Társalkodó, 1846. január-december (15. évfolyam, 1-102. szám)

1846-12-03 / 96. szám

darab karókat dugtam 's ezekbe kapaszkodva értem föl a’ kiálló sziklákra, honnét szeder és juhszalagba fogazva, nem kevés veszélylyel haladtam fölfelé, mert csak egy pár szakadott volna is el a’ megfogott tárgyakból, okvetlen a mélységbe zuhanok ’s elveszek. Végre nagy nehezen fölvergődtem, de a’ haladás még folyvást nem volt veszély és fáradság nélkül a’ különben is lankadottra nézve ’s a’ nap is meleg bucsusugárit vetette rám. Még vagy félóráig küzdöttem a’ hegy ormán a’ sziklák szélén , mi egy helyre akadtam, hol esőzéskor a’ lezuhanó viz magának rézst mosott- Jóllehet nagyon meredeken hanyatlott az le, nem volt más mód egyebet tennem, mint ott lebocsátkoznom , mit szerencsésen végre is hajtottam Később hallám, hogy csupán azon egy hely az, hol mászni tudok le-és fölmehetnek, a’ Medvehegy nyugati részén. Az éjt Ursus faluban egy kertész ismerősömnél töltöttem, hol is az előttei nap szörnyű fáradalmitól megpihentem ’s úgy rémlett előttem más nap, mintha az egész eset inkább álom mint való lett volna; de megsérült tenyerem ’s roncsolt tagaim eléggé bizonyiták a’ szomorú helyzetet, mellyben voltam; mind a’ mellett vígan ballagtam Jalta felé, mellyet is déltájban értem el. Eddig az első mutatvány. Szolgálni fogunk a’ t. közönségnek még egy kettővel ’s önmaga győződhetik meg, miként nem hiú alapra építünk, midőn a’ fiatal szerzőrül legszebb reményeket táplálunk. Az erdélyi kenézségek. (Egyszersmind az érd. két oláh püspök igazolásául, felelet Trausch és főkép Schuller czáfolatira. Irta egy igazságkedvelő nemes hazafi, kiadták többen. Nagy-Enyeden 1846) (Folytatása és vége.) Tovább menvén sz. a’ bizonyítások során, felhozza (64.), miszerint az Andreanumban emlegetett praedialisták valóságos oláhok voltak; bizonyítják ezt többek közt a’ privil. ezen szavai: senki jobbágyaink (nemeseink) közül villát vagy praediumot felkérni ne merjen; idézi (70 1.) a’ kerczi apátság adománylevelét 1322ről, mellyben Károly király azon apátsághoz tartozó minden népeknek és falvaknak (már hogy ezek jobbatlán oláhok voltak, láttuk) azon kiváltságot adja, hogy a’ Szeben-tartományiak szabadságival azokkal egyképen élhessenek, és pedig azon oknál fogva, mivel hogy az áOO márka királyi adót is a’ szebeniekkel együtt hordozzák; emlékezik (1. 81.) több királyi rendeletről, mellyekben ki van mondva, hogy a’ királyföldön az oláh polgárjoggal bír, hogy a’ királyföld természete minden jogkülönbséget kizár, hogy a’ királyföldön lakó oláhság még csak személyére nézve is a’ szászokkal egyenlő teljes szabadsággal bír, kiemelvén azon 1820. ápr. 20-án kelt legfelsőbb határozatot, mellyben világosan kimondva volt, hogy az oláhok a’ szászok bevándorlása és megtelepülése előtt léteztek Erdélyben, és hogy státusjogilag a’ királyföld minden lakóinak jogegyenlőségök van. És most kérdi szerző, ha miután az oláhok a’ királyföldön majd minden jogaikból kiforgattattak, miután különösen a’ concivilitás jogától elestek, földesurokul, patronusokul (91.) daczára annak hogy ők illyenek, több törvénynél fogva, csak a’ fejdelmet ismérhetik, a’ szászokat, egyenjogú polgártársaikat kapák, még ez sem jograblásé ? Hát a’ midőn (731.) áll az, hogy az úgynevezett allodialis pénztárak ex fundo publico gyűlnek, ’s mégis azokból az oláhok szükségeire, annyi erősséggel támogatott ’s annyiképen bebizonyitott egyenjogúságok daczára, semmit sem adnak; midőn, (80.) a’ privil. (feljebb idézett) szavai ellenére, a’ dézmából az oláh papokat, valláskülönbség ürügye alatt, mellyről a’ reformatio előtt szó sem volt, nem engedik részesülni, nem jogbitorlást követnek e el? Hiszen azt, (1821.) hogy a’ közjövedelemből minden a’ királyföldön létező vallást részesíteni kell, a’ kormány rendeletekben is kimondotta, midőn 1822 ben meghagyta, hogy az oláhoknak az allodialis pénztárakból részesitendési mértékére egyezkedést (conventio) kell próbálni és sikeresitni, a’ földesúri kéz alatt levő birtokokból pedig egy egy appertinentiás telket a’n. e. oláh papok dotatiojára kiszakasztani. A’ mi pedig a’ dézmát illeti, kimondja szerző egyenesen, miszerint vallásánál fogva a’ dézmából (minthogy az a’régi m. királyok kiváltságaiban csak katolikusokra van intézve) a’lutheránust épen semmi sem illetné. (81.) Mikor a’ szászok a’ mesterségüzést, polgárrá lehelést, hivatalkodást és képviseletet olly qualificatiokhoz kötik, (ezeknek följebb néhányit láttuk, pótlásul álljanak itt még csak a’ polgársági osztályozást illetők, mik szerint t. i. a’ királyföldön, a’ mai, elég törvénytelen ’s boszantó gyakorlat szerint, van civis pleno gradu, van incola, van advena, extraneus és forensis) mellyek sem törvényen, sem törvényes rendeleteken nem gyökereznek, ’s nem egyszer a’ haza egyetemes felvirágzásával, a’ magyar státuspolitikával egyenes ellentétben állnak, nem szintúgy jogavatkozást (a’ törvhozásra nézve),,nem jogcsorbitást követnek el az oláhokkal szemben? És midőn az oláhok naturalizatiojáról, (német törvényszövegről, foederativ státusságról) olly fenhangon beszélnek, jogaikban ekkint terjeszkedni ’s a’ bitorlottakban minden áron megmaradni kívánnak, sőt itt-ott harapozásokat is tesznek,’s még azt is merik állítani (73. 1.) mintha az országgyűlésnek a’ szász nemzet kebelbeli ügyeihez szólni joga nem lenne, nem lenne még javaslatilag is, (!!) következőleg a’ szászoknak az összes törvényhozással szemben véto-ja volna, vájjon illyenkor nem felejtik eel (1. ugyanazon 1.) a’ Comp. Const. III. R. 13. czime’ 6d. czikke azon rendeletét, miszerint e kegyelmök (a’ szászok) a’ Peculium-nevezetnek(a’magyarok lovalitásánál fogva)eltörlése után is eddigi szabadságuknál többet azzal ne vendicáljanak? Végre midőn a’brassói oláhok’ tetemes sérelmével (kikről írva van Leopold király’ egy 1701—beli kiváltságában — 69. 1. — hogy a’ Bolgárszeget, Brassó’ egyik szebb külvárosát, emlékezetet felül haladó idő óta minden ellenmondás nélkül ők lakták (a’ jus praeemtionis-t ezen nagyobbára ma is általok lakott városrészben is a’ szászok magukra ruháztatták, ’s az oláhságot még csak indigenatus- szerezhetéstől is eltiltanák; a’ képviseletből (mellyre azt jegyzi meg sz. a’ 82. 1., miszerint a’ szászok nem képviselője hanem a’ képviseletből kiszoritoji az oláhoknak); sőt Mária Terézia’ korában számtalan szebenszékít, tavaly és az idén pedig würtenbergi becsőditett svábok által százakra menő őslakos oláhot (69.1. falvaikból, birtokaikból és fészkeikből kiszorítottak, nemde jogbitorlása követtek el? A’ többiről bizonyít a’ mindennapi tapasztalás, a’ hírlapok és ez ismertetések’ során felhozott adatok; legyen elég itt csak Mária királyné’ 1776. jun. 17-rőli felebbi elűzésre vonatkozó rendelete’ néhány sorait ide igtatnom. Miután — igy szól az idézett fens. rendelet — Szebenszékben azon eset fordult elő, hogy néhány falu oláh lakóit, a’szászok, lakhelyeikről elűzték, és megháboritották, ’s miután ezen eset ő felségéig feljutott, ő felsége ezt nemcsak legnagyobb visszatetszéssel fogadta, hanem egyszersmind megparancsolni méltóztatott, hogy az említett elűzött oláhok, elfoglalt helyeikre, minden késedelem nélkül visszatétessenek ’stb. (1. 68. 1) Még néhány általányos észrevételét kívánjuk csak sz. felhozni. Azon körülményt illetőleg, miszerint (79. 1.) az oláhság, kivétetvén kezéből,a’lassankénti incorporatio és erőszakos naturalizatio által, minden administratio, ’s igy saját maga nevében nem rendelkezhetvén, ’s ha rendelkezett is, arról irományokat(mellyek kezéből kivétettek)nem mutathatván, elmondhatni , hogy spoliáltatott. Az Andreanumra vonatkozólag azt mondja, (ugyan a’ 79.) hogy az kezdetben nem az egész nemzeté, hanem csak Szebenvidékeé vala; már a’ ki azt ma az egész királyföldi népének lenni tagadja, hogyan engedheti meg, hogy az, az akkor még nemzetté sem alakult szászságé lett volna? Azoktól, kik desertumnak szeretik mondani az Endre korábani királyföldet, viszont kérdi szerző: (78.1.) minő desertum az, hol populus, praedium, praedia-