Nemzeti Ujság, 1845. január-június (40 évfolyam, 1-101. szám)

1845-01-02 / 1. szám

gább kincséhez a sociális élet rendezése, emelése és szilárdításához vezetnek, önmagával vitatkozni s tisz­tába sem­ fűélvezet,"; míg valaki hivatásáról az illy sza­kot mivelni le nem mond — az erő­s elmefeszités al­kalmatlanságai fölött panaszkodni nincs jogosítva. Is­mertünk mi egy hírlapot, melly pályája elején, közel 40 vezérczikkben többnyire elveket, és elvre vonat­kozó jogállásokat tárgyalt; és akkor az ellenfelekeze­­tet csaknem mindig arról hallunk szót emelni, misze­rint hírlapokban nem elvek hanem specialitások kíván­tatnak tárgyaltatni. Meghozta az idő a napot, és szint azon hírlap, mellynek elvei olly terhesek voltak, mi­után ezeknek fejleményét megfutotta, adott speciali­tásokat, csaknem a kimerithetlenségig, — és az el­lenpártnak azok sem tetszettek. — A kiképezett, ki­­mivelt nemzeteknél, a komoly s egybevető tollból jö­­vű, és az első rendű­ elvkérdésekkel folytonos viszony­ban álló politikai olvasmány, annál nagyobb mértékben kívántatik a journaloktól is, minél nagyobb politikai ne­­veltséggel s képzettséggel bir az olvasó­közönség. Egyébiránt is tisztelt olvasóink azon kis számát, melly az élet s hivatalos foglalkozások miatt magának a füg­getlen önmeditatiora időt nem vehetett, vagy a con­­stitutionalis állomány jogviszonyit még tökéletesen magáévá nem tehette, kérjük, méltassák léptéül léptre kisérni előadásunkat, és hízelgőnk magunknak, hogy a dolgok fejleményével meg fog elégedni. De im­­már azonkívül is tárgyat nélkülöz az el­lenvetés, mellyel talán elünkbe gördítő­­ az által lehet­ne, hogy t. i. az elveknek tárgyalása nem a nap, nem a jelen igénye; — mert, ki van az már egy magas helyen mondva, hogy a jelen állapot, akár öszvesen akár rész­leteiben, közjogi tekintetben, többé nem kívánatos; hogy pedig közjogi állások megalkotása körüli vitatkozás nem lehet más, mint elmélet; ebben egyiránt mege­gyezett Rousseau mint Haller, Robespierre mint Bur­ke, Pitt mint Fox, Guizot mint Roussel, Thiers mint Peel. Itt az elméletiül bontakozni annyi, mint nem ér­tekezni a közjog felett. És az elméletnek nem eléggé becsben tartása vezérelhetett csak egy hírlapot, hogy pályaműködési zászlójára tűze ki a centralisatio jeli­géjét; a hibásan fölfogott, hibásan kifejezett, a hazára hibásan alkalmazott, következményi kifejtéseknél fog­va a magasb politicai lehetlenségekhez tartozó centra­lisatio jeligéjét. Az alkotványi constituens nagyhatalmaknak mind a hármát egyiránt megszállta a bizodalmatlanság a je­len közjogi állás tarthatósága fölött. Mind a három egy­iránt feszült s kényelmetlen helyzetéből jutott azon meggyőződéshez , hogy a közjogi állással a századok elavult formáiból a mivelődött kor igényeihez szüksé­ges fölemelkedni, és az alkotmányt már alapjában, a körülmények kellékeivel kell öszhangba tenni. Ezen vágy sok oldalról csak titkos, és tehát sokszor ki sem mondatik ugyan, de mégis éreztetik, és ebben van fő­­leg a kezesség, hogy a reform biztos lábon áll, és az átalakulás menete — ha egyébiránt eszéllyel s mérték­­lettel kezeltetik — okvetlen meg fog történni. Csak igen kevesen vannak, kik a bullának betű szerinti értelmé­hez ragaszkodnak, és feledik, hogy a sajtó által Co­­lumbusnak, Gioja, Schwartz és a Marianusoknak lele­ményei, Amerikai fölfedezései és a két India­i Ame­­rikávali közlekedés, valamint csak közelszázadunkban is Fulton, Hargreaves és Arkwright találmányi, olly tényezőkké lettek, mik már tökéletesen a múltnak halma fölibe emelék a jelen mindenségét: igen kevesek, kik feledik , hogy a fölvilágosodásra s sors­javításra áta­­lánosan törekvő század nem a kisebb szám jobblétére épült század többé; csak igen kevesen vannak, kik fe­lednék, hogy az állandó hadsereg, és a mivelődés korsza­kával, hihetlen magasságra emelkedett budgetek, m­ent­­hetlenül igénylik, hogy kiki azon viszonyban járuljon a status költségeihez, mint a mellyben annak utalmából és javaiból részesül; igen kevesen, kik előtt titok lenne, hogy a polgárok mozgalmi vágyainak tért kell engedni, és az okos renddel párosítható szabadság isteni forrá­sát megnyitni már elkerülhetlen kellék; igen kevesen, kik felednék, hogy mindkettője ezen is említett élet — javaknak, kimeríthetlen ,— mint kim­eríthetlen az isten áldott legi világ, mi az által meg nem fogy, hogy so­kaktól élveztélik; igen kevesek végre, kik a múlt szá­zad frankhoni oktalan aristocratáihoz tartoznának, és a múltból, sem tanultak, sem feledtek volna, — és ezen urak,­ habár a népszerűbb igények megalkotásához cse­­lekvűen nem járulandanak is; midőn az alakítás egy­szer megtörténendett, szivükre fogják tenni kezeiket és ha örömest nem is, de megnyugodva s önmaguk­kal kibékülve fogják az átalakulási állapotba magukat beleélni. Elég , hogy nehezen létez ma hazánkban bár­­mel­y kis politikai felekezet, sőt nehezen már talán egyén, ki a javítások teréni működést okvetlen szükségnek nem tartaná. De valójában ezen elv kimondásához ala­kig fogva már csak valami nagy politikai, nagy patrio­­tikai emelkedés sem kívántatik, mert teljességgel sem­mi érdem ott javítást s alakulást óhajtani, hol az egész már azonkívül is, részenkinti benyúlások, és az időnek edző súlyai által csaknem tökéletesen meg van roncsol­va, és alig mutathat mást, mint a súly erát, mi az ed­digi chartális életnek stabilitási fűpontja volt —az ari­­stocratiának a földbirtok alapján nyugvó politikai befo­lyását!—Elég az, miszerint az átalakulás kelléke, nem hiszszü­k, hogy a tróntól le egész a szavazattal biró utósó nemesig, már valaki által kétségbe hozatnék. Erre nézve azonban egy sajátszerű divergentiát vélünk mi észre­venni, és azt gondoljuk, hogy ez aztán természet sze­rinti oka, miszerint az alakulás menete bizonytalan, in­gadozó, eredményiben szegény, csak feszültségek s ke­­seredések kíséretében, és általán fogva küzdelmek út­ján vívatik. E divergentia az, hogy a honpolgárok nagy részének titkos vágyása, az eddigi alkot­mány alapelvét támadja meg; midőn minden kísérleteiben s tervezetei­ben az aristocratiának politikai állását ingatva,azt, puszta czim s születési nemesség állására akarja sülyeszteni, mig ellenben a nemesség ezen jogának védésére szilár­dan tudva s akarva — azaz a politikai pártfelekezeti működések szabályos kelléke szerint — a térre alig ál­lott ki, hanem elhagyja ugyan idarüil időre némi ösz­tönszerű tapintat s hajlamból a kényelmetlenség szülte oscillatiok s határozatlanságok kínos kisszerűségeit, meg megáll, és hatalmas),,ne továbbal“­dörög elleneinek fondor lelkesedései irányába; de csakhamar megint rin­­gatkozik, szendereg", s elalszik, hogy ismét fölriadjon. Van aztán még egy körülmény, mellyet ugyan már csak annál fogva sem lehet divergentiának nevezni, minthogy fölötte tisztán tulajdonképen sem az egysem a más fele­­kezet nem lát, azon csekély szám pedig, melly itt kivételt képez, a jó Isten tudja minő alapon nyugvó számítás szerint, az alkotványos életet jelenen kezelő nemes­séget; felette fölvilágosítni jónak nem tartá, — ez pedig azon viszás szabálytalanság, hogy a közjogi állás csak imént érintett alapelvének, jövőre nézve is sérthetlen föntartása mellett, izgatni, és ezen alapelvnek a jövő alkotmány részére is sérthetlen megtartását, jó előre a vitatkozások mezejéről elvonni s bátorságba helyez­ni vonakodik, — hanem csaknem egykedvű­leg nézi azon ezer alakban föltűnő s mutatkozó akarásokat s tervezeteket, mik összesen oda vannak irányozva, hogy a nemesi aristocratai elem, a politikai térről eltaka­­ríttassék, és helyébe a parcelláris rendszer, és a fő sze­rint számítandó képviselős állíttassák fel; ez pedig az­tán okvetlenül azon rendszer lenne, mit ha egyszer létre­hozni sikerül, akkor már aztán, ütött a nemesség s aristocratia politicai állása s befolyásának órája; mert, a földnek minden törvénye­s pergamentje, po­litikai és a társulat természetében gyökeret található osztályzatot alapítik­, egy magában nem képes. Uraim! a nemesség s aristocratia eszméje, vagy a földbirtok; vagy nincsen annak a politicai szót­á­r­b­an értelm­e! — Így tehát már, a most for­rongó virálynak leplezetlen és egyszerű érdeme higy­­jélek nem más, mint a kérdés: valljon a földbirtok legyen-e ezentúl is a nemességnek alapja s eszméje, mint a hogy ez a nagy a hatalmas Albionban van; vagy egyedül a czímlevél és születés, mint a hogy ezt Frankhonban s más ingatott állású alkotványos nem­zeteknél szemléljük? — még egyszerűbben szólva pe­dig, a kérdés az : valljon legyen-e a nemességnek s aristocratiának nálunk ezentúl is politikai befolyása, mint a hogy ez a tündöklő világ uralmával biró Al­bionban van; vagy ne legyen, mint a hogy ezt, a szi­lárd alkotmányi állást nélkülöző, beringatott, politi­kai létükben önmagukkal meghasonlott, egyéb európai alkotmányos nemzeteknél szemlélhetjük. — A válasz­tás, úgy gondoljuk, nehéz alig lesz. 1’ÜHVIÉ VVN­ATÓVÍÍ.I Tl nÓSIT VHOK. X£*Etergů»in!róI. Megyénk f. dec. 17— ISán far tá m. pethöfalvi Uzovics János főispáni helyettes ur elnöklete alatt közgyűlését, mellyben mindenek előtt a követ urak remek tollal rajzolt jelentéseik olvastattak föl, mi alatt ők eljárásaikról számot adandók ünnepélyes díszben állottak. Kellő figyelemmel hallgatók Esztergom rendér e végjelentést, hasonlóval a később maga és társa nevében lelkesen szónokló egyik követet, ki a BR. állandó bizalmát, mellyel rögös pályáján a külön vélemények kíméletlen kitörései, s föltolzúduló rohamai közt lelk­as helyt állásra buzditatott, köszönve s jövőre is kikérve, az országgyűlési vitatkozások vázlatát elő­terjesztő, s mikép állanak utasításaikhoz — a leghevesb küzdelmek terén is, daczára minden impetitioknak, — tántoríthatlanul híven mind végig, érzékenyen említő, s jóllehet a nemzet dús reményei nagy részben meghiú­sultak, mivel a fontolatlan túlbuzgalom, kormány elleni gyanusítgatás sok üdvös törvényt dugába dönte ; *) azonban a hozott ámbár kevés törvényczikkelyek részint nagyszerűek, részint boldogabb kifejlődésünk csiráját magokban foglalók, mivel édes honi nyelvünk­­­e legdrágább sajátunk, melly nélkül Europa nemzetei között, mint nemzet soha meg nem állhatunk , mert nyelv teszi a nemzetet s ,,Van haza nélküle, nincs nélküle nemzeti lét“ — azon polezra emeltetett, mellyre századok óta törekszünk azt emelni, s valljon mellyik tiszta keblű hazafi az, kinek édes öröm nem töltené el szivét, midőn királyához nemzeti nyelven — magyarul — szólhat, melly örömtől, a magyar volt az idők vi­szontagságai által megfosztva. — A vallás ügyé­ben megtörtént minden, mi csak az ősi katholika hit elveinek erőszakos, s tetemes, csorbítása nélkül engedhető vala, annyira hogy ha prot­ atyánkfiai ezen — annyiféle ürügyek alá rejtett , rémképekbe bur­kolt, kedélyeket ingerlő, a szükséges összetartást el­lenséges pártokká szakasztó — tárgyban még többet kivánandnak, nem tiszta szándékot fognak elárulni , s valóban, mivel ha az országgyűlésen úgy mint vármegyékben a hit és szolgái ellen kördivattá vált, s fájdalom­­olly jeles s miveiteknek látszani kívánó szónokok által buján ápolt aljas expectoratiok — nyers conversatiónk mindannyi darabos modorai — tovább is a szabad szólás leple alatt büntetlen tizendik bosszús működéseiket, s holmi vészjóslatok ábrándjaival fönen rettegtetendik az alkotmányos hitvallást, letiporva az egyház és szolgáinak tekintélyét, semmi nem bizonyosb, mint hogy az ifjúság s igy a jövő nemzedék szivéből gyökerestől kiszakitassék az isteni és emberi törvények iránti tisztelet, haza szerte fölemelje fejét a vallásta­lansági indifferentism­us öldöklő hydrája — akkor véged neked te egykor dicső — édes magyar haza! Európa külön nemzetei közt úgy állunk, mint a fölzúdult ten­ger v­illámi között egy kis sziget, csak kis csoport va­­gyunk,rokonok atyafiak nélkül,idegen s itt ott ellenséges elemek közepette s ha magunk közt is a kis erőt nyelv­szakadások bontják, vallásos pártok rontják, még holmi politikai vélemények is türelmetlenül bonczolják — is­teni csuda kell, hogy nemzet, alkotmányos nemzet! maradhassunk. — A követek hű eljárása éljenzések közt jegyzőkönyvbe iktattatott. Egy jeles szónok bokros reményeink meghiúsu­lásuk okait taglalható kiemelve minden fölött a külön vélemények iránti türedelmetlenséget, melly minden ártatlan közeledést gátla annyira, hogy az ellenzék készebb volt a legdúsabb kamatú törvényeket elvetni, mint kedvencz eszméjének csak csekély módosítását is megengedni; továbbá a hullámzás a két tábla, sőt ugyanazon egy tábla voksa között is; ezt látva a kormány, nehogy, mielőtt némelly törvényjavas­latokra összepontosulva nem volna még a nemzet köz­kívánata, az a nélkül is eláradt törvény elleni tisztelet­lenséget ápolja — kénytelen bölcs számítással sokat jövőre halasztani. A magyar nyelvre nézve: annak szükségét a kormány is elismerő — szónok hite szerint valamint erősítendi ez a nemzetet, erősbítendi a trónt is. A vallás ügyében alkotott törvényczikk mennyire kielégítő, tanúságul hozá föl az alsó tábla egy veterán tagjának — a Protestantismus képviselőjének — nyi­latkozatát , ki e törvény szentesítése által fejedelmün­ket pacificator czimmel dicsőitendőnek vallotta, reménye tehát, hogy a kedélyeket régóta izgató vallásos viták örökre elhangzottak. A hivatalképesség jeles eszme, s egy sikeres lépés — miből ennek következnie kelle — a választás és törvényhozásból befolyásra. A birtok­­képesség út az ősiség okos módosítására. A futó homok meggátoltatása nem olly hitvány tárgy, miilyennek né­mellyel; gúnyolok, mert ha mellőzi is szónok Esztergom, Komárom sat, vmegyéket, és csak a kecskeméti s azon túli homok-térséget említi, kiki átláthatja, milly haszon háruland ebből az egész honra. A fönakadt remények további okának állító azon új tért, mellyen — mint a reform terén —a nemzet 1­922/a óta áll,uj ez és gyakor­ *) Szerintünk egészen másutt fekszik a haj ; az ellen­zék—­bár nem helyeselhető irányban—mint magát rendszeresített alkotmányos párt, meggyőződését kö­vetve csak kötelességét teljesítette; míg a conserva­­tiv párt, magát, alkotmányosan nem rendszeresít­vén, egészen szabad tért engedett az ellenzéknek; s így in ultima analysi nem az ellenzék, de a conservativ párt volt inkább oka a lefolyt országgyűlés meddő eredményinek. Szerk. 2

Next