Nemzeti, 1848. július-december (42. évfolyam, 44-199. szám)
1848-08-01 / 70. szám
Kedd ALKOTMÁNY, NEMZETISÉG. Megjelenik minden nap, hétfőt kivéve egyegy ív. Lapunk mindennemű hirdetményeket fölvesz; egyegy hasáb-sorért apró betűkkel öt ezüst kr. számittatik. Előfizetési díj félévre helyben boríték nélkül házhoz küldve 5 frt, borítékkal 0 frt, postán borítékban hatszor küldve 8 frl , kevesebbszer pedig küldve 7 frl pengőben. Előfizethetni minden postahivatalnál s helyben a szerkesztőségnél Zöldkert utcza 488-dik szám alatt földszint a hivatalban. 70. szám. Augustusig” 1848. SZABADSÁG. EGYENLŐSÉG. Pest, julius 31-én. Előttünk fekszik Kossuth Hírlapjának julius 30diki száma s benne egy főczikk Kossuth Lajostól. Valahára hallunk tehát egy férfias szót, mellynek érthető nyelve van, a ministerium köréből. Idveteljük e férfias szót, e nemzeties meggyőződést; s ha az összes ministerium igy gondolkozik, miként gondolkoznia kell is, ha csak nem akar lenni hazaáruló, s a férfias szóhoz férfiasan tenni is mer, akar és tud; a nemzet mint egy ember követni fogja életre halálra egyiránt!... Jól esett lelkünknek a ministerium köréből e nyilatkozatot olvashatni; jól esett annál is inkább, mentül fájdalmasabban sebzette szivünket, azon már már meggyőződésünkké vált vélemény , miszerint ministeriumunk, viszszalépve nemzeties politikának azon férfias vonaláról, mellyre a martiusi események nemzetünk sorsát kezébe adva, álliták; e helyett a gyáva diplomatáknak concessionale kontárpolitikájuk nyomom terére szólt. Óhajtottuk volna ugyan, hogy a száraz trónbeszéd, és silány válaszfelirat helyett, az érintett czikkben foglalt vélemény lett volna a ministerium beköszönő politikája; milly más szint, milly más jelentőséget kölcsönözött volna ez nemzetgyűlésünknek ? s milly babérokat fűzött volna a ministerium halántékbra !.. Azonban még most sem egészen késő , csak hogy a szavakat gyors és erélyes tett is kövesse, ha így... a siker kétségtelen. Az érintett czikk következő : „Tény, hogy a birodalmi ministérium Frankfurtból a tartományi ministériumnak Bécsben megparancsolta, hogy az ausztriai hadak az ausztriai császári színeket tegyék le, s a német birodalmi színeket vegyék föl. Tény, hogy a bécsi ministerium, a pártütésben levő horvátországi katonaság számára tőlünk ismételve pénzt követel. Tény, hogy magát irányunkba a legellenségesebb lábra helyezi. Tény, hogy a magyar képviselőház trónbeszédei válaszáért haragszik , s elég naiv tud lenni, miszerint a magyar nemzettől azt kívánná, hogy hagyja saját hazáját veszni a tűzben, mellyet a megbukott camarilla esése közben, nemtelen boszúval fejünkre gyújtott, s a bécsi alkotmányos ministerium folyvást szítogat — kívánná, mondom, hogy saját hazánkat veszni hagyjuk, s ne legyen semmi más gondunk , mint az ő fonák politicáját Olaszországban minden áron védeni. Tény, hogy az elvesztett törvénytelen hatalom viszszaszerzésének reactionális szellemétől elvarázsoltatva, a magyar pénz és hadügyi ministériumok visszaszerzésére irányozza minden áron törekvését, s ez többet nyom előtte, mint azon gondolat, hogy urának császárjának önálló magyar koronája sem csorbítva, sem veszélyeztetve ne legyen. Ezek tények. E lapok múlt számai egyikében szerkesztő úr azt jósolá, hogy a bécsi urak a dolgot törésre viszik. Mély fájdalommal mondom — úgy látszik—igaza van. Vegyük fel természetes corollariumait e tényeknek. Magyarországnak Ausztriától független önállása — mint jog — nem a martiusi napok uj szerzeménye; sarkalatos jogunk ez, melly az ausztriai házzal kötött első alapszerződésben már kiköttetett; első Ferdinándóta 13 király esküje által szentesittetett, sarkalatos törvények által biztosíttatott, s a nemzetnek olly kincsét teszi, mellynek biztosítólevelét az utósó magyar haldokló kezeiből lehetend csak kicsikarni, s az utósó magyar halála ha meg volna írva a végzet könyvében;— még, hiszek istenben, messze van; ha mégis meg volna írva, esküszöm nemzetem becsületére ! mellé van írva az is, hogy a temetkezés felett egy világ vérben áll. Ezen önállásnál fogva, nemzetünk hadseregének mindig saját önálló nemzeti lábon kellett volna állani; annyival inkább kell most e lábra állíttatnia, midőn az ausztriai hadsereg lenni megszűnik, s német birodalmi hadsereggé változik. Nekünk a német birodalomhoz semmi közünk, mint legfelebb hogy köthetünk s kötünk szövetséget, ha nekünk a feltételek tetszenek, mint kötünk a francziával, angollal, törökkel. — De parancsot Frankfurtból épen olly kevéssé fogadunk el, mint Párisból, Londonból,Konstantinápolyból; szövetséget pedig úgy s azzal kötünk, amint érdekünk hozza magával. . . . . .) 4 . A második és harmadik tény corollariuma az, hogy a ki az ellenünki pártütést gyámolítja, az nekünk ellenségünk; s a ki nekünk ellenségünk, az szentségtelen kezek-kel tépi el a kiztünki szövetséget. Mi nem téptük, nem tépjük , de nemzetünk életével játszani nem hagyunk. — A ki széttépi, szálljon fejére a következés: ő felségének s a dynastiának el kell magát határoznia. Ő felsége önmaga ellen háborút nem viselhet. Nemzetünk sorsát a halogatás véletlenségeinek ki nem tehetjük. — Olly időket élünk, mikor habozni nem lehet. A negyedik tény corollariuma, hogy mi bizony hazánkat senki kedvéért veszni nem hagyjuk, s a kinek barátságos érzettel ajánlott segedelmünk nem tetszik, annak szépen megköszönjük, hogy annak terhétől felmentett. Az utósó tény corollariuma az, hogy mi alkuszunk, ha kell, a pokollal is; alkuszunk, ha épen kell, tisztán horvát alapon, még tán Jellasicscsal is, de a Magyarország önállását megnyitni akaró reactioval soha — és ezerszer soha. Én mint minister esküt tettem le. Ezen eskü szerint — lelkem ismerete mondja — így kell, csak így szabad gondolkoznom. Ha ott, hol tárczám felett rendelkeznek, máskép gondolkoznának (mit egyátalában nem hiszek), jó— akkor én természetesen nem leszek minister. De magyar polgár —az maradok. Olly időket élünk, mikor a népek sorsa a népek keblében oldatik meg; azért én kimondom meggyőződésemet nyíltan a közvélemény előtt. Itt, úgy mint a szószéken. — Ez mindegy. Mik hát a teendők? Az olasz háborúra nézve, nyíltan kimondom a képviselőház előtt a ministérium politikáját, azon vonalig, mellyen túl én semmi esetben nem megyek. És kimondom azt is, hogy nekem részemről e tekintetben az adressere nézve semmi kívánni valóm nincs. A ház határozott. Most azt mondom: ezen határozathoz következetesnek kell maradnia. A katonaállítási törvényben tehát ki kell mondani, hogy a kiállítandó katonaságból, s általában az országbani hadseregünkből, mindaddig, mig hazánk békéje tökéletesen biztosítva, s törvényeink szentsége megóva nem lesz, egy ember sem hasoniáltat hatik másra, mint a koronánk elleni lázadás és pártütés elnyomására, a törvény szentségének megóvására, s a hazánkat megtámadó ellenség megtörésére. Hogy az újdon felállítandó hadsereg csak magyar lábra állíttathatik, az igen természetes. Hiszen ez a magyar nemzetnek mindenkori jogszerű követelése volt, és mikor a veszély körmön égett, nem is volt ellene kifogás. A magyar insurrectio mindig csak magyar zászló alatt állt, magyar parancsszót ismert. Most az insurrectio beolvadt a katonáskodás általános kötelességébe, vagyis inkább, az insurrectio kötelessége mindenkire kiterjesztetett. — A következés természetes. Kivált most, midőn a birodalmi ministerium az austriai hadseregnek német birodalmi színeket s Frankfurttóli függést parancsol. Hanem e dolognak a már fenálló ezredeknék eszközlése óvatosságot igényel, s figyelmet arra, hogy a hazánkban ellenség előtt álló hadsereg működésében, valamelly zavar vagy bonyolódás ne történjék. Erre mindenek felett vigyázni kell. És azt gondolom, hogy a vezérelv kimondatvan, a végrehajtásban a körülményekre ügyelve, s hol kell, időt engedve, mind a két czélt lehet biztosítani. Egy van még, mit e tekintetben, a nyilvánosság előtt említeni akarok. Mi ellenséggel természetesen csak ellenségesen bánhatunk, — de minden idegent nemcsak nem tartunk ellenségnek, sőt azon más nemzetbeli derék bajtársaink iránt, kik most is érettünk harczban állanak, a legőszintébb elismeréssel viseltetünk. A magyar nemzet hálátlan soha sem volt, soha sem leszen. A nemzet mondja ki, törvény által, hogy akik dolgaink új rendével magukat őszintén azonosítják, azokat testvérinknek tekintjük, kiket hajlamuk, vagy, körülményeik máshova vonszanak, azoknak rang- és javadalomvesztés nélkül áthelyezésökről gondoskodásunk; kikre nézve ez nem volna eszközölhető, azoknak rangjukhoz mért javadalmaikat biztosítjuk; s kik derék vitézekként magokat a hazánk értiharczban kitüntetik, azoknak érdemeit különösen is megjutalmazni , becsületbeli kötelességünknek ismerjük Azt gondolom, ezzel tartozunk, ezt tennünk kell. Ami az ausztriai ministériumnak pénz és hadügyeinkre sóvárgását illeti, e részben erős megyőződésem az, hogy inkább halál, mint e részben a legkiebb engedély. — Sőt miután nyíltan látjuk a reactionális törekvést, önállásunkat minden módon biztosítanunk kell. — A külhatalmaikkal viszonyok végső analysisben, a nemzetek sorsa fölött határoznak. Olly diplomatia, mellyet az irányunkban ellenséges ausztriai ministérium vezérel, a mi dolgainkat nem intézheti; külhatalmak iránti viszonyainkról, melyekhez béke s háború kötve van, nem rendelkezhetik. Mi nemzetünk minden viszonyairól, felelősek vagyunk királyunknak és nemzetünknek. Mi pedig bizony az ausztriai ministérium külpolitikájáról a magyar országgyűlés iránt a felelősséget nem viselhetjük. Segítsen e bajon a törvényhozás. Segítsen annyival inkább, mert már most az ausztriai ministérium külpolitikáját is a birodalmi ministériuméhoz köteles alkalmazni. — Mi pedig ha Bécstől nem, bizony Frankfurttól sem függhetünk. Én tehát a jelen törvényhozás feladataihoz számítom, akként intézkedni, hogy internationális visszonyainkban a magyar érdekek fölött saját követeink és ügyviselőink által őrködhessünk. Végezetül: Az országgyűlés küldöttsége Innsbruckká megyen megvinni ő fölségének hűségünket s kérni Budára jövetelét. Én azt gondolom, ez több mint kérelem, mellynek teljesítése kegyelemtől függ; ez olly kérelem, mellynek teljesítése törvényszerű jogainkhoz tartozik. Istent hívom bizonyságul, én azoknak sorába állok, kik ő fölsége magyar királyi trónusának sérthellenségéért életüket készek föláldozni. De a körülmények ollyanok, hogy ő fölsége királyi trónusnak sérthellen megtarthatása végett, a király segedelmére, közremunkálására szükségünk van. — Más segedelmet nem kérünk, mint azt, hogy köztünk legyen, hű népe fölött Budáról uralkodjék. — Ennyit csak megkívánhatunk. Innsbruckból nem lehet országolni. — Bécs Frankfurttól függ, — egy illy alárendelt trón nem lehet mink királyunk hatalmának centruma. Urunk királyunk csak Budán teljesen souverain. Mi nem kaczérkodunk az austriai pénz- s hadügy tárczákkal, de ha az ausztriai ministérium azt mondja, hogy ezeknek a magyar tárczákkal egy kézben kell lenni, nem kellene csodálkoznia, ha valakinek eszébe jutna, hogy tehát Budán, hogy magyar kézben legyen. Mert Magyarország legnagyobb urunk országai közt; a magyar koronának még vannak jogai is; ott van Galiczia, ott Dalmatia, s mi tudnánk a visszacsatolásnak olly formáját, mellyé nemzetiségeket, nemzetiségük s nemzeti kormányuk iránt, tökéletesen megnyugtatná, — és akkor talán a horvátok iránt is eszünkbe juthat nem az egység, hanem a szövetség alapjára lépni. — És leszen urunknak királyunknak két birodalma. Egyik, hol teljesen souverain s mellynek központja Buda; másik, mellyben Frankfurttól függ, s ennek központja Bécs. —Galiczia, Dalmasia nem tartozik, — soha sem tartozott a német birodalomhoz; nincs érdekében ahoz tartozni. Bécsnek ellenben érdekében áll, Bécsnek a birodalom egységéhez kell gravitálni. íme letevénk körrajzát urunk királyunk hatalma, jövendője biztosságának; se az ausztriai ház kétféle rendeltetésének. — Nyíltan szólánk , mert királyok s népek végzete a népek keblében oldatik meg. — De adj isten, hogy hűségem szava fen is megértessék. A magyar nemz. királysági érzelmü.A magyar nemzetnek tehát Budán királyra van szüksége, joga van hogy királya Budán legyen. Hozza Isten körünkben ő felségét. De ő felségének a magyar királyi széket, maga s családja számára biztosítania kell. Jőjön, — és biztosítva lesz. — Ha ez nem történhetnék, én a legitimitás biztosítására még egy módot ismerek. Eszembe jut, hogy ő felsége is volt ifjabb koronázott király még atyja életében. Ezen eset többször fordul elő históriánkban.—Miért ne most is? A magyar nemzet szereti ama kedves herczeget, Ferencz Józsefet, kire, születésénél fogva a trón magas hivatása vár, s fiuk iránti szeretetben sem fenséges atyja, sem fens, anyja bizonyonyosan nem akarnak hátrább állani e nemzetél. A magyarok istene hozza körünkbe urunkat, királyunkat. De ha ez nem történhetnék, adjon nekünk ő hűsége királyi tekintélyének legkisebb csorbítása nélkül, adjon fenséges Ferencz Károly főherczeg atyai szereteténél fogva hozandó áldozattal, Ferencz Józsefben Budára egy ifjabb királyt. E nemzet mint győzhetlen óriás fogja őt védeni a poklok ellen is. És az ausztriai ház jövendője biztosítva lesz. De a magyar Budán akarja tisztelni királyát. — Kossuth “ E czikk a nemzet meggyőződése; részünkről e pillanatban nem szükség többet hozzá adnunk, miután megvagyunk győződve , hogy semmi újat nem mondunk olvasóink előtt, midőn becsületes megnyugvással azt állítjuk, miszerint négy hónap óta lapjainkban már jóelőre s elég bőven megírtuk e czikkben előadott igazságok commentárját. A csatatérről tegnapelőtti lapunkban közlött örvendetes győzelmi hírt — mellyel noha, bár minden ajkon mint való fordult meg, mindazonáltal mint meg nem erősített kósza