Társalkodó, 1845. január-december (14. évfolyam, 1-104. szám)

1845-09-11 / 73. szám

ménket. Nem örömest bocsátkoztunk e’részletbe , de kény­telenek valánk vele az idézett gyanúsítás miatt. Ime, J. K. B. úr, kit vezérel már most önérdek, minket­­, kik színházon kí­vül igen nyugalmas és igen jövedelmes életnek örvendünk, vagy önt, kinek anyagi és szellemi jólléte egyiránt csökken­hetne , ha a’ színház igazgatása gyökeres változáson találna átmenni; és pedig az anyagi azért, mert akkor talán némelly reductiók is történhetnének , a’ szellemi ellenben azért, mert a’ mostani parancsolás élvezetét engedelmesség fogná föl­váltani. Egyébiránt magától értetvén , hogy ha önérdek ve­zérlené is e­ kérdésben az időszaki sajtót, mit állítani nevet­séges, nem ennek puszta emlegetése lett volna K. B. úr kö­telessége , hanem az időszaki sajtó okokkal támogatott vád­jainak alapos és férfias megc­áfolása , minek elmulasztása e­­lég világosan szól e’ vádak igazsága mellett. A’ félretett 5.000 forintról azt jegyzi meg K. B. úr,hogy az nem tiszta nyereség,hanem csak tartalék-öszszeg a’ félé­vi bérletből. Mi e’ nyereség valódiságát az Életképek egyik szerkesztői jegyzésében olvastuk ’s azon fölvilágositást kap­tuk , hogy ezen adatot a’ 1.szerkesztő ur magától az országos főigazgatótól hallotta, ki tehát, ha K. B. ur még ennél is job­ban van értesítve, alkalmasint nem eléggé világosan fejezte ki magát,’s igy adhatott tévedésre alkalmat. Ez azonban, ha áll is K. B. ur megjegyzése , miben nem akarunk kételkedni, miután ő kétségen túl igen közel áll a’színház kormányához, épen nem változtatja meg a’ procentfizetés jogtalanságát ’s helytelenségét, miről még ezúttal is el kell néhány fölvilágo­sító szót mondanunk , minthogy K. B. úr számadása könnyen tévútra vezethetné a’be nem avatottak ítéletét. Jog és mél­tányosság szempontjából e’ kérdés olly alaposan eldönteték már e’ lapokban , hogy még Fáncsy úr sem bocsátkozott czá­­folatábal, ki különben mindig szólani szokott, meddig legpa­rányibb valószínűséget lát arra, hogy állításinak diadalt vihat ki; csak K. B. ur számításának alaptalanságát kell tehát még kimutatnunk. K. B. ur ugyanis azt állítja, hogy minden vá­sárnak négy olly főnapja van , mellyek egyenkint 1500 fo­rintot jövedelmeznek , ’s igy, az ünnepeket is oda számítva, a’ szerzők negyede évenként 7000 forintra menne! Illy óri­ási számító tehetség előtt kalapot kellene emelnünk, ha alap­talansága szánakozásnál egyebet gerjeszthetne. Lássuk csak közelebbről. A’ vásár legjövedelmezőbb négy napja : szom­bat, vasárnap, hétfő és kedd , ’s e’ négy nap közöl rendesen csak egy, vagy legfölebb kettőn adatik a’ mutatvány bérszü­nettel, ’s csak a’ bérszünetes mutatvány hozhat legkedvezőbb esetben 1500 forintot; ünnepnapokon pedig nincs , vagy csak igen ritkán van bérszünet, e’ szerint, ha nagyon sokat enge­dünk is, csupán 3500 forint jutna évenkint a’ szerzőknek; ám­de még ez sem állhat, mert ugyan merészli é K. B. úr monda­ni, hogy a’ négy vásár 16 napján is ünnepnapokon mindig bér­­szünettel adatnak a’mutatványok, ’s mindig olly szerzők mű­vei, kiknek még negyedrész jár színmüveik után ? Vagy nem adattak , a’ négy vásári napon mindig olly művek is , mellyek után már procent sem jár? És ugyan minő procentet kapott például Degré úr a’ vásár legjobb estéjén a’ bérletfolyamos előadás után? Ki meri mondani, hogy azon este a’procent és rész közti különbség 50—60 jó forintnál többre ment ?Ezek­ből napnál világosabban átláthatja mindenki, ’s nem csupán az, ki,,átlátni akarja,“ hogy még 3500 forint is alig jutna a’ szerzőknek a’ vásári részből évenkint,’s még ezen öszszeg is mintegy ezer váltó forintra olvadna le,ha például csak Egres­­sy Gáborné és Tóthné nem húznának fizetést, mellyet egy párszori föllépésök által bizonyosan nem érdemlenek meg an­nyira, mint a’ drámaírók , kik az egész színházat föntartják ; mert azt alkalmasint K. B. úr sem fogja tagadni, hogy például két írónak három színműve öszszesen , mintegy száz előadás után, legalább 70,000 váltó forintot jövedelmezett, ’s ezen i­­rók egyike utóbb mégis — 50—60 jó forintnyi különbség mi­att — csak procentben részesíttetett. Bizony nem jó taktika az, midőn az Íróktól akarnak néhány száz forintot elvonni, hogy néhány ezrecskét költhessenek olly színházi tagokra, kik a’ színháznak semmi hasznot, ’s a’ színházi közönségnek semmi élvezetet nem szereznek ; illyenek pedig , a’ nevezett két aszszonyságon kívül még többen is vannak színházunknál. Azonban igen természetes, hogy K. B. úr,mint színházunk tagja, ezt nem tartja botrányosnak, hanem csak abban ütközik meg, hogy az iró, kinek műve a’ jövedelmet szerzi, az ünne­pélyesen megígért részfizetést követelni merészlé. K. B. urat tehát nem vezérlé önérdek, hanem a’ sajtó kezelőit igen !! És itt ki kell mondanunk, hogy az igazgatóság nagyon hibázott, midőn az egyetemes sajtó rászóló fölszólalására még csak annyit sem ten , hogy néhány szóval értesítette volna az író­kat , mikop a­ vásári napokon csakugyan más rendszert kíván hivatoztatni. Ezt szabadelmű igazgatóságtól nem vártuk, melly határzatainak megváltoztatását mindenesetre hivatalo­san nyilványítani tartoznék. Mondja továbbá K. B. ur, hogy négy lap nyilatkozott az igazgatási rendszer ellen, ’s hogy négy ember nem Magyar­­ország értelmisége és nem közvélemény. K. B. ur igen gyön­ge számító , mert négy politikai ’s két divatlap rászalta a’ mostani rendszert, ez tehát összesen ,,hat ember.“ Mi a’ köz­vélemény? azt nem lehet szándékunk itt hosszasan vitatni, ’s azért csak azt mondjuk, hogy ha hat „sajtókezelő“ nem köz­vélemény , akkor K. B. úr sem tarthat arra igényt, hogy öt közvéleménynek, vagy Magyarországnak tekintsük , habár ő talán elég szerény is magát mind a’ kettőnek tartani. Midőn pedig „írói magányérdekek sógorságáról“ beszél, akkor nem akarhatjuk ezt „színészi magányérdekek komaságával“visz­­szatartani, mert ezt a’ nagy közönség is annyira ismeri már , hogy például a’ „vándor színészek“ adatásakor egyetlen kéz sem mozdult tapsra, midőn Egressy Gábor úr szavalási tehet­ségének teljes megfeszítésével emelé ki a’ „sajtókezelők“ visszaéléseit; a’ „szökött színész és katona“ adatásakor el­lenben e’szólt: „Legyen ön színész, ’s akkor mindent tehet, és még az igazgató sem fog önnek parancsolni,“ általányos tapsvihart idéztek elő. Ebben talán mégis van egy kis jele a’ közvélemény nyilatkozatának, mi világosan tanúsítja , hogy a’ sajtókezelőket nem vezérli olly piszkos személyes érdek,mi­n­t a’pro domo sua beszélő K. B. úr nyakukba zakkantani i­­parkodik! Általában K. B. ur fegyvereinek választásában o­ly szerencsétlen, hogy mindig saját állításai ellen harczol, és ön­magát sebzi meg. Mondja ugyanis többi közt, hogy ha ha­nyagok volnának színészink , ugyan mikép gyűjthetnének pénzt ? Erre rövid válaszunk igez: miután K. B. úr logikájá­hoz semmi észrevételt nem csatolunk : adassék nemzeti szín­padunkon a’ „biztos (?) jövedelmezésü“ vásári napokon pél­dául a’„Két Klingsberg,“ „Pajzán ifjú,“ Két lakatos,“ ’sat. ’sat. és adassék minden szerep legalább is két Egressy Gábor kezébe, hogy a’játék minden képzeletet haladó tökélylyel menjen véghez, ’s ugyan fog , a’ színház mégis 1500 forin­tot jövedelmezni ? Vagy meri K. B. úr állítani, hogy a’ szín­háznak illy „biztosan jövedelmező“ napokon is nincs mulhat­­lanul szüksége Czakóra, Szigligetire, ’s az, ha akarja, hogy a’ pénztár csakugyan Örvendetesen teljék ? Meddig az irók buz­galma és tehetsége ernyedetlenül működik, addig a’ színé­szek hanyagsága nem temetheti el „rögtön“ a’ játékszíni ü­­gyet, ellenben a’ legszebb színészi buzgalom mellett is mul­­hatlanul „gyorsan“ tönkre kell jutnia, ha nincs szó, kinek mű­ve a’ közönséget színházba édesgetni bírja. Kézzel fogható­­lag tanúsítja ezt a’ legközelebb múlt idő , mert ugyan ki meri állítani, hogy színészink legszebb remeklése talpon tartha­­tandó színházunkat , ha a’ „Szökött katona,“ „Két pisztoly“ és — kimondjuk, habár szerénytelennek szidalmaztatunk is — „Tisztujitás“ igen „rövid idő alatt“ 40 - 50 ezer forintot nem varázsoltak volna a’ pénztárba, ’s egyszersmind olly kö­zönséget nem szoktattak volna nemzeti színházunkba , melly addig létezését is alig tudta ! És nem kell felednünk,mikép e­zen szép jövedelmekben , jutalomjátékuk alkalmival , nemzeti színházunk majd valamennyi tagja is bőven osztozott, kik ad­dig , idegen színművek adatásakor, mindig sokkal csekélyebb jövedelemben részesültek, mint min­t nekik a’ „sajtókezelők“

Next