Nemzeti Ujság, 1848. január-április (42. évfolyam, 618-687. szám), Nemzeti, 1848. május-június (42. évfolyam, 1-43. szám)

1848-06-30 / 43. szám

Péntek június 30 án ALKOTMÁNY NEMZETISÉG. Megjelenik minden nap, hétfőt kivéve egyegy ív. Lapunk ,mindennemű hirdetményeket fölvesz; egyegy hasábsorért apró betűkkel öt ezüst kr. számittatik. Előfizetési díj félévre helyben boríték nélkül házhoz küldve 5 frt, borítékkal 6 frt, postán borítékban hatszor küldve 8 frt ; kevesebbszer pedig küldve 7 frt pengőben. Előfizethetni minden postahivatalnál s helyben a szerkesztőségnél Zöld kert utcza 488-dik szám alatt földszint a hivatalban. 1848. Negyvenkettedik, év 43. szám. Előfizetési hirdetés fog megjelenni. Előfizetési dij félévre Budapesten l,ázl.oldással 5 fr., LilélLn6f‘° p3A«tan hatszor küldve 8 fr., kevesebbszer küldve pedig 7 finn IWa» plnfWhof«, ,111 1 Vno.,lektJan szám alatt foldszint a kladöhl.alakon, vidéken minden postaidatidmk 488-dik A ministeri „Közlöny“ következő félhivatalos jelentést közöl: A magyar ministerium azon pillanat óta, mellyben a közelebbi országgyűlésen hozott s a kir. felség által szén- ízesített törvények következtében az ország kormányát átvette, mindent elkövetett, hogy a korona egysége fentartassék, így nemcsak az országban lakó minden nyelvű és vallásos nemzetek jogegyenlősége s szabadsága biztosittassék, de ugyanez a kapcsolt országokra is kivétel nélkül kiterjesztesssék, különösen pedig a horvátoknak mindazon kivánatai, mellyek a magyar korona jogaival s a nyolczszázados kapocs törvényszerű természetével és a magyar nemzet státuséletével nem ellenkeznek, a felelősség határai között a ministérium által megadassanak, vagy amennyiben hatóságát haladják, az országgyűlésre előkészíttessenek. — Cáfolhatlan tanúságai ennek azon számos rendeletek s kir. leiratok, mellyek e részben az országgyűlés berekesztése óta kibocsáttattak. Sajnosán lévén azonban kénytelen tapasztalni a ministerium, mikép némelly izgatok kárhozatos törekvései által a horvát s a határőrvidéki nép kedélye azon balhiedelemre vezettetik, mintha mindaz, mi a felség s a ministerium nevében történik, ő felségének nem nyílt s nem szabad akaratából történnék, megbízta gr. Batthyány ministerelnököt, hogy személyesen ő felségéhez menvén, megnyugtató kir. rendeleteit kérje ki. Milly sikerrel járt el a ministerelnök e megbízatásában, a közönség előtt tudva van. És midőn a kivánt czél elérésére még ez sem volt elég s a mindinkább bonyolódó horvát viszonyok kiegyenlítése végett mind a ministerelnöknek, mind b. Jellasich Józsefnek a felség előtt újabb személyes megjelenése kivágatott, gr. Batthyány Lajos ő felségéhez Insbruckba utazott. Reménybe a ministerium, hogy itt az óhajtott kiegyenlítésnek végstádiumát fogja találni; megértvén azonban, hogy Jellasich Insbruckba a kitűzött időre nem megyen, sőt a magyar koronától nyílt elszakadást decretálni készülő iur conventiculumot a király tilalma ellenére is megtartja, méltán feltehető, hogy az ő felsége által kiadandó kirendelteket az ellentörekvők újólag félremagyarázandják, s az elcsábított tömeget újra azzal hitegetendik , hogy az ő felsége nevével aláírt rendeletek sem ő felségének saját akaratát tolmácsolják A hitegető gyanúsítások elfojtása végett tehát legczélszerűbbnek vélte a ministerium azt, ha a kir. családnak oly tagja? kit a legkajánabb részakarat sem képes arról gyanúsítani, hogy a kir. felség hatalmának megcsonkításán munkálódnék, személyesen és élő szóval világositandja fel Horvátország lakosait arról, mikint ő feli. Jellasich merényeit vétkes hűtlenségnek, sőt felségsértésnek tartja, legkomolyabban kárhoztatja s kívánja és parancsolja, hogy a horvátok a törvény iránti engedelmességre visszatérjenek. Ezért János főherczeget kérte meg, mint kinek népszerűsége a régi háborús idők emlékéből a határőrvidékeknél még mindig fenmaradt, hogy Zágrábba személyesen lemenvén, a félrevezetett elméket felvilágosítani s a kedélyeket lecsilapitani méltóztassék, s ekként el- * 1 2 3 4 os/.látván a felség iránti hűség színével karodzó pártütés hatalmának alapját, ez alkalmat egyszersmind arra használja, hogy a horvátok valódi kivánatait megértvén, őket biztosokká tegye, miként a magyar kormánynál minden jogszerű s méltányos kivánataik, elismeréssel a gyámolítással találkozandanak. Báró Jelmsich a felség parancsára idejében Innsbruckban meg nem jelent, hanem az általa június 5-dikére törvénytelenül kihirdetett horvát tartománygyűlést megtartván, annak határozatai következtében egy küldöttséggel később, a felség által a homlokhoz és határőrvidékiekhez kiadott manifestumok után, érkezett Innsbruckba, hol ő és az említett küldöttek, jun. 17én következő proclamatiót intéztek nyomtatásban a tyroltakhoz: Derék tyroliak és voralbergiek! Szövid idő altt már másodszor láttok bennünket barátságos vendégszerető fővárosotokban. Fogadjátok szives és ismételt köszöntésünket! Fogadjátok egyszersmind ezen köszöntésünkkel legbensőbb hálánkat azon vonzalom tanúságaiért, mellyel most megújítottatok s mellyet soha szebben nem nyilváníthattatok volna, — mint épen azon kitűnő fogadás által, — mellyben a mi nemes igen szeretett bánunkat báró Jellasich Józsefet részesítettétek. *) Hiszen ő úgy sem idegen közöttetek. Hegyedéit között még kétség kívül találkoznak némelly derék öregek, kik az ő atyjával Jellasich Ferencz altábornagygyal a Feldchirch melletti győzelmet együtt vívták ki s kik az ő oldala mellett a honvédelem fáradalmaiban és dicsősségében Tyrol és Voralberg borús napjaiban együtt osztoztak. Regens ezért őt polgárjoggal tisztelte meg; méltó fiával e jog folyton él, ama messze ható jelentékenységgel együtt, hogy ő benne egyszersmind kettős, mind horvát mind tyroli hűség él. Derék tyroliak és voralbergiek! a mi nemzetünk egészen egyenlő veletek a hűségben, mint vitézségben, ti mégis szerencsésbek vagytok; — mert a mi, — kegyes és jóságos honatyánk , véghegyeitek között szállásol; és mert a ti szabadságtoknak, kifejlődésteknek, semmi ellenséges nem eletbe nem áll; ti bátran, akadálytalanul mehettek a haladás pályáján, s szedhetitek hűségtöknek gyümölcseit, holott ellenben mi, bár szintolly sziklaszilárdak miat ti, még csak óhajtva epedünk megérdemelt jutalmunk után. Kérdezitek: mit akarunk ? nyíltan megmondjuk. Mi, a mi belsőleg szeretett királyunk s urunkhoz rendíthetlenül hívek akarunk lenni és maradni; mi Austriát nagynak, erősnek és szerencsésnek akarjuk, mellynek hatalmas ereje sem belülről, sem kívülről ne gyengittessék; mi mind a többi, bármelly nemzetbeli atyánkfiaival együtt egyenlő jogú szabadságban akarunk élni s maradni. Hogy mi őszintén s igazat beszélünk, bizonyságul szolgálhatnak nektek Horvát és Tótország ama 30,000 vitéz fiai, kik e pillanatban Olaszországban a király s hazáért örömteli föláldozással vínak, és bzonyságul szolgálhat azon nyilvános törekvésünk, hogy mi azon erős kapcsolóktól, melly bennünket hozzátok köt, s melly eddig a mi szép álladalmunk minden országait összetartotta, el ne szakaszolunk. Derék tyroliak és voralbergiek ! Ti egy szabad s nemes lelkű nemzet vagytok , mellynek soha esze ágában sem állott a szabadságot a más nemzet jogainak s nemzetiségének elnyomására használni, ezért meg is vagyunk győződve a felől, hogy ti ezen óhajtásainktól részvéttöket meg nem tagadjátok. Törvényes szabadság és rend s tántorithatlan hűség a fejedelem s hon iránt ! ezek a mi jelszavaink s ezek fognak maradni. Éljen a mi forróan szeretett csásárunk s királyunk Ferdinand! Éljenek a mi derék atyánkfiai tyroliak és voralbergiek. Insbruck, jun. 17. 1848. Ezen proclamatiora másnap, junius 18-án a „Tiroler Bothe“ czímű hivatalos hírlapban következő czkk jelent meg: — „Innsbruck, jun. 18-án 1848. A Horvátországból ide érkezett vendégek tegnap a derék tyruliakhoz egy felszólítást bocsátottak, mellyben bennünket szerencséseknek mondanak azért, mert szabadságunknak semmi ellenséges elem ebbe nem ál, és mi ezen szabadságot más nemzet jogainak és nemzetiségének elnyomására nem használjuk. A horvát urak nyilván a magyarokat szándékoznak ezen elnyomással vádolni; amennyire azonban mi tudjuk, a horvátok, ha Magyarország koronája alatt hat század lefolytán szabadságaik és nemzetiségek védelmét nem találják vala, a nemzetek sorából talán már rég kitöröltettek volna. Maga ezen históriai tény is eléggé tanúsítja, mennyire alaptalan a horvátok panasza, de olvassák meg a pesti német egyesületnek a lipcsei egyesülethez f. évi jan. 10-kéről intézett iratát, és győződjenek meg felőle, hogy a németek és magyarok között, épen a mostani szabadelvű ministérium alatt, a leggyönyörűbb egyetértés uralkodik, s a Magyarországon lakó különböző nemzetiségek között a legszilárdabb kapcsolat alapíttatott. Amennyire mi tudjuk, a magyarok Horvátország szabadságát és nemzetiségét elnyomni nem akarják; ők Horvátország közgyűlésein a latin nyelv használata helyett magát a horvát nyelvet ajánlották, a belügyminiszer minden rendeleteit magyar -s egyszersmind horvát nyelven akarja Horvátországba küldeni, s a magyar ministerium tagjai, fáradhatlan küzdelmeik által, Horvátországnak is szabadelvű alkotmányt vívtak ki. Vagy talán ezen alkotmány nincs szájuk izére az itt levő horvátoknak, melly jogegyenlőségen alapszik? avagy ők a proclamatiójukban említett nagy és erős Ausztriát csak akkor hiszik szerencsésnek, ha ez a prágai szláv gyűlés szárnyai alá vonul, mellyhez fölírást is intéztek? Ezen nézetekben a németelvű tyroltak, kik a Németországhozi ragaszkodásban Ausztria erejének gyöngítését teljességgel nem, sőt inkább támaszát látják, annál kevésbbé osztozhatnak, minthogy csak nem rég a csehek hasonló fölhívására is igen becsületes német szavakban feleltek. A tyroliak Magyarország iránti rokonszenvüket, melly szinte nyilván és szabadon a német Ausztriához csatlakozik, mellynek vitéz fiai épen úgy, mint a vitéz horvátok, a német érdekek mellett Olaszországban harczolnak, jelenleg sem hallgathatják el, s kényteleneknek érzik magokat azon óhajtásukat kifejezni: vajha a horvátok Magyarország koronájával szoros kapcsolatba lépve, a német ausztriai monarchia erejét, melly minden alatta egyesült népek nemzetiségét és szabadságát védi és oltalmazza, nevelnék, ■— vajha a magyarok által azon felséges uralkodó ház érdekei mellett nyújtott testvéri jobbot, melly iránti szeplőtlen hűségben a magyarok, horvátok, és tyroliak tántorithatlanul állanak és maradandanak, vissza ne utasítanák!“ Junius 19-én a magyar külügyminiszer hg Eszterházi, aki reggeltől fogva a kir. palotában jelenlevén, a történteket figyelemmel kisérte, — értesittetett, hogy d. u. l i 1 órára a horvát küldöttek ő fölségéhez rendeltettek. Ehhez azonban ő fölségének azon saját parancsa is járult, hogy a magyar külügyminiszer közbejöttét is kívánja, — és hogy nem mint küldöttek, hanem mint magánosak fognak fogadtatni, kiknek ő fölsége eddigi eljárásukkali elégedetlenségét akarja kijelenteni, s őket a magyarokkali régi szövetség fentartására s a fenfor- gó zavarok békés kiegyenlítésére fölszólítani, sőt az em-litett elégedetlenséget K. Jllasichnak is kijelenti. A külügy- s minister e legfelsőbb akaratnak engedett, s így ő fölsége a királné, Ferencz Károly főherczeg és a magyar külügyminister jelenlétében, ő fölsége először is Jellasichot bocsátó maga elé. Ez az őt Innsbruckba rendelő parancsnak eddig elhasztott teljesítése iránt magát mentegetvén, ő fölsége tudtára adta, hogy ő felségét az ő ellenszegülése érzékenyen bántotta, s a dolog megvizsgálására b. Hrabovszkyt kiküldötte, mind e mellett is azonban még a kiegyenlítést óhajtaná. Ezután ugyancsak a b. Jellasich vezérlete és szónoklata mellett a horvátok jelentek meg, kiknek átnyujjtott folyamodványukban a már ismert pontok szerint tanácslák. 1- szor, hogy miután ők a jelen magyar kormányt el nem ismerhetik, ő felsége a magyar ministeriumnak minden eddigi rendeletét Horvát, Tót, és Dalmátországokra nézve semmitse meg, s a bán elnöklete alatt állandó, az említett országok gyűlésének felelős, külön kormányszéket állítson. 2- szor: a pénz-, had- és kereskedelmi ügyeket az ausztriai összes monarchia felelős ministeriuma vigye, mellyhez egy, az említett országos gyűlésnek felelős, álladalmi tanácsos osztályoztassék. 3- szor: a mondott külön horvát kormányszéknek a határőrvidékek is minden nem szorosan katonai ügyekben alávettessenek. 4- szer: A hivatalos nyelv kirekesztőleg sláv legyen. 5ször minden belügyet illető dolgok az egyesült országok gyűléséhez tartozzanak, a külügyet illetőleg az ausztriai központi országgyűléshez, hova már követeket is választottik. 6szor Dalmatia, Horvát és Tótországgal ismét és tettleg egyetüttessék. 7szer A Magyarországon lakó nemzetekkel, a pragmatica sanctio értelmében s a szabadság, egyenlőség és a testvériség alapján, az eddigi barátságos viszony továbbá .) T. J. János főherczeg ugyanazon fogadóban a napnál tevén szállva, hova báró Jellasich is szállt, azon éjjeli zenét, mellyel a tyroliak jun. 16-ka estén János főherczeget megtisztelték a horvátok. Jellasich tiszteletére magyarázzák.