Nemzeti Ujság, 1843. július-december (38. évfolyam, 70-172. szám)
1843-07-15 / 78. szám
ban elég kényelműsen lakhatik ; de kinek pénze nincs , vagy csak csekély házbért fizethet, az falukra s a parasztokkal ugyanazon egy szobába szorul, és még törhető lakbér fizetése , mindennemű munkábani segítség nyújtása mellett is, házigazdás asszonyától annyira faggattatik, kihányással fenyegettetik, hogy legigazságosabb ügyében sem mer megmotszanni; és nincs tárgy a világon , mellyért olly forrón sóhajtoznék szakadatlanul istenéhez, mint az: bár ő neki az isten csak olly sajátnak mondható hajlékocskát adna, hova csak fejét tehetné le, hogy másnak lába alatt lenni ne kénytelenittetnék ! És nem más, hanem ez oka, hogy nemes községeinkben az illetők parányi belső telkeket öt, hat nehány □ ölekből álló darabkákra osztják s mind annyi épületecskéket raknak réjok; ez oka, hogy a leányok leginkább csak azokhoz szeretnek férjhez menni, és az apai házból kiszorulandó legények csak olly leányokat nőül venni, kiknek házuk van , ez oka, hogy a nők özvegységük esetére a házban szabad lakhatást köttetnek ki magoknak , és természetesen ez az ok, s nem mindig a telek, melly minden zsellérházakat s igy a parasztokéit is naponkint drágítja, mert kinek pénze van, de háza nincs, készebb pénz, mint ház nélkül ellenni s házat drága pénzen venni, a paraszt pedig , ki a házba beleszokotts ég alá kellene mennie, kész nyomorogni s a helyért annyit ígérni, mennyit soha világ meg nem fizethet. Bár igaz az , hogy ugyanazon körülmények közt mindig a telek mekkorasága drágítja vagy olcsósítja a házat — mert a parasztok még most is csak házat, és nem telekhaszonvételt vesznek — annyiból , hogy az egész házhelyből ugyanazon körülmények között a házban maradandó mindig többet szokott kifizetni a kimenendőknek, mint például fél házhelytől; de nem igaz általában, hogy a telek jósága vagy rosszasága — értjük a földekét — drágítná vagy olcsósitná azokat, — ezt leginkább a vidék körülményei, a vidékbeliek vagyonossága vagy szegénysége, a vidék szapora népessége vagy néptelensége stb. okozzák, mert vidékéből távozni csak ritkán van kedve valakinek. így tapasztaljuk , hogy némelly vidékeken egy egész házhelyért 5 — 6003 vft. is adnak , mig más vidéken ugyanolly minémüségü s talán több községi haszonnal járó egész telekért három ezeret sem adnak; sok helyütt egy fél , sőt negyed telekért 3000-t is fizetnek, míg máshol egy fél telket, bár szintolly jó , alig becsülnek ezer forintra. Ezeket előre bocsátva, és azon tagadhatlan tényt, hogy a parasztoknak — csekély kivétellel — kész, heverő pénzük nincs, többnyire pedig mindnyájának több kevesebb adóssága van — hasonlókép előre föltéve : vegyünk föl egy fél házhelyet, mellyből három testvérnek kell osztoznia. Megosztoznak legelőször minden ingóból, sőt megosztható ingatlanokból is, mint például rét, szőlő, irtásföld stb., úgy, hogy a házban maradandónak holmiból álló, vagy egy két száz vtz érő, de a háznál mulhatlanul szükséges s igy pénzre nem fordítható harmad részen kívül mije sem marad, mint az egy pár száz forintnyi adós és más aprólékos összes adósság, mellyet a házat átvevő szokott magára vállalni. A legöregebb testvér, ki még szüleik éltében is fél gazda-szerepet játszott s már nős, gyermekes, örömest s lelkiismeretesen igér a házért 1000 v. forintot — épen annyit, mennyit ér , s minél többet, ha eladatnék is, senki sem adna érette; de tudván testvérei, hogy az mint családos ember legnehezebben hagyhatja el a házat, hogy szolgálatba, mellyet még soha sem próbált, nem egy könnyen lépend , családostól vajmi bajosan kaphat lakhelyet s igy jövendője legszomoritóbb : fölverik a házat szinte 1700-ra s átadják neki. Miután a 200 rí. adósság mindnyájukat illeti, ♦ízt, mint általa lefizetendőt az egész summából levonják, és osztoznak 1500 ftból. Íg marad az átvevő testvéreinek ezer forinttal adós. Föltéve, hogy a kétszáz forint adósságtól semmi kamatot nem fizet , mégis 90 vft. kell évenkint kidobnia a nélkül, hogy adósságából csak egy krajczár is lehajolna, miután testvéreinek 60 ft. kamatot, adót pedig harminczat kell fizetnie; és ez neki olly summa, mellyet csak legislegnagyobb megerőtetésével tud évenkint kiteremteni. De a testvérek nem elégesznek meg a kamatokkal , hanem folyvást ostromolják, hogy az adósságból is fizessen évenkint valamit; e végett eladogatja legelőször holmi ingatlanát, utóbb vagy máshol veri magát adósságba, v. növendék marháját vesztegeti el számukra minden évben s adogatja el jobb ökreit, olcsóbbakat vevén, mig egészen s annyira tehetetlenné válik , hogy sem magának dolgozni, sem földes urainak szolgálni nem tud s bújában bele hal. Miután a ház 1000 forintnál többet nem ér, az életben maradt testvérek pedig hasonlókép egymást ki nem fizethetnék , a ház egy harmadiknak eladatik; s miután ennek árából a meghalt gyermekei csak egy krajcrárt sem kapnak, természetesen az emberiség terhére valóságos koldusokká fajulnak. A vevő, ha szorgalmatos, munkás, takarékos, megélhet új helyezetében , de holta után az ő fia is, ki a házat átveszi, úgy jár, gyermekei pedig hasonlókép már előre a koldusok lajstromába beirattathatnak. Még csak egy év előtt történt közel szomszédságomban illy abnormis osztály; a három testvérek egy nyomoru házhelyet szinte 1500 vízra vertek föl, mellyért, ha ma áruba bocsátnák , 800 ft. sem kapnának, mert helységükben a házhelyek még igen olcsók , de eladók nincsenek, s miután még anyjuk is életben van , a gazdává lett fiával pedig egy kenyéren élni nem akart, a szegény ember szerződésileg még arra is kényteleníttetett rá állani, hogy anyjának a házbani szabad lakhatáson kívül élte fogytáig évenkint még hat köbölt, mérő gabnát is fog tartás fejében kiszolgáltatni. És mi történik? A testvérek mit sem kaphatnak testvérüktől, mert maga is csak ritkán viradhat egy pár forintocskára, és nyomorog mind a három, míg néhány év múlva dobra üttetik a ház, s egy harmadik kezére kerülend, kinek legfölebb második nemzedéke hasonló sorsra jutand. így fog hazánkban az említett törvény következtében azon szomorú időpont bekövetkezni, mellyben milliók koldusbotra jutása mellett, a status anyagi s erkölcsi kiszámithatlan kárára csak ritka jobbágy fogja magát két nemzedéken túl telkén föntarthatni; igy fognak a telkek birtokosai a családi viszonyok legnagyobb megzavarásával minduntalan változni, míg több kezeken keresztül menve végre pusztán maradandnak; igy fog a ház-, föld-s munkanélküliek száma — mert a szegény gazda a szegénynek még munkát sem adhat — milliókra szaporodni, és olly ínség következendhet be, minőt európai országokban a história föl nem mutathat. Íme, illy jövendő várakozik szegény jobbágyságunkra, s épen azért mondok már múlt évi századunk 7 -ik számában ,,fontolva -haladás“ czikkünkben: jó, hogy van törvény, melly a parasztnak szabad költözést enged, mert huszonöt év múlva jó hasznát veendi — elköltözködhetik Amerikába! Istenem! szabad költözést engedünk jobbágyainknak négy év előtt, mert embertelennek tartok emberekkel rabszolgaként bánni ; s hogy engedményünkkel vissza ne éljenek, tömegestől bennünket el ne hagyjanak — mitől épen nem kelle tartani —mézes madzagot huztunk szájukon keresztül, az az, telekhaszonvételt — mit azonban a paraszt ajándéknak soha el nem ismerend — ajándékoztunk nekik, de ugyanakkor , midőn ezen ajándékunk által szorosabban magunkhoz akartuk csatolni, egyúttal olly törvényt alkotunk, melly őket kényszeritendi örökre elhagyni bennünket. Eddig ugyanazon paraszt család, ha ki nem halt, két három századon keresztül élt ugyanazon telekből, lakott ugyanazon többször megújított házban, mivel sok dynastaink sem dicsekedhetnek , és ennekutána minden harmincz évben más birtokába jutand. Mi elismerjük, hogy a törvény igazságon alapszik, mert nincs ok, miért kapjon egyik gyermek többet, mint a másik ; de rosznak találjuk, ha a testvér testvérére annyit ígérhet, mennyit tetszik, s testvér testvérét pedig többnyire azt teheti tönkre, ki a házra legjobban szorult s talán a háznak legtöbb hasznára volt. A parasztság nem csak nem óhajtott illy törvényt soha, sőt inkább hangosan kárhoztatja azt, látván hogy vesztére van, s a testvérek is csak gyéren figyelnek még rája, mert testvérüket sajnálják s buktát előre látják. De a fényűzés mételye köznépünket is napról napra jobban kezdi mérgezni; ez megszaporítja szükségeiket, a szükségek pedig elaltatják a testvéri szeretetet, s az osztozók napról napra sűrűbben a törvényhez ragaszkodni, a parasztok pedig épen azon arányban bukni fognak. Ha egy paraszt gazdának három gyermeke és jobbágz házán kívül még épen olly karban lévő két zsellérháza volna , az osztozók testvérüktől a telek haszonvételéből mit sem követelnének, hanem zsellérházaikkal s a többibeli egyarányos osztállyal megelégednének, —jeleid annak, hogy csak a házat becsülik sokra, és nem a telket, mellyen olly sok teher fekszik; már pedig a parasztok házai többnyire csekélyebb értékűek, hogy sem egyedül a házért lehetne a házban maradandót olly nagyon büntetni. A telek nélküli házas zsellér vajmi sokszor sokkal jobban , könnyebben él, mint százezer két három osztályos paraszt. De bár az idézett törvény lelke , egy arányos osztályt engedvén a gyermekeknek, igazságon alapszik is, mégis vannak véleményünk szerint több esetek, mellyekben azok egyarányos osztályrészt nem követelhetnek. Mi például igazságtalannak találjuk, ha azon a 1 10 éves gyerkőcze , melly még eddig csak ápolást kívánt , némi költségeket okozott, hasztalanul evett s igy a háznak csak terhére volt , épen úgy osztozik mindenből, mint 30—35 éves bátyja, ki már husz év óta viseli a ház legnagyobb terheit , szakadatlanul fáradott s talán okos, ügyes lépései által egyedül maga emelé föl némileg a házat, vagy tartotta meg a végpusztulástól. De még sokkal igazságtalanabb osztály az , ha a paraszt gazda egyik fiát 8—10 évig iskoláztatja, két vagy harmadfél ezer forintot rá költ, s holta után ez a többi testvéreivel, kik egyedül ő neki kerestek, ő miatta fáradtak, mindenből egyarányosan osztozik ! Mi tehát ha tőlünk függne, jobbágyaink jövendőjét biztosítandók, vagy legalább végpusztulásukat meggátolandók, azt rendelnék, hogy az első osztályú egész helyes jobbágy a ház és telek haszonvételéből testvéreinek 300, 7Js-tól 275, 61s-tól 250, 51s-tól 200, V tól 150, Vtól 100, 21s tól SO; a második osztályú egész telektől 250, 1s-tól 225, 1iU- tól 200, Vtól 150, 4s-tól 120, 3s-tól 80, 21s-tól 60; a harmadik osztályú egész telektől 200, Vtól 175, 61s-tól 150, 51s-tól 125, Vtól 100, Vtól 75, Vtól 50 ezüst forintnál többet fizetni ne tartozzék, s egyenesen meghatároznék , hogy országszerte mindig a legöregebb fitestvért, vagy fiúk nem létében, legöregebb leánytestvért illesse a ház és telek- haszonvétel az épen mondott fizetési terek mellett, mert ezek a többiekhez aránylag, legtöbb hasznára lehettek a háznak, s kiskorúságuk esetében a gazdaságot legelőbb vehetik át. így lenne vagy egy millió jobbágyainknak, kik nőik és gyermekeikkel a haza fele népessségét teszik, sorsa biztosítva, a haza legalább egy mulhatlanul szükséges és legszámosb néposztályában erős; igy lennének a jobbágyok jó, szilárd gazdák, tarthatnának cselédeket, adhatnának munkát, keresetet, lakós zselléreknek, s kikerülne a min- 450 .