Nemzeti, 1848. július-december (42. évfolyam, 44-199. szám)

1848-09-27 / 119. szám

ra nézve, hogy ezen 6 tag mit tegyen, miben kérjen fel­világosítást, utasítást adni nem szükséges, hanem méltóz­­tassanak elmenni miniszerelnök úrhoz és a szükséges dol­gokban kérjenek felvilágosítást; ha nem lesznek meg­nyugtatva, hívják fel a házat határozatra. A kiküldött 6 tag­, a­mint tagnap is felolvastam, következő: Kossuth Lajos, Nyári Pál, Madarász László, Pálffi János, Patai József és Zsemberi Imre. (Folyt.) — Muraköz. Jelachich, midőn rabló népével ha­zánkba tört, proclamátióban békét hirdetett a magyar nép­nek , s azt mondá, hogy csak néhány minister van Pesten, kik ellen ő haddal megy. Azóta is hallottuk, hogy e ka­landor udvari hős tiszteli a tulajdont s a legszebb rend­ 4ől * Vidéki mozgalmak. Bácskából a csatatérről, sept. 21-dikén. Tegnap ismét Sz.­Tamás ostrománál voltunk. Fájdalmasan kell megírnom, hogy siker nélkül tértünk vissza délutáni 3 órakor. — Annyi ágyúzás, mint itt tör­tént, bármilly hires várnál is megjárta volna, de e földvár­nak úgyszólván 3500 ágyulövés mit sem ártott. Szörnyű kín látni, mint hullanak el lelkes vitézeink a pártütők gyilkos ágyúi előtt a nélkül, hogy a sánczok mel­lett biztosan munkálodó ráczoknak a mi részünkről ártani lehetne. — Ott voltak hadügyministerünk s a kir. biztos Beöthi Ödön; láttak mindent, tudják, hogy hányadán vagyunk, és tudniok kell: mit kell tennünk, hogy a fenyegető vész el­­hárittassék. A megtámadás, mint kivehettük, három oldalról, u. m. Ő­ Becse, Verbász és Kis-Kér felől történt. — Verbász felől volt a főostromlás. Itt 42 ágyú bömbölt részünk­ről ; az ellenség sánczaiban ezek ellenében 5 ágyú , ezek közt 12 fontosok, dolgozott. — Némellyek mondják, hogy a sáncz e részről négyszeres, de mi úgy vettük ki , hogy csak kettős. Az elsőt reggeli 7 óra táján a mieink bevették. Ez a­­ múlt ostrom óta készült , de a másik, melly ellen már a minap folyt az ostrom, akként, mint tegnap volt a táma­dás intézve, soha sem lesz bevéve, kivált illy erővel. Az ágyúzás 11o­ra reggel kezdetett meg a mi részünk­ről , s délutáni 3 óráig tartott. — Reggeli 7 óra tájon egy óráig olly sűrű köd szállta meg a vidéket, hogy alig egykét lé­pésnyire lehetett látni; ez alatt nagy lárma támadt a sánczok közt, s a mieink ekkor verték ki az első sánczból az ellenséget. 8 órakor erős puskaropogás hallatszott. 1­­:1916 rettentő á­­gyudörgés. — 10 órakor tűz támadt benn a cath. tem­plom környékén. — 11 óra után ágyúink a verbászi ré­szen beljebb egy magasabb helyre nyomultak, és erősen dolgoztak; de mit ért; előttök a sáncz, redoutokkal ellát­va, alantabb van a sáncz, itt egész bátorságban találhat­ták magukat a pártütők, hátuk megett a város felé egy nagy puszta térség, ide hu­lhattak golyóink, a puszta földet találták. A város messzebb van, ennek már nem igen árt, puszta téren egy ember sem volt látható. Támadták a mieink a csatorna mentében az erőssán­­czokat, de olly iszonyú golyózáporral fogadtattak, hogy emberi képzeletet felülhalad, s kénytelenek voltak vissza­vonulni. A honvédek egyik csapatját vitézül előrevezérlő báró Orczi István ekkor esett áldozatul. Midőn puskáját törté, egy golyó fejébe lövetett s szörnyet halt. Szegény lelkes hazánkfia ma küldetik a családi sírboltba Erdő-Kö­­vesdre; szeretett főispánunk neje, a boldogultnak nővére. Nyugodjanak áldásunktól kisérve porai. Az ellenség nem sokat tüzelt a sánczokból a mieink­hez képest, mert a kér­ oldalról seregeink jó távolságban voltak felállítva, azon oldalra is volt az ellenségnek egy á­­gyuja, melly vagy 15, vagy 18 fontos-A halottak száma részünkről 100-nál több. Van sok nehéz sebesült. Minő fájdalom épi az embert, mikor a halottak közt szeretett ismerőseit látja! A Sándor-ezred vitézeiből 18 halva maradt, 22 veszélyes sebekben siklik, székelyek, hon­védek,­­huszárok közül mennyi esett el, majd megtudjuk a hivatalos jelentésből. 9 óra táján Tarnától kitör­tek a pártütők seregünkre, a Kér felé felállított két álgyuval­­. 30 huszár volt előőr­­képen ama tájon, ezeket megtámadták. 4 — 5 huszár a hely­színén maradt, — 8 megsebesült. A ráczok közöl néhányat embereink levágtak. Egy ágyú istrángjait elvag­dalván, a ráczok ott hagyták, a lovakkal elsiettek; de ké­sőbb ezen ágyú ismét az ellenség kezébe jutott, mivel a mieink nem bírták azt tovább szállítani. Mig ezen csata ol­dalvást tartott, addig Turiáról be Sz.­Tamásba segítség ment. Ilyen fogásokkal szokottt ezen ellenség élni, mig a mi részünkről nyílt egyenes után történik minden, s azért folyvást vesztünk itt. A sánczbeliek leginkább a honvédek és székelyek el­len törnek , ezeket egy kartácscsal szeretnék semmivé tenni. — A székelyek dühösek, mert tegnap többi közt a sánczból ujongattak rájok: „no jer te___magyaríts csú­fosan szidalmazták a ministeriumot, még pedig magyar nyel­ven. — Így vagyunk mi itt! — Vérzenek honfitársaink, s nem segíthetünk bajainkon. Jöttek mindenhonnan magyarok, fegyverrel keretekben, s ha itt győzünk, a bécsi sárkány­nak egyik leggonoszabb fejét vágtuk le. — Távol legyen, hogy kétségbeessünk , hiszen majd gondoskodik kormá­nyunk minden alkalmas eszközökről, hogy a hazát meg­mentsük. — Kb­ben, mindenki tulajdonát tisztelve, nyomul Pest felé. Lás­suk , mennyi igaz e hírekből, lássuk, miként viseli magát a hős, kitől az udvari camarilla gyalázatos terveinek ki­vitelét várja. S e rablóvezérről aztán vonjatok következ­tetést udvari czinkostársaira, kik előtt semmi eszköz nem elég undorító a gonosz czél elérésére, a szabadág és ma­gyar nemzetiség elölésére. Íme egy levél, mellyet egy képviselő-barátunk szívességéből közlünk, némi kihagyá­sokkal. „Jellachich átjött. Egy pompás proclamátiót bocsátott ki. Minden szava hazugság. Emberes rabló népcsorda. Sept. közepén Kuban voltam, hol a rendes határőrök kárt nem tettek. Másnap átjöttek a Murán. Ekkor egy gazember né­met ezredes, Rinbach nevű megmondó: ez ellenség földe, requirim­. Képzelheted, mivé lettünk. Itt két hely­ség tönkre téve, 370 birkámat, disznómat, boraimat el­vitték ; a községnek többet 100 tehenénél s 150 sertést. Minden majorság kiraboltatott, agyonlődöztetett­, s Kün a legelőn összedarabolva hagyatott. Anyaszült meztelenre vet­keztettek az emberek, mindkét nemen levők. Semmi ke­gyelem. Sok örökre koldusbotra jutott. Cselédeimtől min­den elvitetett. S hogy házamnál is tetemes kárt nem szen­vedtem , a generális és mindannyi tiszt nálam szállásolá­sának köszönhetem. General Krieger becsületes ember , de a csordának lehetlen volt parancsolnia. Egyébiránt ő csak éjfélkor érkezett egy másik ezredessel. Ezredes Doschen rácz, s mégis összetéve kezeit így imádkozott: „Gott, neh­me in Himmel von alle Winkel deine Donner, und schla­ge diese Hunde zusammen, damit keiner bis in der Fiü­­de übrigbleibe, das sind keine Menscen, sondern Hundel stb. Nem tudta szegény, hogy ezredes társa Rinbach von Rindvieh engedte meg a rablást. Ha a haza, vagy más bárki nem könyörül rajtam s szegény polgártársimon, úgy örökre koldusok vagyunk. Pusztám is tönkre téve, minden boraim kieresztve, marháim agyonlődözve. Számra nézve ezen csorda nép mintegy 7000, mert 30 s nehány mázsa húst kívántak. 135 birkát adtam, s mégis annyi kárt tettek. Jóllehet polgártársaim itt horvá­­tok, mégis dögönyözték tiszt magyar szóval. Ron- I tottak, törtek mindent. A húst félnyersen ették. Ezen cso-­­­port többnyire tör­ök határt ez igán­y­okból áll, s ámbár rabló, mégis kiáltásra is szétfut. Egy pár ezer huszárnak egy pár órai fáradságot adna. Kis Komá­romnál csak a nagy port látták s szétfutottak. Fegyvereik jók, pisztolyok, kés és puska. Sok lándzsás is van köz­tök. Férgekkel teli alsó ruháikat elhányták, s a lopottakat felöltötték. Fizetésük semmi, csak rablás. Merre mennek, sem bor sem kukoriczaszüret nem lesz“. Íme ezek azon nagyurak méltó szövetségesei, kik Bécsben az udvarnál cselt szőnek a szabadság elölésére, ezek Latour bécsi minister Waffenbrüderei. A levél így végződik : „Éjjelenként őrt állunk. Jaj, ha kissebb csapatokban e rablók visszatérnek.“ Tehát fegyverre ellenek, hazafiak. Verjétek szét e gyűilevész népet! P. H. N. Kanizsa, sept. 20. Mikép már tudva van, Jela­­csics, a harambasa, sept. 11-én tört át a Dráván 3 ezernyi előcsapatával, Csáktornya alá jővén, várakozott se­regeire. Hozzánk f. hó 15-én érkezett 7 zászlóaljal, egy század huszárral, 20 ágyúval, s mintegy 80 szekér lőpor­ral. Maga a harambasa és tisztei a városban szállásoztak, csordája pedig künn táborban. 16-án és 17-én húzódott be összes népe folytonos­ vándorlatban. Ellenkezésre sehol nem talált, mert seregeink 2 ezred huszár, Emészt és Vasa zászlóaljak, s még 2 zászlóalj honvéd,s a fejérvári önkénytesek egy százada jókor visszavonultak. Érkezésük első napján az idezárt *) pasquilt — mert *) Közöljük az országos képmutató kiáltványát, mellyel katonáinkat ámítani igyekszik: „Bajtársaim! A horvát- és slavonországi határvi­déki őrseregek átlépnek magam vezérlete alatt Ma­gyarország a ti­atalmatokra bízott földjére. Ne néz­zetek minket elleneknek — az austriai lobogók e­­melkednek sorainkban — a kétfejű sas , jelképe száz meg száz csatatéren a dicsőségnek és becsületnek, nem válhatik lázadás és árulás jelképévé. Fegyver­hez nyúltunk utalmára nemcsak jogainknak, hanem egyszersmind fentartására szeretett fejedelmünk joga­inak is, mellyekkel egy gonosz párt, nem figyelve egy nemeskeblű s hív nemzet nagy többségének i­­gaz érzelmeire, vétkes czéljaival visszaélni utalkodik. Már is tetézte ezen párt a birodalom felbontására czélze ármányát, midőn határzatai által a fejedelem és haza iránti szeretettel egybeforrasztott seregben az elkülönzés szellemét ébreszteni, a bizalmatlanság s gyülölség magvát hinteni s ez által az összes biro­dalomnak ezen erős védfalát lerombolni iparkodik. Vitézek, az austria hadseregben, raellyhez büszkén számítjuk magunkat, ti osztjátok ezen ármány tekin­tetére fölindult boszankodásunkat! fegyvereteket soha sem fogjátok testvéreitek ellen fordítani, kik császá­rukért s ennek jogaiért, mellyek egyszersmind a népek jogainak legszilárdabb védfalai, életüket felál­dozni mindenkor készek. Olaszország csatatérein vis­­szaszerzé egy dicső hős legyőzhetlen vitézeivel a ko­ronának egyik drága gyöngyét. Egy szó vezető, egy szellem éleszté ezen seregeket, nemzetiség minden különbsége nélkül, győzelemmel lön jutalmazva egy­ségük. Nem jutott ugyan részünkül vérünket onthatni én egyébnek nem nevezhetem — osztogatták ki a nép kö­zött, azonban kikhez szól, katonák, már itt nem voltak. De ellenkező esetben sem számolhatott volna hatásra, mert mind a Wasa, mind az Emészt ezred tisztei, — két ráczot kivéve—a kormánybiztosnál aláírták, hogy Jelacsics ellen harczolni fognak. Összes serege Jelacsicsnak 32 —34 ezer. Ezeket azonban elemezni kell. Valódi ereje, mellyben bíznia lehetne, 8 zászlóalj ha­tárőr. Ezekben azonban, erősen hiszem, bizodalma nagyon meg lesz csalva, mert ezen emberek első pillanatra be­csület embereinek látszanak. Velők beszélve kitűnik, hogy józan gondolkozásuak is. Nekik s éber őrködéseiknek kö­szönhetjük, hogy városunk lángba nem borittatott. Közölök sokan kinyilatkoztatták, hogy lőni nem fognak; s itt eszembe jutott azon hir, melly őket meglőzte, s me­ly szerint a ha­tárőrök hazánk ellen sem­ vonakodtak, sőt egyenesen ta­­gadólag válaszoltak, mert — úgy mondák —­ ha Olaszor­szágban magyarok nincsenek, közölök egy is haza nem jöhetett volna, ők tehát inkább hálával tartoznak a ma­gyarnak. Utólagosan megemlítem, hogy ezen határőrök mostanában tértek vissza Olaszországból. Második eleme erejének a horvát nemzetőrség, me­lly­­be imittatott rendes katonaság van beosztva.­ Ezek — mint köztök a szánandó s mintegy 130 főre menő turo­­polyaiak is — kényszeritett harczosok, mert tudni kell, hogy Jelacsics kétszer parancsolt országos felkelést. Ezek közöl sokan kaszával, dárdával, vasvillával, fejszével, ásó­val stb. de nagyobb részben fegyverrel vannak ellátva, azonban szinte nagyobb részben annyira gyáva, nyomom nép, hogy tan lőni nem is mer. Itt igen bárgyú­s alázatos képpel koldulni jártak! A harmadik elemet egy nagy haramia banda teszi, a likkai határőrség, vörös sapkával, fekete guba­s harisnyá­val, és bocskorral. Ez valamint a negyedik elem: a szerezsánok, irtóztató förtelmes, piszkos, rongyos nép, melly a baromtól csak abban különbözik, hogy emberi arcza van. Ezek semmi napi dist nem kapnak. Mig a szerezsánokat vörös köpönyegekkel sapkájukkal, s övükben pisztolyok s késekkel lerajzolva is­mertük , azt hittük, hogy ezek valami tűzről pattant, ele­ven s vitéz fiai a derültebb égaljnak. Szörnyen csalatko­­zánk! — Ezek olly nyomorék, olly söpredék, olly e­­rélytelen s erőtlen nép, hogy én végetlenül csudálkozom a katona Jelacsicson , mikép nem szégyenlett magával illy népet hozni Mintegy harmincz szerezsán sertéseket akart lopni, természetesen lopniok kell, mert semmi napi dijt nem kapnak, s két kanizsai ember és három nő úgy rá­juk ijesztőnek , hogy rohanó szétfutásukban hanyathomlok zuhogtak egymásra. Ezen két elem semmi fegyelmet nem ismer, tiszteik fenhangon panaszkodnak ellenök. Ezek tehát harczba nem valók. Egy (likkai) őrmesterük igy szidta meg az uk­rán egyik engedetlen emberét: „Te rosszabb vagy mint a ma­gyar honvéd.“ Lovasok is vannak mintegy ötszáz huszár, ezeknek megfelel 100 magyar huszár — és két osztály német lova- i­sok, kik a római sánczokból felfelé lővén, Kottorinál Jela- I­csics által seregébe parancsoltattak, mert ő V. Ferdinand nevében jön. Van 42 ágyújuk. Két kartács, 10 hat fontos, a többi 3 fontos. A tisztek többnyire tábornokok, ezredes vagy alezre­des, talán kettő, a többiek kapitányok sat. Jelacsics a tömérdek húsért, kenyérért, borért, fáért, stb. csak egy fillért sem fizetett, hanem nyugtatványt adott, mellyért — úgymond — az lesz fizető, ki ezen harczban veszt. — Elkövetett garázdaságaikat, zsiványságaikat elsorolni lehetetlen. Ez valódi rabló csorda, melly hatalmas erő fe­dezete alatt jött más vagyonára élődni Szüleinket letarol­ták, legázolták, présházainkat felverték, a bort elfolyatván, a hordókat összetörték s tüzrevitték, sertéseket, majorsá­got, hol lehetet ökröket oroztak. Iharos-Berényben az ök­rödet utczáról lödözték, s itt pénzt is raboltak, utánok menvén a becsületes jámbor lakosoknak, k­i vagyonkáikat a szőlőhegyre takaríták. De, mondom, ezeket elszámlálni nem lehet. Eddigelé négyet tudunk, kiket közülünk meggyilkoltak, hanem hiszen nálunk is marad néhány szerezsán köpenyeg s fegyver. Ma négy illír ifjú urat kerítenek nálunk hurokra, köz­tük — mint mondják — a „Luna“ szerkesztőjét. Mi lesz velök, még nem tudni. A gyalázatos csordának egyik része. Jelacsics vezér­lete alatt, Keszthely felé indult; innen alkalmasint csípős szél fújván, visszatért többi seregéhez, melly Somogynak ment. Most Böhönye körül barangolnak. De megfoghatlan, mit keresnek erre, midőn ők Pestre szándékoznak. A mennyire mi tudjuk, Jelacsics Budára szándékozik, hogy ott felülvén a pompás várba, maga elé rendelje a magyar miniszereket, s miután ezektől tárczáikat elszedi, Bécsbe megy az Aulát meglátogatandó, — (K. H.) ezen magasztos czélért; mindazáltal azon boldogító öntudat, melly szerint olaszorsági vitézeinket testvé­reinknek nevezhetjük, éreztesse mivelünk azon nagy­becsű szerencsét, melly szerint egyesitve az austriai színek kötelékével késő maradékunknak a becsület és vitézség példáját hagyhatjuk örökségül. Éljen az aus­triai hadsereg egysége! éljen kegyelmes czászárunk s királyunk! — Dráva partján, sept. havában 1848. Jelacsics m. k. tábornagy és bán.1­’

Next