Nemzeti Ujság, 1919. december (1. évfolyam, 56-80. szám)

1919-12-02 / 56. szám

4. A Duna-bzottság székhelye Budiapst — Saját tudó­silónktól. — Budapest, dec. 1. Troubridge admirális ma küldött táviratában jelzi, hogy szombaton este Belgrádiból Budapestre érkezik. Belgrádban a Duna-bizottság alaptervei­ről és egész szervezetéről tárgyaltak. Ugyancsak ma érkezett távirat jelenti, hogy Stead ezredes, angol vezérkari főnök, Londonból szerdán érkezik meg Budapestre. .Stead ezredes a Duma-bizottság Vezértitkári teendőit fogja végezni. Troubridge Szerbiában főként magyar közélel­­m­ezési kérdésekről, így gabonabehozatalról tár­gyalt. A szerbek horribilis vámokat kérnek, így a gabona métermázsája után 400 dinárt, vámhatárul pedig Baját jelölték meg. A Duna-bizottság székhelye Budapest marad, míg a Duna-parancsnokságé Belgrádban lesz. A Duna-bizottság cél­jára a Hungáriát már három hónapra ki is bérelték ; 42 szobát foglaltak el irodahelyiségül s ehhez a megfelelő fogadószobákat. Kelly angol döntőbíró Belgrádban tartózkodik és Troubridgével együtt javaslatokat készít a párisi legfőbb tanácsnak a hajók szétosztása tekinteté­ben. Belgrdában a Duna-parancsnokságnak rendelke­zésére állanak a helyiségek és két angol monitor, valamint 16 angol őrnaszád már lent van. A Duna­­bizottság székhelyét a különböző államok fővárosai mindenáron maguknak igyekeztek megszerezni. Bécs felajánlotta erre a célra a Belvederét, Pozsony Frigyes főherceg egyik palotáját, Belgrád pedig ma­gát a konakot. Troubridge admirálisnak köszönhető, hogy a Duna-bizottság székhelye és vezértitkársága Budapesten marad. H­­ál a nemzeti és keresztény megújhodás eszköze, aminthogy a sajtó volt a rombolásnak, a nem­zet­­eszme letörésének, a keresztény világnézet ostromlásának is leghatékonyabb fegyvere. A sajtó milliárd betűin szüremlik át a nemzet közérzületébe a jó és a rossz egyaránt. A sajtót tehát mint fegyvert kell tekintenünk abban a harcban, mely most folyik Magyarországon az új honalkotás nagy feladatai közül. Ebben a harcban a Nemzeti Ujság-é a döntő szerep s erre nem csak saját hivatottságának tudata jogo­sítja, hanem olvasóinak a magyar sajtó életében szinte példátlanul álló gyarapodása, kitartása, szerető érdeklődése és agitatív munkája is. A Nemzeti Újság támadó fegyver és védelmező pajzs a harcban, jó barát a családi otthonban, erkölcsi és anyagi érdekeink őre s keresztény­ségünk és magyarságunk erejének soha meg nem alkuvó fejlesztője. A jó újság és a jó harcos minden kellékével felvértezetten áll olvasóinak nagy tábora élén s hírszolgálatának páratlan élénkségével, minden sorának a magyar keresz­tény közérzéstől áthatott meleg lüktetésével viseri figyelemmel és kommentálja a független­ség teljes elfogulatlanságával az eseményeket. a „NEMZETI ÚJSÁG“ s maga bátor harckészségét bocsátja a keresz­tény magyar olvasóközönség rendelkezésére , ezzel szemben nem vár és nem kér többet, mint azt a támogatást, melyet Magyarország legjobb lapja megérdemel. December 1-én új előfizetést nyitott a Nem­zeti Újság, kéri a lejárt előfizetések megújítását, új előfizetők toborzását a lapunk által szolgált szent célok győzelme érdekében. A Nemzeti Újság előfizetési ára : Egész évre............... 220.— korona tél : 110.— « negyed « .............. 56.— « egyes szám ára ... 80 fillér. A­ Nemzeti Újság kiadóhivatala. NEMZETI ÚJSÁG 1919. december 2. Miért csökken a széntermelés? Kimondhatatlan a bányamunkások ínsége. A szocialista-kapitalista bánya­szövetség. Korm­ánybiztosokat a bányaüzemek élére! — A „Nemzeti Újság“ tudósítójától. — Budapest, dec. 1.. Magyarországnak a szénkérdés a legsürgőseb­ben megoldandó feladata. A munkanélküliek 150 ezer főnyi tömege, ipari termelésünk csődje mind a szénhiányra vezethető vissza. A lenni vagy nem lenni drámai problémája ma a szén a magyarság számára. Mivel a külföldre — szeretetadományoktól el­tekintve — nem igen számíthatunk, meg kell ol­danunk a szénkérdést lehetőleg az ország határain belül. Az ország széntermelése ma körülbelül ezer vagyonra rúg. Ebből Tatabánya 240, Salgótarján 250, az Északmagyarországi Kőszénbánya R.­t. bányái 90, a borsodi bányák 85—90, a pécsvidéki bányák körülbelül 50 vagont szállítanak naponta Hogy ez a termelés nem fedi szükségleteinket , mindenki előtt világos. De hogy a termelés miért nem fokozható, az már olyan kérdés, amellyel érdemes foglalkozni. Alig van ember, aki ezzel a kérdéssel tisztában lenne. Sokan a munkások szabotálására vezetik vissza, míg a Népszava szerint mindennek a ('kleriká­lis» izgatás az oka. Ez a lap, számítva bizonyos réte­gek tudatlanságára, a következőket írja nov. 26-iki számában : ((Amikor Oláh Dániel a borsodi bányákat be­­árta, a rákövetkező héten egyharmadával csök­kent a termelés­. Tatabányán *egy keresztény­­szociális­: gyűlés után 70 vagyonnal volt keve­sebb a termelés.» Ez tréfának is rossz, de megokolás szempontjából a Népszava íróinak értékét alig haladja felül. A legfontosabb okokról alig hallunk beszélni : a bányamunkások nyomorúságos táplálkozási és ruházkodási viszonyairól, a mérhetetlen spekulációról és egyes vállalatok titkos szabotálásáról a keresztény és nemzeti kurzus ellen. A bányamunkások nyomorúságát leírni lehetet­len. A teljes lerongyolódás, tökéletes kikoplaltság, a betegségek túltengése elveszik a munkásság ked­vét a munkától. Kém lehet éhes, rongyos bakancsű, papírruhába bujtatott embertől rende­s munkát követelnünk ! Ha a statisztikát nézzük, azt hisszük, hogy való­ságos paradicsomi a bányamunkás élete. Íme Tata­bányán ilyen potom áron kapják a munkások az élelmiszereket : a zsír kilója 4 korona, a nullásliszt 78, a főzőliszt 62, a kenyérliszt 42 fillér , a só kilója 3 korona. Szászváron 5 korona egy kiló szalonna, 80 fillér a nullásliszt, 34 fillér a só és 1 korona a cukor kilója. Ez a statisztika azonban nem teljes a másik statisztika nélkül, amelyik ezt mutatja : Tatabányán kap egy alsó munkás (vájómunkás) napi 10—19 Kor. felső munkás (szénrendező) napi 7—12 « rakodó munkás (csillés) napi 8—15 « öregebb tanonc napi 2.40—5.60 « urasági munkás (társasági belső munkás) napi 7—23 Most vessük össze ezt a két kimutatást és meg­győződhetünk arról, hogy 10 koronás napibér mel­lett tényleg nem lehet 5 koronánál többet 70 kiló zsírra rákölteni. De még így sem kapunk , .Hetes képet. Ezek mellett az élelmicikk árai­ mellett, a­melyeket a bányák saját kezelésű üzlei szabnak, óriási nyereségei vannak a vállala­toknak. Mert aminthogy, ha tényleg kiadnák a jelzett árukat, sokat ráfizetnének, épp úgy mivel jófor­mán alig adnak ki valamit a munkásoknak, nagy összeget nyernek. Tatabányán fehér és főzőliszt alig van, a kenyérliszt pedig, amit különben redukál­tak is, nagyon silány. Szászváron a munkások kö­zött kukacos lisztet osztanak szét. Zsírt, szalonnát alig adnak, azt is rosszat. Kávét egy hattagú család egy kilót kap egy hónapra, természetesen hadi­­kávét. Cukrot a munkások a­lig, sárgát, ugyan­akkor a tisztviselők jóval több fehéret kapnak. Nagyon elkeserítette a tatabányai munkásokat az is, hogy a szomszédos Tálalói­árosból nagymennyi­ségű lisztet szállítottak el, holott nekik nincs. Tata­bányán az egész telepen villanyvilágítás van, csak éppen a munkások házaiban van petróleumvilágí­­tás, alig valami csekély petróleummal. Ilyen vi­szonyok mellett kénytelenek a munkások a­­kon­­zumomn kívül venni 40—50 koronás zsírt és 15—20 koronás lisztet. Emellett még megtörtént, hogy Ta­tabányán, mivel nem akart a konzumvezető apró­pénzt visszaadni, 1 koronás ceruzát erőszakolt rá a tiltakozó munkásvásárlóra. Csoda-e, ha elégedett­­enek a munkások és csekély fizetésükkel, amelyet azért szabtak meg 15—25 koronában, mert 4 ko­ronáért zsírt ígérnek emellett, nem tudnak meg­élni és igy a munkára is képtelenek. A bányatársulatok ellenben keresnek a szénen métermázsánkint 15—20 ko­ronát, éhbéreket adnak a munkások­nak olcsó élelmi cikkek beigérése ellenében s az élelmiszerek beszer­zésére már csak saját érdekükben se fektetnek nagy súlyt, igy tehát még ma is óriási jövedelemre dolgoznak. Az élelmicikkek mellett kétségbeejtő a bányász­nép ruházkodása is. A társulati szövetkezetek 3- -400 koronáért adják a cipőt, természetesen e legsilányabb papírminőséget. Cipőtalpalás féléven­­ként egyszer illeti meg a munkásokat. A ruhájak papírból van, úgy hogy esős időben ki sem moz­dulhatnak lakásaikból. A bányában sokszor tér­dig vízben dolgoznak és emellett papírtalpú cipő­ben. Megtörtént Szászváron, hogy 400 munkás részére 50 nadrágot osztottak szét, mintha bizony tizenhárom ember férne el egy nadrágban. Ezek azok a dolgok, amelyek a bányásznépet vérig el­keserítik, másrészt egészségi é­l tönkreteszik és így munkaerejüket redukálják. A keresztényszocialista bányászazer­vezetek tit­kárai, Schmidt Miklós, Bergendy és Koszorú fog­­­lalkoznak most a bányamunkások helyzeténél javításával, mert am­ig a bányászok élelmezése és ru­házkodása nem javul, addig a szén­termelés, a bányászok munkaerejének csökkenésével egyenes arányban állan­dóan esni fog. A széntermelést a napi ezer vagyonról felemelhet­jük napi ezerötszáz vagyonra is, h­a a munkáról megélhetéséről az állam gondoskodni fog. A bányatársulatokkal szemben úgy a munkás­ság, mint a szakértők, a legnagyobb fokú bizalmat v­­n­sággal viseltetnek. A bányatársulatok rossz szemmel nézik­­ keresztényszocialista szakszervezetek működését mivel azok a komoly javítási szándékukkal a tár­sulatok profitérdekét sértik. Tatabányán a szo­cialista (kommunista) szakszervezet a múlt héten három gyűlést is tartott addig, míg a keresztényszo­cialistákne­k­ minden gyülekezés tilos. Salgótarján­ban Both igazgató úr kiküldött titkárunknak­­ munkásokkal való érintkezését megakadályozta és Peidl úrhoz utasította. Pedig ezzel a leg lehetetlenebb helyzetbe sodorta a munkásságot mert a bányavidékek körül lakó nép egy falat kenyeret sem hajlandó adni a vörös munkásoknak, mivel azok a kommün alatt akasztották és sanyar­gatták őket. Ezen a réven egyenesen katasztrofális a bányaigazgatók nemzet- és keresztényellenes viselkedése. Emellett a társaságok a mai helyzet fontosságánál sincsennek kellő tudatában. Salgótarjánban nem hajlandók 1 km. hosszú vasútvágányt építeni holott ez napi bgvagyontöbleter­­elést jelentene. Tata

Next