Nemzeti Ujság, 1922. december (4. évfolyam, 274-297. szám)

1922-12-31 / 297. szám

. Pár nap múlva ugyanis, amint, a színházban ültek a szokott helyükön, Kätchen megérintette könyökével az unokatestvérét és kitörni készülő nevetését alig bírva elfojtani, azt súgta neki:• Nézd! Az a csizmás megint itt van és folyvást ide néz. Úgy látszik, tetszel neki! Szörnyen mulatságosnak találta, hogy Emilie ilyen különös hódítást tett. Emilie csak a szeme sarkából pillantott arra felé, anélkül, hogy a fejét is megfordította volna. A költő éppen úgy állt ott, mint a minap, merőn és mozdulatlanul, pillanatra sem véve le szemét őróla. — Mi ez? — riadt meg a leány s a torkában érezte a szige dobogásét. Arca elé tartotta legyezőjét s feszült figyelemmel fordult a színpadi felé. De nem tudott oda gondolni, mert egyre magán érezte a költő nyugtalanító tekintetét. — Most is nézi — kérdezte később súgva Kätchentől. — Igen. Emilie egész este nem is pillantott arra, ahol Petőfi állt, mégsem látott egyebet annak a halvány arcából kivillogó két fekete szeménél, amint mohón keresik az ő tekintetével való találkozást. Hogy Szent- Péteri Zsigmond, meg Fánesy Lajos miről beszéltek akkor este, arról bizony aligha tudott volna számot adni, de bárhogyan iparkodott is, haragudni mégsem tudott a költőre, hiába erősítgette magában, mondogatván: — Milyen illetlen tolakodás ez? Valóban megszégyenítő! A szive legmélyén mást érzett egészen. Pedig ez csak gyerekség volt ahhoz képest, amivel a Pesti Divatlapban megjelent Petőfi-vers pár nap múlva szolgált neki. A címe az volt: Színházban és így kezdődött: Nézz le immár, nézz le telkem! Nézz le kissé páholyodból. Nézz reám szép szemeiddel. Egy percig csak, izgalomból. Ha te tudnád — ah ha tudnád — Elbájoltál véghetetlen! Itten állok minden este. Mint bálvány merevedetten. Kappel Emíliának megdobbant a szíve és az arca kigyulladt. A célzás olyan világos volt, hogy nem lehetett félreérteni. Egy pillanatig megint úgy érezte, hogy most haragudni illenék a sértett méltóság nevében, de csak édes zsibbadtságot érzett, kellemes ■sédülést, ami ismeretlen volt előtte eddig teljesen Megénekelve lenni! Dalra ihletni a költőt, aki ezrek és százezrek számára zengi panaszát szivének ideáljáról. Múzsának lenni, akire ezrek és százezrek kiváncsiak, akik a dalok lángjánál melegedtek mind, egytől-egyik. Nem! A büszke hölgy szivében nem lehetett találni se haragból, se neheztelésből egy szemernyit sem. Sőt valami rmelegség kezdett ébredezni benne a költő iránt. Nem szerelem volt ez! Ó nem! Egészen más, ami talán még szebb annál és olyan keveseknek jut osztályrészül. Kappel Emilia úgy érezte, hogy ragyogó fényözönbe vezető kapu tárult ki számára abban a pillanatban és koszorús hajúúzsák hajolnak meg előtte biztatón: — Tessék besétálni az irodalomtörténetbe! Nem mert szólni senkinek. Az anyjának vagy Elis lantnak éppen nem, Katchennek még kevésbbé. Azok meg se értenék, Kätchen pedig — mulatna rajta, szemben kifigurázná, titokban pedig irigyelné. Megőrizte a drága titkot, amely édes boldogsággal és büszkeséggel töltötte el s bár — jól nevelt és illedelmes hajadon lévén — ezentúl sem volt a költő számára egy pillantása sem, most már jólesett neki, hogy az minden előadáson ott áll a páholyok alatt és nézi őt. És remegő türelmetlenséggel várta s Divatlap új számát, amelytől új verset remélt. Akkor aztán történt vaalmi, amire nem számíthatott senki és ami egyszerrre végét szakította az egész dolognakúgy esett, hogy egy tavaszi délelőtt a® insa látogatót jelentett be a Kappel-bárban. A nevét nem tudta, csak annyit, mondott, hogy egy különös öltözetű úr beszélni kivin a hölgyekkel. Kappelné meg a leánya bementek a vizitszobába s a következő pillanatban az inas bebocsátotta Petőfi Sándort. A költő most is szokott öltözetében volt, mindössze a fokosát hagyta kinn az előszobában meg a mentését. Kappelné félreismerhetetlen csodálkozással nézett, rá, míg Emilie úgy érezte, hogy most mindjárt le fog szakadni a tető és kívánta is, hogy bár tiri lenne. Sejtelme sem lehetett ugyan róla, hogy mi készül, de tudta, hogy valami borzasztóság. — Kihez van szerencsém? — kérdezte Kappelné németül, mire a látogató kissé magyaros hangsúlylyal, de szintén németül felelt: — Nevem Petőfi Sándor! Úgy hiszem, ez a név elég bemutatkozásnak. A jó német asszony, aki egyáltalán nem emlékezett rá, hogy valaha hajtotta volna ezt a nevet, zavarba jött. . . . — Igazán restellem, — szólott — de, pardon, rém tudom... — és tanácstalanul toltotett a leányára, s aki ekkorára mér összeszedte magát, és hogy anyját, kimentse kínos helyzetéből, közbevágott: — Van szerencsém híréből ismerni Petőfi urat! — mondta és rózsásra vált arccal hozzátette: — Meg szép költeményeiből is. Azzal helyet mutatott neki és maga is leült. Petőfinek megcsillant a szeme a leány utolsó szavaira, mert bármilyen gőgös volt is, ha bírálták, gyermekesen tudott örülni minden elismerésnek, amit őszintének érzett. Kappelné csodálkozva nézett a leányára, mintha tőle várná ennek a különös vizitnek a magyarázatát. De hogy sem a látogató, sem Emilie nem folytatta a megkezdett társalgást, végre is ő szólalt meg: — Minek köszönhetjük a szerencsét, hogy uraságod felkeresett bennünket? — kérdezte egyenesen a tárgyra térve. — Óhajtanék kedves leányával megismerkedni! — válaszolta a költő s egy kis szünetet tartott Emíliára pillantva, aztán hirtelen hozzátette: — És lehetőleg , kinyerve hajlamát, őt nőül venni. Most ijedt csönd támad a szobában- Anya és leánya kínos zavarban meredtek egy pillanatig a költőre, aztán egymásra. Kappelnénak az volt az első gondolata, hogy ez az ember csak őrült lehet, aki így, minden előzmény és bevezetés nélkül feljön az utcáról és meg meri kérni a híres és gazdag Kappel bankár leányát. Egy ilyen ágról szakadt maskara! — Mégis vad emberek ezek a magyarok! — ötlött az eszébe és ebben a percben érzett először egy kis lelkifurdalást és sajnálkozást, amiért nem tanulta meg a nyelvüket, bár huszonöt év óta lakott az országukban. Talán akkor jobban megismerhette volna őket és meg tudta volna óvni a leányát az ilyen, benszülöttek közt úgy látszik divatozó népszokásoktól. Hogy Emilie mit gondolt és mit érzett ezalatt? Ki tudná azt? A fejét lehajtotta, hogy arcát elrejtse és olvasni ne lehessen rajta. Lehetetlen, hogy a költő ebben a pillanatban meg ne sajnálta volna szegénykét rossz tréfájáért, ámbár lehet az is, hogy ő abban a percben komolyan gondolta, amit mondott, egészen. Mikor a leány végre, fölemelte a fejét, az arca még sokkal pirosabb volt, mint az imént. De a hangja remegés nélkül csengett, amint megszólalt, egyszerre magyarra fordítva a beszédet. Talán azért, hogy anyja ne értse, mit mond? Vagy talán, hogy tudtára adja a költőnek, hogy ura annak a jó nyelvnek, melyen az dalol, és tisztában van vele, hogy kivel áll szemben. — Bármilyen megtisztelve érzem is magam Petőfi ur látogatása által, — szólott * mégis atyám tudta 4 NEMZETI ÚJSÁG Vosír nap, 1922 december 31. Hol,lakott Petőfi a régi Pesten? Petőfiemékek a belvárosi utcákban — Emléktáblával jelölik meg Petőfi lakásait Petőfiről nevezik el a mai Koronaherceg-utcát iA Nemzeti Újság tudósításairól.) 1922. Szilveszter éjszakáján gázkandeláberek fognak lelögni Budapest utcáin és ünnepi gyertyák gyuljak ablakokban, hirdetni, hogy Petőfi a főváros külön büszkesége. Kiskőrös vallja szülöttének a legnagyobb magyar lírikust, Félegyházán fogta fel az első impressziókat a kisfiú nyitó értelme, Aszódon ismerte meg a tudomány elemeit, ám az ősi Pest falai közt élte Is élete legnagyobb és legtündöklőbb szakát és rajongó ifjú társaival itt indította el a 48-as idők nagy mozgalmait. Az akkor mlég csak bimbóba pattanó pesti Irodalmi élet váltotta ki belőle legszebb verseit és az ódivatú belvárosi házak még látták a költőt, amiint a Pilvax-h-A vagy a Zenélő órába ment, vagy éjjelente andalgott a hepehupás és girbegurba utcákon .. ... A negyvenes évek estje de messze volt a mai világváros külsejétől. A kilométeres körutak és sugárutak helyett rendszertelen zugutcák tömkelegért világítottak le esténként ék nem a fényes ívlámpák, hanem a pislogó olajmécsek. A Hatvani-utca, melyet a szabadságharc forró napjaiban Március 15-ike-utca néven neveznek el, hogy azután a Kossuth Lajosutca nevet vegye fel , volt Pest fontja. A Hatvani-utcán lüktetett a régi Pest élete a legélénkebben és a városnak e főútvonalán járt legtöbbször Petőfi Sándor is. A Borz-utca, a Zöldfa-utca, az Aranykéz-utca, sí Sfimnház-utca, a Galamb-utca, az Újvilág-utca, a Három futó-utca, a Két szerecsen-utca, a Három dob-utca, a Három király-utca azok az utcák, amelyeken leggyakrabban megfordult költőnk, aki ha néha végigment a Kék kakas utcán, talán nem is sejtette, hogy a szűk és görbe utca valamikor még az ő nevét fogja viselni . . . A Petőfi-Társaság főtitkára, Pakolt József összeállította és még a tavasz folyamán egy közgyűlési interpellációjában felsorolta azokat a házakat, amelyekben Petőfi, lakott. Petőfi 1833-ban, tízéves korában, kerül fel Pestre német szóra. Egy józsefvárosi házmesternél lakott, de adatok nincsenek erről a helyről. 1834—35-ben a piaristák épületében lakott és a latin nyelvet tanulta. 1835-,39-ig nincs Pesten. 1839 februárban, télen jött vissza, meghasonolva atyjával. A Nemzeti Színháznál statiszta, majd katonának áll be, azután Pápán tanul. Vándorszínész lesz, közben egy-két napra feljön Pestre is. Véglegesen 1813-ban kerül fel, hogy a Kisfaludy-Társaság kiadásában megjelenő külföldi regénytár számára fordítson. Ekkor Fekete Lajos barátjával az Országúton, a mai Múzeum-körúton, alacsony házban, a későbbi Állattani intézet helyén lakott. Utóbb Váradi Antalnál, Deák József ügyvéd segédjénél, a Zöldfa utca 22 alatt lakott nagyon rövid ideig, mikor 1844-ben, a kínos debreceni tél után újra feljön Pestre,. Vörösmarty ajánlására Udor Imre lapjának, a Pesti Divatlapnak lett segédszerkesztője és itt szabad lakása volt 1844 szeptemberéig az országúti Kruczvalder-házban, amelynek helyén a Műegyetemet emelték. Az első emeleten lakott itt szűk szobácskában. Fahát lapjával 1844-ben Szent Mihály-napján átköltözik a Hatvani-utca és Magyar-utca sarkán levő Kölberházba. Jelenleg ez a ház a Kossuth Jajos-utca 19. és Magyar-utca 2. számú saroképület. E ház második emeletén lakott Petőfi, itt irta a Helység kalapács-fi, a János Vitéz- é,Riighangu költeményeit. 1845 elején a Kecskeméti-utcai Weinkhem-házba költözött, abba a házba, ahol Csapó Etelka meghalt. Itt irta a Cipruslombok-at. Áprilisban a Felvidékre ment, majd más helyeken fordult meg, míg 1845 szeptemberében Fáradt Antallal közösen bérelt szobát a Hatvaniutca /n, most Kossuth Lajos utca 10. számú házban, szemközt a Nemzeti Kaszinó épületével. Egy Takács nevű becsületes csizmadiánál lakott albérletben a földszinten. 18468-ban harmadik lakótársnak Tompa Mihályt hívták meg, aki velük lakott, míg hélyei ■pap nem lett. Petőfi azután falura megy, megjárja Szatmári és Szendrey Júlia képét hordja szivében. 1843 novemberében a Hatvani-utcai Jankovich-házba (most Kossuth Lajos utca 6.) bérel szobát, itt a második emeleten lakott 1847 júliusáig Polich Albertnél. 1847 novemberében mint házasember tér meg Pestre és beköltözik az úgynevezett Schiller-az első emeletén levő utcai lakásba, Dohány-utca 16.szám alá. lakása három utcai, egy alkóv és egy előszobából és konyhából állott és fizetett érte 650 váltóforintokat. Ezt a lakást Egressy Gábor vette ki Petőfiék számára, akik az egyik utcai szobát Jókainak adták, aki mindaddig itt lakott, mig Laborfalvy Rózával titokban meg nem esküdött, amikor Petőfiékkel tudvalevőleg haragba keveredett és a Svábhegyre költözött. Ezen a szállásán irta Petőfi a Talpra magyart- Innan 1848 augusztusában költöztek el a Lövész-utca és Bástya-utca sarkán levő egyemeletes házba, itt két hónapig laktak. Fikor Petőfi honvédnek ment, elhagyja Pestet és csak 1849 tavaszán jön vissza, lemondván katonai rangjáról, azzal az elhatározással, hogy többé nem megy a harctérre. Beköltöznek a Kerepesi út és Liputea sarkán levő Marczibolnyi-kvíz második emeletére, ahol két utcai és egy udvari szobájuk van. Ez volt utolsó lakása Pesten, mert az orosz betörés hírére, július elején, Erdélybe utazik Bem hadseregéhez . . . A főváros, megértve az idők szavát, sietett a maga külön hódolatát leróni, kiadta és olcsó áron forgalomba hozta a nagy költő összes költeményeit, amely testével maradandó emlékkövet állított az 1922. év mesgyéjén. Lobmayer Jenő dr. tanácsnok, a szociálpolitikai ügyosztály vezetője, szeretettel buzgólkodik a főváros Petőfi-kurucsán és nem eredménytelenül, mert azokat a házakat, amelyek Petőfi életével vonatkozásban vannak, a centennárium kapcsán emléktáblával fogják megjelölni. Ilyképpen emléktábla jelöli meg a Pálffy-házat, (Kossuth Lajos utca 3.), amelyben a Länderer és Heckerast-nyomda volt elhelyezve, ahol Petőfi az utcán a Talpra magyart először elszavalta, a régi Pilvax helyén álló épületet, a mai Astoria-szálló épületét, amelynek helyén a Kötbér ház állott, a Dohány-utca 16. szám alatti házat, ahol Petőfi ifjúházas korában lakott és a Kecskeméti-utca 6. szám alatti házat, a Wencklheim- palotát. A főváros egyben átiratilag kereste meg a Fővárosi Közmunkák Tanácsát, kérvén hogy a rossz magyarsággal elnevezett Koronaherceg-utcát, ahonnan a márciusi események kiindultak, nevezze el Petőfi nevéről a mai Petőfi-utca helyett. Úgy tudjuk, hogy a Közmunka Tanács örömmel fogja megragadni az alkalmat, hogy hódolhat Petőfi emlékének és az átkeresztelés már a legközelebbi jövőben meg fog történni. Érdekes, hogy amikor annyi Petőfi-emlék fűződik a régi Pest köveihez, a főváros levéltárában alig lelni nyomát Petőfi emléknek. Gárdonyi Albert dr., a főváros levéltárának tudós vezetője a centennárium alkalmából kutatást rendezett a poros akták közöttám csak egyetlen, eddig ismeretlen Petőfivel vonatkozásban álló okmányt sikerült kikutatnia: annak a jegyzőkönyvnek eredetijét, mely a márciusi események után „csendbizottság“ alakítását határozza el, mely bizottságnak tagja volt Petőfi Sándor is és jól ismert kaligrafikus aláírása ebből az alkalomból szerepel a jegyzőkönyv alján. Az érdekes aktát nem ismertetjük részletesebben, mert teljes egészében benne van a Gracza-féle Szabadságharc történetében. A jegyzőkönyvet a levéltár átküldte a Fővárosi Múzeumhoz, mely azt a centennárium alkalmából ki fogja állítani. Mindenesetre érdekes és Petőfi életének figyelemreméltó fejezete kerülne megvilágítás alá, ha valaki kikutatná Petőfi szereplését ebben a csendbizottságban, melynek hosszabb ideig tagja volt és amely tulajdonképpen az egyetlen kapcsolata volt a költőnek a pesti magisztrátussal.