Nemzeti, 1848. július-december (42. évfolyam, 44-199. szám)
1848-12-03 / 176. szám
tessünk,mindenekelőtte logicai biztos térre kell állnunk, pedig szükséges mindenekelőtt ama rémképet, melly életünk után leskelődik s az egyenetlenség üszkét közénk szóratni igyekszik, lothringi Ferdinand urat minden tekintélytől megfosztani. Ön, reményiem, nem tartozik azok közé, kik ezen tanácsom vakmerőségén elájulnak, de mind a mellett fontoljuk meg annak képzelt ártalmait valódi hasznaihoz képest. Mi lothringi Ferdinand úrral nyílt háborúban állunk, őkormányunkat s képviselőinket törvényteleneknek s bennünket lázadóknak bélyegzett, irtóháborút ébresztett ellenünk minden oldalról, s midőn rablófőnökének diadalát idő előtt ülte , ostromállapotba tette e hont, minden hatóságot felfüggesztett s katonai kormány alá helyezett bennünket. Ebből látható, hogy ha kegyelmes apostoli királyunk által legyőzetünk, elegendő okunk lesz a Caraffa idejébeli magyarok sorsát irigyleni; világos tehát, miként ha legyőzetünk, akár elszakadásunkat kimondjuk , akár pedig szóval hűk maradunk azon legkegyelmesebb királyunkhoz, ki ellen nyilt háborút viselünk, sorsunk egyforma lesz, mert roszabb nem is lehet. Némellyek attól félnek, hogy az a népben ellenszegülést fog ébreszteni, s nem látják, mikint minden lehető bujtogatás már megkisértetett; s a reactio embereinek nem ürügy, hanem erős bátorság hiányzik, mert a hol a lehetőség meg volt adva , ott ki is tört a reactio nyíltan, nem várván elszakadásunk kimondását. Mások idegen hatalmak beleavatkozásától félnek. Ez két szempontból tekinthető: a hatalmasságok közmegállapodása s az erős bátorság szempontjából. Az 1815-iki tractatusban két elv van felállítva: a belügyekbel be nem avatkozás, s az európai egyensúly fentartásának elvei. Ebből látható, hogy e két elv, mellyek némi ellentétben látszanak egymással lenni, nem ugyan egy dologra vonatkoznak. És az 1815-től 4848-ig való történet e részben a legjobb commentar, melly mutatja, hogy az egyensúly fentartása nem egyes tartományok önállósága kivívására vonatkozik, mert azáltal, hogy némelly nagy hatalmasság gyengül, anélkül, hogy más terjeszkedik, az egyensúly fel nem bomlik, hanem az csak egy hatalmasságnak a másik rovására, terjeszkedésére vonatkozik. Innét van, hogy ámbár Frankhion ez idő alatt előbb a bourbonok, s később a gyalázatos Lajos Fülöp, ki a többi királyoknál nagyobb ügyességgel állította dynastiai érdekeit a haza érdekei felé, s ha lehet, még gyalázatosabb Talleyrand által annyira lealacsonyitatott, hogy a legnyomorultabb szerepet játszotta, mégis Göröghon, Belgium, Egyptom elszakadozásai s Lengyelhon kísérletei alkalmával egyik részről sem történt közvetlen beavatkozás, mindaddig, míg az önállóság eldöntve nem volt, s csak utólagosan interveniáltak köztanácskozásilag, mint két különálló hatalmasságok közt, és ezt nem azért, mert azon tartományok közönbösek az európai egyensúlyra nézve, mint némellyek hibásan vélekednek; mert hisz a török birodalom és az, melylyet leginkább féltnek, elannyira, hogy amaz ázsiai szörnyeteg nem teljesítheti elnyelési régi vágyát, hanem azért nem avatkoztak, mert a be nem avatkozás elvül van felállítva, *) és így az elv szempontjából tekintve nincs mit félni. Ami az erőt s a bátorságot a beavatkozásra illeti, az most sokkal kisebb mértékben létezik, mint valaha , mert Francziország most sokkal tekintélyesebb, mint volt. Angolhan önállóságunk mellett csak nyerhet, nyilván előtte egy eddig elzárt roppant vásár; az absolut hatalmaknak elég dolguk van saját népeikkel, a német nép tökéletes kiábrándulására és csak az orosz beavatkozása kell. Ez ellenségektől kívül belől körül van véve , kik azonnal neki esnének ; ollyan Perzsia, a kaukázusi népek, a Török-, Lengyelhon, az allunai tartományok stb., mert, hisz látjuk mért nem avatkozik senki tettleg az olasz ügybe ? holott mind a köztársaság kinyilatkoztatása, mind Sardinia a legjobb ürügyet szolgáltatja. Hát — mondják némellyek — ha aztán az európai conferentia bennünket az 1848. törvény alapján visszaállít? Ha ez a legroszabb, ami elérhet, érdemes szerencsét próbálni , miután különben is már a koczka el van vetve. S ugyan ki lehet elegendő oktalan hinni , hogy azon hatalmasság, melly elegendő erővel s bátorsággal bir a beavatkozásra, azon szavunk által, hogy lottringi Ferdinánd urat királyunknak gúnyoljuk, hagyná magát elámittatani, holott látja, hogy nyilt háborúban vagyunk ellene, s ő bennünket lázadóknak s tőle elpáholtaknak nevez; a mint tettleg nincs is különben, mert minélfogva királyunk ő? midőn kinevezett ministereit el nem ismerjük, rendeleteinek nem engedelmeskedünk, fizetést neki nem adunk, hanem nyilt háborúban vagyunk ellene sat. Világos tehát, mikint elszakadásunk kimondása ügyünket teljességgel nem ronthatja s semmikép ártalmas nem lehet, s mindazon félelmek s rettegtetések nem egyebek, mint a rész akarat s a gyávaság költötte agyrémek. Ellenben: kérdem én, mi világban tűnik fel olly nemzetbarát s ellenség előtt, melly azon embert, ki az általa szentesített törvényeket ismét s ismét lábbal tiporja, ki irtóháborút ébresztett a nemzet ellen nyíltan s alattomosan , melly nemzet tehát azon hazaárulók legnagyobbikát, midőn nyilt háborúban van ellene, törvényes királyának gúnyolja folytonosan ? Lehet-e hinni, hogy őszinte rokonszenvet érez azon élete után törekedő megengesztelhetlen ellensége ellen? S lehet-e azt másra, mint képmutatásra s félelemre magyarázni? Pedig jaj azon nemzetnek, mellynek képviselői s ügyvivői félelmet árulnak el, mert ahhoz sem tisztelet, sem remény , sem félelem senkit hozzácsatolni nem fog. Hiában mondjuk, hogy a király fogságban van, mert az illy cselek s oldalvonások, mik az őszinteség hiányának bélyegét nyilvánosan homlokukon viselik , senkinek sem becsületére , sem hasznára nem válnak. Egyébiránt, ha a politizálás s diplomatizálás csalfa terén mozgunk,kétélű fegyver azon állításunk, melly ellenünk fordítható, mert ki mutatja meg, hogy láth. Ferdinánd ur most nagyobb kényszerítés alatt van, mint volt a martiusi s áprilisi napokban, holott minden antecedentiák, az emberismeret s a józan ész ép az ellenkezőt mutatja. A rósz tanácsadók morális kényszerítésével mit sem nyerünk , mert mit várhatunk olly királytól, aki rósz tanácsra szeret hallgatni, miután rósz tanácsadók nélkül soha sem fog szűkölködni ? S miként nyilatkozhatik egy külhatalom mellettünk, ha mi a külföld előtt és csak a legnagyobb ellenségünk által vagyunk képviselve ? Holott kételkedni nem lehet, miszerint, ha egyszer önállásunk diplomáimé kimondanik, a nyugati hatalmak által pártoltatni fogunk, mint jövendőbeli kereskedés szövetségesek az őket kizáró Ausztria ellenében. Könnyű egyébiránt átlátni, hogy e téren különösen kitűnő az élet s a logicának szoros összeköttetése, ésannyira, hogy Ausztriával egy kalap alatti maradásunk mellett függetlenségünk egy üres szónál nem egyéb, mert két heterogén dolog az, vas és réz, melly egymást emészti. Láttuk azt az előbbeni ministerium alatt, előfordult az olaszkérdés, s egy hasztalan be nem valósult remény kedvéért a legszentebb rokonszenvünket, keblünk benső érzelmét s szivünk barátságát fel kelle áldoznunk. Előkerült a honvéd kérdés , s ismét a legszentebb érdekünket, keblünk rég táplált vágyait fel kelle áldoznunk a haszontalan bálványnak; azt magasztos diplomatiának, felséges politicának nevezték. S felteszem: kibontakozunk e zavarokból, s függetlenségünket az 1848-diki törvények alapjára rakjuk le . Magyarhon legott szabad világkereskedést fog kívánni, amit kívánnia kell, ha boldogulni akar, mert csak a mellett virágozhatik fel nálunk a földmivelés, ipar s kereskedés, csak az által nyerhet az állam hitelt s jegyei maradandó teljes értéket, és csak így válhatnak az átalakulás s függetlenség nagy költségei s fáradalmai jutalmazóvá, ha Ausztria egyedárusága alól felszabadulunk. — Ezt azonban az osztrák császár, — ki által egyedül képviselve lehetünk a külföld előtt —nem fogja akarni, nem fogja akarhatni. S mi lesz ennek következése? Az, hogy vagy megunja a nép a nagy költséget s erőlködést, minek materiális hasznát nem látja , s a mindig ólálkodó reactió karjaiba veti magát, vagy az életet s vagyont emésztő harczal újra kell kezdeni. Az osztrák császár továbbá azt mendi, a mit mindig tett s most is tesz, hogy hadseregünkhöz idegen fekete-sárga tiszteket küld, s külföldön harczoltatja mindenféle ürügyek alatt, s ismét kész az összeütközés, miszerint vagy leigáztatunk, vagy a véres harczot minduntalan megnyitni kell. S ez igy lenne naponkint, miglen a nemzet ki nem fáradna s nyakát az igába nyújtaná, s a patakonkint folyt legjobb vér hiában ontatott, s a tömérdek vagyon hiában fecséreltetett. — A reactio keblünkben dúl, s félünk, hogy terjedni fog, mert az értelmetlen nép, a szabadságát, vagyonát s vérét emésztő király iránt pietással van, s ezen király a nép értelmetlenségét használva, érdeke ellen bujtogatja. Mit javasol tehát a józan ész? Azt-e, hogy tehát azon király láziló, áruló s bujtogató tekintélyét fen kell tartani, vagy inkább azt, hogy őt minden tekintélyétől meg kell fosztani s ártalmatlanná tenni ? Én úgy hiszem, az utolsót. És annyival is inkább, mivelhogy a nép — s erre figyelmet kérek — nem a királyság iránt, hanem a király iránt neveltetett pietásban, s ha az király lenni megszűnik, a pietás is megszűnik iránta. — Népünk egy nagy része nyíltan vagy alattomosan, értelmetlenségből vagy önérdekből fekete-sárga, melly a királyi tekintélyben s hatalomban bízik. Másik része habozó, határozatlan s eredményt váró, melly kész az erős s bátorhoz csatlakozni, kitől utalmat várhat, s melly nyíltan arról disseral, váljon Windischgratz fog-e amnestiát adni ? Okosság-e tehát az elsők reményeit, s a mások kétségeit a királyi tekintély fentartása által táplálni? S nem ezerszer jobb és biztosabb azok reményeit, s ezek kétségeit egy szóval megdönteni, s mint ama hadvezér, ki a seregét kiszállító hajókat megégette, minden reményre s minden üdvre kilátást egyedül a győzelemben helyezni, mi a győzelmet biztositja ? Oh! ti gyávák, kik azt mondjátok: fejtsünk ki erőt s szakadjunk el. Nem látjátok, hogy ama popán ez az erő kifejtést akadályozván, mondástok üres szó, melly bennünket a Moloch sár karjai közé vezet, ki szerelmes ölelkezésében e nemzetet megfojtván, gyávaságtok megérdemelte bérét kikapjátok. Nem úgy, hanem fordítani kell a szózatot: döntsük meg ama cserép lábú bálványt, hogy erőt fejthessünk ki és élhessünk. De mindebből nem az következik szükségkép, hogy ép köztársaság proclamáltassék, mert vannak köztünk, kik e szótól megijednének, hanem azon nyilatkozattal, hogy lotharingi Ferdinánd ur törvénytelen s honáruló tettei miatt családjával együtt a magyar kormányból kizáratik; alakitassék egy ideiglenes felelős, de teljhatalmú s rendezett kormány, melly három évnél tovább semmi esetre sem maradhat uj választás nélkül , mellyről azonban a nemzet idő közben is intézkedhetik. Ne féljen senki, hogy azon kormány azért, mert ideiglenes, a nemzet bizalmát elvesztené. A melly kormány a bizalmát elveszti, az soha meg sem érdemlette. S a mostani kormány nem azért gyönge, mert provisorius, hanem azért, mert collegialis, mert felelősség nélküli, s mert teljhatalmú, mert tulajdonkép csak egy tárgygyal a honvédelemmel van megbízva. Ezen kormány aztán sem fáradságot, sem költséget ne kíméljen a nép felvilágosítására , s a jó ügy iránti fellelkesítésére, felhasználván erre minden eszköz, leginkább pedig a népből eredt s annak nyelvén beszélni tudó küldötteket. Ezen kormány ne hagyja magát egy tárgy által a többitől elvonni, hanem Napóleonkint a hadakozás közepette terjessze ki figyelmét mindenre, s fejtsen ki logicát, erőt s bátorságot a törvény s igazság ösvényén , félretaszitván s eltörölvén minden visszaéléseket s személyes érdeket, és rendeléseinek éberség által sikert szerezvén, hogy a nép hasznát átlássa, s meg lesz törve az absolutismus isápja , és e nemzet meglesz mentve, s neve örökös lesz a történetben. Ön Kossuth Lajos úr azon ritka szerencsében részesült, hogy jelenleg e nemzet bizalmát bírja. Örömest hiszem, miként Ön e ritka szerencsét nem hiúságának, hanem a haza javának használandja fel, mert jól esik egy magasztos jellemet képzelni. Ön tehát az, ki e nemzet újjászületésének tényezője lehet, jóllehet ön a magamféle csekély ember tanácsára nem szorult, de ön által a múlt országgyűlésen kifejtett azon igazságnál fogva, miszerint gyakran ott is talál az ember jó tanácsot sép véleményt, ahol nem is várná, reményem, hogy rész néven nem veendi azon hazafiai kérelmemet, miszerint, az itt előadóit. *) Egészen más , ha valamely hatalom hitditolaga lép fel, mint például Mellemet Ali hős fia által Syriában, itt már azonnal megtörtént a beavatkozás.