszórt házaival Borberek, vele át ellenben Alvincz mindkét falva Jó’sikánk által megénekelve, a’ Maros partjain regényesebbeknek tünének fel nekem. Leihallan élvezet párosul az utazással—minden nyomon érezém. A’ reményvesztett, kigyilkáért nyúl, hogy véget vessen életének, nem látott tájakat utazzon be, ’s ha életkedve nem virul fel, ő maga halottá a’ természetnek, kinek keblére többé nem hathat kellem, és gyönyör. Illy érzések közt haladánk tovább, mig lelkem elkomolyodott, látva sóshajó-vonásban görnyedő emberalakokat, kik csekély bérért, a’ folyam elenében baromként fesziték erejűket, gondozva alföldi czikkekkel terhelt lusta gályákat. Egypár keserű pillantás e’ nyomom néposztályra, ’s a’ jó útán ismét haladánk. Kissé távol kezdem történetem bévezetését. Azt hiszem, olvasóm ha éleményt nem is talál ott, legalább türelemmel viseltetendik, mi engem elbájola. Szekerünk a’Kenyér vizén álló hidon dörömböl át, zöldfák lomb árnyába érkezünk, túl azon élőnkbe tárul a’ tág, „kenyérmező“ hol Báthory, és Kinizsy megülték a’ török torát. Mintha virágos kertbe értünk volna, mellyeknek kerítését körben elszaladó hegyek alkotják, abroszára pedig tarka vegyületben városok, falvak, kigyódzó folyam, országút himezvék. Szászváros fekvék előttünk, nyugalmasan mint pihenő bárány a’ felette magasló hegy tövében. Nagy néném lakik e’ városban, kihez első látogatásomat teendő valék, azért Szászvárosra hajtatánk.