Nemzeti Ujság, 1931. január (13. évfolyam, 1-25. szám)

1931-01-01 / 1. szám

Csütörtök, 1931 Január 1. NEMZETI ÚJSÁG Hogy készültek a párisi békék? Wilson vergődése és bukása az antant dzsungeljében­­ Titkos szerződésekkel és politikai mesterkedésekkel vezették félre az elnököt — „A franciák meg voltak verve!** Érdekes részletek Wilson magázait­kár nőjének leveleiből Copyright Nemzeti Újság - angolból fordította: Szabó /Hajós dr• ##/: közlemény A Nemzeti Újság már két közlemény­ben ismertette azokat az igen érdekes le­veleket, amelyeket Edith Ben­tram Helm, Wilson elnök volt titkárnője írt a béke­­konferencia alatt Portéból akkori vőle­gényéhez, Helm admirálishoz. Ezek a köz­vet­len hangú levelek egy női lélek és szív tükrén keresztüli világítják meg azt a bo­szorkánykonyhát, amelyben az úgyneve­zett „béke“ megszületett és sok olyan ér­dekes részletet adnak, amelyekről eddig a nagyközönség még semmit sem tudott. Az eddigi folytatások után most befejez­zük a kiváló érdekességű cikksorozatot. Az olaszok szigorúnak tartják a német béke­szerződéseket Paris, 1919. május 19. Ma Pershing tábornok volt nálunk ebédre. A beszélgetés az olaszokra tere­lődött és a tábornok azt mondta, hogy köziirodájának jelentése szerint az ola­szok igen szigorúnak tartják a német békeszerződést és túl enyhének az osztrá­kot. Egyébként az általunk megszállt te­rületeken, cenzúránk jelentése szerint a németek nagyon elégedetlenek a béke­feltételekkel. Pedig, mit fizettettek volna ők velünk, ha fordítva történik a dolog! Az elnök kijelentette, hogy ő belátja, mennyire nehéz lehet a német népnek szenvedni vezetői hibái miatt, de ezen ő nem segíthet! Aztán ismét az olaszokról beszélt, akiknek, szerinte, sok tekintet­ben igazuk van, mert nagyon mostohán bántak velük a területek szétosztásakor. Elmesélte az elnök, hogy közvetlenül az olaszok háborúba lépése előtt Cellere gróf elmondta neki, hogy az olasz kor­mány több ízben kérdést intézett Ausz­triához és Németországhoz, hogy mi a szándékuk Szerbiával, amihez mint szö­vetségesnek joga volt, de minden eset­ben azt felelték: Semmi! És csak huszon­négy órával a hadüzenet, előtt tudatták velük a tényeket! Páris, 1919. május 20. Mrs Wilson elmondta, hogy milyen kellemetlenek voltak ismét az olaszok. A „három nagy“ (Wilson, Clemenceau és Lloyd George) felkérték Orlandót, hogy jöjjön el és adjon magyarázatot Olaszország kisázsiai manipulációiról. Orlando azt üzente, hogy ő beteg és he­lyette Sonino fog megjelenni. A nagyok nem akarták Soninót, s így visszaüzen­tek, hogy inkább várni fognak, de ismét az a felelet jött, hogy Sonino jön, s így végül belenyugodtak. Ugyanakkor V­e­­nizelosz is hivatalos volt a kapcsolatos kérdések miatt és ő Sonino előtt érke­zett. Mikor Sonino bejött és meglátta Venizeloszt, kijelentette, hogy csak a „nagyok“-kal hajlandó tárgyalni és nem Venizelosz előtt, aki pedig szintén szö­vetséges. Mrs Wilson azt mondja, hogy soha az elnököt annyira ingerültnek nem látta, mint ekkor. Első felháboro­dásában majdnem kirobbant, s ki akarta utasítani Soninót, de a tapintatos Veni­zelosz, aki egyébként is igen kedves em­ber, kivonult a teremből és a­ hallban várta be a tanácskozás végét... Az el­nök még később is nagyon haragosan emlegette ezt az esetet s mindig hozzá­teszi. ..szerencse, hogy nem vesztettem el a lélekjelenlétem és nem utasítottam ki Soninót­ a házamból“ Paris, 1919. május 21. Mielőtt tegnap este vacsorázni men­tem, beszóltam jó éjszakát kívánni az el­nöknek és Mrs Wilsonnak, akik, mint rendesen, solitert játszottak kettesben. Az elnök mosolygott és kedvesen meg­jegyezte: »Attól félek, hogy mindig úgy fog rám emlékezni, mint egy kedélyes öreg úrra, aki naphosszat csak solitert játszik." Mindnyájunkat rendkívül érdekel, vár­jon a németek elfogadják-e a békefelté­teleket? Hétfőn, mint már említettem, itt volt Pershing tábornok, akivel az el­nök négyszemközt tárgyalt ezekről az eshetőségekről... Mielőtt a tábornok elment, hallottam, amint a hallban állva emltette az elnök­nek, hogy a béketervezet szerint a meg­szállott területeken a német bíróságok is katonai fenhatóság alá kerülnének. Az elnök erre azt mondta, hogy ezt nem helyesli, miután a szövetséges megszálló csapatok is francia parancsnokság alatt lesznek s azért ezt a pontot feltétlenül töröltetni fogja. Ebéd után az elnök jókedvűen mesélte, milyen veszekedésnek volt tanúja Cle­menceau és Lloyd George között. A kis­ázsiai mandátumról volt szó és miután Olaszországot nem találták megbízható­nak, tehát maguk között akartak osztoz­kodni. A franciák Észak-Anatóliát, az angolok pedig Dél-Anatóliát akarják, az Egyesült Államoknak viszont Arméniát ígérték. Ebből azután nagy civódás támadt, mert a franciák kijátszva érezték magu­kat. Allenby tábornok hét francia ezre­det reklamált, melyeket Szíriába rendelt és mindenki mást akart. Végül az elnök­nek sikerült rávenni őket, hogy egy ve­gyes bizottságit küldjenek ki a kérdés megvizsgálására Később Clemenceau újra neki támadt Lloyd Georgenak és az elnöknek és azt mondta, hogy Amerika és Anglia ki akarják játszani a franciá­­­­kat összes jogaikból Anatóliában. Cle­menceau mindezt az elnöknek mondta, de Lloyd Georgenak szánta, miközben nyílt rosszindulattal és hűtlenséggel vádolt mindenkit Ekkor Lloyd George meg­haragudott és Clemenceau természetével ellentétben, aki a vita sorában mindin­kább lehűl, Lloyd George mindjobban feldühödött. Az elnök azt mondja, hogy az ilyen heves viták alkalmával azután mindketten a titkos szerződésekre hivat­koznak, melyeket a két állam kötött egymással és amelyekről az elnök soha semmit sem tudott! A helyzet ezúttal már nagyon elmérgesedett de az­­ elnök­nek mégis sikerült lecsillapítani őket és végül Clemenceau és Lloyd George mint régi jóbarátok búcsúztak egymástól! Egyenrihek, polgári öltönyök 08 báli díszruhák Hogy Mimén IV., KOSSIlill IfljOMl. 6 Nagy választék angol szövetekben a franciákat a háborús adósságok teszik olyan követelődzőkké Paris, 1919. május 22. Mrs. Wilson mesélte, hogy Mr. Barnet telefonon jelentette az elnöknek, hogy a franciák odavannak attól való félelmük­ben, hogy a németek nem fogadják el a feltételeket s újból kezdik a háborút! A pénzügyi szakértők ezért már hajlandók volnának redukálni a követelményeket, de azt szeretnék, hogy ezt az elnök pro­ponálja, mert a francia kormány fél a saját népétől, amelynek túl sokat ígért már eddig is!­­. . _ Nagyrésze az embereknek Franc:a­or­szágban nem dolgozik egyáltalában, mert egyszerűen várják a pénzt, amelyet a né­metek részéről ígértek nekik. Azt hiszik, hogy ha a népet ebben a reménységében csalódás éri, akkor kitör a forradalom! Ezért a francia kormány azt szeretné, hogy ezt a forró gesztenyét az elnök ka­parná ki neki a tűzből. Ez a helyzet, már majdnem humoros és különösen érdekes, hogy a mi delegátusainknak mennyit kell harcolniuk azért, hogy a franciák csök­kentsék étvágyukat, nem annyira a néme­tek iránti kegyességből, hanem egysze­rűen azért, mert nincs elég pénz, hogy mindenkinek fizessenek! Az elnök elmesélte, hogy milyen humo­ros látvány lehet elnézni a „Négy nagy“-ot, amint a hatalmas és megfelelő asztalok hijján legtöbbször a földre terí­­tett térképek előtt gugolnak és vitatkoz­nak. Clemenceau és Lloyd George tegnap ismét parázs vitát rendeztek. Az elnök ezúttal is a bíró szerepét töltötte be kö­zöttük Azt mondja, nevetséges és egyben elszomorító volt figyelni őket, amint egy­­egy pontján a­ térképnek veszekedtek és hol az egyik, hol a másik kiáltotta izga­tottan: „önök ezt meg azt ígérték nekünk Kisázsiában, ezért vagy azért“ és az elnök elszomorkodva ült közöttük, elnézve, ho­gyan osztozkodtak a különböző népek országain ... Páris, 1919. május 24. Érdekes, hogy mint változnak az ese­mények. Néha sok érdekes dolgot hallok egy óra alatt, máskor napokon át nem történik semmi. Ma mindössze az osztrák békeszerződés átírásáról volt szó, ami nem sok érdekességet jelent, Páris, 1919. június 4. Mostanában nincs sok feljegyezni va­lóm. A ház rendesen tele van emberekkel, akik délben és délután jönnek, a tárgya­lások után. A német prepozíciókon dol­goznak, tanácskoznak és ugyanakkor az osztrák békét igyekeznek mielőbb befe­jezni, Mág egy szerény szolgájától. Woodrow Wilson“, Páris, 1919. junius 10. Ez az­ egész békeügy mindjobban ki­meríti és letöri az elnököt. Tegnap este borzasztó fáradt, volt szegény, alig lehe­tett ráismerni és ami nagyon szokatlan nála, most mind hallgatagabb lesz az étkezéseknél. De azért mindig kedves, sohasem türelmetlen és nagyon, nagyon barátságos mindannyiunkhoz. Egyébként az a hír kering, hogy a békét hamarosan nyélbeütik és akkor mehetünk haza. Bár már így lenne! Wilson megkoszorúzza Lafayette sírját Paris, 1919. június 7. Ebéd után az elnök levezetett bennün­ket a kisebbik dolgozószobába, ahol a „Négy nagy“ szokott tanácskozni és meg­mutatta a helyet, ahol a kandalló mellett ülnek ebben a sorrendben: az elnök, Cle­menceau, Lloyd George és szemben velük Mantoux és Orlando. A tanácskozás mindig angol nyelven folyik és Mantoux Orlando fülébe súgja a francia fordítást. Ma délután az elnök a Piepus-temetőbe ment, ahol egy bronz­ból készült koszorút helyezett Lafayette sírjára a virágok helyébe, melyeket de­cemberben vitt oda. A koszorút mintázó művész nagyszerűen másolta reá az el­nök kézírását: „Lafayettenek, a szabad­ Miállják a versail­esi békét Páris, 1919. junius 29. A „George Washington“ fedélzetén. .Az indulás előtti napok oly mozgalma­sak voltak, hogy nem volt időm feljegy­zéseimet elvégezn­i. Tegnap óriási napunk volt! Jelen vol­tam a békeszerződés aláírásáttól és nem sajnálom, hogy emiatt még Párisban maradtam. Mindezt az elnöknek köszön­hetem, mert olyan kedves és előrelátó volt, hogy mindnyájunk részére gondos­kodott ülőhelyekről. Nekem már napok­kal előbb jelezte, hogy lesz helye szá­momra. Az elnök és Mrs. Wilson két órakor hajtottak el Poinearóékért és azután a palota előtt hajtottak el újra, úgy hogy így a mi autóink is hozzájuk csatlakoz­hattak. Az útvonalat egész Versaillesig rendőr­ség tartotta megszállva és rengeteg sok ember és autó volt mindenfelé. Versa­il­lesben az Avenue de Paris­t hajtottunk végig, amely a két sorban álló lovasság­gal ma még szebb és impozánsabb ,­lát­­vány volt, mint, rendesen. A híres Ver­sailles­ kastély remek udvarában fehér­­nadrágos, hosszú lófark-sisakos gárdis­ták álltak feszes „vigyázz“-állásba­n az elnök tiszteletére, mikor kiszállt a kocsi­­­jából. Fent az emeleten a történelmi neveze­tességű tükörterem már zsúfolva volt emberekkel és igen sokan kiszorultak még azok közül is, akiknek jegyük volt. A teremben kétoldalt álltak a­ székek és a bársonnyal bevont padsorok. Egyedül Viviani ült karosszékben, míg Mrs. Wil­­sont egy pad közepére ültették! Mellette ült Mrs. Lansing és Mrs. House, mögötte pedig Mrs. Wallace, Margit és én ültünk. Később valaki egy karosszéket hozott Mrs. Wilsonnak is. Az egész elhelyezés nagyon ügyetlenül­­volt elrendezve és ahelyett hogy a közönséget ültették volna magasabb tribünökre, inkább a delegál Átépítés miatt 1931. február hó 1-ig­beszerzési áron kiárusítom kizárólag elismerten legjobb minőségű áruimat,u.m. dltönyőket letikabátokat letöltőket bundákat átmeneti kabátokat fiúgyermeknikákat Úgyszintén óriási szövetraktáramat méterenkint. 35 éve fennálló cégem garancia arra, hogy csakis a legjobbat nyúj­tom igen tisztelt vevőimnek. Használja ki ezen rendkívüli alkalmat és vásároljon most! PLANCHER ún.no ruházati nagyáruházában IV., Károly-körút 23. szám, Központi Városháza.

Next