Nemzeti Ujság, 1847. január-június (42. évfolyam, 412-512. szám)
1847-02-23 / 442. szám
tette meg, sőt az abban foglalt sértő szavak még nagyobbitották, súlyosították. 8 Erdélyi országgyűlés. XXVIlk országos ülésben tartott alsófejér-megyei követ beszédének vége. Alaposan mutogató ezután szóló követ az 1820-i status quonak az azon korbeli öszszeiráson alapult hibásságát és czélszerűtlenségét, melly nem hogy megnyugtatná az úrbéreseket, hanem inkább kedélyeiket zaklatná föl, s a rá épített urbér által, milly mértékben növekednék az úrbéresnek bátorsága, azon mértékben nevelkednék étvágya is a földesur földére. — Emlité ezután a Magyar és Erdélyország közti históriai és jogi előzményi különbséget az urbérre nézve..- Magyarország t. i. 1547: 34. t. czikk által már kimondotta azt, hogy az úrbéres hetenkint egy napnál többet szolgálni nem tartozik, bár ha ezt a mohácsi harcz utáni desolált állapot okozá is. 1723: 181k törvényczikk megrendeli, hogy az úrbéri állományok az úrbéresektől el nem tulajdonittathatnak; az elhagyott és elpusztult állományok a földes urak által colonisáltassanak, ha csak időmúlás nem jött közbe; melly törvényczikk arról is rendelkezni látszik tehát már, hogy az urbériséget a földesur nem mondhatja egyedül magáénak. 1764- ben behozatott az urbér, s meghatároztatván, hogy mi az urbériség, ebben kimondatott, hogy úrbéri földet a földesur többé saját számára nem használhat ; — továbbá, hogy egy ■egész, fél, 'A '/s telki állomány után, minő szolgálat tétessék, s igy 1832 ben ezen históriai és jogi előzmények által egészen el volt készítve Magyarország az urbérre. Erdélyben ellenben nem áll illy gyengén a földesur részére a dolog; mert a tulajdonnak nagy gradusával bir; ebből azonban azt hozni ki, hogy Erdélyben az urbér valóságos tabula rasa, hiában való lenne. Az 1791 kilodik törvényczikk mondja ugyan, hogy az úrbéres az általa leírt telekből ok nélkül ki nem vethető, de nincs megmondva, mennyi legyen a telek. App. Const. 3.1. 2. czim 4 czikk már ismét a földesur mellett szól, s ezt mondja, miként: neki szabad urbériséget saját részére elfoglalni, azonban csak úgy, ha attól a közadót fizeti vagy fizetteti. Kitetszik ebből, hogy másként állanak a viszonyok Erdélyben az urbérre nézve, mint állottak Magyarországon; az elv azonban itt is, ott is az, hogy igényei az érdekeltek közöl kinek kinek kielégittessenek. Szóló nem tartaná helyesnek, sem a földesurtól az általa törvényesen foglalt úrbériséget, sem az úrbérestől az általa 4791: 26 t. nyomán leírt állományt, mint a mellyben et az említett 26 törvényczikk megerősíti, elvenni az allodiumon kívül, annyival inkább nem, mivel a régi dolgok fölbolygatása sokkal több zavart okozna, mint mennyi jót eszközölhetne. Küldői csak 1843ig kívánnak visszamenni, s az ezen időtől fogva úrbéresektől törvényellenesen elvett úrbériségeket kívánják visszaadatni. — A nemes székely nemzetet illetőleg, szóló kijelenti, hogy az allodiumok közé érti tisztán, nem csak a primori, hanem a primipilaris és pixidariusi birtokokat is; s kéri a tisztelt követeket, ne méltóztassanak e szóban székely örökség erősséget találni, s mint védfalat használni azt, mellynek elején, — a mit szóló s elvrokoni látnak, kevesebb van, mint hátulján, mellyet a t. követek látnak. Szóló e szót, székely örökség, úgy értelmezi, hogy a melly primipilaris és pixidariusi föld úrbéres kezére került, az App. Const. 3 r. 6. czimje 6. §. — 12 czim 4. pontja szerint, visszavétethessék; mert ott az mondatik, hogy ha székely birtok például kiházasítás által megoszolnék , joguk lévén a véreknek, pénzzel kifizetvén megtartani; látszik, miként a törvény szelleme az, hogy azok jobbágykézre ne menjenek. Meríti szóló még e véleményét s nyilatkozatát a 13. sz. 3. §-ból, hol az van, hogy az illy földet tulajdonosa örökösen el sem is adhatja, egyedül csak elzálogolni adatván meg neki a rendelkezési jog. Szóló beszédének többi része, mellyben az országos rrket az urbérnek, az emberiség érdeke, a 19-dik század szelleme, — az úrbéres osztálynak naponkint hangosabban kiáltozó szükségei, és mind ezeknél fogva, a honnak elkövetkezendő nagy jövendője kivánata szerinti behozatalára lelkesülve, s lelkesítve hivá föl a ri-ket, valóban érzékeny és *) kebelhóditó valaminőt csak a szóló követtől várhatni. Elmondá, miként annyi sok a kormánnyal szembeni sikeretlen harczok után itt van az ides alkalom a 1r. előtt, illy magas, illy hont boldogitó tárgyra nézve, az adózó nép iránti rokonszenvben, s vele közlendő , de nem csak egyedül neki használó jótéteményben — versenyezni a kormánnyal, — mellyben a nemes irányú érdekeltség erkölcsileg is jutalmazandja, s a szükkeblüségnek bár mennyire tömjénezett is, s egyedül csak önérdekekre irányzott áldozata , anyagi jutalomtól is megfosztandja a riket, és egy agg nemesnek, vagy úrbéres csoportnak a szűkkeblűen hozandott urbér miatti könyve olvadott szeméveli s kérdő tekintetéveli találkozás, megfosztandja a hazatérő törvényhozót a reputatio azon érzelmétől, melly az emberi kebelnek nemes önérzetében a legszebb, legjutalmazóbb kincs , melly alkalom ha most elszalasztatik, szenvedni fog az egész ország reputatioja, — bár nem egy tagja van a követi karnak, ki a szűk kebel hangját töredezett igékkel alig tudja kimondani, s valósággal nagy kín annak, ki a tanácskozásban kifejlett irányt látja, kinek keblét hiv szeretet melegíti, és a hon jólétét előmozdítani kívánja, — midőn a szépnek, jónak, és a hon jobblétének előmozdítására, emberszeretete mellett is nem szólhat. Vannak — úgymond szóló — képviseleti áldozatok. Nagy áldozat ugyanis hallgatni ott, hol a hallgatás szolgaisági jellemet visel; nagyobb áldozat szólani ott, hol kényes, sőt néha veszedelmes a szólás; még nagyobb áldozat szólni s mondani azt, hol és mi a meggyőződéssel ellenkezik; de legnagyobb áldozat szólni ollyat, mirel ha teljesedésbe megy, tudjuk, hogy a hon romlását fogja maga után következtetni. Mi okozta azt, hogy elvrokonunk e kellemetlen helyzetben vannak? nem szándékom fejtegetni. Kerülni akarok polémiát annyival inkább, mert a mi időnk nagyon szűk, mi erre nem érkezünk, mert az országgyűlésnek csak elején van markunkban az idő, annak végén úgy csinálnak, amint akarnak; a türelem is kevés, és ne is csodálkozzék senki, ha türelméből kifogy, midőn sysiphusi követ három országgyűlésen emelgetett. De ezen nem csodálkozom, mert emberek vagyunk, emberek, kik ollyanok, mint a nagy csapás alatt álló utas, küzd, szenved és halad végczéljára; sem, mint látjuk, az ifjúság nem nagyon igyekszik a sorompóba lépni helyünkbe. Nem forog itt — emlitő szónok — sem elv, sem kérdés föl ollyan, mellyet kormányellenesnek tartani lehetne; sőt bizonyosnak lehet mondani, hogy most azon vélemény legjobb, melly legroyálisabb. Elmondá az utasításokból fölmerült s előadott, az urbér behozatala irányábani kivánatoknak több különböző fokozatait, mellyekröl hiszi, hogy el nem fogadtatnak, — mert nem méltányosok, nem igazságosok, azért mivel a földesuraknak legjobbak ugyan, de bántják a parasztokat, s nem végre azért, mivel nem azért vannak itt a rendek, hogy fructificáljanak a földesurnak a paraszt bántalmával, hanem hogy a kettő közt igazságot tegyenek; — legyen meg a földesurnak, mi őt illeti, s legyen meg a jobbágynak, mi neki való. Ne induljanak a rendek a kormány irányával egész ellentéti tervek után, vélvén, hogy talán nem veszi észre a kormány a háttérbe szorítottakat, mert másfél század folyt el, melly alatt a kormány bebizonyító, hogy több esze van, mint a magyar törvényhozóknak, és bármi fog határoztatni, abból csak mit jónak lát, fogja elfogadni, a nemjót máskép tévén, s a neki nem tetszőt egészen is ellökhetvén. Fölkéri a rendeket, őrizzék meg saját önérzetüket s reputatiojukat megpenészedett káros kiváltságaik melletti makacsul nem-viaskodással, annyival inkább , mivel szép és nemes föllépés lesz-e a kormány ellen szólani ott s akkor, hol és midőn ő , a néptömeg boldogságára munkál s irányozta akaratát? (Nagy tetszés). Fölhívja a rendeket, ezen országgyűlés a nemzet és hon becsületének megóvására s nem koczkáztatására; mert e becsület, a nemzetnek illy önérzete szilárdítja előre a nemzetet, tartja főn a trónt, — s a szép, a dicső állás, ezt eszközölni az országgyűlésnek jutott. Mondja a világ: a magyar szereti honát, a magyar jószivit; de illy flosculusoknál lehet-e, kell-e maradni mindig; s nem kell-e már valahára ténnyel bizonyitni be ez igazságot? olly ténnyel, melly a néptől a törvényhozókra áldást hozzon s homlokaik körül babért fűzzön? (Nagy tetszés.) Annyival inkább pedig, mivel azon alternatívába jöhetnek arra, hogy midőn önként és szívesen azt nem adják, a mit és mennyit akarnak zsebeikből, megtörténhetik, hogy ez kifordít— látván, onnan azt és annyit fog kivenni s az úrbéreseknek adni belőle más, honnan, mit és mennyit adni nem akartak. — Jobb szívesen adni, ha kevesebbet is, mint erőjéivé adatni sokat; s van idő, midőn az alkunak is meg van helyes alkalmazási érdeme, szóló legalább az ajándéknak becsét s erkölcsi érdemét, mint megérdemelt díjt, szeretné magának és a törvényhozóknak megtartani. Akar tehát adni, de úgy, hogy bárki élvezze is adományát, az elismerés érdeme s öröme szólónak maradjon; akar áldozni , de úgy, hogy általa a maradék számára hasznos szolgálatot tegyen; mindez pedig csak úgy érezhetik el, ha azon nagy felekezettel, mellyel minden esetre élni kell, öt mentős előbb közelebb fölkarolván, a kibékülés megtörténik. Még van egy, mondá végre szóló —mit említenem kell. Ismerek még egy nagy czélt, mellyröl midőn szólok, csekély s erőtlennek érzem hangomat, — pedig szentori hanggal szeretném e szavamat millióknak fülébe dörgeni, melly nagy czél nélkül nincs hazánknak jövendő reménye, — s ezen nagy czél a —■ — honegység, Magyar és Erdélyország egyesülése! (Zajos tetszés s kitörő hangos éljenzések). Méltó kívánok erre lenni, vagy hogy jobban mondjam , abban keresem legfőbb érvemet, ha a tek. kk. és rr. az országgyűlés, nemzetem, hazám méltó fog lenni arra, hogy nemes Magyaroszágnak, ezen erősebb és jobb helyzetű testvérhonnak méltánylását, becsülését megnyerhessem; hogy lássa, tanulja Magyarország bennünk az erkölcsi erő diadalát megismerni,a mellyet erőtlenségünk tetőpontján is kifejteni tudtunk. (Legharsányabb éljenzések közötti tetszés.) Hunyad m. követe: Elsorolván az erdélyi 1769, 1785, 1791 s 1820. éveki A. C. 3. r. 21kez. 4. §. általi előzményeket az urbérre nézve, s megemlítvén, hogy a 11. József császár parancsára eszközölt fölmérési munkálatok megyénkint tűz által megégettettek, sőt hogy hamvaikból is valahogy föl ne támadhassanak, 1791ben törvény által is megsemmisittetni kivántattak: urbériség alapjaid az 1820ki összeírásra szavaz következőleg. Úrbéri föld mind az, mi az 1820ki összeírás szerint úrbéres kezeken volt, smellynek e határidőn innen úrbéres kezekröli elvétele a N. K. I. r. 40. sz. az A. C. 3. r. 21. ez. 4 §-i, vagy urbériség fölötti keresetekben kelt törvényes ítélet szoros alkalmazásából nem következett. Továbbá Az 1820ki összeírás mind földes urnak, mind úrbéresnek alapul szolgál; ennek tartalma szerint az urbériség teljes mértékben adassék ki; azon esetre pedig, ha 1820an innen történt szabályozás által, az úrbéri föld összeirásbeli mennyisége változást szenvedett volna, az összeirásbeli mennyiség, hasonló mennyis minőségben szakasztassék ki. E tárgyban, mint már említek, végzés nem keletkezvén, a következő ülésekben is vitatkozás tárgyául szolgált. A hajóhíd iránt. A tavasz első jelensége beköszöntött : a néhány nap óta tartott lágy és esős idő következtében tegnapelőtt (f. h. 21 -én) délelőtti 11 órakor hirdetők ágyudörgések a jég indultát Buda s Pest között, s ez időtől a zajos elvándorlás másnapig tartott. Ez alatt a két város közt minden közlekedés megszűnt, s ha a partokon fel s alásétáló sűrű népcsoport gondolatait találgatni akarnék, szép alkalmunk volna , hosszú sóhajokat fújni az állandó híd után, követvén példáját azon zajongó túlzóknak, kik csak akkor tudnak bőven szólni, ha keseregni kell dolgok után, mik még nincsenek, habár megszülemlésök egészen a küszöb előtt áll is. Mi azonban, kik inkább a meglevő jót föntartani, s a meglevő hiányost javítni törekszünk, eltérünk e koptatott modortól, s nem szólván a távolban készülő, de mégis biztosan eljövendő dolgok felől, egy pár szót a mostan fönálló közlekedési eszközről, a két főváros közti hídról , fogunk elmondani. A tél folytában darab ideig jéghidunk is volt, rajta nappal üres targoncát sem volt szabad áthurczolni, s az est homályában nehéz hintót is láttunk keresztül vonatni; a szegény embernek egy pár szál deszkáért fizetnie kellett e jéghidon, de soha egy fél lámpa sem pislogott rajta, mit mégis a bérlőnek gyujtatnia kötelessége lett volna; általában az őrködés e jéghídon hanyag volt, aminek következése lett több emberek beszakadása, s bkr szerint legalább egynek elveszése. Azonban minderről nem születtünk, nehogy azt véljék az illetők, miszerint lessük az alkalmat: bérlőt vagy rendőrséget korholhatni. Pedig a felebbiek szerint lett volna okunk. **) Valahányszor csak illy események merülnek föl megyéink életéből, mindannyiszor mélyebb gyökeret ver kebelünkben azon meggyőződés, miszerint megyéink rendezését sokára halasztanunk nem lehet, anélkül, hogy megyei szerkezetünk az igaz hazafiak legnagyobb ellenszenvét ne költse föl maga iránt, s tökéletes megsemmisítésnek ne rohanjon elébe. Szerk. 123