Nemzeti Ujság, 1845. január-június (40 évfolyam, 1-101. szám)

1845-01-14 / 8. szám

fel­enyedni nem tudó meleg részvétre az éhhaláltal küzdők minél előbbi segedelmezésére ; mondom minél­­előbb , mert az Árva-uradalmi praefectus nyilatkozata szerint,kinek mint e választmány csüggedést nem is­merő elnökének azon ügyefogyottak iránt mutatott ege­kig magasztalható buzgalmáért örök hála legyen, eddig­gelé már 6 — 700 család vándorolt ki,­ hogy később irtózatos éhség áldozatává ne váljék. (Oh milly­szo­­nyatos kebelrázó látvány ez, szemlélni ezen vándorló­kat a legzordonabb időjárásban bizonytalan helyre si­ránkozó gyermekeikkel, — szülőföldeiket elhagyva in­dulnak más boldogabb éghajlatú vidékre; magam gyak­rabban látok ablakaim alatt f­elvonulni illyféle szekere­ket.) Választmányunknak ezen véleményezett indítvá­nya egész terjedelmében elfogadtatott. — Határzatunk nyomán az árvái ügyefogyottak részére tett felszólításnak eredménye az, hogy m.szepesmegyei püspök, nagy szinte adózói részére tett áldozatok daczára, mint levelében érinti, sietett mégis 200 p.filtal árvái adózóinknak nyo­mor facsarta kényeik letörlésére. Közbirtokosaink kö­zöl pedig m. gr. Szúnyog-Csákyné 400, gr.Erdődénél 00 p.rt járultak az adózó jobbágyok bajaik könnyítéséhez; és gr. Zichy Fer, mint uradalmunknak igazgatója eléggé nem dicsérhető rendeléseket intézett ez uradalom prae­­fectusához, hogy a körülmények igénylése szerint az Árva-uradalmi közpénztár rovására segítsen a jobbágy­ságon. Ezen utósó m. adakozóknak mint földesuraknak örömnyilvánitó levél, a m. püspöknek pedig nemcsak öröm de köszönetét tolmácsoló irat küldetni határoz­­tatott; erre azonban azon ellenvetés tétetett ismeretes szob­ánktól, ha egynek adakozása köszönettel fogad­­tatik, úgy fogadtassák másé is, de ügyes elnökünk által kételye azonnal eloszlatott, állitván, hogy közbirtoko­saink csak kötelességüket teljesítették—ez pedig csupa kegy gyanánt vehető. — (Vége köv.) VIDÉ­KI HÍR E H. Sz.-Fehérvárról* Milly nemes részvét jel­lemzi városunk ifjait a hon jeles férfiai, milly szeretet fűzi őket hazánk jeleslejei s irodalmunk nemeslejei iránt — tanúsításul szolgáljon a köv­ adat. Olt szinházunkat, melly eddig tán csak mulattató jelenetek színhelye volt, most egy gyásztemetővé változtaták, s ott gyászruhá­ban jelenve meg, gyászünnepélyt tartanak. A sirt s ke­resztet ábrázoló diszitmények, s három szomorún pis­logó mécs világa mellett előtűnt Kunos­s név adó tud­tunkra, hogy őt illeti a gyászünnepély. Ugyanis a kora elhunyt derék költő iránti szeretetüknek zálogát adan­dók városunk műkedvelő társaságának néhány tagjai, sirkereszti oszlop emelésével akarák nyilvánítani utósó hálájokat, s e czél elérésére zárták az ünnepet, a melly­­beni résztvevők áldozatiból emeltetendik azon kereszt, melly Kmnossz megyénk kebelében, hol legtöbb évet élt, drága barátinál Kálozfalván, hol nyugszik, éltetni fogja. Az ünnepély három szakaszban adatott elő,mel­­lyek elsejében Kunossnak rövid életrajza emeltetvén ki a költészeti pályámn szép haladása magasztaltatott; a másik szakaszban nevezetesb költemények szavaltatak hazánk koszorús költőitől; mit végre egy drámai az ünnepélyhez alkalmazott előadás — az egészet pedig a legszebb siker koronázá. Nem hallgathatom el itt azon hálát, mellyet többek ajkáról hallottam, hogy t. i. ifjaink nem szűnnek meg a szép czél elérésére fáraa­dozni; nem titkolhatom azon óhajtást, hogy mulatva bennünket ama kezdett szép czélnak­—a szegény gyer­mekek neveltetésére kitűzöttnek — útján fáradhatlan buzgalommal tovább is haladjanak ! M. R. O­­EAPSZEHLE. Híradó. (110 sz.) Igen ala­pos értekezés közöltetik Turzó­tól ,,Bányatized“ czim alatt, melly­ben szerző statistikai adatokkal mutatja meg, mikép a nyers termesztménytől járó bányatized a tisz­ta bányajövedelemnek gyakran 3/­ét, néha az e­­gész nyereséget, sőt néha ennél is többet megemészt­het, s igy a bányaművelési ipart a helyett hogy ápol­­ná, egyenesen elfojtja. Ezen baj orvoslására ajánlja szerző, hogy ne az összes nyers bányajövedelem, ha­nem a tiszta bányahaszon adóztassák meg, szintúgy mint Francziaországban, hol már 1810 óta, úgy nem különben Baden nagyherczegségben is a tiszta bánya­haszon adóztatik meg 5 százlolival; mi valamint ott áldott hatású volt a bányaipar fölvirágzására, úgy ná­lunk is üdvös leend. Jelenkor. (3. sz.) Irányczikk­ében értekezés közöltetik„Szabadság elmé­letben és él­etünk­ben“ czím alatt Fekete Lajostól, mellyben a szabad­ságnak fogalma philosophiai elvontságban és ezen fo­galomnak életbeni alkalmazása analysáltatik. — Má­sodik czikkében folyta­tatik a „Legújabb mozgal­maink“ czímű értekezés, mellyben szerző — miu­tán a valódi P. H. korszakát már előbbi közlésében is­merteté meg — a P. 11. előtti, és a P. H. megfordu­lása utáni korszakot rajzolja. A P. N­. előtti korszakot szerző az általa ugyan meg nem nevezett, de utá­­nozhatlanul híven jellemzett gr. Széchenyi Istvánnak, mint a mondott kor élet­e erőteljes nagy géniuszának, s magyar hazánk még mindig legnagyobb úrának ké­pében tünteti föl. Megérinti azután az utóbbi 4 év utá­ni fordulási pontot, midőn a P. H. olvasói a szerkesz­tő kiábrándulását vevék. És ámbár keménynek mondja a vádat, mellyel a kiábránduló nemzetünket illette, keményebbnek mint minővel valaha nemzet ön­­újai valamellyike által illetve volt; azonban még sem csudálkozik rajta, ha meggondolja, hogy még e kiáb­­rándulási nyilatkozat után is találkozott e hazában ha­tóság, melly feledve állását folyamodni képes volt azért, hogy az, ki nemzetének erkölcsi ereje felett hi­tét elveszté, bizonyos pártot az időszaki sajtó meze­jén képviseljen. Átmegy azután a védegyleti moz­galmakra , mellyek iránt a különböző véleményeke­t megemlítvén oda nyilatkozik, hogy ha szerző, ki egyi­ke volt az elsőknek, kik a védegylet mellett szót emel­tek , most még­is kifogásokkal állana elő , ezt azért ten­né, mivel a mozgalom von új irányt, melly véleke­dése szerint hibás sőt veszélyes lehet. Egyébiránt illeg­nem egyeztetheti az elv-következetességgel, hogy mi­ért enged a P. N­. mostani érdemes szerkesztője lap­jában sokkal több helyet védegylet feletti terjedelmes commentatióknak mint saját kedvencz magzatának a titokteljes természetű centralisatio hyerogliphként ho­mályos­­an fejtegetésinek, anélkül hogy magát lega­lább pártfelei előtt igazolná, holott a védegyletnek mi­nél szélesb alapra helyzeti külterjű hatásra számított eszméje, a centralisatio eszméjével homlokegyenest ellenkezik? — Hja, igy szokott az lenni, ha valaki sem egyik sem másik iránt nincs magával tisztában! — Harmadik czikkében bevégzi Egyur„A magyar tudós társaság III.“ czímű higgadt kedéllyel s el­fogulatlan tollal irt értekezését és megutálja, hogy a magyar academia azon czélnak, mellyre alkottatott, s azon szabályoknak, mellyek által működési köre ki­jelöltetett, teljesen megfelelt, és szánakozását fejezi ki a felett, hogy a múlt, törvényhozás egy olly üdvös honi institutional­, ügyét, mint a magyar academia fi­gyelemre sem méltatta. — Igaza van szerzőnek, ez bizony nem örvendetes tapasztalás, de még­is nem ollyan, a­mit előre nem lehetett volna gyanítani; mert hiszen írva volt még az országgyűlés kezdete előtt, hogy az alsó tábla tagjainak legnagyobb része egye­nesen a P. H. iskolájából lépend a tanácskozási terem­be. Már­pedig azon iskolának irányát sokkal inkább ismerhette — s miként értekezése mutatja, ismerte is — a tudós szerző, mintsem­ hogy tőle egy már fen­ál­ló, de minden lárma és politikai zászlóho­­zi nyílt ragaszkodás nélkül csendesen és biztosan működő honi institutional« pártolását csak távalról is remélhette volna. Társalkodó. (3. sz.) Még mindig a Budapesti Híradóval berzenkedik, és nem tudja sem elfelejteni sem megbocsátani, hogy a B. P. H. szemleírója egy alka­lommal a „veterán Társalkodót“ plágiumról vá­dolta, mintha ez Zsedényi Eduard követszámolási jeles beszédét, kútfő megnevezése nélkül, a B. P. H.-ból csempészte volna át. És kegyetlenül kikel nem annyira a vezér gróf mint inkább Szenvey szerkesztő ur ellen, kinek a Híradó 108ik­szban csillag alatt megjelent szerkesztői jegyzéket tulajdonitja,s róla megbocsáthatlan könnyelműséggel többi közt azt mondja, hogy „előtte a küszöb csak addig szent, mig azt el nem hagyá“. E sorok olvasásánál — őszintén megvalljuk — nem nehezteléssel, de undorral löktük félre a Társalkodót, melly puszta plagium vádja miatt, nem átallotta szer­kesztő kollegájának személyes erkölcsi jellemét és be­csületét nyilvános sajtó utján pelengérre állítani. Mi köze szerkesztő Szenveynek mint embernek a Társal­kodó szerkesztésével? felelet: semmi. Mi köze tehát viszont a Társalkodó szerkesztésének Szenveyvel mint emberrel? felelet: ismét semmi. Miért nem marad te­hát az illendőség korlátai között? Miért kívánja annak, ki egyedül mint iró és szerkesztő ismeretes, ki ha föl­lépett, csak illy s nem más mineműségben léphetett fel, annak — mondom — mint embernek s polgár­nak becsületét és erkölcsi jellemét a nagy világ előtt megbélyegezni, meggyilkolni? Valóban illy mélyen még honi lapjaink közül egyik sem sülyedt. Hogy tisz­telt olvasóinknak némi fogalmuk legyen ezen viszál­­kodás alapjáról, elmondjuk röviden annak eredetét és fejlődését. A B. P. N­. 96ik szban közleni kezdé Zs. Ed. urnák követszámolási beszédét, de be nem végzé.­­ A Társalkodó 102ik szban hasonlókép közlé e beszé-­­­det, és pedig szóról szóra úgy­i­s addig, mikint s meddig a B. P. H.ban olvasható, sőt elannyira meg­­egyezőleg, hogy azon pontok, mellyek a B. P. Hban élőről kezdettek, a Társalkodóban is egytől egyig élőről kezdetnek. Erre a B.III. szemleirója a Társalkodót plági­umról vádolta. Mire a Társalkodó hibáját palástolandó a szemleirót megtámadd, s maga igazolására azt állitá, hogy a kérdéses beszéd —­ ezen Eris almája — szepesi levelezője által volt beküld­ve. Ezt a B. P. H. természetesen nem hihetvén, szemleiróját védőleg, a 108 ik számba szerkesztői jegyzéket igtatott, mellyben előbbi nyilat­kozatához ragaszkodik: Hinc­illae lacrimae!. Már ha megengednek is, hogy a Társalkodó az ország minden hatóságainál gazdagon űzetett (?) stenographokat tart, kik azt, mit a B. P. H. hihetőleg eredeti írás után közlött, szóról szóra felfogják, s a Társalkodónak megküldik; de miután inspiratus stenographokat nem hiszünk, meg nem engedhetjük azt, hogy a szepesi stenograph puszta vak esetből és véletlenségből per extension mind élőről kezdette volna azon pontokat, mellyek Pesten a B. P. H.-ban élőről kezdve jelentek meg. Mi, kik sem a B. P. 11.-val, sem a Társalkodóval viszonyban nem állunk, mindkettőben végig olvastuk Zs. Ed. urnak jeles beszédjét, és úgy találtuk, hogy azt a Társalkodó nem pontról pontra, hanem egyenesen szóról szóra a B. P. H.-ból vette át. Ezzel tartoztunk az igazságnak és Hiedelemnek. L'An­na«sauik. (1845ki 1. sz.) Mindjárt első czikkében Virányi „Boldog uj évet“ kíván „a magyar hazának“, és kívánása közben egyrészről örömét fejezi ki a múlt országgyűlésen hozott üdvös törvények felett, más részről pedig sajnálkozását nyil­vánítja, hogy a kir. városok ügye be nem fejeztethetett, hogy a teljes emancipatio elmaradt, hogy a fenyítő törvény — úgy­szólván — megbukott, hogy az adó közös viselése el nem fogadtatott. Őszintén megvall­juk, hogy szerzői, midőn „a teljes emanci­patio elmaradását“ hazánk s nemzetiségünk mostani hely­zetében sajnálja, és annak meghonosítását sürgeti, vagy legalább óhajtja, nem értjük, mert úgy hisszük ahhoz nem fölöttébb mély belátás kívántatik, hogy valaki fölfogja, miszerint nemzeti nyelvünk dip­­lomaticai poletra emeltetése által — diplomatice igen, de — életben és valóságban még nem vagyunk túl az árkon. Majd ha egykor a diplom­aticai vagy törvényes intézkedést az élet és valóság vérré és nedvvé vál­­toztatandja e hazában, csak akkor fog bekövetkezni azon időpercz, midőn a magyarnak szabad lesz nem mondom behozni, hanem csak tanácskozni is a fölött, ha valljon üdvös és kivánatos-e az úgynevezett tel­jes emancipatiót meghonositni, vagy sem; kü­lönben a szerint járunk, mint amaz ügyetlen kertész, ki az alig beültetett, de egykor izmos fává válandó gyenge növényről mindjárt beültetése után, érett íz­letes gyümölcsöt kívánna szedegetni. Éhez idő s igen sok politikai és nemzeti viszonyok fejlődése, és kívánt iránybai összevágása szükséges. És ha nemzetiségünk ügye megkívánja, hogy a gyarmatosításoknál a magyar igazán résen álljon — mikint ezt a Jelenkor i. e. 6ik számában a „Legújabb mozgalmaink“ írója igen helyesen észrevevé —, bizonyosan még inkább résen kell állnunk az úgynevezett teljes emancipatio emlegetésénél, főkép ha általa a politikai és alkotmányos jogok gyakorolhatásának általános fölszabadítása czé­­loztatik, mert ez csakugyan nem volna egyéb, mint a humanismus roszul fölfogott eszméjének és túlterjesz­tett érzetének könnyelmű alkalmazásából származó me­­rény, saját vérünk s nemzetiségünk ellen. — Egyéb­iránt szerző magát azzal vigasztalja, hogy a most elmaradott tárgyakra nézve is már meg van téve a kez­det , s hogy a jövő országgyűlésig ismét három évi munkálkodás nem csekély lépéseket tehet ezen tárgyak czélhoz vezetésében, és szívből óhajtja, hogy azon tárgyak előkészítésében, mellyek a múlt országgyűlé­sen még nem is kerültek szőnyegre, vagy mellyek a már hozott törvényekkel állván kapcsolatban, azok által hasonlókép igényeltetnek, a honfiak minél nagyobb vigyázattal és körültekintéssel fáradozzanak.—Második czikkében Lacsny Miklós „Eszme töredékek a honi mű­iparról“ czim alatt a földnek miképeni használ­­­tatásáról és gyárak szükségéről értekezik, ajánlván, hogy nagyobb birtoka földesuraink mindennemű gyár­tásnak tökéletes megtanulása végett legalább tizenkét alkalmatos magyar ifjút küldjenek ki, olly biztosítás­sal, hogy hazatértökkor holtig tartó bizonyos kenyerük leend; különben attól tarthatni, hogy a külföldi gyárak tulajdonosai, a külhonból hozzánk szegődött gyárigaz­­gat­ókat megvesztegelik és így költséges kezdeményinket 30

Next