Nemzeti Ujság, 1843. január-június (38. évfolyam, 2-69. szám)
1843-02-25 / 16. szám
16. szám. Slarmincznyolczadik. év. Pest, Bejtely hava 25kén 1 ■ 1,35 1843. NAZAI ÉS KÜLFÖLDI TUDÓSÍTÁSOKBÓL. Alapító Mutzsár István tábleiadja Úsvegye« TAK’IAIOW. gfuxilliBAillo. Kinev., halálozás. Korunk ügyei. (Népnevelés.)Fölszólitás a Pesten fölállítandó prof. főiskola ügyében. Vidéki lev. Hevesből, (közgyűlés: egy táblabiró javainak zár alá tétetési ügye, adó a kivetés , nádor , föns., helyt, tanács, és megyék levelei , cd^^kedés elleni intézkedés), Biharból (országgy. vál^Horány munkálata), Erdélyből (a jan. 16. orsz. ülés)^(Avid közlések. Nógrádból (tánczvig, jótékony czélra , időjárás), Sz -Fejérvárról (gyilkosság) kiírl. llUfíIÁ. Szerb-, Franczia-, Angol-, Olasz-, Portugall-, Lengyelország Belgium/Schweicz. — Rövid közl. Franczia-, Angol-, Spanyol-, Olasz-, Poroszország. Dánia. Columbia. Sajtó-Dlt. Kisfaludy Károly minden munkái. Dalfűzér. SmailTBKLgia. Jelenkor, Világ, Pesti Hírlap. Társalgási terem. Uj posta-rendszer. Hív. jel. az iparegyesület-, vizgyógyintézet-, hangászegyesület- és nemzeti színháztól. Aprólékok. •— Hirdető. HAZAI MAB*Iié l&iakvezrs. A nm. m. kir. udvari kamra a nádszeghi kir. sóhivatalnál megürült beszedő-tisztségre Hauk Alajos ugyanott ellenőrködő sómázsamestert alkalmazz. Halálozás. Poor János nádszeghi sómázsamester febr. 2. meghalt. Korunk ügyei.Népnevelés, I. Ha a kor kívánatét, a haza szükségeit, s az emberiség iránti kötelességeket tekintjük: a népnevelés teendőink sorában legelől tűnik föl előttünk , és e pillanatban fájdalommal telik el keblünk, midőn a mohón fölkapott tárgyak seregében a népnevelési ügyet még mindig az utócsapathoz vetve látjuk. Mi hazánknak üdvét csak ettől tudjuk föltételezni, meg levén győződve, hogy sem szabad föld, sem ősiségi majorátus eltörlése, sem a büntető rendszer javítása nem boldogítana bennünket , míg a nép állatiságából föl nem emeltetik, s mint ember és polgár érteni és érezni nem fogja viszonyait, s ezekből származó kötelességeit és jogait. Honfiak! nem mindig szűkkeblűség és tespedéshez szító kedély az, mi a népszerű indítványokat a zöld asztalnál megbuktatni szokta, hanem tiszta hazafias indulat és józan alapokon épült politicai hit, hogy t. i. nem érett meg s nem bir még el annyi jót a nép. Nekünk legalább erős meggyőződésünk, miszerint csak olly törvények, olly nemzeti institutiók lehetnek czélszerívek, mellyek az erkölcsökkel összehangzásban állnak; és ha jobbak a törvények , mint az erkölcsök , szükséges, egy olly szerencsésen talált ponton egymásba fogódzniok, mi által ezek is amazok után emelkedhessenek. Egyébiránt valódi értelemben vett jó törvények, csak erkölcsileg jó népeknek üdvösek , kártékonyak s veszélyhozók ellenben azoknak, mellyeknek nincs elég morális erejük a jónak elfogadására és követésére. Spartat Lykurg vastörvényei nagygyá és erőssé tevék, Kreta velük nem boldogulhatott. S ime itt tűnik föl hódolva tisztelt kormányunk bölcsessége , melly, mig mi a legkényesb érdekek fölizgatásával hazafit hazafinak, testvért testvérnek ellenségévé téve, a közös anya szivét széttépjük, bajaink gyökéhez nyúl, s a nevelés czélszerű elintézésében keres azokra gyógyszert. Kinek nem derült kebele, hazafius örömre a mint a hírlapok hasábjain olvasá, hogy fölséges urunktól nem csak néptanitó-képző-intézetek, hanem a népiskolák lényeges javításán kivül, még ipariskolák fölállítása is szándékoltatik? Azonban nekünk sem szabad összedugnunk kezünket, hanem, kik leginkább ezen ügyben a tapasztalás mezején állunk, a közjó érdeke által kötelezve vagyunk tapasztalataink és nézeteink közlésére. Igaz, sok jeles értekezés jelent meg a hírlapokban, sok ékes beszéd mondatott a megyei teremekben a népnevelésről; mindazáltal e komoly tárgynak megvitatása bevégezve épen nincs, sőt még kezdve is alig van. Ez ösztönzött, sőt kötelezett minket, hogy a népnevelésről írt, s már régóta kéziratban heverő értekezésünket az időszaki sajtó által közzé tegyük. A jó rend kedvéért három kérdést állítunk föl. A) Milly állapotban vannak jelenleg és miért népiskoláink? B)Mikép kell és lehet átalakultak? C) Mi kötelességük azoknak, kik a népiskolákkal hivatalos érintkezésben állnak, addig is, míg máskép alakíttatnak? A) Milly állapotban vannak jelenleg és miért népiskoláink? Minden czélszerű iskola a következőket múlhatlanul föltételezi, úgymint: tanult, jó erkölcsű tanítókat, a tanítóknak illő rangot, élelmezést, alkalmas lakot, iskolaszobát, tanítványokat, jó könyveket, lelkes felügyelő hatóságot. Mi a néptanítókat közönségesen falusi mestereknek nevezzük, s meg szoktuk már hinni, hogy ezen kifejezés a tudatlansággal, durvasággal rokon. Tagadni a valót átalában nem lehet; de az okokat tudnunk, miért e tisztes és érdekes hivatal többnyire olly méltatlan emberek által képviseltetik, lehet is, szükséges is. Ennek véleményem szerint két oka van; az egyik azon nyomorű állapot, mellyre néptanítóink hazánkban kárhoztatvák; a másik, mestereinknek segédtanítóikat (praeceptor) szabad választhatási joga. Az elsőnek szükséges okozata, miszerint tanult s önböcsüket érező ifjak a mesteri hivatalt kerülik, s készek bármire előbb, mint erre szánni el magukat, csak nagyobb morális botlások, vagy más rendkívüli esetek kényszerének egy kettőt ezen hivatalban keresni menedéket. A második, vagyis a szabad választhatási jog, fölhatalmazza a mestert egy személyben kettőt egyesíthetni , t. i. segédtanítóval szolgál, és itt fakad forrása mestereink tudatlanságának, műveletlenségének. Ugyanis olly segédtanítókat fogadnak ők, kik az iskolán kívül baromóljaikat is ellássák, fát vágjanak, kaszáljanak , kapáljanak, és kezdetben a praeceptori névért még fizessenek is. Haladnak az évek, a praeceptor a gyermekeket ki tudja hallgatni, elébük tud írni, egy kis számvetés, orgonálás is ragad annyi hallás-látás után rá, és ime készen áll a mester, a tanító, kire az anyaszentegyháznak gyenge csemetéi, a hazának legféltőbb kincsei bízatni fognak. A jó tüdő, néhány pint bor, egy pár atyafi, vagy ismerős a faluban háttérbe kényszerit a mesteri csődök alkalmakor mindent, s kivívja részére az igényelt, de nem érdemlett hivatalt. Ez oka annak is, hogy szaporodnak a mesterek, mint új holdkor a gombák, kik nem csak a hivatalvadászásban, de a megtartásban is alacson,sőt gyakran szemtelen módokra, úgymint a gazdákkali korcsmázásra, étezésre , hol szőllő hegyek vannak, pinczékről pinczékre járásra, kelésre, és másra is vetemednek. E demoralisatiót hathatósan elősegíti a jegyzői hivatal, melly őket majdnem minden héten egyszer, kétszer biró uram asztalához ülteti, hol a közdolgokról tanácskozásokat, mellyek többnyire csak titúli bibendi, a helység rovására több pintes áldomás fejezi be. Azonban e sorokat nem akarom olly átalánosan érteni, mintha mestereink között épen nem volnának értelmes erényes férfiak ; vannak igen is, kiket én, mint hazám s anyaszentegyházam érdemteljes fiait, tisztelek, s sérteni korán sem akarok. Mestereinknek nincs illő ranguk. A rang alatt értem azon tekintetet, és tiszteletet, mellyre a polgári társaság a hivatalos személyeket, mint ollyanokat nem csak méltatja, hanem jogosítja is. Ha a mestereket úgy tekintjük, mint tekintenünk kell, egy részről mint egyházi szolgákat, kik a lelkipásztoroknak az isteni szolgálatokban segéd munkatársai; más részről mint néptanítókat, kik által kell kifejlődni a természet nyers fiaiból a ferde fogalmak által meg nem romlott, a puhaság által el nem tékozlott, még ép erőben szunnyadó nemzeti erénynek és boldogságnak : létezhetnek-e a hazában érdekes hivatalnokok? És mégis mennyi megvetés, mindenektől e lenézés az ő sorsuk! Némellyek a mesterek morális hiányaikra mutatnak, s onnan származtatják megvettetésüket; de én az élet könyvében ezen kivül még mást is látok. Látom ama hármas önkényt , mellynek rettenetes sanctiója a polgári halál, vagyis becsület, hivatal, kenyérvesztés; ti. a községét, uradalomét, plébánosét. Óvatosnak kell lenni mindig a mesternek, hogy az öreg bírót, v. más előkelő gazdát a faluban meg ne sértsen, gyermekét az iskolában érzékenyen meg ne fenyitse; különben a sok komából, sógorból mindenható párt alakul ellene, melly nem csak a plébánost, nem csak az uradalmat, de védésében még a vármegyét is kifárasztja. Ha máskép nem sikerülnek megtámadási, csekély telkét és rétét helyezi hadi állapotba, és a setét éjeken barmaival úgy lepusztitja, hogy előbb utóbb az éhség kényszeritendi a tovább költözésre. —Az uradalmi tiszt megunja az írást, reszeli a tized- vagy hegyvámbeszedést, néha vadászni akar menni, hivatja a mestert, és a mesternek becsülete, s kenyere érdekében fekszik az alázatos megjelenés, hetenkinti írás, tizedelés, hegyvámolás, sőt néha még a jó lövés is. Szólaljon föl a plébános, nagy kárával ingerli maga ellen az uradalmat, a bajon mégis keveset, vagy épen mit sem segít. Végre nem kevésbé nyomasztó principálisaik önkénye , mert tegyük keblünkre kezünket és valljuk meg, hogy mestereink, kivéve némelly helyeket, nemcsak egyházi, hanem papszolgák is. Ők, mint hajdúk, állanak néha munkásaink után, ők járnak mint pinczérek, pinezéinkbe, ők szolgálnak, mint inasok, valahányszor vendégeink vannak, asztalainknál. . Férfiak, kiket ennyi önkény nyom, számolhatnak-e tiszteletre ? Vagy az önkény szolgája előtt meg fog hajolni ennek az illő tiszteletet megadandó ? Míg tehát a mester e hármas önkény alól ki nem vétetik, mig viszonyai a község, uradalom s plébános közt törvényesen meg nem határoztatnak, addig illő tekintete soha nem leend. Minden rangbeli személynek rangjához illő laká s hivatalos eljárásához alkalmas helyzet kívántatik. Fölösleg talán említenem, hogy többnyire falukon a mesterlakók alacsony nedves és sötét lyukak, hová egy művelt férfit csak a legnagyobb fergeteg kergethetne be, azért illy viskók magukhoz ha