Nemzeti Ujság, 1920. február (2. évfolyam, 28-52. szám)

1920-02-25 / 48. szám

­Szerda, 1920. február 20. NEMZETI ÚJSÁG Az államfőről szóló javaslat módosítása. Törvényt hoz-e a nemzetgyűlés, vagy orszá­gos határozatot? A Ház közjogi bizottságának ülése. Budapest, febr. 24. A nemzetgyűlés közjogi bizottsága, ma délelőtt tizenegy órakor a képviselőház I. számú bizottsági termében Ferdinándy Gyula, elnöklésével ülést­ tartott, amelyen Túri Béla előadó alapján tárgyalta az alkotm­ány^haláli helyreáll­itá­sá­ról és az állami főhatalg*r.í gyakorlásának ideig­­lene^, rendezéséről ^»é^ptörvényjavaslatot. A korflTáity Tegzéről jelen voltak Huszár Károly miniszterelnök, továbbá Haller István vallás- és közoktatásügyi miniszter, Rubinek Gyula föld­­mivelési és Bárczy István igazságügyminiszter, továbbá Rab­inszky István a Ház elnöke is. Nagy számban jelentek meg a hallgatóság soraiban olyan képviselők is, akik a bizottságnak nem tagjai. ■ Ferdinand­­­ Gyula elnök az ülést megnyitó be­szédében többek között a következőket mondotta : — Súlyos bajainkban ne az idegen nemzetektől, ne az idegentől várjunk orvoslást, de elsősorban ön­magunktól. A bennünk élő, az utóbbi időben elnyo­mott faj magyar erények kifejlesztésétől, az erkölcs és a hazafiság szellemének éltető erejétől kell köve­telnünk a segítséget. Ama súlyos kötelességeket, amelyek teljesítésére a nemzet érdekében vállalkoz­tunk, csakis úgy leszünk képesek sikeresen teljesí­teni, ha az alkotó munkára való egységes törekvéseink­ben meg akarjuk egymást, érteni. Az ország érdekében a nemzetmentés küzdelemteljes útján a hazafias lelkek har­móniájára van elengedhetetlen, szükség. Huszár Károly miniszterelnök indítványára az­után elrendelte az elnök az általános vitát, amely­nek során elsőnek Andrássy Gyula szólalt fel, aki­nek a miniszterelnök válaszolt és kifejtette, hogy a pártok között, létrejött megállapodást csupán az az indok hozta létre, hogy a nemzetgyűlésen ne robbanjanak ki már az első törvényjavaslat tár­gyalásánál olyan ellentétek, amelyek felve­tése az ország más fontos érdekeit esetleg súlyosan érintené. Bárczy István azt a kérdést vetette fel, hogy kivonja-e a közjogi bizottság a jogfolytonos­ság szigorú megtartását és váljon tényleg a tör-,­vényhozás jogát statuálják-e a nemzetgyűlés ré­szére. Maga részéről helyesebbnek tartaná, ha a nemzetgyűlés csak határozatokat, hozna, amelye­ket csak akkor iktatnak be a törvények közé, mi­kor a főhatalom kérdése már végleg rendezve van. Si­monyi-Semadam Sándor veszedelmesnek tartja a jogfolytonosság felvetésének kérdését mind­addig, m­íg a jogfolytonosság tényleg helyre nem áll. Formaságnak tartja, hogy a nemzetgyűlés határozatait törvénynek vagy országos határozat­nak nevezzék el. Az a fő, hogy a nemzetgyűlés bizalommal legyen önmaga iránt, amit csinál, az helyesen és becsületesen csinálja abban a tudatban, hogy törvényerejű lesz. Túri Béla­ leszögezi, hogy távolról sem akarta senki a bizottság tárgyalásainak komolyságát elvenni, vagy szabadságát korlátozni. A megegyezés csak arra vo­natkozott, hogy a javaslatból kikapcsoljanak minden olyan kérdést, amely ma nem alkalomszerű és így biztosítsák, hogy a nemzetgyűlés első lépését minden nagyobb vita nélkül tehesse meg. Klebersberg Kunó a legalitás kérdését fejtegeti, Hornyánszky Zoltán, gróf Széchenyi Viktor és Őrffy Imre v­etek még részt az általános vitában, azután a részletes tár­gyalásra tért át a bizottság és a miniszterelnök in­dítványára Túri Bélát választotta meg előadónak. A részletes vita során szakaszról-szakaszra menve megvitatták a törvényjavaslatot. Hosszabb vita fejlődött ki a bevezető résznél. Gróf Andrássy Gyula a bevezető részhez szólva, előbb Simonyi-Semadam Sándor felszólalására ref­lektált. A képviselőknek szabadabb mozgást kell engedni és a párthatalomnak nem szabad zsarnok­sággá fajulnia. Amit Bárczy a formai jogfolytonos­ságról mondott, azt nem tudja elfogadni. Akár akarják, akár nem, a jogfolytonosságot nem tudják biztosítani. A nemzetgyűlés bázisa az, hogy a nem­zetnek jogában van önmaga sorsáról intézkedni. Nem szabad azonban, hogy­ a nemzetgyűlés visszaéljen ezzel a lehetőséggel. Helyesebbnek, tartaná, ha a nemzetgyűlés határozatait, nem törvényeknek, hanem törvényerejű országos határozatoknak mondanák. Ez azonban nem jelenti azt, hogy e határozatok hatálya kisebb lenne, mert hiszen nem az elnevezés, hanem az az erkölcsi erő biztosít nekik hatályt, amelyet a nemzetgyűlés reprezentál. Dömötör Mihály szerint a jogforrás és a jogalkotó tényező állapítja meg, hogyan hívják a jogszabályt. Kétségtelen, hogy a mai ténybeli és jogi helyzet szerint a nemzetgyűlés a legfőbb hatalom, tehát az a legfőbb jogalkotó tényező és így annak jog­alkotása kétségtelenül törvényes. Kovács J. István szerint az a kifejezés, hogy «a királyi hatalom, gyakorlása az 1918. évi november hó 13. napja óta szünetel», már nem ténymegálla­­pítás, hanem jogi minősítés. E kérdés körül hosszabb vita fejlődött ki, amely­nek során Balsay Károly államtitkár a szöveg módosítására a következő javaslatot tette: «A királyi hatalom az 1918. évi november hó 13. napja óta nem gyakoroltatok».­­ Ezzel szemben Kovács J. István abból kiindulva, hogy a törvényjavaslat kizárólag csak tényeket állapítson meg, a következő szöveget javasolta: el V. Károly 1918 november 13. óta minden rész­vételről az államügyek vitelében lemondott és azóta is az országtól távol vám. A bizottság Bassay Károly módosítását fogadta el. Kovács J. István kisebbségi véleményt jelentett be. A kormányzói hatalomról szóló II. fejezetnél gróf Andrássy Gyula és Bassay Károly indítvá­nyára a következő beszúrást eszközölték : «A nem­zetgyűlés, addig, amíg az államfői hatalom gyakorlá­sát véglegesen rendezi és ennek alapján az államfő tisztét tényleg átveszik, az államfői teendők ideigle­nes ellátására ... kormányzót választ». Szabó Sándor kérdi, nem volna-e helyes megálla­pítani, meddig tart a kormányzó hatalma ? Rubinek Gyula földmívelésügyi miniszter sze­rint felesleges az ideiglenes államfői hatalom, gyakor­lását határidőhöz kötni, mert hiszen a nemzetgyűlés a maga törvényhozói hatalmával bármikor változ­­tathat az állapoton. A kormányzó hatalmának korlátozását meg­állapító rendelkezések közül Kovács J. István szóvá tette a főkegyúri jog nemgyakorolhatására vonat­kozó rendelkezést. Huszár Károly miniszterelnök kijelentette, hogy a főkegyúri jog gyakorlásáról külön törvény fog intézkedni. A végrehajtó hatalom gyakorlásáról szóló be­kezdéshez hosszabb vita után K. Pethes László javaslatára a következő kiegészítést fogadták el: «Ez azonban (f. i., hogy a kormányzó minden rendel­kezése és intézkedése, ideértve a fegyveres erőre vo­natkozó intézkedéseit is, csak úgy érvényes, ha az illetékes felelős miniszter ellenjegyzésével van ellátva), nem érinti a kormányzónak a hadügy körébe tartozó azon alkotmányos jogait, amelyek a magyar nemzeti hadsereg vezérletére, vezényletére és beszervezetére vonatkoznak­. A kormányzó esküjébe Huszár Károly miniszter­­elnök indítványára a következő pótlást vették be : «.­. törvényeit.. . szokásait megtartom és másokkal is megtartatom». A törvényjavaslat többi szakaszait változatlanul elfogadták. A bizottság d. u. fél 4-kor fejezte be tárgyalását. dratz CSusztáv eléstételt követel. Budapest, febr. 24. Bécsi magyar kürtünket az ottani, vörös zsoldban álló sajtó­ egy része azzal a képtelen váddal rágalmára, hogy elősegítette a magyar lulium­misták l­zökését Bécsből. Ezt a hazug­ságot ugyanis mnár többször megcáfolták, de azért a­ férfiak ismét és ismét elhangzottak, úgy hogy Gratz Gusztáv végre az osztrák kül­ügyi hivatalhoz fordult elégtételért. A komoly és tisztességes lapok helyeslik ezt a lépést, a Neue Freie Presse, pl., egyebek közt ezt írja: Jogi szokás, hogy az idegen államok képvi­selői­ a közvélemény különös figyelmességgel kezeli. A magyar követnek teljes joga van erre a nemzetközi jogi védelemre. Ha a ma­gyar követségen vétettek volna a nemzetközi jog ellen, kormányunk bizonyára nem mu­lasztaná el, hogy Ausztria területi felségjogát nyomatékosan megvédje, de ebben az eset­ben is a kormányoknak kellene eldönteniök a vitás kérdést és a követ sértethetetlen szemé­lyét feltétlenül ki kell hagyni a vitából. A Reichspost ezt írja: A bécsi magyar kö­vet tiltakozása rendkívüli lépés és nem csu­pán személyes védekezés a támadásokkal szemben, hanem egyúttal védekezés azokkal a politikai célokkal szemben is, amelyeket a hajsza rendezői követnek. A cél az, hogy meg­akadályozzák Ausztria és Magyarország kö­zött melegebb barátság fejlődését. Az Abend pedig szemérmetlenül azt követeli, hogy kon­centrikusan lépjünk föl Magyarország ellen a csehekkel és a románokkal, ezekkel „legjobb“ barátainkkal, akik tudvalévően hidegvérrel engednek bennünket éhenhalni és megfagyni és akiknek mi kaparnánk ki most a magyar gesztenyét a tű­zből. Milyen ostobának tart­hatják ezek az emberek az osztrák kereszté­nyeket, hogy ilyesmit mernek ajánlani! QDII I IIUFT AQAUVAT és mindennemű ékszert DnlLLIHnOI, /UlAnlAI a legmagasabb napi érban voszek “ Házhoz megyek. Telefon 163—69. PORTI. ékszerész, IV. Semmelweis-utca 19. hu, I. emelet A renegát oláhok kereszttűzben. Támadják Vajda és Pap-Csicsó minisztereket. Bukarest, febr. 24. Az ellenzéki sajtó, főképpen Take Ionescu és Avarescu tábornok lapjai, heves harco£,j»dStott az utóbbi időben az erdélyi minisztp^lf^es különösen Vajda Sándor miniszte^ghté^f^es Pap-Csicsó István hírveres miniszter a WalTeneu. A támadások oka az enmtlsír Tr mlniszterek régebbi németbarát érzése és a volt magyar képviselőházban elmondott több be­széde. A hadjáratot az Epoca indította meg, amely­ ezt írta a többi közt : „Mindenki aggódva kérdi Romániában, miért küldték éppen Vajda Sándor urat Párisba és Lon­donba, hogy Románia érdekében tárgyaljon, holott németbarát érzelmeiről ismerik, abból az időből, amidőn Románia minden nagy hazafia az entente végleges győzelméért harcolt. Ezek a román haza­fiak, akiknek külföldön nagy tekintélyük van, itt­hon maradtak, nincsenek képviselve sem a kor­mányban, sem a parlamentben. Pop-Csicsó István most Nagy-Románia helyettes miniszterelnöke. Ugyanaz a Pop-Csicsó István, aki akkor, amidőn a román hadsereg átkelt a Kárpátokon, a követ­kező nyilatkozatot tette a magyar parlamentben. — Nagy fölháborodással hallottam a román mozgósítás hírét. A magyarországi román népnek a trón és a h­aza iránt való hűsége megingathatat­­lan és a hirtelen hadüzenet sem érintheti. A román nép, miképpen eddig, ezután is vérével fogja vé­delmezni hazáját s apostoli királyának trónját és minden tőle telhető áldozatot meghoz, bármilyen ellenséggel szemben kelljen harcolnia. Egy másik erdélyi ember, — írja az Epoca, •—• aki Nagy-Romániában miniszter lett». Goldis László saját bőrének megmentése végett a következő leve­let írta a háború folyamán Sándor János magyar belügyminiszternek: „Meg vagyunk győződve, róla, hogy egy erőteljes habsburgi állam sokkal nagyobb biztosítéka Középeurópában román nem­zetiségünknek, mint a habsburgi monarchia hiá­nyában olyan Románia, amely Dácia valamennyi románjait egyesítené magában. Ezért nem vagyunk mi irredentisták, ellenkezőleg : utáljuk az irreden­tizmust.“ Minden más nép­, ”— írja az Epoca. — Vagy agyonlőtte volna ezeket az embereket nemzeti ide­áljának megvalósulása után, vagy rákényszerítette volna őket az általános megvetés, hogy maguk emeljenek fegyvert életük ellen. Hogy Romániában ünnepük az ilyen árulókat, akik azelőtt így beszél­tek, a legfölháborítóbb meggyalázása ama hősök emlékének, akik a harctéren vesztették életüket. (MTI.) 3 Budapest, február 24. Mérnökök a nemzetgyűlésben. A hadviselt mér­nökök, építészek és műszaki tisztek nemzeti szö­vetsége memorandumot nyújtott át Huszár Ká­roly miniszterelnöknek, valamint a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pásztja elnökségének, melyben kérte, hogy a Tiszántúl felszabaduló részein meg­ejtendő választásokon mentői nagyobb számban léptessenek föl hivatalos jelöltként mérnöki kép­zettség és tudással bíró gyakorlati építész vagy mérnökembert. — Deres-törvényt az árdrágítók ellen. — Hogy a deres nem volt valami humánus in­tézmény, az bizonyos, igazságtalan is volt, mert a magyar jobbágyot alázták meg vele ember­ méltóságában. Ám, az is bizonyos, hogy mikor a vasárnapi verekedésért 25-öt kapott a legény, össze­­ütötte a bokáját, megköszönte a büntetést illedelmesen és nem halt bele. Az a 25 igen célirányos dolog volt. Londonban a hétágú macska, Berlinben a szöges kor­bács, Oroszországban a kancsuka, Kínában a bam­busz bizonyult fölöttébb hatékony eszköznek olyan bű­nösökkel szemben, akiken nem fog az egy-két napi vagy heti becsukás, mert hozzá vannak kérgesedve a sima büntetési módozatokhoz. Az árdrágítókat, uzso­rásokat, hamisítókat, áruelrejtőket és egyéb elvetemül­teket hiába csukják be, hiába sújtják pénzbüntetéssel, mert az ilyesmi náluk már bele van kalkulálva az üzletbe s hidegvérrel ölik le vagy fizetik ki a bünte­tést. Ezekkel szemben csak a botnak és az akasztófá­nak van hatása, az előbbibe nem halnak bele, az utóbbiba pedig nem kár, ha belepusztulnak. Csak tes­sék elővenni azt a derest, egészen bizonyos, hogy Galicia virágára ráfér a jól irányított 25. Hatása is lesz a javítószernek: megjavítja az árakat és az ér­ik. In

Next