Nemzeti Ujság, 1845. január-június (40 évfolyam, 1-101. szám)
1845-01-02 / 1. szám
gább kincséhez a sociális élet rendezése, emelése és szilárdításához vezetnek, önmagával vitatkozni s tisztába sem fűélvezet,"; míg valaki hivatásáról az illy szakot mivelni le nem mond — az erős elmefeszités alkalmatlanságai fölött panaszkodni nincs jogosítva. Ismertünk mi egy hírlapot, melly pályája elején, közel 40 vezérczikkben többnyire elveket, és elvre vonatkozó jogállásokat tárgyalt; és akkor az ellenfelekezetet csaknem mindig arról hallunk szót emelni, miszerint hírlapokban nem elvek hanem specialitások kívántatnak tárgyaltatni. Meghozta az idő a napot, és szint azon hírlap, mellynek elvei olly terhesek voltak, miután ezeknek fejleményét megfutotta, adott specialitásokat, csaknem a kimerithetlenségig, — és az ellenpártnak azok sem tetszettek. — A kiképezett, kimivelt nemzeteknél, a komoly s egybevető tollból jövű, és az első rendű elvkérdésekkel folytonos viszonyban álló politikai olvasmány, annál nagyobb mértékben kívántatik a journaloktól is, minél nagyobb politikai neveltséggel s képzettséggel bir az olvasóközönség. Egyébiránt is tisztelt olvasóink azon kis számát, melly az élet s hivatalos foglalkozások miatt magának a független önmeditatiora időt nem vehetett, vagy a constitutionalis állomány jogviszonyit még tökéletesen magáévá nem tehette, kérjük, méltassák léptéül léptre kisérni előadásunkat, és hízelgőnk magunknak, hogy a dolgok fejleményével meg fog elégedni. De immár azonkívül is tárgyat nélkülöz az ellenvetés, mellyel talán elünkbe gördítő az által lehetne, hogy t. i. az elveknek tárgyalása nem a nap, nem a jelen igénye; — mert, ki van az már egy magas helyen mondva, hogy a jelen állapot, akár öszvesen akár részleteiben, közjogi tekintetben, többé nem kívánatos; hogy pedig közjogi állások megalkotása körüli vitatkozás nem lehet más, mint elmélet; ebben egyiránt megegyezett Rousseau mint Haller, Robespierre mint Burke, Pitt mint Fox, Guizot mint Roussel, Thiers mint Peel. Itt az elméletiül bontakozni annyi, mint nem értekezni a közjog felett. És az elméletnek nem eléggé becsben tartása vezérelhetett csak egy hírlapot, hogy pályaműködési zászlójára tűze ki a centralisatio jeligéjét; a hibásan fölfogott, hibásan kifejezett, a hazára hibásan alkalmazott, következményi kifejtéseknél fogva a magasb politicai lehetlenségekhez tartozó centralisatio jeligéjét. Az alkotványi constituens nagyhatalmaknak mind a hármát egyiránt megszállta a bizodalmatlanság a jelen közjogi állás tarthatósága fölött. Mind a három egyiránt feszült s kényelmetlen helyzetéből jutott azon meggyőződéshez , hogy a közjogi állással a századok elavult formáiból a mivelődött kor igényeihez szükséges fölemelkedni, és az alkotmányt már alapjában, a körülmények kellékeivel kell öszhangba tenni. Ezen vágy sok oldalról csak titkos, és tehát sokszor ki sem mondatik ugyan, de mégis éreztetik, és ebben van főleg a kezesség, hogy a reform biztos lábon áll, és az átalakulás menete — ha egyébiránt eszéllyel s mértéklettel kezeltetik — okvetlen meg fog történni. Csak igen kevesen vannak, kik a bullának betű szerinti értelméhez ragaszkodnak, és feledik, hogy a sajtó által Columbusnak, Gioja, Schwartz és a Marianusoknak leleményei, Amerikai fölfedezései és a két Indiai Amerikávali közlekedés, valamint csak közelszázadunkban is Fulton, Hargreaves és Arkwright találmányi, olly tényezőkké lettek, mik már tökéletesen a múltnak halma fölibe emelék a jelen mindenségét: igen kevesek, kik feledik , hogy a fölvilágosodásra s sorsjavításra átalánosan törekvő század nem a kisebb szám jobblétére épült század többé; csak igen kevesen vannak, kik felednék, hogy az állandó hadsereg, és a mivelődés korszakával, hihetlen magasságra emelkedett budgetek, menthetlenül igénylik, hogy kiki azon viszonyban járuljon a status költségeihez, mint a mellyben annak utalmából és javaiból részesül; igen kevesen, kik előtt titok lenne, hogy a polgárok mozgalmi vágyainak tért kell engedni, és az okos renddel párosítható szabadság isteni forrását megnyitni már elkerülhetlen kellék; igen kevesen, kik felednék, hogy mindkettője ezen is említett élet — javaknak, kimeríthetlen ,— mint kimeríthetlen az isten áldott legi világ, mi az által meg nem fogy, hogy sokaktól élveztélik; igen kevesek végre, kik a múlt század frankhoni oktalan aristocratáihoz tartoznának, és a múltból, sem tanultak, sem feledtek volna, — és ezen urak, habár a népszerűbb igények megalkotásához cselekvűen nem járulandanak is; midőn az alakítás egyszer megtörténendett, szivükre fogják tenni kezeiket és ha örömest nem is, de megnyugodva s önmagukkal kibékülve fogják az átalakulási állapotba magukat beleélni. Elég , hogy nehezen létez ma hazánkban bármely kis politikai felekezet, sőt nehezen már talán egyén, ki a javítások teréni működést okvetlen szükségnek nem tartaná. De valójában ezen elv kimondásához alakig fogva már csak valami nagy politikai, nagy patriotikai emelkedés sem kívántatik, mert teljességgel semmi érdem ott javítást s alakulást óhajtani, hol az egész már azonkívül is, részenkinti benyúlások, és az időnek edző súlyai által csaknem tökéletesen meg van roncsolva, és alig mutathat mást, mint a súly erát, mi az eddigi chartális életnek stabilitási fűpontja volt —az aristocratiának a földbirtok alapján nyugvó politikai befolyását!—Elég az, miszerint az átalakulás kelléke, nem hiszszük, hogy a tróntól le egész a szavazattal biró utósó nemesig, már valaki által kétségbe hozatnék. Erre nézve azonban egy sajátszerű divergentiát vélünk mi észrevenni, és azt gondoljuk, hogy ez aztán természet szerinti oka, miszerint az alakulás menete bizonytalan, ingadozó, eredményiben szegény, csak feszültségek s keseredések kíséretében, és általán fogva küzdelmek útján vívatik. E divergentia az, hogy a honpolgárok nagy részének titkos vágyása, az eddigi alkotmány alapelvét támadja meg; midőn minden kísérleteiben s tervezeteiben az aristocratiának politikai állását ingatva,azt, puszta czim s születési nemesség állására akarja sülyeszteni, mig ellenben a nemesség ezen jogának védésére szilárdan tudva s akarva — azaz a politikai pártfelekezeti működések szabályos kelléke szerint — a térre alig állott ki, hanem elhagyja ugyan idarüil időre némi ösztönszerű tapintat s hajlamból a kényelmetlenség szülte oscillatiok s határozatlanságok kínos kisszerűségeit, meg megáll, és hatalmas),,ne továbbal“dörög elleneinek fondor lelkesedései irányába; de csakhamar megint ringatkozik, szendereg", s elalszik, hogy ismét fölriadjon. Van aztán még egy körülmény, mellyet ugyan már csak annál fogva sem lehet divergentiának nevezni, minthogy fölötte tisztán tulajdonképen sem az egysem a más felekezet nem lát, azon csekély szám pedig, melly itt kivételt képez, a jó Isten tudja minő alapon nyugvó számítás szerint, az alkotványos életet jelenen kezelő nemességet; felette fölvilágosítni jónak nem tartá, — ez pedig azon viszás szabálytalanság, hogy a közjogi állás csak imént érintett alapelvének, jövőre nézve is sérthetlen föntartása mellett, izgatni, és ezen alapelvnek a jövő alkotmány részére is sérthetlen megtartását, jó előre a vitatkozások mezejéről elvonni s bátorságba helyezni vonakodik, — hanem csaknem egykedvűleg nézi azon ezer alakban föltűnő s mutatkozó akarásokat s tervezeteket, mik összesen oda vannak irányozva, hogy a nemesi aristocratai elem, a politikai térről eltakaríttassék, és helyébe a parcelláris rendszer, és a fő szerint számítandó képviselős állíttassák fel; ez pedig aztán okvetlenül azon rendszer lenne, mit ha egyszer létrehozni sikerül, akkor már aztán, ütött a nemesség s aristocratia politicai állása s befolyásának órája; mert, a földnek minden törvényes pergamentje, politikai és a társulat természetében gyökeret található osztályzatot alapítik, egy magában nem képes. Uraim! a nemesség s aristocratia eszméje, vagy a földbirtok; vagy nincsen annak a politicai szótárban értelme! — Így tehát már, a most forrongó virálynak leplezetlen és egyszerű érdeme higyjélek nem más, mint a kérdés: valljon a földbirtok legyen-e ezentúl is a nemességnek alapja s eszméje, mint a hogy ez a nagy a hatalmas Albionban van; vagy egyedül a czímlevél és születés, mint a hogy ezt Frankhonban s más ingatott állású alkotványos nemzeteknél szemléljük? — még egyszerűbben szólva pedig, a kérdés az : valljon legyen-e a nemességnek s aristocratiának nálunk ezentúl is politikai befolyása, mint a hogy ez a tündöklő világ uralmával biró Albionban van; vagy ne legyen, mint a hogy ezt, a szilárd alkotmányi állást nélkülöző, beringatott, politikai létükben önmagukkal meghasonlott, egyéb európai alkotmányos nemzeteknél szemlélhetjük. — A választás, úgy gondoljuk, nehéz alig lesz. 1’ÜHVIÉ VVNATÓVÍÍ.I Tl nÓSIT VHOK. X£*Etergů»in!róI. Megyénk f. dec. 17— ISán far tá m. pethöfalvi Uzovics János főispáni helyettes ur elnöklete alatt közgyűlését, mellyben mindenek előtt a követ urak remek tollal rajzolt jelentéseik olvastattak föl, mi alatt ők eljárásaikról számot adandók ünnepélyes díszben állottak. Kellő figyelemmel hallgatók Esztergom rendér e végjelentést, hasonlóval a később maga és társa nevében lelkesen szónokló egyik követet, ki a BR. állandó bizalmát, mellyel rögös pályáján a külön vélemények kíméletlen kitörései, s föltolzúduló rohamai közt lelkas helyt állásra buzditatott, köszönve s jövőre is kikérve, az országgyűlési vitatkozások vázlatát előterjesztő, s mikép állanak utasításaikhoz — a leghevesb küzdelmek terén is, daczára minden impetitioknak, — tántoríthatlanul híven mind végig, érzékenyen említő, s jóllehet a nemzet dús reményei nagy részben meghiúsultak, mivel a fontolatlan túlbuzgalom, kormány elleni gyanusítgatás sok üdvös törvényt dugába dönte ; *) azonban a hozott ámbár kevés törvényczikkelyek részint nagyszerűek, részint boldogabb kifejlődésünk csiráját magokban foglalók, mivel édes honi nyelvünke legdrágább sajátunk, melly nélkül Europa nemzetei között, mint nemzet soha meg nem állhatunk , mert nyelv teszi a nemzetet s ,,Van haza nélküle, nincs nélküle nemzeti lét“ — azon polezra emeltetett, mellyre századok óta törekszünk azt emelni, s valljon mellyik tiszta keblű hazafi az, kinek édes öröm nem töltené el szivét, midőn királyához nemzeti nyelven — magyarul — szólhat, melly örömtől, a magyar volt az idők viszontagságai által megfosztva. — A vallás ügyében megtörtént minden, mi csak az ősi katholika hit elveinek erőszakos, s tetemes, csorbítása nélkül engedhető vala, annyira hogy ha prot atyánkfiai ezen — annyiféle ürügyek alá rejtett , rémképekbe burkolt, kedélyeket ingerlő, a szükséges összetartást ellenséges pártokká szakasztó — tárgyban még többet kivánandnak, nem tiszta szándékot fognak elárulni , s valóban, mivel ha az országgyűlésen úgy mint vármegyékben a hit és szolgái ellen kördivattá vált, s fájdalomolly jeles s miveiteknek látszani kívánó szónokok által buján ápolt aljas expectoratiok — nyers conversatiónk mindannyi darabos modorai — tovább is a szabad szólás leple alatt büntetlen tizendik bosszús működéseiket, s holmi vészjóslatok ábrándjaival fönen rettegtetendik az alkotmányos hitvallást, letiporva az egyház és szolgáinak tekintélyét, semmi nem bizonyosb, mint hogy az ifjúság s igy a jövő nemzedék szivéből gyökerestől kiszakitassék az isteni és emberi törvények iránti tisztelet, haza szerte fölemelje fejét a vallástalansági indifferentismus öldöklő hydrája — akkor véged neked te egykor dicső — édes magyar haza! Európa külön nemzetei közt úgy állunk, mint a fölzúdult tenger villámi között egy kis sziget, csak kis csoport vagyunk,rokonok atyafiak nélkül,idegen s itt ott ellenséges elemek közepette s ha magunk közt is a kis erőt nyelvszakadások bontják, vallásos pártok rontják, még holmi politikai vélemények is türelmetlenül bonczolják — isteni csuda kell, hogy nemzet, alkotmányos nemzet! maradhassunk. — A követek hű eljárása éljenzések közt jegyzőkönyvbe iktattatott. Egy jeles szónok bokros reményeink meghiúsulásuk okait taglalható kiemelve minden fölött a külön vélemények iránti türedelmetlenséget, melly minden ártatlan közeledést gátla annyira, hogy az ellenzék készebb volt a legdúsabb kamatú törvényeket elvetni, mint kedvencz eszméjének csak csekély módosítását is megengedni; továbbá a hullámzás a két tábla, sőt ugyanazon egy tábla voksa között is; ezt látva a kormány, nehogy, mielőtt némelly törvényjavaslatokra összepontosulva nem volna még a nemzet közkívánata, az a nélkül is eláradt törvény elleni tiszteletlenséget ápolja — kénytelen bölcs számítással sokat jövőre halasztani. A magyar nyelvre nézve: annak szükségét a kormány is elismerő — szónok hite szerint valamint erősítendi ez a nemzetet, erősbítendi a trónt is. A vallás ügyében alkotott törvényczikk mennyire kielégítő, tanúságul hozá föl az alsó tábla egy veterán tagjának — a Protestantismus képviselőjének — nyilatkozatát , ki e törvény szentesítése által fejedelmünket pacificator czimmel dicsőitendőnek vallotta, reménye tehát, hogy a kedélyeket régóta izgató vallásos viták örökre elhangzottak. A hivatalképesség jeles eszme, s egy sikeres lépés — miből ennek következnie kelle — a választás és törvényhozásból befolyásra. A birtokképesség út az ősiség okos módosítására. A futó homok meggátoltatása nem olly hitvány tárgy, miilyennek némellyel; gúnyolok, mert ha mellőzi is szónok Esztergom, Komárom sat, vmegyéket, és csak a kecskeméti s azon túli homok-térséget említi, kiki átláthatja, milly haszon háruland ebből az egész honra. A fönakadt remények további okának állító azon új tért, mellyen — mint a reform terén —a nemzet 1922/a óta áll,uj ez és gyakor *) Szerintünk egészen másutt fekszik a haj ; az ellenzék—bár nem helyeselhető irányban—mint magát rendszeresített alkotmányos párt, meggyőződését követve csak kötelességét teljesítette; míg a conservativ párt, magát, alkotmányosan nem rendszeresítvén, egészen szabad tért engedett az ellenzéknek; s így in ultima analysi nem az ellenzék, de a conservativ párt volt inkább oka a lefolyt országgyűlés meddő eredményinek. Szerk. 2