Nemzeti Ujság, 1845. január-június (40 évfolyam, 1-101. szám)
1845-01-14 / 8. szám
felenyedni nem tudó meleg részvétre az éhhaláltal küzdők minél előbbi segedelmezésére ; mondom minélelőbb , mert az Árva-uradalmi praefectus nyilatkozata szerint,kinek mint e választmány csüggedést nem ismerő elnökének azon ügyefogyottak iránt mutatott egekig magasztalható buzgalmáért örök hála legyen, eddiggelé már 6 — 700 család vándorolt ki, hogy később irtózatos éhség áldozatává ne váljék. (Oh millyszonyatos kebelrázó látvány ez, szemlélni ezen vándorlókat a legzordonabb időjárásban bizonytalan helyre siránkozó gyermekeikkel, — szülőföldeiket elhagyva indulnak más boldogabb éghajlatú vidékre; magam gyakrabban látok ablakaim alatt felvonulni illyféle szekereket.) Választmányunknak ezen véleményezett indítványa egész terjedelmében elfogadtatott. — Határzatunk nyomán az árvái ügyefogyottak részére tett felszólításnak eredménye az, hogy m.szepesmegyei püspök, nagy szinte adózói részére tett áldozatok daczára, mint levelében érinti, sietett mégis 200 p.filtal árvái adózóinknak nyomor facsarta kényeik letörlésére. Közbirtokosaink közöl pedig m. gr. Szúnyog-Csákyné 400, gr.Erdődénél 00 p.rt járultak az adózó jobbágyok bajaik könnyítéséhez; és gr. Zichy Fer, mint uradalmunknak igazgatója eléggé nem dicsérhető rendeléseket intézett ez uradalom praefectusához, hogy a körülmények igénylése szerint az Árva-uradalmi közpénztár rovására segítsen a jobbágyságon. Ezen utósó m. adakozóknak mint földesuraknak örömnyilvánitó levél, a m. püspöknek pedig nemcsak öröm de köszönetét tolmácsoló irat küldetni határoztatott; erre azonban azon ellenvetés tétetett ismeretes szobánktól, ha egynek adakozása köszönettel fogadtatik, úgy fogadtassák másé is, de ügyes elnökünk által kételye azonnal eloszlatott, állitván, hogy közbirtokosaink csak kötelességüket teljesítették—ez pedig csupa kegy gyanánt vehető. — (Vége köv.) VIDÉKI HÍR E H. Sz.-Fehérvárról* Milly nemes részvét jellemzi városunk ifjait a hon jeles férfiai, milly szeretet fűzi őket hazánk jeleslejei s irodalmunk nemeslejei iránt — tanúsításul szolgáljon a köv adat. Olt szinházunkat, melly eddig tán csak mulattató jelenetek színhelye volt, most egy gyásztemetővé változtaták, s ott gyászruhában jelenve meg, gyászünnepélyt tartanak. A sirt s keresztet ábrázoló diszitmények, s három szomorún pislogó mécs világa mellett előtűnt Kunoss név adó tudtunkra, hogy őt illeti a gyászünnepély. Ugyanis a kora elhunyt derék költő iránti szeretetüknek zálogát adandók városunk műkedvelő társaságának néhány tagjai, sirkereszti oszlop emelésével akarák nyilvánítani utósó hálájokat, s e czél elérésére zárták az ünnepet, a mellybeni résztvevők áldozatiból emeltetendik azon kereszt, melly Kmnossz megyénk kebelében, hol legtöbb évet élt, drága barátinál Kálozfalván, hol nyugszik, éltetni fogja. Az ünnepély három szakaszban adatott elő,mellyek elsejében Kunossnak rövid életrajza emeltetvén ki a költészeti pályámn szép haladása magasztaltatott; a másik szakaszban nevezetesb költemények szavaltatak hazánk koszorús költőitől; mit végre egy drámai az ünnepélyhez alkalmazott előadás — az egészet pedig a legszebb siker koronázá. Nem hallgathatom el itt azon hálát, mellyet többek ajkáról hallottam, hogy t. i. ifjaink nem szűnnek meg a szép czél elérésére fáraadozni; nem titkolhatom azon óhajtást, hogy mulatva bennünket ama kezdett szép czélnak—a szegény gyermekek neveltetésére kitűzöttnek — útján fáradhatlan buzgalommal tovább is haladjanak ! M. R. OEAPSZEHLE. Híradó. (110 sz.) Igen alapos értekezés közöltetik Turzótól ,,Bányatized“ czim alatt, mellyben szerző statistikai adatokkal mutatja meg, mikép a nyers termesztménytől járó bányatized a tiszta bányajövedelemnek gyakran 3/ét, néha az egész nyereséget, sőt néha ennél is többet megemészthet, s igy a bányaművelési ipart a helyett hogy ápolná, egyenesen elfojtja. Ezen baj orvoslására ajánlja szerző, hogy ne az összes nyers bányajövedelem, hanem a tiszta bányahaszon adóztassák meg, szintúgy mint Francziaországban, hol már 1810 óta, úgy nem különben Baden nagyherczegségben is a tiszta bányahaszon adóztatik meg 5 százlolival; mi valamint ott áldott hatású volt a bányaipar fölvirágzására, úgy nálunk is üdvös leend. Jelenkor. (3. sz.) Irányczikkében értekezés közöltetik„Szabadság elméletben és életünkben“ czím alatt Fekete Lajostól, mellyben a szabadságnak fogalma philosophiai elvontságban és ezen fogalomnak életbeni alkalmazása analysáltatik. — Második czikkében folytatatik a „Legújabb mozgalmaink“ czímű értekezés, mellyben szerző — miután a valódi P. H. korszakát már előbbi közlésében ismerteté meg — a P. 11. előtti, és a P. H. megfordulása utáni korszakot rajzolja. A P. N. előtti korszakot szerző az általa ugyan meg nem nevezett, de utánozhatlanul híven jellemzett gr. Széchenyi Istvánnak, mint a mondott kor élete erőteljes nagy géniuszának, s magyar hazánk még mindig legnagyobb úrának képében tünteti föl. Megérinti azután az utóbbi 4 év utáni fordulási pontot, midőn a P. H. olvasói a szerkesztő kiábrándulását vevék. És ámbár keménynek mondja a vádat, mellyel a kiábránduló nemzetünket illette, keményebbnek mint minővel valaha nemzet önújai valamellyike által illetve volt; azonban még sem csudálkozik rajta, ha meggondolja, hogy még e kiábrándulási nyilatkozat után is találkozott e hazában hatóság, melly feledve állását folyamodni képes volt azért, hogy az, ki nemzetének erkölcsi ereje felett hitét elveszté, bizonyos pártot az időszaki sajtó mezején képviseljen. Átmegy azután a védegyleti mozgalmakra , mellyek iránt a különböző véleményeket megemlítvén oda nyilatkozik, hogy ha szerző, ki egyike volt az elsőknek, kik a védegylet mellett szót emeltek , most mégis kifogásokkal állana elő , ezt azért tenné, mivel a mozgalom von új irányt, melly vélekedése szerint hibás sőt veszélyes lehet. Egyébiránt illegnem egyeztetheti az elv-következetességgel, hogy miért enged a P. N. mostani érdemes szerkesztője lapjában sokkal több helyet védegylet feletti terjedelmes commentatióknak mint saját kedvencz magzatának a titokteljes természetű centralisatio hyerogliphként homályosan fejtegetésinek, anélkül hogy magát legalább pártfelei előtt igazolná, holott a védegyletnek minél szélesb alapra helyzeti külterjű hatásra számított eszméje, a centralisatio eszméjével homlokegyenest ellenkezik? — Hja, igy szokott az lenni, ha valaki sem egyik sem másik iránt nincs magával tisztában! — Harmadik czikkében bevégzi Egyur„A magyar tudós társaság III.“ czímű higgadt kedéllyel s elfogulatlan tollal irt értekezését és megutálja, hogy a magyar academia azon czélnak, mellyre alkottatott, s azon szabályoknak, mellyek által működési köre kijelöltetett, teljesen megfelelt, és szánakozását fejezi ki a felett, hogy a múlt, törvényhozás egy olly üdvös honi institutional, ügyét, mint a magyar academia figyelemre sem méltatta. — Igaza van szerzőnek, ez bizony nem örvendetes tapasztalás, de mégis nem ollyan, amit előre nem lehetett volna gyanítani; mert hiszen írva volt még az országgyűlés kezdete előtt, hogy az alsó tábla tagjainak legnagyobb része egyenesen a P. H. iskolájából lépend a tanácskozási terembe. Márpedig azon iskolának irányát sokkal inkább ismerhette — s miként értekezése mutatja, ismerte is — a tudós szerző, mintsem hogy tőle egy már fenálló, de minden lárma és politikai zászlóhozi nyílt ragaszkodás nélkül csendesen és biztosan működő honi institutional« pártolását csak távalról is remélhette volna. Társalkodó. (3. sz.) Még mindig a Budapesti Híradóval berzenkedik, és nem tudja sem elfelejteni sem megbocsátani, hogy a B. P. H. szemleírója egy alkalommal a „veterán Társalkodót“ plágiumról vádolta, mintha ez Zsedényi Eduard követszámolási jeles beszédét, kútfő megnevezése nélkül, a B. P. H.-ból csempészte volna át. És kegyetlenül kikel nem annyira a vezér gróf mint inkább Szenvey szerkesztő ur ellen, kinek a Híradó 108ikszban csillag alatt megjelent szerkesztői jegyzéket tulajdonitja,s róla megbocsáthatlan könnyelműséggel többi közt azt mondja, hogy „előtte a küszöb csak addig szent, mig azt el nem hagyá“. E sorok olvasásánál — őszintén megvalljuk — nem nehezteléssel, de undorral löktük félre a Társalkodót, melly puszta plagium vádja miatt, nem átallotta szerkesztő kollegájának személyes erkölcsi jellemét és becsületét nyilvános sajtó utján pelengérre állítani. Mi köze szerkesztő Szenveynek mint embernek a Társalkodó szerkesztésével? felelet: semmi. Mi köze tehát viszont a Társalkodó szerkesztésének Szenveyvel mint emberrel? felelet: ismét semmi. Miért nem marad tehát az illendőség korlátai között? Miért kívánja annak, ki egyedül mint iró és szerkesztő ismeretes, ki ha föllépett, csak illy s nem más mineműségben léphetett fel, annak — mondom — mint embernek s polgárnak becsületét és erkölcsi jellemét a nagy világ előtt megbélyegezni, meggyilkolni? Valóban illy mélyen még honi lapjaink közül egyik sem sülyedt. Hogy tisztelt olvasóinknak némi fogalmuk legyen ezen viszálkodás alapjáról, elmondjuk röviden annak eredetét és fejlődését. A B. P. N. 96ik szban közleni kezdé Zs. Ed. urnák követszámolási beszédét, de be nem végzé. A Társalkodó 102ik szban hasonlókép közlé e beszé-det, és pedig szóról szóra úgyis addig, mikint s meddig a B. P. H.ban olvasható, sőt elannyira megegyezőleg, hogy azon pontok, mellyek a B. P. Hban élőről kezdettek, a Társalkodóban is egytől egyig élőről kezdetnek. Erre a B.III. szemleirója a Társalkodót plágiumról vádolta. Mire a Társalkodó hibáját palástolandó a szemleirót megtámadd, s maga igazolására azt állitá, hogy a kérdéses beszéd — ezen Eris almája — szepesi levelezője által volt beküldve. Ezt a B. P. H. természetesen nem hihetvén, szemleiróját védőleg, a 108 ik számba szerkesztői jegyzéket igtatott, mellyben előbbi nyilatkozatához ragaszkodik: Hincillae lacrimae!. Már ha megengednek is, hogy a Társalkodó az ország minden hatóságainál gazdagon űzetett (?) stenographokat tart, kik azt, mit a B. P. H. hihetőleg eredeti írás után közlött, szóról szóra felfogják, s a Társalkodónak megküldik; de miután inspiratus stenographokat nem hiszünk, meg nem engedhetjük azt, hogy a szepesi stenograph puszta vak esetből és véletlenségből per extension mind élőről kezdette volna azon pontokat, mellyek Pesten a B. P. H.-ban élőről kezdve jelentek meg. Mi, kik sem a B. P. 11.-val, sem a Társalkodóval viszonyban nem állunk, mindkettőben végig olvastuk Zs. Ed. urnak jeles beszédjét, és úgy találtuk, hogy azt a Társalkodó nem pontról pontra, hanem egyenesen szóról szóra a B. P. H.-ból vette át. Ezzel tartoztunk az igazságnak és Hiedelemnek. L'Anna«sauik. (1845ki 1. sz.) Mindjárt első czikkében Virányi „Boldog uj évet“ kíván „a magyar hazának“, és kívánása közben egyrészről örömét fejezi ki a múlt országgyűlésen hozott üdvös törvények felett, más részről pedig sajnálkozását nyilvánítja, hogy a kir. városok ügye be nem fejeztethetett, hogy a teljes emancipatio elmaradt, hogy a fenyítő törvény — úgyszólván — megbukott, hogy az adó közös viselése el nem fogadtatott. Őszintén megvalljuk, hogy szerzői, midőn „a teljes emancipatio elmaradását“ hazánk s nemzetiségünk mostani helyzetében sajnálja, és annak meghonosítását sürgeti, vagy legalább óhajtja, nem értjük, mert úgy hisszük ahhoz nem fölöttébb mély belátás kívántatik, hogy valaki fölfogja, miszerint nemzeti nyelvünk diplomaticai poletra emeltetése által — diplomatice igen, de — életben és valóságban még nem vagyunk túl az árkon. Majd ha egykor a diplomaticai vagy törvényes intézkedést az élet és valóság vérré és nedvvé változtatandja e hazában, csak akkor fog bekövetkezni azon időpercz, midőn a magyarnak szabad lesz nem mondom behozni, hanem csak tanácskozni is a fölött, ha valljon üdvös és kivánatos-e az úgynevezett teljes emancipatiót meghonositni, vagy sem; különben a szerint járunk, mint amaz ügyetlen kertész, ki az alig beültetett, de egykor izmos fává válandó gyenge növényről mindjárt beültetése után, érett ízletes gyümölcsöt kívánna szedegetni. Éhez idő s igen sok politikai és nemzeti viszonyok fejlődése, és kívánt iránybai összevágása szükséges. És ha nemzetiségünk ügye megkívánja, hogy a gyarmatosításoknál a magyar igazán résen álljon — mikint ezt a Jelenkor i. e. 6ik számában a „Legújabb mozgalmaink“ írója igen helyesen észrevevé —, bizonyosan még inkább résen kell állnunk az úgynevezett teljes emancipatio emlegetésénél, főkép ha általa a politikai és alkotmányos jogok gyakorolhatásának általános fölszabadítása czéloztatik, mert ez csakugyan nem volna egyéb, mint a humanismus roszul fölfogott eszméjének és túlterjesztett érzetének könnyelmű alkalmazásából származó merény, saját vérünk s nemzetiségünk ellen. — Egyébiránt szerző magát azzal vigasztalja, hogy a most elmaradott tárgyakra nézve is már meg van téve a kezdet , s hogy a jövő országgyűlésig ismét három évi munkálkodás nem csekély lépéseket tehet ezen tárgyak czélhoz vezetésében, és szívből óhajtja, hogy azon tárgyak előkészítésében, mellyek a múlt országgyűlésen még nem is kerültek szőnyegre, vagy mellyek a már hozott törvényekkel állván kapcsolatban, azok által hasonlókép igényeltetnek, a honfiak minél nagyobb vigyázattal és körültekintéssel fáradozzanak.—Második czikkében Lacsny Miklós „Eszme töredékek a honi műiparról“ czim alatt a földnek miképeni használtatásáról és gyárak szükségéről értekezik, ajánlván, hogy nagyobb birtoka földesuraink mindennemű gyártásnak tökéletes megtanulása végett legalább tizenkét alkalmatos magyar ifjút küldjenek ki, olly biztosítással, hogy hazatértökkor holtig tartó bizonyos kenyerük leend; különben attól tarthatni, hogy a külföldi gyárak tulajdonosai, a külhonból hozzánk szegődött gyárigazgatókat megvesztegelik és így költséges kezdeményinket 30