Nemzeti Ujság, 1843. július-december (38. évfolyam, 70-172. szám)

1843-07-04 / 71. szám

némellyek annyira sikert nem ígérők, hogy inkább végromlással fenyegetik a parasztságot. Nem akarjuk itt azon intézkedéseket fölhol­­dani, mellyek által rajta nagyot segíthetni , csak azokat emlitendjük meg, mellnek ré­szére részint már siker nélkül megtetettek, részint teendőknek már kitetettek. A haza intézkedései között, mellyeket edd­ig elé a parasztság érdekében tett, tagad­­hatlanul rája nézve legkedvezőbb az, melly által őt a földesúri önkény alól fölmentette. Miután köztudomás szerint bizonyos, hogy a földes­uraknak némelly része , részint személyükben, részint tisztviselőik és e­­gyéb cselédeik által jobbágyaikon zsarno­koskodtak, velök kelletinél többet robotol­tatak , legcsekélyebb hanyagságért , mu­lasztásért, legparányibb kihágásért verették s ezáltal őket folytonos csü­ggedés s elked­­vetlenedésben tartva, mintegy minden jó­ra alkalmatlanokká tevék, szívesen elis­merjük , miszerint a parasztságoni segít­ségnek mindenek előtt itt kelle elkezdőd­nie, s hogy e baja orvoslása nélkül, más, részéről bár­mi üdvös intézkedéseket meg sem köszönt volna. De midőn ezt megvallani kénytelenek vagyunk, egyszersmind azon ta­pasztalásból merített meggyőződésünket sem hallgatjuk el, hogy a törvényhozó test­e rész­ben egy kissé nagyon is liberális volt, mert ezen földesúri hatalom alóli majd­nem tökéle­tes fölmentés által a parasztságnak, bár azt fölfogni nem képes, bizonyosan annyit ártott mint használt, a földes urakon pedig nagyon is érezhető sebet ejtett. Ugyanis: Miután a parasztok — a rendkívül bor­zasztó eseményeket, mellyek különben is a fölsőség figyelmét ki nem kerülendhetnék, ki­véve — semminemü verekedések, károsítá­sok, tolvajlások és egyéb köztök történni szokott kicsapongások miatt sz.bíróhoz legin­kább azon okból panaszra menni nem szok­nak , mert a vádlók a megfenyítendő vádlottaknak boszújától méltán tarthatná­nak, földesuruktól vagy annak tisztjétől pe­dig mit sem kell félniök: a verekedések, károsítások s tolvajságok egész helységek leg­nagyobb erkölcsi s anyagi kárára annál vak­merőbben gyakoroltatnak, minél elnézőbb­ s engedékenyebbek szoktak , vagy mondjuk in­kább , kénytelenek lenni a falu elöljárói az illy gonosz tények megbüntetésében. Mig az illy kicsapongók ellen a sértett felek földesurasá­­guknál vagy tisztjénél panaszukat letehették és rögtön bizonyos elégtételt kaphattak : sok­kal gyerebbek voltak helységeinkben az illy­­féle káros rendetlenségek, sokkal ritkábbak az azok miatti panaszok; a nép békéseb­ben élt és a gonoszkodó suhanczok megfenyi­­tés után csak ritkán merészlettek bosszuál­­lásról álmodozni, mert tudták, hogy a kéz­nél levő bíró által újólag és még keményeb­ben megfenyitetendnek, holott a sz.biró tá­vozta után bátran kitölthetik bosszujokat ellenökön, mert tudják, hogy az csak fél év múlva jelenendik meg ismét helységükben, addig pedig megbeszultjaikkal tízszer is ki­­békü­lendhetnek. Szóval, valamint még jobb neveléssel dicsekvőknél is gyakran, a neve­letlen pórnépnél pedig mindig azon valószínű remény szokott lenni legcsábítóbb inger számos gonoszságok elkövetésére, melly szerint hi­szi, hogy bűntette ki nem tudatik, kitudás esetére gyengéden fenyittetik, sőt e gyöngéd fenyítés is olly távol van, hogy könnyen e­­­­gészen is elmaradhat: úgy gonoszságok m­eg­­gátlására a világon nem lehet biztosabb óvó­­szer, mint független, mindig kéznél levő, nyomban ítélő és rögtön büntető bíróság. Óhajtottuk — és pedig egyedül a pa­rasztság haszna tekintetéből óhajtottuk volna tehát, ha a törvény, jó, állandó rend­ű béke biztos­ fentarthatása végett földes urainkat , legalább pórnépünk bővebb kimivelődéséig és a mostaninál czélszerű­bb rendőri bíróságok fölállításáig nem fölhatalmazta, hanem köte­lezte volna arra, hogy jobbágyaiknak legalább olly kisebbszerü gonosz cselekvényeik fölött, mellyek távolról sem őket, hanem csak job­bágyaikat érdeklik , s igy részrehajló igazság­szolgáltatásról szó sem lehetne, bíráskodja­nak s intézkedjenek; mert miután most min­den illyféle panaszlókat sz.bíróhoz utasitnak, azokhoz pedig a szegények a már említett okon kivil még, részint azért nem mennek, mivel tőlök távol laknak, őket hon lenni rit­kán szokták, s csekély reményük lehet, hogy egyedül az ő magány ügyökben félév előtt helységekben megjelenjenek: ezer m. ezer bán­iaknak, káruk egyes parasztok sőt egész hely­ségek iszonyú kárára elintézetlen , büntetlen maradnak, és addig, mig egy sz.biró és es­küdt busz, harmincz ezer ember fölött őr­­ködendik, a jó rend , béke, személy és va­­gyonbátorság bizonyosan mindig a legszomo­­rubb helyezetben maradandnak. De van e liberális intézkedésnek még egy más káros oldala is,melly a jobbágyságot nagyon sújtja, s folyvást szembetünőleg szegényitni fogja. Ugyanis, tudva van, hogy a szőlőkben, kertekben erdőkben, vágásokban, réteken, mezőn nem annyira a jobbágyok magok, mint betyár fiaik szok­tak földesuraiknak kárt okozni, káron kapatva az uraság emberinek ellensze­gülni , velök daczolni, gorombáskodni, mar­­hájokat tolok erőszakkal elvenni stb. Illy ese­tek alkalmával régibb időkben a földes­urak igen ritkán szokták jobbágyaikat pénzbeli bíró­ságra büntetni, mert magukban a károk több­nyire olly csekélyek szoktak lenni, hogy a földes urnák szégyenére vált volna tulajdon jobbágyaitól érettek pénzt követelni; becsi­­pették tehát a kárt okozó suhanczot, és pro ratione delicti 6—8—10—12 palczát veretvén alfelére útnak eresztették, és vége jön min­dennek, az ártatlan apa nem bűnhődött, nem fizetett; — és a suhancz jól érté alfelén a ti­zenkettőt, és őrizkedek továbbá is a károk ismétlésétől. Ha pedig affele begyógyult, mind­annyiszor megemlékezek a tizenkettőnek jó­tékony voltáról, valahányszor földes­urát vagy tisztjét látta, és mindig meguyita magában a fogadást: nem, többé kárba nem megyek! És mi történik most? Miután a földes­urak illy orvosszerekhez nem nyúlhatnak, kénytelenek a kártevők rovatára fogadott posták által a rendőri bírákat tudósítni, vidékről hozatott méreg­drága becsüsök által a különben csekély kárt megbecsül­tetni, és e költségek a kár kétszeres meg­térítésével, a hajtópénz kétszeres lefizetésé­vel gyakran 15 — 20 -ra is rúgnak, és a sze­gény jobbágyot annyira lesújtják, hogy többé lélekzeni is alig tud, és e szerencsétlenség annyival inkább fáj a szegény embernek, mi­vel ő egészen ártatlan , s marhája a kárban még jól sem lakhatott! Tudok helységeket, mellyek háziadóba 500 vízát alig fizetnek, és az illy évenkénti költségeik 800 ftra rúg­nak a nélkül, hogy vagy a földes urnák, vagy a községnek legcsekélyebb hasznukra válná­nak! Uraim! ez igen roszul van, kivált olly hazában , melly épen most akar jobbágyain segitni. Még e szokás nem divatozik ugyan mindenütt, de időről időre jobban fog terjedni, s jobbágyainkat tönkre tenni; pedig jól mondja Ny. Z. L. ur „Századunkban,­­­hogy a sze­gény jobbágy urának csak kárára van. Miután a paraszt suhancz a 24 vagy 45 órárai bezáratást sem szégyennek nem ismeri, sem büntetésnek nem tartja — jól­ehetvén, nyughatván ez idő alatt tümlöczében , — an­nyival hajlandóbb kiszabadulta után ismét ká­rokat okozni, minél kevesbbé sejti s fölfogni képes, milly rontólag hat nemcsak atyjára, család­jára hanem magára is azon fizetés, mel­­lyet szegény atyja miatta illy haszontalanul tenni kénytelen. És ezen épen ne csodálkoz­zunk ; mert ha neveltebb indiaink nem te­kintvén atyjok szegénységét, csekély bevé­teleit, eladósodott állapotját stb, folyvást pénzt kérnek, sőt rovásukra adósságot tesznek, ha azok aztán kölcsönözött pénzzel fizetik is meg, bizony a paraszt­legény még ke­vésbbé törődik atyja pénzbeli financziáival, figyel arra, hol veszi, és mi fájhat neki, csak az ő bőre maradjon büntetlen. Igaz, a rendőrségi törvényünk sok másokkal együtt még most csak írott malaszt, üres betű, s igy következményei is csak csekélyek le­hetnek; de miután már a törvény létezik, eljövend az idő, mellyben a bíróság is rend­szereztetni, földes uraink pedig jobbágyaik példa nélküli vakmerőségét unni s a törvény­hez szigorun ragaszkodni fognak, és akkor a jobbágy illy törvény mellett meg nem áll­­hatand. Mi tehát sokkal czélszerűbbnek s a pa­rasztságra nézve hasznosabbnak tartanók, ha az illy, földes uraknak okoztatni szokott csekélyebb károkért a pénzbeli büntetések , mellyeket ők már csak csekélységük miatt is jobbágyaiktól becsülettel el nem fogadhat­nak, egészen megszüntettetnének, s az illy készakarva kárt okozó suhanczokat bizonyos, de soha át nem hágható korlátok közt ma­gok testileg megbüntettethetnék ; vagy , ha földes urainkban megbízni nem akarunk s azokat még most is kegyetleneknek hinni olly hajlandók vagyunk , legalább a rendőri bíráknak tétetnék szoros kötelességekül, hogy illy esetekben múlhatlanul ugyan, de soha mást mint a bűnöst, és soha máskép mint testileg ne büntessenek. Mi ezt csak azért is üdvösnek találnók , mivel így nem az ár­tatlan apa és család, hanem a bűnös suj­­tatnék, s nem az egész család fosztatnék meg gyakran utolsó fillérjétől , hanem csak a gonosz érezné a büntetést; és mivel hisz­­szük, hogy igy sokkal inkább gyérülnének a készakarvai kártételek, mint pénzbeli bünte­tések mellett, mellyek a jobbágyokat mind­addig rontani gyengíteni fogják , mig föl­des uraiktól mind legelő, mind rét és mezőkre nézve egészen és teljesen elkülönözve nem lesznek. Magától értetvén természetesen, hogy a nevezetesebb kárak — mellyek azonban még is ritkák szoktak lenni — pénzben vagy természetben lennének megtérítendők, vala­mint a jobbágyok nem csak nagyobb , de csekélyebb káraik is, mellyeket magoknak egymás közt okoznának. Tudjuk, ismerjük a bot elleneit, de azon politikai nézetüket, melly szerint gyengédséggel hiszik betyárainkat jó útra vezethetni, és jó neveléssel, mellyet már nem adhatni meg nekik, jókká tehetni, szint­úgy nem helyeslendjük soha, valamint azt nem hagyandjuk jóvá, hogy a család egyes gonosz tagja miatt az egész egyéb ártatlan csa­lád bűnhődjék valaha. Mondok továbbá, hogy a liberális intéz­kedés által a földesurakon is érezhető seb ej­­tetett; és bár ezt azon nagy földesurak, kik mások által kományoztatják jószágaikat, jobbá­gyaikkal ritkán jőnek érintkezésbe, és azok, kiknek jobbágyaik nincsenek, de mások job­bágyairól rendelkezni szeretnek — nem ére­zik, de bezzeg annál jobban érezik ezt a tisz­tek és azon kisebb földesurak, kik jobbágya­ikkal saját személyökben bajlódnak. Ugyanis: mit tevő legyen a földesur akkor, mikor jobbágya munkájára legnagyobb szüksége van, robotra parancsolatra s nem áll elő? A tör­vény ez iránti intézkedése elannyira nem hasz­nálható gyakorlatilag, hogy egészen példa­nélküli is. Mit, ha reggeli 6 helyett 7, és dél­utáni 2 óra helyett 3kor jelenik meg robo­ton? Mit akkor, ha szántás alkalmával a tábla közepén, hol senki nem látja, ekéjét a föld­ből kiveszi, üresen vontatja s többször rajt kapatik? Mit ha erdejébe szökik, egy pár 30 vért érő lécret lop ? Mit, ha tilosába hajt, hol egyéb kárt nem tehet, minthogy marhá­ját jól tartja ott, hol uraságáé is legelni szo­kott sat­­sat? Valljon illy esetekben mindig rendőri furákhoz irkáljon, postákat küldöz­gessen, azokat más fontosabb tárgyak félre­­tételével magához idézgesse, az előfogatokat szaporítsa, magának költséget okozzon, hogy végre a durva jobbágy legnagyobb örömére minden elégtétel nélkül az egész világtól ki­nevettessék? ! Valljon nem kénytelen-e a föl­des ur illy rendetlenségeket békével tűrni, elnézni? Pedig még a jobbágy kötelessége lesz.

Next