Nemzeti, 1848. július-december (42. évfolyam, 44-199. szám)

1848-12-03 / 176. szám

tessünk,­mindenekelőtte logicai biztos térre kell állnunk, pedig szükséges mindenekelőtt ama rémképet, melly életünk után leskelődik s az egyenetlenség üszkét kö­zénk szóratni igyekszik, lothringi Ferdinand urat minden tekintélytől megfosztani. Ön, reményiem, nem tartozik azok közé, kik ezen tanácsom vakmerőségén elájulnak, de mind a mellett fontoljuk meg annak képzelt ártalmait valódi hasznai­hoz képest. Mi lothringi Ferdinand úrral nyílt háborúban állunk, őkormányunkat s képviselőinket törvénytelenek­nek s bennünket lázadóknak bélyegzett, irtóháborút ébresztett ellenünk minden oldalról, s midőn rablófő­­nökének diadalát idő előtt ülte , ostromállapotba tette e hont, minden hatóságot felfüggesztett s katonai kor­mány alá helyezett bennünket. Ebből látható, hogy ha kegyelmes apostoli királyunk által legyőzetünk, elegendő okunk lesz a Caraffa idejébeli magyarok sorsát irigy­leni; világos tehát, miként ha legyőzetünk, akár el­szakadásunkat kimondjuk , akár pedig szóval hűk ma­radunk azon legkegyelmesebb királyunkhoz, ki ellen nyilt háborút viselünk, sorsunk egyforma lesz, mert roszabb nem is lehet. Némellyek attól félnek, hogy az a népben ellen­szegülést fog ébreszteni, s nem látják, mikint minden lehető bujtogatás már megkisértetett; s a reactio em­bereinek nem ürügy, hanem erő­s bátorság hiányzik, mert a hol a lehetőség meg volt adva , ott ki is tört a reactio nyíltan, nem várván elszakadásunk kimondását. Mások idegen hatalmak beleavatkozásától félnek. Ez két szempontból tekinthető: a hatalmasságok köz­megállapodása s az erő­s bátorság szempontjából. Az 1815-iki tractatusban két elv van felállítva: a bel­­ügyekbel be nem avatkozás, s az európai egyensúly fentartásának elvei. Ebből látható, hogy e két elv, mellyek némi ellentétben látszanak egymással lenni, nem ugyan egy dologra vonatkoznak. És az 1815-től 4­848-ig való történet e részben a legjobb commen­­tar, melly mutatja, hogy az egyensúly fentartása nem egyes tartományok önállósága kivívására vonatkozik, mert az­által, hogy némelly nagy hatalmasság gyen­gül, a­nélkül, hogy más terjeszkedik, az egyensúly fel nem bomlik, hanem az csak egy hatalmasságnak a má­sik rovására, terjeszkedésére vonatkozik. Innét van, hogy ámbár Frankhion ez idő alatt előbb a bourbonok, s később a gyalázatos Lajos Fülöp, ki a többi kirá­lyoknál nagyobb ügyességgel állította dynastiai érdekeit a haza érdekei felé, s ha lehet, még gyalázatosabb Talleyrand által annyira lealacsonyitatott, hogy a leg­nyomorultabb szerepet játszotta, mégis Göröghon, Bel­gium, Egyptom elszakadozásai s Lengyelhon kísérletei alkalmával egyik részről sem történt közvetlen beavat­kozás, mindaddig, míg az önállóság eldöntve nem volt, s csak utólagosan interveniáltak köztanácskozásilag, mint két különálló hatalmasságok közt, és ezt nem azért, mert azon tartományok közönbösek az európai egyensúlyra nézve, mint némellyek hibásan vé­lekednek; mert hisz a török birodalom és az, mely­­lyet leginkább féltnek, elannyira, hogy amaz ázsiai ször­nyeteg nem teljesítheti elnyelési régi vágyát, hanem azért nem avatkoztak, mert a be nem avatkozás elvül van felállítva, *) és így az elv szempontjából tekintve nincs mit félni. A­mi az erőt s a bátorságot a beavatkozásra illeti, az most sokkal kisebb mértékben létezik, mint valaha , mert Francziország most sokkal tekintélyesebb, mint volt. Angolhan önállóságunk mellett csak nyerhet, nyilván előtte egy eddig elzárt roppant vásár; az ab­solut hatalmaknak elég dolguk van saját népeikkel, a német nép tökéletes kiábrándulására és csak az orosz beavatkozása kell. Ez ellenségektől kívül belől körül van véve , kik azonnal neki esnének ; ollyan Perzsia, a kaukázusi népek, a Török-, Lengyelhon, az allunai tartományok stb., mert, hisz látjuk mért nem avat­kozik senki tettleg az olasz ügybe ? holott mind a köztársaság kinyilatkoztatása, mind Sardinia a legjobb ürügyet szolgáltatja. Hát — mondják némellyek — ha aztán az eu­rópai conferentia bennünket az 1848. törvény alapján visszaállít? Ha ez a legroszabb, a­mi elérhet, érde­mes szerencsét próbálni , miután különben is már a koczka el van vetve. S ugyan ki lehet elegendő oktalan hinni , hogy azon hatalmasság, melly elegendő erővel s bátorság­gal bir a beavatkozásra, azon szavunk által, hogy lo­­ttringi Ferdinánd urat királyunknak gúnyoljuk, hagyná magát elámittatani, holott látja, hogy nyilt háborúban vagyunk ellene, s ő bennünket lázadóknak s tőle el­páholtaknak nevez; a mint tettleg nincs is különben, mert minélfogva királyunk ő? midőn kinevezett minis­tereit el nem ismerjük, rendeleteinek nem engedel­meskedünk, fizetést neki nem adunk, hanem nyilt há­borúban vagyunk ellene sat. Világos tehát, mikint elszakadásunk kimondása ügyünket teljességgel nem ronthatja s semmikép ár­talmas nem lehet, s mindazon félelmek s rettegteté­­sek nem egyebek, mint a rész akarat s a gyávaság költötte agyrémek. Ellenben: kérdem én, mi világban tűnik fel olly nemzet­barát s ellenség előtt, melly azon embert, ki az általa szentesített törvényeket ismét s ismét lábbal ti­porja, ki irtóháborút ébresztett a nemzet ellen nyíl­tan s alattomosan , melly nemzet tehát azon hazaáru­lók legnagyobbikát, midőn nyilt háborúban van ellene, törvényes királyának gúnyolja folytonosan ? Lehet-e hinni, hogy őszinte rokonszenvet érez azon élete után törekedő megengesztelhetlen ellensége ellen? S lehet-e azt másra, mint képmutatásra s félelemre magyarázni? Pedig jaj azon nemzetnek, mellynek képviselői s ügy­vivői félelmet árulnak el, mert ahhoz sem tisztelet, sem remény , sem félelem senkit hozzácsatolni nem fog. Hiában mondjuk, hogy a király fogságban van, mert az illy cselek s oldalvonások, mik az őszinteség hiányának bélyegét nyilvánosan homlokukon viselik , senkinek sem becsületére , sem hasznára nem válnak. Egyébiránt, ha a politizálás s diplomatizálás csalfa te­rén mozgunk,kétélű fegyver azon állításunk, melly ellenünk fordítható, mert ki mutatja meg, hogy láth. Ferdinánd ur most nagyobb kényszerítés alatt van, mint volt a mar­­tiusi s áprilisi napokban, holott minden antecedentiák, az emberismeret s a józan ész ép az ellenkezőt mu­tatja. A rósz tanácsadók morális kényszerítésével mit sem nyerünk , mert mit várhatunk olly királytól, a­ki rósz tanácsra szeret hallgatni, miután rósz tanácsadók nélkül soha sem fog szűkölködni ? S miként nyilatkozhatik egy kül­hatalom mellet­tünk, ha mi a külföld előtt és csak a legnagyobb ellenségünk által vagyunk képviselve ? Holott kételked­ni nem lehet, miszerint, ha egyszer önállásunk di­plomáimé kim­ondanik, a nyugati hatalmak által pár­­toltatni fogunk, mint jövendőbeli kereskedés szövetsé­gesek az őket kizáró Ausztria ellenében. Könnyű egyébiránt átlátni, hogy e téren különö­sen kitűnő az élet s a logicának szoros összekötteté­se, ésannyira, hogy Ausztriával egy kalap alatti ma­­radásunk mellett függetlenségünk egy üres szónál nem egyéb, mert két heterogén dolog az, vas és réz, melly egymást emészti. Láttuk azt az előbbeni minis­­terium alatt, előfordult az olaszkérdés, s egy haszta­lan be nem valósult remény kedvéért a legszentebb rokonszenvünket, keblünk benső érzelmét s szivünk ba­rátságát fel kelle áldoznunk. Előkerült a honvéd kér­dés , s ismét a legszentebb érdekünket, keblünk rég táplált vágyait fel kelle áldoznunk a haszontalan bál­ványnak; azt magasztos diplomatiának, felséges po­­liticának nevezték. S felteszem: kibontakozunk e zavarokból, s füg­getlenségünket az 1848-diki törvények alapjára rak­juk le . Magyarhon legott szabad világkereskedést fog kívánni, a­mit kívánnia kell, ha boldogulni akar, mert csak a mellett virágozhatik fel nálunk a földmivelés, ipar s kereskedés, csak az által nyerhet az állam hi­telt s jegyei maradandó teljes értéket, és csak így válhatnak az átalakulás s függetlenség nagy költségei s fáradalmai jutalmazóvá, ha Ausztria egyedárusága a­­lól felszabadulunk. — Ezt azonban az osztrák császár, — ki által egyedül képviselve lehetünk a külföld előtt —nem fogja akarni, nem fogja akarhatni. S mi lesz ennek következése? Az, hogy vagy megunja a nép a nagy költséget s erőlködést, minek materiális hasznát nem látja , s a mindig ólálkodó reactió kar­jaiba veti magát, vagy az életet s vagyont emésztő harczal újra kell kezdeni. Az osztrák császár továbbá azt m­endi, a mit mindig tett s most is tesz, hogy hadseregünkhöz ide­gen fekete-sárga tiszteket küld, s külföldön harczol­tatja mindenféle ürügyek alatt, s ismét kész az össze­ütközés, miszerint vagy leigáztatunk, vagy a véres har­­czot minduntalan megnyitni kell. S ez igy lenne na­ponkint, miglen a nemzet ki nem fáradna s nyakát az igába nyújtaná, s a patakonkint folyt legjobb vér hiában ontatott, s a tömérdek vagyon hiában fecsé­­reltetett. — A reactio keblünkben dúl, s félünk, hogy terjed­ni fog, mert az értelmetlen nép, a szabadságát, va­­gyonát s vérét emésztő király iránt pietással van, s ezen király a nép értelmetlenségét használva, érdeke ellen bujtogatja. Mit javasol tehát a józan ész? Azt-e, hogy tehát azon király láziló, áruló s bujtogató te­kintélyét fen kell tartani, vagy inkább azt, hogy őt minden tekintélyétől meg kell fosztani s ártalmatlanná tenni ? Én úgy hiszem, az utolsót. És annyival is in­kább, mivelhogy a nép — s erre figyelmet kérek — nem a királyság iránt, hanem a király iránt ne­veltetett pietásban, s ha az király lenni megszűnik, a pietás is megszűnik iránta. — Népünk egy nagy része nyíltan vagy alattomosan, értelmetlenségből vagy ön­érdekből fekete-sárga, melly a királyi tekin­télyben s hatalomban bízik. Másik része habozó, hatá­rozatlan s eredményt váró, melly kész az erős s bá­torhoz csatlakozni, kitől utalmat várhat, s melly nyíl­tan arról disseral, váljon Windischgratz fog-e amnes­­tiát adni ? Okosság-e tehát az elsők reményeit, s a mások kétségeit a királyi tekintély fentartása által táplálni? S nem ezerszer jobb és biztosabb azok reményeit, s ezek kétségeit egy szóval megdönteni, s mint ama hadvezér, ki a seregét kiszállító hajókat megégette, minden reményre s minden üdvre kilátást egyedül a győ­zelemben helyezni, mi a győzelmet biztositja ? Oh! ti gyávák, kik azt mondjátok: fejtsünk ki e­­rőt s szakadjunk el. Nem látjátok, hogy ama popán ez az erő kifejtést akadályozván, mondástok üres szó, melly bennünket a Moloch sár karjai közé vezet, ki szerel­mes ölelkezésében e nemzetet megfojtván, gyávaság­tok megérdemelte bérét kikapjátok. Nem úgy, hanem fordítani kell a szózatot: döntsük meg ama cserép lá­bú bálványt, hogy erőt fejthessünk ki és élhessünk. De mind­ebből nem az következik szükségkép, hogy ép köztársaság proclamáltassék, mert vannak köztünk, kik e szótól megijednének, hanem azon nyi­latkozattal, hogy lotharingi Ferdinánd ur törvényte­len s honáruló tettei miatt családjával együtt a magyar kormányból kizáratik; alakitassék egy ideiglenes fele­lős, de teljhatalmú s rendezett kormány, melly három évnél tovább semmi esetre sem maradhat uj választás nélkül , mellyről azonban a nemzet idő közben is in­tézkedhetik. Ne féljen senki, hogy azon kormány azért, mert ideiglenes, a nemzet bizalmát elvesztené. A melly kormány a bizalmát elveszti, az soha meg sem érdemlette. S a mos­tani kormány nem azért gyönge, mert provisorius, ha­nem azért, mert collegialis, mert felelősség nélküli, s mert teljhatalmú, mert tulajdonkép csak egy tárgygyal a honvédelemmel van megbízva. Ezen kormány aztán sem fáradságot, sem költsé­get ne kíméljen a nép felvilágosítására , s a jó ügy iránti fellelkesítésére, felhasználván erre minden eszköz­, leginkább pedig a népből eredt s annak nyelvén be­szélni tudó küldötteket. Ezen kormány ne hagyja ma­gát egy tárgy által a többitől elvonni, hanem Napó­­leonkint a hadakozás közepette terjessze ki figyelmét mindenre, s fejtsen ki logicát, erőt s bátorságot a tör­vény s igazság ösvényén , félretaszitván s eltörölvén minden visszaéléseket s személyes érdeket, és rendelé­seinek éberség által sikert szerezvén, hogy a nép hasznát átlássa, s meg lesz törve az absolutismus is­­ápja , és e nemzet meglesz mentve, s neve örökös lesz a történetben. Ön Kossuth Lajos úr azon ritka szerencsében ré­szesült, hogy jelenleg e nemzet bizalmát bírja. Örömest hiszem, miként Ön e ritka szerencsét nem hiúságának, hanem a haza javának használandja fel, mert jól esik egy magasztos jellemet képzelni. Ön tehát az, ki e nemzet újjászületésének ténye­zője lehet, jóllehet ön a magamféle csekély ember tanácsára nem szorult, de ön által a múlt országgyű­lésen kifejtett azon igazságnál fogva, miszerint gyakran ott is talál az ember jó tanácsot s­ép véleményt, a­hol nem is várná, remény­em, hogy rész néven nem veen­­di azon hazafiai kérelmemet, miszerint, az itt előadóit. *) Egészen más , ha valame­ly hatalom hitditolaga lép fel, mint például Mellemet Ali hős fia által Syriában, itt már azonnal megtörtént a beavat­kozás.

Next