Nemzeti Ujság, 1843. július-december (38. évfolyam, 70-172. szám)

1843-07-15 / 78. szám

ban elég kény­elm­ű­­sen lakhatik ; de kinek pén­ze nincs , vagy csak csekély házbért fizethet, az falukra s a parasztokkal ugyanazon egy szobába szorul, és még törhető lakbér fize­tése , mindennemű munkábani segítség nyúj­­tása mellett is, házigazdá­s asszonyától an­nyira faggattatik, kihányással fenyegettetik, hogy legigazságosabb ügyében sem mer meg­­motszanni; és nincs tárgy a világon , melly­­ért olly forrón sóhajtoznék szakadatlanul is­tenéhez, mint az: bár ő neki az isten csak olly sajátnak mondható hajlékocskát adna, hova csak fejét tehetné le, hogy másnak lába alatt lenni ne kénytelenittetnék ! És nem más, hanem ez oka, hogy nemes községeinkben az illetők parányi belső telkeket öt, hat ne­hány □ ölekből álló darabkákra osztják s mind annyi épületecskéket raknak réjok; ez oka, hogy a leányok leginkább csak azokhoz szeretnek férjhez menni, és az apai házból kiszorulandó legények csak olly leányokat nőül venni, kiknek házuk van , ez oka, hogy a nők özvegységük esetére a házban szabad lak­hatást köttetnek ki magoknak , és természe­tesen ez az ok, s nem mindig a telek, melly minden zsellérházakat s igy a parasztokéit is naponkint drágítja, mert kinek pénze van, de háza nincs, készebb pénz, mint ház nélkül ellenni s házat drága pénzen venni, a paraszt pedig , ki a házba beleszokott­s ég alá kel­lene mennie, kész nyomorogni s a helyért annyit ígérni, mennyit soha világ meg nem fizethet. Bár igaz az , hogy ugyanazon körülmé­nyek közt mindig a telek mekkorasága drá­gítja vagy olcsósítja a házat — mert a parasz­tok még most is csak házat, és nem telek­haszonvételt vesznek — annyiból , hogy az egész házhelyből ugyanazon körülmények kö­zött a házban maradandó mindig többet szo­kott kifizetni a kimenendőknek, mint pél­dául fél házhelytől; de nem igaz általában, hogy a telek jósága vagy rosszasága — értjük a földekét — drágítná vagy olcsósitná azo­kat, — ezt leginkább a vidék körülményei, a vidékbeliek vagyonossága vagy szegénysé­ge, a vidék szapora népessége vagy néptelen­­sége stb. okozzák, mert vidékéből távozni csak ritkán van kedve valakinek. így tapasz­taljuk , hogy némelly vidékeken egy egész házhelyért 5 — 600­3 vft. is adnak , mig más vidéken ugyanolly minémüségü s talán több községi haszonnal járó egész telekért három ezeret sem adnak; sok helyütt egy fél , sőt negyed telekért 3000-t is fizetnek, míg más­hol egy fél telket, bár szintolly jó , alig be­csülnek ezer forintra. Ezeket előre bocsátva, és azon tagad­­hatlan tényt, hogy a parasztoknak — csekély kivétellel — kész, heverő pénzük nincs, több­nyire pedig mindnyájának több kevesebb a­­dóssága van — hasonlókép előre föltéve : ve­gyünk föl egy fél házhelyet, melly­ből három testvérnek kell osztoznia. Megosztoznak legelőször minden ingóból, sőt megosztható ingatlanokból is, mint például rét, szőlő, irtásföld stb., úgy, hogy a házban maradan­dónak holmiból álló, vagy egy két száz vtz­ érő, de a háznál mulhatlanul szükséges s igy pénzre nem fordítható harmad részen kívül mije sem marad, mint az egy pár száz fo­rintnyi adós és más aprólékos összes adósság, mellyet a házat átvevő szokott magára vállal­ni. A legöregebb testvér, ki még szüleik él­tében is fél gazda-szerepet játszott s már nős, gyermekes, örömest s lelkiismeretesen igér a házért 1000 v. forintot — épen annyit, mennyit ér , s minél többet, ha eladatnék is, senki sem adna érette; de tudván testvérei, hogy az mint családos ember legnehezebben hagy­hatja el a házat, hogy szolgálatba, mellyet még soha sem próbált, nem egy könnyen lé­­pend , családostól vajmi bajosan kaphat lak­helyet s igy jövendője legszomoritóbb : föl­verik a házat szinte 1700-ra s átadják neki. Miután a 200 rí. adósság mindnyájukat illeti, ♦ízt, mint általa lefizetendőt az egész summá­ból levonják, és osztoznak 1500 ftból. Íg marad az átvevő testvéreinek ezer forinttal adós. Föltéve, hogy a kétszáz forint adós­ságtól semmi kamatot nem fizet , mégis 90 vft. kell évenkint kidobnia a nélkül, hogy adósságából csak egy krajczár is lehajolna, miután testvéreinek 60 ft. kamatot, adót pe­dig harminczat kell fizetnie; és ez neki olly summa, mellyet csak legislegnagyobb meg­­erőtetésével tud évenkint kiteremteni. De a testvérek nem elégesznek meg a kamatok­kal , hanem folyvást ostromolják, hogy az adósságból is fizessen évenkint valamit; e végett eladogatja legelőször holmi ingatlanát, utóbb vagy máshol veri magát adósságba, v. növendék marháját vesztegeti el számukra minden évben s adogatja el jobb ökreit, olcsób­bakat vevén, mig egészen s annyira tehetet­lenné válik , hogy sem magának dolgozni, sem földes urainak szolgálni nem tud s bújá­ban bele hal. Miután a ház 1000 forintnál többet nem ér, az életben maradt testvérek pedig hasonlókép egymást ki nem fizethet­nék , a ház egy harmadiknak eladatik; s mi­után ennek árából a meghalt gyermekei csak egy krajcrárt sem kapnak, természetesen az emberiség terhére valóságos koldusokká fajul­nak. A vevő, ha szorgalmatos, munkás, ta­karékos, megélhet új helyezetében , de holta után az ő fia is, ki a házat átveszi, úgy jár, gyermekei pedig hasonlókép már előre a kol­dusok lajstromába beirattathatnak. Még csak egy év előtt történt közel szom­szédságomban illy abnormis osztály; a három testvérek egy nyomoru­­ házhelyet szinte 1500 vízra vertek föl, melly­ért, ha ma áruba bocsátnák , 800 ft. sem kapnának, mert hely­ségükben a házhelyek még igen olcsók , de eladók nincsenek, s miután még anyjuk is életben van , a gazdává lett fiával pedig egy kenyéren élni nem akart, a szegény ember szerződésileg még arra is kényteleníttetett rá állani, hogy anyjának a házbani szabad lak­hatáson kívül élte fogytáig évenkint még hat köböl­t, mérő gabnát is fog tartás fejében kiszolgáltatni. És mi történik? A testvérek mit sem kaphatnak testvérüktől, mert maga is csak ritkán viradhat egy pár forintocskára, és nyomorog mind a három, míg néhány év múlva dobra üttetik a ház, s egy harmadik kezére kerülend, kinek legfölebb második nemzedéke hasonló sorsra jutand. így fog hazánkban az említett törvény következtében azon szomorú időpont bekövetkezni, melly­­ben milliók koldusbotra jutása mellett, a sta­tus anyagi s erkölcsi kiszámithatlan kárára csak ritka jobbágy fogja magát két nemzedé­ken túl telkén föntarthatni; igy fognak a tel­kek birtokosai a családi viszonyok legnagyobb megzavarásával minduntalan változni, míg több kezeken keresztül menve végre pusztán maradandnak; igy fog a ház-, föld-s munka­­nélküliek száma — mert a szegény gazda a szegénynek még munkát sem adhat — mil­liókra szaporodni, és olly ínség következend­­het be, minőt európai országokban a história föl nem mutathat. Íme, illy jövendő várakozik szegény job­bágyságunkra, s épen azért mondok már múlt évi századunk 7 -ik számában ,,fontolva -ha­ladás“ czikkünkben: jó, hogy van törvény, melly a parasztnak szabad költözést enged, mert huszonöt év múlva jó hasznát veendi — elköltözködhetik Amerikába! Istenem! sza­bad költözést engedünk jobbágyainknak négy év előtt, mert embertelennek tartok embe­rekkel rabszolgaként bánni ; s hogy enged­ményünkkel vissza ne éljenek, tömegestől bennünket el ne hagyjanak — mitől épen nem kelle tartani —mézes madzagot huztunk száj­u­­kon keresztül, az az, telekhaszonvételt — mit azonban a paraszt ajándéknak soha el nem ismerend — ajándékoztunk nekik, de ugyanakkor , midőn ezen ajándékunk által szorosabban magunkhoz akartuk csatolni, egyúttal olly törvényt alkotunk, melly őket kényszeritendi örökre elhagyni bennünket. Eddig ugyanazon paraszt család, ha ki nem halt, két három századon keresztül élt ugyan­azon telekből, lakott ugyanazon többször megújított házban, mivel sok dynastaink sem dicsekedhetnek , és ennekutána minden har­­mincz évben más birtokába jutand. Mi elismerjük, hogy a törvény igazságon alapszik, mert nincs ok, miért kapjon egyik gyermek többet, mint a másik ; de rosznak találjuk, ha a testvér testvérére annyit ígérhet, mennyit tetszik, s testvér testvérét pedig több­nyire azt teheti tönkre, ki a házra legjobban szorult s talán a háznak legtöbb hasznára volt. A parasztság nem csak nem óhajtott illy tör­vényt soha, sőt inkább hangosan kárhoztat­ja azt, látván hogy vesztére van, s a testvé­rek is csak gyéren figyelnek még rája, mert testvérüket sajnálják s buktát előre látják. De a fényűzés mételye köznépünket is nap­ról napra jobban kezdi mérgezni; ez m­egsza­­porítja szükségeiket, a szükségek pedig el­altatják a testvéri szeretetet, s az osztozók napról napra sűrűbben a törvényhez ragasz­kodni, a parasztok pedig épen azon arányban bukni fognak. Ha egy paraszt gazdának há­rom gyermeke és jobbág­z­ házán kívül még épen olly karban lévő két zsellér­­háza volna , az osztozók testvérüktől a telek haszonvéte­léből mit sem követelnének, hanem zsellér­­házaikkal s a többibeli egyarányos osztállyal megelégednének, —jeleid annak, hogy csak a házat becsülik sokra, és nem a telket, mel­lyen olly sok teher fekszik; már pedig a pa­rasztok házai többnyire csekélyebb értékűek, hogy sem egyedül a házért lehetne a házban maradandót olly nagyon büntetni. A telek nélküli házas zsellér vajmi sokszor sokkal job­ban , könnyebben él, mint százezer két há­rom osztályos paraszt. De bár az idézett törvény lelke , egy ­arányos osztályt engedvén a gyermekeknek, igazságon alapszik is, mégis vannak vélemé­nyünk szerint több esetek, mellyekben azok egyarányos osztályrészt nem követelhetnek. Mi például igazságtalannak találjuk, ha azon a 1 10 éves gyerkőcze , melly még eddig csak ápolást kívánt , némi költségeket okozott, hasztalanul evett s igy a háznak csak terhére volt , épen úgy osztozik mindenből, mint 30—35 éves bátyja, ki már husz év óta vise­li a ház legnagyobb terheit , szakadatlanul fáradott s talán okos, ügyes lépései által egye­dül maga emelé föl némileg a házat, vagy tartotta meg a végpusztulástól. De még sok­kal igazságtalanabb osztály az , ha a paraszt gazda egyik fiát 8—10 évig iskoláztatja, két vagy harmadfél ezer forintot rá költ, s holta után ez a többi testvéreivel, kik egyedül ő neki kerestek, ő miatta fáradtak, mindenből egyarányosan osztozik ! Mi tehát ha tőlünk függne, jobbágyaink jövendőjét biztosítandók, vagy legalább vég­pusztulásukat meggátolandók, azt rendelnék, hogy az első osztályú egész helyes jobbágy a ház és telek haszonvételéből testvéreinek 300, 7Js-tól 275, 61s-tól 250, 51s-tól 200, V tól 150, Vtól 100, 21s tól SO; a második­­ osztályú egész telektől 250, 1s-tól 225, 1iU- tól 200, Vtól 150, 4­s-tól 120, 3­s-tól 80, 21s-tól 60; a harmadik osztályú egész telek­től 200, Vtól 175, 61s-tól 150, 51s-tól 125, Vtól 100, Vtól 75, Vtól 50 ezüst forint­nál többet fizetni ne tartozzék, s egyenesen meghatároznék , hogy országszerte mindig a legöregebb fi­testvért, vagy fiúk nem létében, legöregebb leány­testvért illesse a ház és te­lek- haszonvétel az épen mondott fizetési terek­ mellett, mert ezek a többiekhez aránylag, leg­több hasznára lehettek a háznak, s kiskorú­ságuk esetében a gazdaságot legelőbb vehe­tik át. így lenne vagy egy millió jobbágya­inknak, kik nőik és gyermekeikkel a haza fele népessségét teszik, sorsa biztosítva, a haza legalább egy mulhatlanul szükséges és legszámosb néposztályában erős; igy lennének a jobbágyok jó, szilárd gazdák, tarthatnának cselédeket, adhatnának munkát, keresetet, la­kó­­­s zselléreknek, s kikerülne a min- 450 .

Next