Nemzeti Ujság, 1920. november (2. évfolyam, 259-282. szám)
1920-11-25 / 278. szám
Csütörtök, 1920 november 25. NEMZETI ÚJSÁG Újpest polgármesterét elmozdították állásából. A város lakossága tüntetett a polgármester mellett. Újpestnek ismét közigazgatási szenzációja van.Semsey Aladár dr., a megye által odarendelt biztos, elmozdította állásából Förster Kálmán helyettes polgármestert, aki Poprád menekült polgármestere és akit Miklós Andor, a felfüggesztett régebbi polgármester helyére éppen ő helyezett oda. Semsey Aladár kormánybiztos a dologról úgy nyilatkozott, hogy ,,az elbocsátásnak mélyen fekvő okai vannak, teljesen intern dolgok“. Szerinte Forsterrel nem történt jogtalanság, — december végéig megkapja a fizetését Förster mellett — mint a kormánybiztos elmondta — tüntetés volt, s keresztényszocialisták rendezték. Ennek az erőszakos fölmentésnek az okairól és körülményeiről teljesen megbízható forrásból most ezt közük velünk: Semsey Aladár dr. nem kormánybiztos, hanem a megye küldte ki egy évvel ezelőtt amikor Újpest Város autonómiáját felfüggesztették. Semsey a keresztény pártokkal és keresztény egyesületekkel egyáltalán szóba sem állt, hanem körülvette magát a régi városházi klikkekkel, zsidókkal és szociáldemokratákkal. Mellette, aki a brassói szabadelvűpártnak egyik oszlopos és vezető tagja volt a megye Förster Kálmánt jelölte helyettes polgármesternek, azonban Semsey maga szeretett volna polgármester lenni. Ezért augusztusban Förstertől írásbeli nyilatkozatot vett hogy nem pályázik Újpest polgármesteri állására, — de ez se volt elég. Tovább is üldözte Förstert — akit pedig Újpest egész közönsége szeret — és legutóbb az állásából elbocsátotta háromnapi felmondással. Amikor ez köztudomású lett akkor az újpesti keresztény szocialista párt, az Ébredő Magyarok Egyesülete, az Irredenták Szövetségének helyi csoportja és a Védőligák Szövetsége küldöttségben keresték fel vasárnap délelőtt Förster helyettes polgármestert. A küldöttség nem fért el a folyosón, ezért bevonult a közgyűlési terembe, ahol Újpest város egész lakosságának bizalmáról biztosította Förstert és megbotránkozását fejezte ki a megyebiztos jogrendellenes eljárása felett. Semsey megyebiztos a felvonulás miatt telefonált a rendőrségre, ott hamis bemondással félrevezette a rendőrséget és karhatalmat kért. Tényleg megjelent két rendőrtiszt vezetésével hat rendőr, de akkorra a küldöttség már szétoszlott. A küldöttség vezetői később felkeresték a kapitányságot és megkérdezték, mi volt az oka annak, hogy a rendőri készenlét kivonult. Ekkor tudták meg, hogy Semsey megyebiztos volt az, aki a rendőröket kérte. Valótlan, hogy az egész dolgot Ugró Gyula volt polgármester rendezte, mint ezt a fővárosi liberális lapok állítják. Semsey megyebiztos ellen fegyelmit kértek. • Az újpesti keresztényszocialista párt illetékes helyről ígéretet kapott arra vonatkozólag, hogy Semsey megyebiztos ügyét Újpest közönségének legteljesebb megelégedésére rövidesen elintézik. A cseh külügyminiszter a magyar királyságról. Prága, nov. 21 A külügyi bizottság tegnapi ülésén folytatták a Benes beszámolója fölött indított vitát Benes szerint távol állott a kisantanttól, hogy megalakulásával mintegy bizalmatlanságot szavazzon a népszövetség és annak ereje iránt A nagyhatalmak a kis-antant megalakulását úgy tekintették, mint a békeszerződéseknek nyomatékot adó és Középeurópa konszolidációját elősegítő elemet. Nyugtalanságot a kis-antant csak a cseh állam ellenségeinél okozott. Franciaországban a kis-antant ellen csak az Action Francaise foglalt állást. Arra a kérdésre, várjon casus foederis volna-e a monarchia visszaállítása Magyarországon, csak annyit mondhat, hogy bizonyos államforma választása nem volna ok a beavatkozásra Magyarország ellen. Megkréltták a 8©iígysl«!»tyáR jegyvarssisls Set. Kopenhága, nov. 24. Rómából jelentik, hogy a népszövetségi bizottság közbenjárására Zeligovszky tábornok újabb fegyverszünetet kötött a litvánokkal s az ellenségeskedést beszüntették. ........ — ________ Negyvenhat napig taartó, szárazon és vizen való utazás után Szibéria fogolytáboraiból a mai napba érkezett Budapestre az első tekintélyesebb hadi,fogolyszállítmány, mintegy ötszáz tiszt és több, trent ezerötszáz főnyi legénység. Az érkezés híre már napokkal ezelőtt elterjedt a közönség körében s igy nem csodálható, hogy annak a sokezer, még orosz rabságban senyvedő honfitársunknak minden épkézláb hozzátartozója ott nyüzsgött már a kora reggeli órákban a Keleti-pályaudvar érkezési oldala előtti térségen. A kordont szolgáltató rohamsisakos díszszázad, valamint a kivezényelt gyalogos- és lovasrendőri osztagok csak a legnagyobb erőfelzléssel tudták visszaszorítani a hatalmas emberáradat minduntalan kicsapó hullámait Az első fogolyszállító kórházvonat féltiz órakor futott be a pályaudvar üvegkupolája alá, s tíz perc múlva nyomon követte a második. Az érkezőket fogadóbizottság várta a pályaudvaron s lelkes magyar hölgyek forró teát és cigarettát osztottak szét közöttük. Féltizenegykor érkezett meg Horthy Miklós kormányzó, majd kevéssel utóbb József főherceg. A megérkezés után a hazatértek az érkezési oldal előtti térségre vonultak, ahol három katona zenekar felváltva játszott hazafias magyar dalokat A fogadtatás programjának lepergése közben felejthetetlen jelenetek játszódtak le. A kordon mögött szorongó tömegből sokan felismerték hozzátartozóikat s mindenáron hozzájuk akartak rohanni, hogy karjaikba zárják őket Ha egynémelyiküknek sikerült áttörni a kordont, volt könny, mosoly, örömsikoly s véget nem értek az érzelemkitörések. A visszatért hadifoglyok üdvözlésére elsőnek Horthy Miklós kormányzó lépett az emelvényre. — Szívem egész melegével, — mondotta — meleg szeretettel üdvözöllek benneteket, akik annyit szenvedtetek hazátokért Azt hiszem, másképpen képzeltétek a hazatérést, nem tehetünk róla, hogy így történt. A fronton megtettük kötelességünket Mi továbbra is egyenesen fogunk haladni a becsület útján, hogy ebből a rettenetes szerencsétlenségből a munka és összetartás révén kiemeljük az országot. Ebben legyen velünk mindenki, aki magyarnak vallja magát semmiféle széthúzás ne legyen közöttünk, hogy Magyarország a jövőben is ott lehessen, ahol lennie kell. Áldjon meg az Isten benneteket! Utána Zadravecz István tábori püspök intézett megindító beszédet hazatért véreinkhez. — Amikor elmentetek. — mondotta többek között— más világ volt itt. Azóta sok minden megváltozott Segítség után kiáltunk, amely felemeljen bennünket és visszasegítsen a teremtő, alkotó munkához. Adjatok ebből az erőből ti is segítséget, hogy a ti erőtök is egyesüljön azzal az erővel, amely az országot újra fel akarja építeni. Üdvöző beszédeket mondtak még Ruffy Pál dr. államtitkár, Patacsi Dénes államtitkár a honvédelmi miniszter képviseletében, Sántha Dénes dr. a főváros nevében, majd Szmoliga Béla amerikai lelkész intézett buzdító szavakat a hadifoglyok- hoz. Az üdvözlést Uhlig őrnagy, a fogolyszállítmány vezetője köszönte meg keresetlen, megható szavakban, végezetül pedig a hadifogoly tanítók dalárdája elénekelte a „Hazám, szegény Magyarország" kezdetű irredenta dalt, amelyet Ammer József mezőkövesdi katolikus segédkántor szerzett künn a szibériai fogolytáborban. A harmadik vonat tizenegy óra után robogott be a pályaudvarra s az ezzel érkezőknek még szintén kijutott az ünnepélyes, meleg fogadtatásból. A zenekarok végezetül a Szózatot játszották el. A hivatalos program ezzel véget érvén, hadifoglyok és rájuk váró szeretteik akadálytalanul borulhattak egymás karjaiba. A sajtó jelen volt képviselőinek Kirchner Béla ezredes, aki Triesztig elébe utazott a fogolyszállitmánynak, a következőket mondotta a hazautazásról: — Kitűnően ment minden. A hadifoglyok a legnagyobb fegyelmet tanúsították és teljes katonai szervezettségben jöttek. A szállítóhajó francia parancsnoka a legteljesebb elismeréssel nyilatkozott erről a példás fegyelemről. Azt mondta, hogy ezek még ma is tökéletes katonák. Nagyon sokat köszönhetnek a hadifoglyok Szmoliga Béla amerikai magyar lelkésznek, akinek propagandája tette lehetővé az utazást Kétszer szibériai magyar hadifogoly érkezett a fővárosig. Ünneplés fogadtatás a keleti pályaudvaron. — A Nemzeti Újság tudósítójától. — Francia szocialista képviselő a magyar monarkia visszaállításáról Paris, november 24. A kamara tegnapi ülésén a Vatikánnal újra létesítendő összeköttetésről folyó vitában a szocialista Bancour Pál a többi közt kijelentette, hogy a kormány külpolitikája abban áll, hogy Ausztriában, Magyarországon, Bajorországban és Lengyelországban a konzervatív elemeket támogatja és eszközül használja föl a demokratikus mozgalmak elnyomására. Magyarországon is a monarchista restaurációnak kedvez a francia politika. Felveti azt a kérdést, miért akarja Franciaország helyreállítani azt, amit a háború megsemmisített. A francia kormány politikája — a szónok szerint — arra irányul, hogy letörje a konzervatív elemiek javára a munkásszervezeteket és a szocialista mozgalmat. Ezt az ellenforradalmat ma Romániában is, Lengyelországban is támogatják. Grigglint körülzárták. London, mor 24. Az éjszaka rendőri és katonai osztagok eláltották a Dublinbe vezető összes utakat. A városba senkit sem engedtek be. Mindenünnen arról érkeznek jelentések, hogy a rendőrséget a lakosság gyakran megtámadja. A sinnjeinek egyik vezérét Tipperary grófságban megöltek. Dublin, Durlov és Templemoore városokkal a távíró- és telefonösszeköttetés megszakadt. Hír szerint egész Durlov lányban élk HÍREK A szélhámos divatárusnő titokzatos öngyilkossága. Titokzatos öngyilkosság ügyében nyomoz most ismét a rendőrség. Weisz Anna harmincegyéves boksabányai születésű divatárusnőt, aki legutóbb a Váci utcai Dáma női szalon üzletvezetője volt, a minap fölakasztva, holtan találták Népszínház, utca 27. szám alatti lakásán. Az öngyilkossággal egyidőben tömegesen érkeztek feljelentések a rendőrségre Weisz Anna ellen, aki kereskedőktől, tisztviselőktől és hivatalnoknőktől nagyobb tételekben, egy fantasztikus nagy szállítási vállalkozásban való részesedés meséjével mintegy hárommillió koronát csalt ki. Weisz Anna a károsultaknak három hamis szállítási szerződést mutatott, melyek papírárukra és gépírókellékekre szóltak, amelynek lebonyolítására ő nyert volna megbízást több nagy fővárosi vállalattól. Megállapította a rendőrség, hogy Weisz Anna öngyilkossága napján egy ismerőse 48.000 koronát és egy 20 frankos aranyat adott át ügyvédjének azzal, hogy a divatárusnő halála előtt neki küldte a pénzt. Ezt az összeget az ügyvéd a rendőrségen beszolgáltatta. A nyomozás folyik az irányban, hogy Weisz Anna hova fordította a kicsalt hatalmas összeget és vajjón volt-e tettestársa a bűncselekmények elkövetésében. (Requiem I. Ferenc Józsefért.) Bécsből jelentik: I. Ferenc József halálának évfordulóján a Kapucinusok templomában ünnepélyes requiemet mondottak; a közönség annyira megtöltötte a templomot, hogy a résztvevők egy része az utcára szorult. (Meghosszabbították a fővárosi iskolák szénszünetét) A főváros tanácsa ma délelőtt a tisztifőorvos refepráciája alapján elhatározta, hogy az óvodákra, elemi iskolákra és a középfokú iskolák négy alsó osztályára elrendelt szünetet december 16-ig meghosszabbítja. Ha a közoktatásügyi miniszter december 15-én elrendeli a karácsonyi szünidőt, akkor az isolákat csak január 15-én nyitják meg újból. (Benes banlajstroma.) Prágában tegnapelőtt este a városon automobilok vonultak végig, amelyekből óriás mennyiségű röpiratot szórtak a közönség közé. A röpcédulák Benes kilügyminisztert, a szocialisták méltó vezérét büntetőtörvénykönyvbe ütköző bűncselekményekkel vádolják. A fő vádpontok szerint Benes fejenként 800 korona provízióért cseh katonákat toborzott a francia idegenlégióba. Ellopta a légionáriusok részére Amerikában gyűjtött pénzeket és a világháború alatt piszkos módon több millió koronát érő ingatlanokat vásárolt össze Svájcban, holott a háború előtt teljesen vagyontalan ember volt. (Széchenyi László grófné hajója Hamburgban.) Hamburgból jelentik, hogy a Mar Cantabrico nevű gőzös 16261 különböző nagyságú csomaggal Amerikából Hamburgba érkezett. A kirakodás és a vagonokba való átrakás folyamatban van. A körülbelül 100 vagonnyi amerikai csomagküldemény Budapestre való érkezése december közepére várható. (Hamis szavazatok a pécsi kommunisták tisztújító ülésén.) Kaposvárról jelentik: A pécsi szocialista-kommimista párt vezetősége vasárnap tisztújító gyűlést tartott. A gyűlésen a vezetőség egyik tagja, Polácsi János hevesen összeszólalkozott Hajdú Gyula arral és szemébe vágta Hajdúnak, hogy a kommunizmus alatt sikkasztott és gyáván megszökött Magyarországról. Egyben bejelentette, hogy Hajdút árulónak és gyávának tartja, aki félrevezeti a pártvezetőséget is. Ezután feelszakította a szavazási urnát, amely tele volt a Hajdú által előre elkészített szavazatokkal. A leleplezés nagy pánikot okozott, a gyűlést nem is lehetett megtartani. Újabban Pécsről érkezett hírek szerint a Linder Béla polgármester által kivetett nagy adók beszedését megakadályozták. A kommunista párt vezetősége, valamint a város kommunista vezetősége kebelében napirenden vannak a leghevesebb összetűzések, Pécsett nagy változások várhatók. (Művészest a keresztény pártkörben.) Holnap, november 25-én, csütörtökön este 7 órakor a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjának Hölgybizottsága (Károlyi-palota, Egyetem utca 6.) művészestet rendez- Beszédet mondanak Bevárd Ágost dr. miniszter és Lingauer Albin képviselő. Az Operaház tagjai közül Korodini Margit, Pilinszky Géza, Keresztes Mária, Szervere Árpád, a Nemzeti Színháztól Kiss Ferenc, Onódy Ákos szerepelnek. Ferenczy Károly konferál. Vendégszereplésre hívták meg továbbá Székely Zoltánt, a 16 éves fiatal hegedűművészt is. Vendégeket szívesen lát a hölgy bizottság. Előadás után tea, — (Negyven százalékkal fölemelik Budapesten a házbért.) A vízdíjak 300 százalékos emelése kapcsán a főváros tanácsa felterjesztést intézett az igazságügyminiszterhez, melyben a közüzemi pótlék fölemelését kéri. A közüzemi pótlékot legutóbb ez év májusában állapították meg a házbér 20 százalékában, ugyanakkor a házbért 4000 koronán alul 30 százalékkal emelték, 4000 koronán felül pedig szabad egyezkedés tárgyává tették. A főváros most azt kéri az igazságügyminisztertől, hogy a közüzemi pótlékot a fölemelt házbér 50 százalékában állapítsák meg. A vízdíjak különben november elsejétől kezdve a főváros egész területén életidőkiek. 3