Nemzeti Ujság, 1920. január (2. évfolyam, 1-27. szám)
1920-01-15 / 13. szám
2. Eltérnétek a Kisgazda* 1/ pártban. Vigyázni kell a szavazási visszaélésekre. Budapest, jan. 11. A keresztény blokk pártjai közt nem ihletett az egységet megbotítani. Ha technikai okok miatt nemis jött létre választási paktum, azért a blokk* egységes maradt. Ezzel szemben most az egyesült kisgazda pártok közt ütik fel ellentétek a fejüket. Amint előre sejthető volt, a patt keresztény eleinti népi jól érzik magukat nagyatádi Szabó Istvánnak társaságában s a jóérzést! keresztény magyar földrárt és nép főleg a választási harcokban élénken érezteti ellenszenvét a destruktív liberális politikával kacérkodó bakzárnnyal iszemben. Ennek ellensúlyozására próbálta Kubivetc földmivelési miniszter a nagyatádi frakció értékének és súlyának jelentőségét némileg csökkenteni, ami viszont nagyatádiakban váltott ki meglehetős ellenérzést, nem szólva arról, hogy itt már amúgy is féltékeny szemmel nézték Rubinek egyre gyarapodó térfoglalását nagyatádi Szabóval szemben. . . A pártban igyekeznek az ellentéteket elsimítani s a ma közreadott nyilatkozatok szerint tényleg tisztázták is ,már a félreértéseket. Az eset azonban nem egészen így áll. Az ellentétek nyílt kitörését sikerült ugyan leszerelni, de azok sokkal mélyebben fekvők, semhogy ilyen könnyű szerrel kiegyenlíthetők volnának. A szociáldemokraták ma adták át már ismertetett memorandumukat Huszár Károly miniszterelnöknek, aki azt átvette és megígérte, hogy áttanulmányozza. Ez a memorandum szól az atrocitásokról, amelyeknek a szociáldemokraták nagymesterei voltak, még a Károlyi-éra alatt hangadó szerepet vittek, majd utóbb is, midőn kommunista álarc alatt korlátlan hatalommal diktáltak. Most, hogy offenzív erejüket elvesztették, ravasz trükkökkel próbálják a választási esélyeket a maguk javára billenteni. A XII. választókerületben, például aSzabolcsutcában, szociáldemokrata ügynökök járnak, akik cselédlányoktól, tudatlan vagy gyámoltalan idősebb asszonyoktól összevásárolják a szavazólapokat, hogy azokkal aztán manipulálhassanak. Ugyanennek a kerületnek mie helyén házról- házra járnak és 200, tí00, 500 koronát ígérnek annak, aki a szociáldemokrata jelöltre szavaz. Számítanak arra, hogy azok, akiket ilyen módon a maguk részére hódíthatnak, nem tudja, hogy a szavazás nem ellenőrizhető. Általában a szavazásnak mostani új és szokatlm módja különösen a tanulatlan elemeknél könnyen visszaélésekre ad alkalmat, ezért a szavazásoknál a legéberebb ellenőrzésre lesz szükség. , ., Hussár miniszterelnök a kommunisták aknamunkájáról. A XX. választókerületi, keresztényszocialista párt szerdán délután impozáns nagygyűlést tartott Grüner Tivadar elnöklete alatt, melyen Huszár Károly miniszterelnök is megjelent és miután nagyelismeréssel és szeretettel bizonyságot tett a kerület képviselőjelöltje, dr. Halier József mellett arról, hogy dr. Halier vele együtt ott állott a magyarországi keresztényszociális mozgalmak bölcsőjénél s azóta a dolgozóknak mindig első sorában állott, igy folytatta : Lényegileg csak két táborvan’mon. Az egyik a keresztény építő, alkotó, rend fontértó, jogtisztelő tábor s a másik, amely ezzel szemben áll s alá akarja ásni még jobban az ország alapjait, még további romlást kívánve, hogy visszatérjen a régi romlott renn. Figyelmeztet arra, hogy itt még ég a parázs a hamu alatt. Vannak, akik állandó merényleteken törik a fejüket, csak azt célozva, hogy itt újból óriási, zűrzavart idézzenek elő és ebben a maguk kezébe kerítsék a hatalmit. Ezzel szemben a hazának a keresztény népnek összetartására, rendre, mánkó fegyelemre, a többtermelés előmozdítására s a keresztény erkölcsök alapján való konzolidációra, a jogfolytonosság helyreállítására van szüksége. Olyan képviselőket küldjön a keresztény nép a nemzetgyűlésbe, akiket az a törekvés vezet, hogy az ország minden dolgozó rétegének biztosítsák a spaga igazát. Nem osztálypolitikát akarunk csinálni, egymás ellen uszítani az embereket,hanem a közútlél érdekében egyesíteni őket. A miniszterelnök hatalmas beszédét óriási lelkesedéssel fogadta a nagy tömegben megjelent választópolgárság és tüntető ovációkban részesítette őt távozásakor. ’Bíszédet mondtak még: dr. Haller József. TTNHmLLmn||Ü Körösi Emdre, a Nemzeti Egyesülés Pártjának központi kiküldöttje,dr. Hornomey Tivadaar, a. ker. szoc. vasutasok elnöke, a XII. v.kerület jelöltje, végül dr. Szokolay Antal. Miniszteri tanácskozás a külőbíntesésről. Ma este hat órakor Huszár Károly miniszterelnök elnökletével minisztertanács volt. A minisztertanács a közélelmezés, főleg a gabonagyűjtés és a liszt ellátás kérdéseivel foglalkozott és etekintetben már a legközelebbi napokban igen fontos és szigorú intézkedéseket fog a kormány foganatosítani. Majd költségvetési kérdésekkel foglalkozott a minisztertanács, mely a késő éjjeli órákban ért véget. A minialtrimun szegedi útja. Szegedről jelentik a Magyar Kurír-naV. : Huszár Károly miniszterelnök táviratban értesítette dr. Vasek Ernő kormánybiztos-főispánt, hogy vasárnap, folyó hó 18-án politikai megbeszélések céljából Szegedre érkezik. A miniszterelnök újévi beszéde az olasz sajtóban. Huszár Károly újévi beszéde, amely nagy konceptív erővel foglalta össze a magyar politika új orientálódását, visszhangot keltett külföldön is, ,Amint értesülünk, az olasz lapok egész terjedelmében közölték a miamterelnök újévi beszédét, anék kell, hogy ahoz bármi kommentárt fűztek volna- Sajtó ellenőrzi bizottság, A Magyar Távirati Iroda jelenti : A sajtóellenőrzőbizottságot minisztertanácsi határozat alapján felülvizsgálni hivatott miniszterközi bizottság folyó hó 12-én rapgakalkulta és megkezdte működését. Ilformáljuk a külföldöt! Említettük, hogy a párisi lapok egy része —bizonyosan jóakaró szomszédaink sugalmazására — nemcsak a békedelegáció vezetőjét, hanem az egész magyar nemzetet ellenszenves színben iparkodik föltüntetni. Apponyit reakciósul fiúsnak mondja, Magyarországot pedig meggyanúsítja, hogy bábomra készül szomszédai ellen. E vádakkal szemben grófSomssich József külügyminiszter egy helybeli német lapban igen helyesen utal arra, hogy a magyarországi szociáldemokraták megbízottai a Clerk-féle tárgyalások folyamán nem járultak volna egyhangúlag .Ipponyi Aliert miniszterelnökké jelöléséhez, ha csakugyan reakciós politikusnak ismerték volna. A háborúra készülésről szintén találó a külügyminiszter megjegyzése : aki támadni akar, nem szokta azt előre hirdetni. Reméljük, hogy gróf Somissich cáfolatának a külföldi lapokban való közzétételéről gondoskodás fog történni. Hasonlóképp kívánatosnak tartjuk, hogy eljusson az összes semleges országok és az entente-hatalmak sajtójába is az Uj Nemzedék ama közleménye, mely reprodukálja a magyar ellenzék állásfoglalását 1871 januárjában. Franciaország területi integritása mellett és a megyék tiltakozó feliratait Elzász-Lotaringia elszakítása ellen. Ha anyagi áldozatokba is kerül, a külügyi sajtóirodának haladéktalanul gondoskodnia kell, hogy ezeket a magyar hátüzemek érzésére oly jellemző dokumentumokat a francia népre a millai világ lehetőleg teljes szövegükben megismerhesse. Itt az ideje, hogy a külügyi sajtószolgálat hasznossá tegye magát az ország számára. A magyarbarát tó vezére« jelöltsége. Miskolcról jelentik: A magyarbarát tótaág két vezére, Jehlicska Ferenc és Dvoesák Győző párt- közi megállapodás alapján a megszállott felvidék képviseletére elvállalták a szepesi, illetve garbóc- bogdányi kerület jelöltségét. A két jelöltet a kerület választópolgárai lelkesedéssel fogadták, sőt a demarkációs vonalon túl levő kerületrészek tót lakossága is üdvözlésükre sietett. A két jelölttel ötven főből álló tót küldöttség jön Budapestre, amely részt fog venni a tótságunak Budapesten a Gólyavárban tartandó gyűlésén, egyben az, ellente-missziók előtt tiltakozni fognak az elszakítás ellen, kifejezve a magyar hazához való ragaszkodásukat. Dvorcsák Győző amerikai tótolthoz, Az Amerikában megjelenő líráján című tót lap múlt évi október 2-iki számában Dvarcsák Győző tollából proklamációt közölt. Ebben az amerikai tótoknak segítségét kéri, hogy tiltakozanak atótoknak a magyarságtól való elszakítása ellen és követeljék Magyarország területi integritását. NEMZETI ÚJSÁG 1920. január 15. Ugyanő lapszámba Dvorcsák Győző költeményt írt, amelyben élénk színekkel ecseteli a Felvidék szenvedéseit a cseh megszállás alatt. Fi régavstási mozgalmak. f „Nemzeti Újság" tudósítójától. .. / A fővárosban. áltozatlan hévvel folyik a fővárosban a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjának választási agitációja. Gyűlés gyűlést ér, a kisebb technikai munkák elvégzésére vállalkozó kisemberek ezrei alkotják azt a szövevényes szerkezetet, amely mind nagyobb és nagyobb nekitámaszkodással igyekszik feldönteni a fővárosi klikkek és pénzérdekeltségek aranyborjúját. Az I. választókerület Keresztény Nemzeti Egyesülése női szervezete csütörtökön a Koronaőr utcai polgári iskola tornatermében délután 5 órakor gyűlést tart.,4 II. választókerület csütörtökön délután 6 órakor a Budaörsi-óton lévő Kretter-féle vendéglőben tartandó párig. ülésén dr. Bénárd Ágost államtitkár, Ifj. Conda Béla" Máv. felügyelő és Gabhardt Domonkos beszélnek, *111? csütörtök délután 5 órakor a Csörgői, úton a Béres-féle vendéglőben lesz pártgyülés, amelyen dr Benárd Ágost államtitkár és Sághy Elemér testvérünk fognak beszédet tartani. Pénteken délután 16 órakor a Budafoki út al. sz. alatti „Szécheny-kert“ vendéglőben lesz pártgyülés, amelyen dr. Benárd Ágost államtitkár a kerület képviselőjelöltje, ifj. frondia Bemn, Gebhardt Domonkos és Sophy Elemér fog beszédet tartani. A IV. választókerület (Víziváros, Ország-út) rendes pártnapját csütöörtökön este fél nyolckor Toldi Ferenc utca 30. szám, I. emeleti dísztermében tartja. Beszédet mond aV. kerület hivatalos képviselőjelöltje, dr. Posing Károly államtitkár. A V. választókerület női nagygyűlése, amelyen Holler István, Schlacht// Margit és Kontra Aladár ítészei, péntek d. u. fél 5 órakor lesz a Kórház utcai iskola tornatermében. A VI., VII. és Vili. választókerületek (a negyedik és ötödik közigazgatási kerület) csütörtökön délután 3 órakor nagygyűlést tartanak a Vigadóban. A nagygyűlésen a kerület képviselőjelöltjei: Friedrich István, Orsvay Rezső és Szemere György mondanak beszédet, Friedrich István prograaimbeszédét jövő csütörtökön, január hó 22-én délután 5 órakor fogja elmondani ugyancsak a Vigadóban. A Lipótváros VII. választókerületének képviselőjelöltje Ortvay Jezső programmbeszédét pénteken d. u.. fél 6 órakor tartja Klotild u. 19. alatti tornateremben. A X. választókerület hivatalos jelöltje, dr. Taufer Gábor gyógyszerészt 1 hó 11-én tartotta programmbeszédét a Vasúti és Hajózási Klub dísztermében, a terem szorongásig megélt közönséggel s a programútbeszédet követte még tusnádi Hagy András és dr. Boránszky Gyula felszólalása. A XII. választókerület csütörtök d. u. féi 5 órakor az üteg-utcai polgári iskola tornatermében, 6 órakor pedig a J úthy u. 27. sz. alatt fontos választási ügyben pártgyűlést tart. A szónokok mindkét helyen Pekár Gyula államtitkár és dr. Homdmag Tivadar, a kládét képviselőjelöltje. A XVI. választókerület képviselőjelöltje, dr. Táplák Pál csütörtök délután 4 órakor mondja el programmbeszédét a párt Thököly-út 48. szám alatti helyiségében azon választók részére, akik a tegnapi gyűlésen a termek zsúfoltsága miatt nem tudtak bejutni. A nagygyűlésen Haller István kultuszminiszter tartja az ünnepi beszédet. .A XVIII. választókerület vezetősége január 1aéti este 6 órakor, az ezen választókerületben lakó iparosok és kereskedők részére a Német utcai iskola tornatermében nagygyűlést tart, melyen Mahunka Imre iparos, a párt hivatalos képviselőjelöltje beszélni fog. .4 Józsefváros XIX. választókerülete Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja péntek délután 5 órakor a Gólyavárban dr. Szegedi Dezső egyetemi tanár elnök,lésével nagygyűlést tart, melyen a kerület hivatalos képviselőjelöltje, dr. Avarffy Elek elmondja második programmbeszédét. A nagygyűlésen beszédet mondanak : Friedrich István hadügyminiszter, Haller István kultuszminiszter, dr. Hernádi Dánielné pártelnöknő, Bodoláné alelnöknő, Tóth Sándorné, Csehy Elella diherziós nővér, Ilovszky kereskedő, Shiber és Kövess iparosok és Jászberényi a kerület szlovák választói nevében. A XXII. választókerület hétfőn Törökőrön az őrnagy utcai iskola nagytermében gyűlést tartott, amelyen Ali.- János pártigazgató beszéde után Szabó József beszélt nagy lelkesedést keltve, majd Debreczeni Miklós kormánybiztos. A gyűlést Folffy József zárta be. Kedden délután a Fővárosi Részvény-Sörgyár munkásai között mondott Szabó József programmbeszédet, este pedig a volt Függetlenségi Párt helyiségében ismertette programjaját. Dr. Farkas Kálmán megnyitója után Szabó József ötnegyedórás beszédben ismertette programmját. Szűnni nem akaró taps után ifj. dr. Minke Béla üdvözölta Szabó Józsefet a volt Függetlenségi Párt nevében. Siemann Mihály a keresztény szocialista frakció és Sisák Kálmán igazgató a tanítóság csatlakozását jelentette. Dr. Kovács Géza és Bajházy István munkás felszólalása után a gyűlés Szabó József éltetésével ért véget. Csütörtökön d. u. 5 órakor a Kada-u. iskolában és d u. 6 órakor Golgota-uton a Mévgépgyár nagy dísztermében lesz gyűlés. Mindkét helyen Szabó József képviselőjelölt mond beszédet. Azonkívül megjelenik Huszár Károly miniszterelnök, Aparffy Elek a MA