Nemzeti Ujság, 1844. július-december (39. évfolyam, 1-104. szám)

1844-10-18 / 63. szám

Megjelenik hetenkint négyszer egy egy ív. Harminczkvenczedik 63. sz. Péntek. Előfizethetni minden cs. kir. postahiva­talnál s helyben a szerkesztőségnél. Zöldkert utcza 488. szám alatt földszint, a hivatalban. Alapító KULTSÁR ISTVÁN táblabíró, kiadja Özvegye. Tisztán irott czimeket kérünk. Levelek a szerkesztőségnek ezimzendők. October hó 1844 1844. Előfizetési díj félévre postán és hely­ben borítékkal 6 forint, boríték nél­kül házhoz küldve 5 forint e. pénzben. TARTALOM. Hazai napló. Halálozás. — Korunk ügyei. (Szá­nd föld). K. k. leiratok az országgyülés-berekesztési véghatárnap , és az 1827. IIik­­.cz. által , kiküldött ha­társzéli orsz. biztosság munkálata iránt. Országgyűlés.­­(Elegyes ülé­s: a k. k. leiratok fölolvasása. 245. orsz. ülés a­­Főlixnél: hitelintézet.) 306. ker. ülés: k. k. válaszok .fölolvasása — Kik üzenete a KKnak a hivatalképesség iránt, és törvényjavaslat a zsidóknak az országba való beköltö­zésükről). Vid. lev. Krasznából. (A kir. tábla ítélete vég­hezvitele Krasznavármegyén, mivel országgyűlésre kö­veteket nem küldött). Sárosból. (Rendkívüli közgyűlés). Ausztriai birodalom Szerbia. Hitiről«II napló. Angol-, Görögország. Lapvizsga- Pesti Hirlap. Hirdető. HAZAI MÓLÓ. Halálozás. Főt­iszt. Thezarovich Gábor a nyáradi deák szertartásit káptalan őr­kanonokja hosszas betegeskedés után élte 83ik évében meghalálozott. Áldás lengje körül a derék aggastyán hamvait!. Honrik lágyéi. (Szabad fö­lr II. Nálunk M. D. az ultrapárt egyik kedvencz eszmeje s vesszőpa­ripája (a többieket egy külön czikkben fogjuk szemlére kiállítani) mellyet minden alkalommal csatárosan fölkan­­tározni szeret a szabad föld, melly elölte a haza boldogsá­gára nézve a conditio sine qua non. Mi is bátran mint akár mellyik ember fia azok közé számítjuk magunkat kiknek legszebb, legdrágább, legszentebb eszménye e hazának — mellynek legkisebb porczikája vagyunk — fölvirágozása, boldogsága; a mi keblünkben is visz­­zengenek a német költő hősnek e szavai: „Aus Vaterland an das theure schlies dich an 44sat. Minket is megedzettek a viszályok és nyiltan ki­mondjuk, bármelly veszéllyel szembe szálni erőt érzünk, e mellett azonban minden, szép, jó s hasznos párto­lása meleg ápolásra talál keblünkben; de megvalljuk , mi nem vagyunk képesek magunkat azon édes bájos il­­lusiónak, mellyel magokat elleneseink kecsegtetik, és hiz­lalják, olly repeső, olly kitörő örömmel átengedni. Lás­suk miért? Istennek hála! magyarország asztalánál mindennap szép számú vendég ül, s Isten kegyelmeiből még két­szer annyi elülhetne, főkép ha hideg vérrel képesek len­nénk saját édes vérünket öszehajtani, mint förgeteg előtt nyáját a juhász. Ha ma kimondalik e szó: Szabad föld, jó lesz útra készülnünk, s mikép ezer évvel ezelőtt körül be­lől, kaczagányos Balamber apánk alatt, mikor először jöttünk be ez áldott Chanaanba, úgy most is szedjük ös­ze sátorfáinkat, s induljunk keresni uj hazát túl a tengereken, s talán túl az ő Perenczián ! Legyenek szivesek olvasóink , s kisérjenek lépten­ként a szabadföldön. És egy képet festek nekik, m­elly­­hez a költészet nem kölcsönzendi az ábránd tavasz szí­neit, sem a tavaszvirág myriádjainak himporát. Legyen földünk szabad, s lesz hazánkból uj Je­ruzsálem. Ma­­minden vallási gyülölség nélkül mondjuk, mi csak a gálád és csalárd üzérkedést kárhoztatjuk, utál­juk , ezt pedig nem gyakorolják mindnyájan) a magyar föllbirtokosság legnagyobb része Moses népének erszé­nyében nyög. Ha tanúság kellene, illyet azon 12,000 melly Pesten lakik, adhatna. A zsidó népének arany napjai Lengyelországban, Sileziában lejártak, s mivel még édes hazánk vére nincs utolsó csöppig kiszíva,roppant pálya nyí­lik itt a keresetre. Hozathatnak a bevándorlás ellen törvé­nyek, ezeket ki — vagy elkerülni könnyü lészen, mert az auri sacra fames, melly köztünk lenne mondva, hazánkban meglehetősen otthonos, imád tár utat. A zsidók pedig csak­hogy czért érjenek, készek lesznek az áldozatra, azt gon­dolják : „háromszor veri ezt kedden Ludas Matyi vissza.“ A bevándorlásnak nem lesz vége, hossza, jőni fognak mint a napot elbontó sáskák, jőni mint a méhraj a meleg napra, s lesz kényuracs, és kényúr ki dőzsölni, kéjelgni fog, a­­nélkül hogy egy szalma szálat tenne keresztbe. Ők tehát heverni fognak, és a megvásárló­ földet részle­tekre osztva szegény földmivelőknek adják, és ezektől bér fejébe mindent, mi a föld hátán s alatta van, könyör­telenül elvesznek; a léget lélekzésre, a napot melege­désre engedve,­ a szegény, hogy megélhessen,hogy munka izzasztotta fejét nyomorult viskóban nedves szalmakevére letehesse, hogy a fagytól didergő gyermekét, édes vérét megóvhassa a jég mostohaságaitól, hogy neje halál karjába ne dőljön, kénytelen lesz bármilly magas áron bérbe venni. Ennek természetes következése erkölcstelen­ü­­lés, mert a szükség törvényt bont, vérünk fogyása, s a zsidók szaporodása. Most magyarországban Fé­nyes szerint lakik 2,202,542 s ekkor legalább há­romszor annyi fog lakni, mert a zsidó szapora, mint a tenger fövénye. — De tesszük azt, hogy az ebreu­­sok, mi a szó betű szerinti értelmében idegen, jöve­vényt jelent, eltiltannak a bevándorlástól, javul-e ak­kor a szabadföld által az ország lakosai legnagyobb részének, sorsa? Mi elhatározotlan mondjuk: nem. Bábelünk leírására hosszú idekzetet kellene ven­nünk, ez pedig nagy időrablásunkba telnék, tehát csak azt mondjuk, mit senki sem tagadhat, hogy bábeli nyelvzavarunk iszonyatos. Most kezdünk belőle ver­gődni. Szép nyelvünk izmos csecsemő, mellyet — hogy el ne satnyuljon — kiváló szorgalommal kell ápolnunk, s minden mirigyes irigy szellőtől megóvnunk, hogy megerő­södjék, hogy fölnőjön: mert ez egyedül áll a világon, közel hozzá sem test­vérei,sem rokonai,akikre támaszkodhatnék nincsenek, s igy hamar érhetné a végezet. Nemzetiségünk egyetlen őre s palládiuma nyelvünk, s ha ez elvesz, elvesz vele együtt a magyar. Ettől pedig annyival in­kább lehet tartani, mivel a magyarban meg van azon vele született lovagi deliség (galanteria) mellynél fogva az idegen kedvéért, ha húsz magyar között egyedül lenne is, saját nyelvét hanyagolva, mindig az ő nyel­vén beszél, s mivel a magyar született philologus, nyel­vét nem igen tanulja az idegen. Tehát — a mint mondók — kirekesztetnek a zsi­dók, és jönnek helyettük a vándorlásra mindig kész különfajú nemzetek, és minthogy itten valamivel még­is csak könnyebb megélni, mint Észak-Amerika óriás, előbb kiirtandó vadonaiban, igen számosan fognak jön­ni, a mint már a vagyonos­ előpostákból, kik ha­zánkban szándékoznak fészket vetni, gyaníthatjuk, és ezek feleiknél , mivel a jobban vonzatnak roko­naihoz mint a kelet népe, védelmet, és segélyt fog­nak találni, emelkedni fognak faluk városok; zúgni füstölögni a gyárak; robogni fognak a vaspályákon a szekerek, az élet minden kései kitárulnak; mindenütt örömforrás, és lakoma,— és ezt a magyar fog pisz­kálva nézheti, — mert a kinek esze volt mind­ezek létesítésére, annak pénze nem volt; a kinek pedig pénze volt; annak akaratja nem volt; a kinek pedig pénze, mind esze volt, rostéit azzal bajlódni, hogy fe­leinek szemét fölnyissa, é­s a magyar ősi sasfészké­ben idegen fog parancsolni, s a magyar dideregve fog fölnézhetni a mocsáros völgyből; önhonában idegen, önhonában zsellér, más nyelvének, más parancsainak rabja; pedig bizony bizony — a­mennyire vérünket is­merjük — az nem szeret szolgálni. Szabadföld! szép, gyönyörű eszme! de jelen ál­lapotunkban inkább az eszmények képdús honába, mint a valósulhatok sorába tartozik. Már pedig ha valamit teszünk, soha se feledjük el: „nisi utile quod faci­­mus, stulta est gloria.44— Szabadföldre népet kell ké­szíteni , népet nevelni; a Szabadfölddel hű bele Ba­lázs módjára bánni vakmerőség, melly fenyítetlenü­l nem marad, nem maradhat. A társalmi kapcsok ná­lunk sokkal szövevényesebbek, sokkal bonyolódottab­­bak viszonyaink, hogy sem olly hirtelen, s illy nagy ugrást lehetne tenni. Ezen rögtönzött viszonybontás a népre legrosszabb hatással fogna lenni, mert állásába nem tudná magát belegondolni, s helyezni; tömérdek visszaéléseknek, ármányoknak nyittatnék át. És vall­jon hol találna a szegény pár , ki földes urához biza­lommal viseltetik, tanácsadót, segélyt, és utalmat, ha azon láncz, melly őt urához köti, megszakad ? A pró­kátorok seregénél? akkor jaj neked szegény ember! miért? arról a mindennapi tapasztalás szól, kérjük azon­ban , a kiveendők kivételéről meg ne feledkezzenek; a törvényekről? Oh uraim, nekünk a törvények tisztele­tére még szoknunk kell; a törvényeit szigorú megtar­tása nálunk még csak puszta illusio! — De menjünk tovább, és mondjuk, hogy a külföl­diek is, mind­addig, mig nem honosultak, mig a ma­gyar nyelvet meg nem tanulták, nem képesek birtok­szerzésre, leend­ő a szabadföld elve létesítésének ekkor haszna? Ismét nyílt homlokkal mondjuk: nem!­­• Mert a 12,880,406. magyarnak 10 millió forint­ja van öszvesen, mint a P. H. állitá, mi jut tehát egy­re ? Jut épen 46 xr.es öVj0e , de a mi egyedekre jut­na az többnyire egyesek kezében van, tehát nincs pén­zünk ergo nem mozdulhatunk. A kölcsöntől pedig a ma­gyarok istene mentsen meg, mert e százados nyavaly­­gást szokott maga után vonni. Itt nem szólhatunk jól rendezett mágnásokról, és nemesekről ; de szólunk azokról, kik legszámosabban vannak: az adósságban sínylődőkről. Ezt kérjük jól meg­jegyezni. A­kinek rendén van szénája, az a szabadföld következményein könnyen segít , minden szükségessel elláthatja magát , de nem boldog és az, kinek sem pén­ze, sem­ hitele. — Posito: egy földes ur jobbágyai ma szerződés után megszerzik Szabadföldüket, és a vált­­ságbérből az urnák szép jövedelme lenne, ha a pénzt azonnal letehetnék; de mivel nincs, éveket kötnek ki, s aprólékosan fizetik, ezt is nagy megerőtetéssel nagy áldozatokkal tehetik, mellyek egy családot másika u­­tán elnyelnek, s mint Móses az ígéret földén innen ma­radnak egyedül gyermekeik, vagy tán csak utódaik jut­nak abba be. Ez alatt a földes ur majorsága is elpar­­lagodik, mert robotja nincs, mivel eddig művelte; mar­hája elegendő nincs, mert nem sok tőkéje, miből azt szerezhette volna, s igy darabonként eladja földjét, vég­re kiköltözik a házból, mellyet ük apja épitett, melly nemzedéket nemzedékről látott falai között virulni, melly a család m­ennye­zőit, és temetéseit látta; a kedves házból pálinka ház lesz, és a család utósóját kiséret nélkül viszik ki a falu temetőjébe, elszakadva őseitől fog porlani, mert ezek a templomnak m­ellynek patro­­nusai valának, sírboltjában pihennek. De tesszük azt, a földművelő megválthatja magát, s pénzét is leteszi, s mint mondani szokták, ,hegyen völgyön lakzi van", úgy de kölcsön kellett pénzt vennie, s Iczig a kölcsön adandó pénzkamatainak kamatait is busá­san előre kiszámította, s most a paraszt, ki eddig urat szol­gált, mig illetékét le nem fizeti, a zsidó felárja, s igájá­ba görnyed, nincs nyugta, sem éjjele, sem nappala, mert adósságai egy tálból esznek vele ; ugyan ki kiván felebarátjának illy háborgó életet, ha csak szíve meg nem fásult? Neki rohan a szegény földmivelőnek a gond Briaraeus káraival, és addig rázza, mig el nem vesz; társul szövetkezik a halvány aggodalom, mert midőn felejt boldogitni akaró, szerencsétlenekké téve őket, s mint Prometheus keselyűje, minden nap egy szele­tet csipdel le szivéből , s kora halál borítja rá a fe­ledés szemfödelét. Árva, Bereg, Zemplén, Ung, Marmaros, Szepes, Turócz, Krassó, Doboka, Hunyad s Trencsin termé­ketlen hegyi tájain vannak az oláhok, rusznyákok, és tótok telepei, hol a legernyedetlenebb szorgalom, hol a folytonos lelki éberség , csüggedetlen tőzsérkedés által alig lehet édes anyánktól, a földtől, a mindennapi ke­nyeret kicsikarni, hol a bankjegyet csak híréről isme­rik , és ha huszas téved el a faluban, valamennyi la­kos összefut, hogy lássa, minő urunknak királyunknak képe. Már mit tegyen ez a szegény, a társalomnak e parjája. Mikor, hogyan jusson ez szabad földhöz? Kopár hegyeinek rideg ormairól, hol sötét fenyvesek zúgják bölcsődalát, hol a természetet alig csókolja ki­kelet, hol bölcsője a hó rétegeiben ringattatik, és egye­bet barmokkal megosztott lakában a zabkenyérnél, s ha házánál pasziza van, a pálinkánál nem ismer, ke­serű érzettel, irigységgel s gyülölséggel fogja azokat nézni, kiket az áldottabb tájékon boldogoknak tart, mert nem ismeri álboldogságukat, melly hasonló az arany­füsthöz, mellyet egy lehellet elkapkod, vagyik ő is sza­bad lenni,de miképp azt álmodni nem képes, nézzünk most egy hegyi lakost, s ha könyörület nem futja el szivünket, ha hajunkszála nem berzenkedik ég felé, és akkor ne kérkedjünk érzeményekkel, ezek akkor nem szivünkből, hanem tollunk tentájából folynak, és ha még vannak érzeteink , olly feketék, mint a tenta, mel­lyel írogatunk. Ezen szerencsétlenekben fölzúdúlnak az érzetek , s mint hegyeik árja , lerohan boszurok, ha megérik. Azért aranyszabálynak tartjuk mi­­ ,Lassan menj, tovább érsz.­ A józan okosság is tanácsolja, hogy ne szaporítsuk a tantalusok számát, kik anélkül is számosan vannak, és sóvárognak azon élvek után, mel­lyet egyedül rendetlen állapotunk von el előlük. Miért van a paraszt illy állapotban? megfejtjük más alkalommal. Igenis még most, de jól megértjük, még most nekünk magyaroknak nem való a szabadföld , s több átkot, és semmi áldást sem hozna magával. Calculuso­­kat csinálni , fellegvárakat építeni , lakatlan pusztákat édenekké varázsolni szép, gyönyörű foglalatosság, egy gyönyörű nyári este álma , embertársainkat kényelem­re, boldogságra emelni, szivünk dicsőségére való ma­gasztos eszme ; de jaj, milly messze áll az ábrándok rajzaitól a valóság, milly messze a létesithetés, minek véghezvihetlensége minden nemes kebelnek százszoro­­sabban fáj. A szabadföld melegkeblű, s jótakaró baráti nem látják, mint mondani szokták, ,fától az erdőt" — elhá­rítandó bajaink erdejében t. i. nem tudják mellyiket kell

Next