Társalkodó, 1845. január-december (14. évfolyam, 1-104. szám)

1845-02-16 / 14. szám

14. szám. finé. Pest, fe­b г u á г 16kán 1845. Kiegészítő részei a' Kisfaludy-társaság f. oszt. közgyűlésének. A’ Kisfaludy- társaság f. évi közgyűlését báró Jósika Miklós mint elnök köv. beszéddel nyitotta meg febr. 6kán: „Tisztelt Gyülekezet! Most, midőn társaságunk ő Felsége kegyelmes királyunk által megerős­ítetve ’s ez által kézin- nézetté emeltetve, uj korszakába lép, legyen szabad min­denekelőtt azoknak, kik kezdetétől fogva mostaniig munkás társai voltának, buzgó köszönetemet kimondani azon szép e­­gyütt-tartásért, melly a’ czélt soha sem tévesztve el, le­hetővé tette , hogy olly csekély pénzalappal, e’ társaság hatáskörét időrü­l időre annyira tudta nevelni, mikép most már, habár nem fényes, de minden tekintetben díszes ál­lást bírt magának kivíni. Legyen szabad ujjáalakulási első közülésünkben azon tisztelt honleányoknak ’s honfiaknak is forró hálával kimondanom , mikép a’ magyarnak olly gyak­ran szemére vetett szalmatüzet nemes oltárlánggá magasz­talni csak azon buzgó részvét által lehetett , mellyel e’ kisded társaság általok olly nemes kitartással, ’s mondanám némi előszeretettel , pártoltatott. — Meglehet, hogy a’fel­fogás talán költői, midőn azt hiszem , hogy e’ pártoltatásban nem csekély része volt azon férfiú emlékezetének, kinek nevét e’ társaság viseli, ’s kinek kora halála , egytől a’ leg­­költőibb természetek közöl fosztotta meg a’ hazát. És ime a’ magyar szellemnek azon félreismerhetlen természetes igaz­­ságszeretete, ’s főleg olly páratlan kegyességü hölgyeink természetes jósága, melly által bizonyos előszeretettel ke­gyelt viszszaemlékezéseken csügg , ’s azon legnemesebb értelemben vett honszeretet, melly azokat, kiktől a’ honra jó áradott, nemcsak feledni nem­ tudja, hanem emlékezetei koszorújából kiemelni is szereti. ’S ha e’ kegyeletben a’ ki­sebb szám felülmúlja a’ nagyobbat, ha itt is , mint minden­ben , a’ szebb felfogás, a’ buzgóbb kegyelet, a’ kiválóbb természetek kiváltsága , az egyáltaljában el ne csüggesz­­szen bennünket, ez mindenhol és mindenben igy van, és e­­gyébként nem is lehet. Valóban szükség van arra, hogy azok emlékezetét né­ha feléleszszük, kik nemzeti nyelvünk művelésében olly korban történek jeget,midőn elszántságuk elszigetelve állt; valóban szükség, hogy olly neveket, mint Kisfaludyé, Ka­­zinczyé , Köleséré ’s több másé , gyakran emlegessünk ,­­s ne feledjük, hogy azon élőfája szépirodalmunknak, melly már is olly sok reményt ígérő gyümölcsöket terem , általok­bón a’ káros molttól megtisztítva, száradó ágaitól megment­ve , ’s eredi és ifjú életre felköltve. — A’ ki csak harm­incz évre viszszaemlékezik, nem lehet örömben nem repesnie szivének azon, minden műveit nemzetek irodalmában, még a’ régi classicus nemzetekét sem rekesztve ki, példanélküli gyorsaságon ’s erélyen , mellyet nyelvünk ’s irodalmunk illy rövid idő alatt bizonyított, ’s melly olly alapos reményt nyújt kiszámithatlan kifejlésre ’s tökéletesedésre. — Midőn igy nem ingatag alapokon jelölém ki jövőnk horoscopját ; legyen szabad most, midőn társaságunk a’ haza színe előtt, mint közintézet, újabb és díszesebb állást foglal el, midőn annak szerencsés csillagzat alatt megnyílt uj aeráját ünne­peljük ; — annak minden tagjait kettős buzgóságra és szor­galomra felszólítanom , ’s társaságunkat a­ tisztelt közönség kegyébe ’s pártolásába ajánlanom.“ Ezután következett a’ titoknoki jelentés a’ társaság 1847sbe munkálatiról ’s pénz­tára mibenlétérül következőkben : I. Számot adandó a’ Kisfaludy- társaság most lefolyt évi munkálatairól, mindenekelőtt a’ magyar népköltés meg­ismertetésére czélzó lépéseit kell említenem, mint t.i. mel­­lyek a’ tisztelt közönség pártoló hozzájárultával eddig is különös szerencsével koronáztattak. Minden nemzet örömét ’s bánatát, történeteit ’s egész jellemét népköltészetében rakja le. A’ növekedő tudományos és nyelvbeli műveltség­gel az mindinkább az alsó rendek közé szorul, mellyek a’ népnevelés elterjedésével mindennap felejtenek egyegy dalt, m­ig végre a’ természet az egyszerű, igénytelen de őszin­teségükben olly vonzó virágait a’ műköltészet végkép föl­veszi magába. Társaságunk azt hitte , hogy nagyon is itt van az idő , midőn a’magyar költői szellem valódi ereklyéit szorgosan kell gyűjteni, hogy az örök feledéstől, melly majd minden történeti énekeinket elnyelé , megmentessenek. Sok hazánkfiai megértették óhajtásunkat; 4­-re megy azoknak száma , kik 19 különböző vidékről , kisebb nagyobb gyűj­tésekkel , sőt zenemódok öszszeirásával is segítették ez év lefolyása alatt; a’ magyar akadémia pedig szives volt kérel­münkre saját, ezer számot meghaladó gyűjteményét hasz­nálatul átengedni; mik által már most a’ társaság magát, mintegy háromezer darab birtokában látja. De több vidék lévén még, honnan méltán várunk küldeményeket, a’ most következő év még gyűjtésre van szánva, ’s élünk ez alka­lommal is, az ügyet a’ hazafiaknak újabban ajánlani. Időköz­ben a’ szerkesztési munkálat meg fog kezdetni, ’s reményi­jük , hogy a’ mit képesek leszünk adni , a’ magyar litera­­turának egy igen érezhető hézagját pótolandja. —Az egyes tagok munkálatait illetőleg , a’ széptani hasonlító birálat me­­zején P­é­c­z­e­l­­ .J­ó­z­s­e­f társunk forgolódott, szintolly alapos mint terjedelmes párhuzamában Homer és Virgil közt, melly az egyetemes irodalmunk korával elhanyaglott clas­sica literaturára úgy , mint az eposza forditandra készülő íróink figyelmét. Bajza József „Eudoxia császárné“ czimü történeti ra­jzot irt, mellyben , maga is a’ társaság múlt évi jutalomtétele által serkentetve, de nem pályázva, történeti tárgyat műalakban kísértett elővezetni. Szabó István két költői beszélyt készite, egyikben Aesop éle­tét próbálván költőileg felöltöztetni, másikban egy népi jel­lemképet festeni. B. J­ósi­k­a Miklós ismét a’ novella mezején dolgozott. „Az Ismérek“ czimű műve e­ mai ülé­sünkben fog felolvastatni. Sz­é­k­á­c­s J­ó­z­s­e­f azon nem­ben tön próbát, mellyről kevés év előtt körünkben érteke­zett, ezen themát: „Hogy lehet könnyen meggazdagodni“ satorai alakban dolgozván fel, mellyet szerencséje lesz még ez órában tisztelt hallgatóink elibe terjeszteni. K­is J­á­n­o­s ismét egy pár virágot ültete át hozzánk a’ régi Iiteraturá­­ból, Pythagoras Aranymondatait görögből , és Cat­o erköl­csi distichonjait IV. könyvben latinból. Nestora költészetünk és intézetünknek , félszázadon túl terjedt költői pályájáról egy elegiával lép le, mellyben búcsút veszén irótársaitól ; egy más nagyérdemű férfi , intézetünk szeretett alelnöke , fogja ezt a’ szerző képében ma elmondani; de mi, a’ két férfi társai, óhajtjuk, sőt hiszszük is, hogy az hattyúdala egyiknek sem leszen. Garay János a’ magyar szinköl­­tészet történetét előjátékban kisértette meg költőileg felöl­töztetni , ’s az ma a’ nemzeti színházban leend a’ tisztelt közönség­ek­be vezetve. Vörösmarty M­i­h­ál­y a’ tár­saság felszólítására egy Hymnuszt készített, mellyet, re­ményijük, minden hű magyar velünk együtt naponkinti imád­ságává teend. Köszönettel vett a’ társaság nem tagjától, de szives barátja — a’ tisztelt aggastyán Sárvári Páltól, „Ada­tokat Csokonai Mihály életéhez“, mik, a’ többi elősorolt művekkel együtt Évlapjaink Vidék kötetében látandnak vi­lágot.— Egy , nem szorosan tudományos, nem is kizárólag a’ szépirodalmat érdeklő tárgy is foglalta el e’ társasági év­ben az intézet munkásságát, de melly korszerűsége, sőt szükségénél fogva vonta magára gondoskodását: t. i. az írói tulajdon ügye hazánkban. Már e’ kisded , ’s művelőit olly

Next