Nemzeti, 1848. július-december (42. évfolyam, 44-199. szám)

1848-08-01 / 70. szám

Kedd ALKOTMÁNY, NEMZETISÉG. Megjelenik minden nap, hétfőt kivéve egyegy ív. Lapunk mindennemű hirdetményeket fölvesz; egyegy hasáb-sorért apró betűkkel öt ezüst kr. számittatik. Előfizetési díj félévre helyben boríték nélkül házhoz küldve 5 frt, borítékkal 0 frt, postán borítékban hatszor küldve 8 frl , kevesebbszer pedig küldve 7 frl pengőben. Előfizethetni minden postahivatalnál s helyben a szerkesz­tőségnél Z­ö­l­d­k­e­r­t utcza 488-dik szám alatt földszint a hivatalban. 70. szám. Augustusig” 1848. SZABADSÁG. EGYENLŐSÉG. Pest, julius 31-én. Előttünk fekszik Kossuth Hírlapjának julius 30diki száma s benne egy főczikk Kossuth Lajostól. Valahára hallunk tehát egy férfias szót, mellynek ért­hető nyelve van, a ministerium köréből. Idveteljük e férfias szót, e nemzeties meggyőződést; s ha az összes ministerium igy gondolkozik, miként gon­dolkoznia kell is, ha csak nem akar lenni hazaáruló, s a férfias szóhoz férfiasan tenni is mer, akar és tud; a nem­zet mint egy ember követni fogja életre halálra egyiránt!... Jól esett lelkünknek a ministerium köréből e nyilat­kozatot olvashatni; jól esett annál is inkább, mentül fáj­dalmasabban sebzette szivünket, azon már már meggyő­ződésünkké vált vélemény , miszerint ministeriumunk, visz­­szalépve nemzeties politikának azon férfias vonaláról, melly­­re a martiusi események nemzetünk sorsát kezébe adva, álliták; e helyett a gyáva diplomatáknak concessionale kontárpolitikájuk nyomom terére szólt. Óhajtottuk volna ugyan, hogy a száraz trónbeszéd, és silány válaszfelirat helyett, az érintett czikkben foglalt vélemény lett volna a ministerium beköszönő politikája; milly más szint, milly más jelentőséget kölcsönözött volna ez nemzetgyűlésünknek ? s milly babérokat fűzött volna a ministerium halántékbra !­.. Azonban még most sem egészen késő , csak hogy a szavakat gyors és erélyes tett is kövesse, ha így... a siker kétségtelen. Az érintett czikk következő : „Tény, hogy a birodalmi ministérium Frankfurtból a tartományi ministériumnak Bécsben megparancsolta, hogy az ausztriai hadak az ausztriai császári színeket tegyék le, s a német birodalmi színeket vegyék föl. Tény, hogy a bécsi ministerium, a pártütésben levő horvátországi katonaság számára tőlünk ismételve pénzt követel. Tény, hogy magát irányunkba a legellenségesebb lábra helyezi. Tény, hogy a magyar képviselő­ház trónbeszéd­ei válaszáért haragszik , s elég naiv tud lenni, miszerint a magyar nemzettől azt kívánná, hogy hagyja saját hazáját veszni a tűzben, mellyet a megbukott camarilla esése köz­ben, nemtelen boszúval fejünkre gyújtott, s a bécsi alkot­mányos ministerium folyvást szítogat — kívánná, mondom, hogy saját hazánkat veszni hagyjuk, s ne legyen semmi más gondunk , mint az ő fonák politicáját Olaszországban minden áron védeni. Tény, hogy az elvesztett törvénytelen hatalom visz­­szaszerzésének reactionális szellemétől elvarázsoltatva, a magyar pénz és hadügyi ministériumok visszaszerzésére irányozza minden áron törekvését, s ez többet nyom előt­te, mint azon gondolat, hogy urának császárjának önálló magyar koronája sem csorbítva, sem veszélyeztetve ne legyen. Ezek tények. E lapok múlt számai egyikében szerkesztő úr azt jó­­solá, hogy a bécsi urak a dolgot törésre viszik. Mély fájdalommal mondom — úgy látszik—igaza van. Vegyük fel természetes corollariumait e tényeknek. Magyarországnak Ausztriától független önállása — mint jog — nem a martiusi napok uj szerzeménye; sarkalatos jogunk ez, melly az ausztriai házzal kötött első alapszer­ződésben már kiköttetett; első Ferdinánd­­óta 13 király es­küje által szentesittetett, sarkalatos törvények által bizto­síttatott, s a nemzetnek olly kincsét teszi, mellynek bizto­sítólevelét az utósó magyar haldokló kezeiből lehetend csak kicsikarni, s az utósó magyar halála ha meg volna írva a végzet könyvében;— még, hiszek istenben, messze van;­­ ha mégis meg volna írva, esküszöm nemzetem becsüle­tére ! mellé van írva az is, hogy a temetkezés felett egy világ vérben áll. Ezen önállásnál fogva, nemzetünk hadseregének min­dig saját önálló nemzeti lábon kellett volna állani; annyi­val inkább kell most e lábra állíttatnia, midőn az ausztriai hadsereg lenni megszűnik, s német birodalmi hadsereggé változik. Nekünk a német birodalomhoz semmi közünk, mint legfelebb hogy köthetünk s kötünk szövetséget, ha nekünk a feltételek tetszenek, mint kötünk a francziával, angol­lal, törökkel. — De parancsot Frankfurtból épen olly ke­véssé fogadunk el, mint Párisból, Londonból,­­Konstan­tinápolyból; szövetséget pedig úgy s azzal kötünk, amint érdekünk hozza magával. . . . . .) 4 . A második és harmadik tény corollariuma az, hogy a ki az ellenünki pártütést gyámolítja, az nekünk ellensé­günk; s a ki nekünk ellenségünk, az szentségtelen kezek-­­kel tépi el a kiztünki szövetséget. Mi nem téptük, nem tép­jük , de nemzetünk életével játszani nem hagyunk. — A ki széttépi, szálljon fejére a következés: ő felségének s a dynastiának el kell magát határoz­nia. Ő felsége önmaga ellen háborút nem viselhet. Nemze­tünk sorsát a halogatás véletlenségeinek ki nem tehetjük. — Olly időket élünk, mikor habozni nem lehet. A negyedik tény corollariuma, hogy mi bizony ha­zánkat senki kedvéért veszni nem hagyjuk, s a kinek barát­ságos érzettel ajánlott segedelmünk nem tetszik, annak szé­pen megköszönjük, hogy annak terhétől felmentett. Az utósó tény corollariuma az, hogy mi alkuszunk, ha kell, a pokollal is; alkuszunk, ha épen kell, tisztán horvát alapon, még tán Jellasicscsal is, de a Magyaror­szág önállását megnyitni akaró reactioval soha — és ezer­szer soha. Én mint minister esküt tettem le. Ezen eskü szerint — lelkem ismerete mondja — így kell, csak így szabad gon­dolkoznom. Ha ott, hol tárczám felett rendelkeznek, más­kép gondolkoznának (mit egyátalában nem hiszek), jó— akkor én természetesen nem leszek minister. De magyar polgár —az maradok. Olly időket élünk, mikor a népek sorsa a népek keb­lében oldatik meg; azért én kimondom meggyőződésemet nyíltan a közvélemény előtt. Itt, úgy mint a szószéken. — Ez mindegy. Mik hát a teendők? Az olasz háborúra nézve, nyíltan kimondom a kép­viselő­ház előtt a ministérium politikáját, azon vonalig, mel­lyen túl én semmi esetben nem megyek. És kimondom azt is, hogy nekem részemről e tekintetben az adressere néz­ve semmi kívánni valóm nincs. A ház határozott. Most azt mondom: ezen határozathoz következetesnek kell maradnia. A katonaállítási törvényben tehát ki kell mondani, hogy a kiállítandó katonaságból, s általában az országba­­ni hadseregünkből, mind­addig, mig hazánk békéje töké­letesen biztosítva, s törvényeink szentsége megóva nem lesz, egy ember sem has­oni­áltat hati­k másra, mint a koro­nánk elleni lázadás és pártütés elnyomására, a törvény szentségének megóvására, s a hazánkat megtámadó el­lenség megtörésére. Hogy az újdon felállítandó hadsereg csak magyar lábra állíttathatik, az igen természetes. Hiszen ez a magyar nemzetnek mindenkori jogszerű követelése volt, é­s mi­kor a veszély körmön égett, nem is volt­ ellene kifogás. A magyar insurrectio mindig csak magyar zászló alatt állt, magyar parancs­szót ismert. Most az insurrectio beolvadt a katonáskodás általános kötelességébe, vagy­is inkább, az insurrectio kötelessége mindenkire kiterjesztetett. — A következés természetes. Kivált most, midőn a birodalmi ministerium az austriai hadseregnek német birodalmi színe­ket s Frankfurttóli függést parancsol. Hanem e dolognak a már fenálló ezredeknék­ eszköz­lése óvatosságot igényel, s figyelmet arra, hogy a ha­zánkban ellenség előtt álló hadsereg működésében, vala­­melly zavar vagy bonyolódás ne történjék. Erre mindenek felett vigyázni kell. És azt gondolom, hogy a vezérelv kimondatvan, a végrehajtásban a körülményekre ügyelve, s hol kell, időt engedve, mind a két czélt lehet biztosítani.­­ Egy van még, mit e tekintetben, a nyilvánosság e­­lőtt említeni akarok. Mi ellenséggel természetesen csak el­lenségesen bánhatunk, — de minden idegent nemcsak nem tartunk ellenségnek, sőt azon más nemzetbeli de­rék bajtársaink iránt, kik most is érettünk harczban ál­lanak, a legőszintébb elismeréssel viseltetünk. A magyar nemzet hálátlan soha sem volt, soha sem leszen. A nem­zet mondja ki, törvény által, hogy­ a­kik dolgaink új ren­dével magukat őszintén azonosítják, azokat testvérinknek te­­­k­intjük, kiket hajlamuk, vagy, körülményeik más­hova von­­szanak, azoknak rang- és javadalom­vesztés nélkül áthelyezé­­sökről gondoskodásunk; kikre nézve ez nem volna esz­­k­özölhető, azoknak rangjukhoz mért javadalmaikat biz­tosítjuk; s kik derék vitézekként magokat a hazánk érti­­harczban kitüntetik, azoknak érdemeit különösen is meg­jutalmazni , becsületbeli kötelességünknek ismerjük Azt gondolom, ezzel tartozunk, ezt tennünk kell. A­mi az ausztriai ministériumnak pénz és hadügye­inkre sóvárgását illeti, e részben erős megyőződésem az, hogy inkább­ halál, mint e részben a legkiebb engedély. — Sőt miután nyíltan látjuk a reactionális törekvést, ön­állásunkat minden módon biztosítanunk kell. — A kül­ha­talmaikkal­ viszonyok végső analysisben, a nemzetek sorsa fölött határoznak. Olly diplomatia, mellyet az irányunkban ellenséges ausztriai ministérium vezérel, a mi dolgainkat nem intézheti;­ külhatalmak iránti viszonyainkról, melyek­hez béke s háború kötve van, nem rendelkezhetik. Mi nemzetünk minden viszonyairól, felelősek vagyunk királyunknak és nemzetünknek. Mi pedig bizony az ausztriai ministérium külpolitikájáról a magyar országgyűlés iránt a felelősséget nem viselhetjük. Segítsen e bajon a törvényhozás. Segítsen annyival inkább, mert már most az ausztriai ministérium külpolitiká­­ját is a birodalmi ministériuméhoz köteles alkalmazni. — Mi pedig ha Bécstől nem, bizony Frankfurttól sem függ­hetünk. Én tehát a jelen törvényhozás feladataihoz számítom, akként intézkedni, hogy internationális visszonyainkban a ma­gyar érdekek fölött saját követeink és ügyviselőink által őrködhessünk. Végezetül: Az országgyűlés küldöttsége Innsbruckká megyen meg­vinni ő fölségének hűségünket s kérni Budára jövetelét. Én azt gondolom, ez több mint kérelem, mellynek tel­jesítése kegyelemtől függ; ez olly kérelem, mellynek telje­sítése törvényszerű jogainkhoz tartozik. Istent hívom bizonyságul, én azoknak sorába állok, kik ő fölsége magyar királyi trónusának sérthellenségéért életü­ket készek föláldozni. De a körülmények ollyanok, hogy ő fölsége királyi tró­nusnak sérthellen megtarthatása végett, a király segedel­mére, közremunkálására szükségünk van. — Más segedel­met nem kérünk, mint azt, hogy köztünk legyen, hű népe fölött Budáról uralkodjék. — Ennyit csak megkívánhatunk. Innsbruckból nem lehet országolni. — Bécs Frank­furttól függ, — egy illy alárendelt trón nem lehet mink királyunk hatalmának centruma. Urunk királyunk csak Budán teljesen souverain. Mi nem kaczérkodun­k az austriai pénz- s hadügy tár­­czákkal, de ha az ausztriai ministérium azt mondja, hogy ezeknek a magyar tárczákkal egy kézben kell lenni,­­ nem kellene csodálkoznia, ha valakinek eszébe jutna, hogy tehát Budán, hogy magyar kézben legyen. Mert Magyar­­ország legnagyobb urunk országai közt; a magyar koro­nának még vannak jogai is; ott van Galiczia, ott Dal­matia, s mi tudnánk a visszacsatolásnak olly formáját, mellyé nemzetiségeket, nemzetiségük s nemzeti kormányuk iránt, tökéletesen megnyugtatná, — és akkor talán a hor­­vátok iránt is eszünkbe juthat nem az egység, ha­nem a szövetség alapjára lépni. — És leszen urunknak ki­rályunknak két birodalma. Egyik, hol teljesen souverain s mellynek központja Buda; másik, mellyben Frankfurttól függ, s ennek központja Bécs. —Galiczia, Dalmasia nem tartozik, — soha sem tartozott a német birodalomhoz; nincs érdekében ahoz tartozni. Bécsnek ellenben érdeké­ben áll, Bécsnek a birodalom egységéhez kell gravitálni. íme letevénk körrajzát urunk királyunk hatalma, jö­vendője biztosságának; se az ausztriai ház kétféle rendel­tetésének. — Nyíltan szólánk , mert királyok s népek vég­zete a népek keblében oldatik meg. — De adj isten, hogy hűségem szava fen is megértessék. A magyar nemz. királysági érzelmü.A magyar nemzetnek tehát Budán királyra van szüksége, joga van hogy királya Budán legyen. Hozza Isten körünkbe­n ő felségét. De ő felségének a magyar királyi széket, maga s családja számára biztosítania kell. Jőjön, — és biztosítva lesz. — Ha ez nem történhetnék, én a legitimitás biztosításá­ra még egy módot ismerek. Eszembe jut, hogy ő felsége is volt ifjabb koronázott király még atyja életében. Ezen eset többször fordul elő históriánkban.—Miért ne most is? A magyar nemzet sze­reti ama kedves herczeget, Ferencz Józsefet, kire, születésénél fogva a trón magas hivatása vár, s fiuk irán­ti szeretetben sem fenséges atyja, sem fens, anyja bizonyo­­nyosan nem akarnak hátrább állani e nemze­tél. A magyarok istene hozza körünkbe urunkat, királyun­kat. De ha ez nem történhetnék, adjon nekünk ő hűsége királyi tekintélyének legkisebb csorbítása nélkül, adjon fen­séges Ferencz Károly főherczeg atyai szereteténél fog­va hozandó­ áldozattal, Ferencz Józsefben Budára egy ifjabb királyt. E nemzet mint győzhetlen óriás fogja őt védeni a pok­lok ellen is. És az ausztriai ház jövendője biztosítva lesz. De a magyar Budán akarja tisztelni királyát. — Kos­suth “ E czikk a nemzet meggyőződése; részünkről e pilla­natban nem szükség többet hozzá adnunk, miután meg­vagyunk győződve , hogy semmi újat nem mondunk olva­sóink előtt, midőn becsületes megnyugvással azt állítjuk, miszerint négy hónap óta lapjainkban már jó­­­­előre s elég bőven megírtuk e czikkben előadott igazsá­gok commentárját. A csatatérről tegnapelőtti lapunkban közlött örvende­tes győzelmi hírt — mellyel noha, bár minden ajkon mint való fordult meg, mindazonáltal mint meg nem erősített kósza

Next