Nemzeti Ujság, 1935. április (17. évfolyam, 75-97. szám)

1935-04-02 / 75. szám

Kedd, 1935 április 2. NEMZETI ÚJSÁG A VASÁRNAPI NYÍLTSZAVAZÁSÚ VÁLASZTÁSOK HITELES ERED­MÉNYEI: A HIÉP 132, az ellenzék 31 mandátu­mot szerzed Igen sok az új képviselő, 29 régi kibukott Amit a vasárnapi választás hozott, arra még optimista kormánypárti jósla­tok sem számítottak. A nyíltan szavazó 175 kerületből 130 kormánypárti képvise­lőt válasszon. A két nemhiva­talos kor­mánypártival együtt 132 mandátuma van eddig a kormánynak s ezzel a választási harcot eldőltnek lehet tekinteni. A nem­zeti egység pártja győzött ezen a válasz­táson, az utolsó nyiltszavazásos válasz­táson, amely sok régi, ismert nevű kép­viselőt és politikust állított félre, vagy tüntetett el egyelőre a politikai élet porondjáról és sok ismeretlen nevet vetett fel, új embereket, akiknek képessé­geiről, céljairól senki sem tud bizonyosat. Búcsúzzunk el a régiektől. Ideiglenesen vegyünk búcsút Czettler Jenőtől, a kép­viselőház volt alelnökétől, aki a föld­műves párti ellenjelöltjével szemben ma­radt kisebbségben. Nem kapott m­andá­­tumot Kosztics Milán, aki csak néhány hónapon át volt tagja a Háznak, de igen figyelemreméltó képességről tett tanulá­s­ot és kisebbségben maradt báró Orosdy ülöpné is eddigi kerületében, Szécsény­­ben Griger Miklós két­ helyen vesztett csa­tát, Bián és Veszprémben, talán éppen azért, mert két nyíltszavazásos kerület­ben vállalt jelöltséget, ezzel nagyon is megoszlott agitációs ereje. Kimaradt az új parlamentből báró Inkey Pál és meglepetést keltett őrgróf Palla­­vicini Györgynek 3191 szavazattal való bukása Dombóvárott. Nem kapott mandátumot Berki Gyula, aki követte gróf Bethlen Istvánt a pártonkivül­iségbe és Biedermann Imre báró, aki ugyancsak pár­­tonkivüli programmal lépett föl. Meg­lepetés Heckenberger Konrád villányi veresége, a független kisgazdapárti el­lenjelölttel szemben, akiről a válasz­tási agitáció alatt olyan hírek terjedtek el, hogy erős pángermán húrokat pen­getett a nagyrészt németajkú kerület­ben. Két helyen szenvedett vereséget Bajcsy-Zsilinszky Endre. Kimaradt Lá­zár Miklós, aki mint Tokaj követe , a tokaji borvidékért fejtett ki igazán ön­zetlen és agilis tevékenységet és nincs mandátuma Meskó Zoltánnak, a nyila­sok egyik vezérének sem. Katasztrofális vereség érte a függet­len kisgazdapártot, amely régi zömét úgyszólván teljesen elvesztette. Megbu­kott Sauerborn Károly, Mojzes János, Hegymegi Kiss Pál, Melczer Béla, Sza-­­kács Andor, Múzsa István, gróf Serényi László. Azok a képviselők, akik függet­len kisgazdapárti programmal bekerül­tek a törvényhozásba, közismertek­b ar­ról, hogy a pártvezetőség elhatározásait csak a legritkább esetben szokták ma­gukévá tenni. Jóslatokba bocsátkozni mindig hálátlan feladat, de politikai körökben a közeljövőre várják már a független kisgazdapárt oszlását és le­­szűrődik az a vélemény, hogy Eckhardt Tibor és Uhaim, Ferenc rövidesen meg­válnak a pártvezetéstől. A nemzeti egység pártjának tagjai közül nem kapott mandátumot Mihály­ff­y Vilmos, Bodó János, Bubinák István, Szabóky Jenő, Kóródy Katona János, Gaál Endre, Téglássy Béla, Orffy Imre és Bencz Ákos. Helyettük és a többi „el­hullott“ helyett újak jöttek, a reform­nemzedék tagjai, a vidéki politikán élet növendékei, akiknek a mandátumhoz való jogcímük itt-ott nem sokkal több, mint a nemzeti egység pártvezetőségének előle­gezett bizalma. Hogyan váltják be a hoz­zájuk fűzött reményeket, méltók leszn­ek-e a bizalomra — ez olyan kérdés, amelyre érdeklődéssel vár választ az egész poli­tikai közvélemény. Új nevek szerepelnek az új törvényhozásban, friss erők forr­nak és keresnek érvényesülést. Ezen a héten véget ér a választás a dunántúli kerületekben és a titkos kerü­letekben is. Nagy változást ez a parla­ment összetételében már nem hoz, bár kétségtelen, hogy Vas-, Zala- és Sopron­­megyékben, valamint a titkos kerületek­ben aránylag több lesz az ellenzéki man­dátum. A kormánypárt vérmesebb elemei 180 képviselőre számítanak, — ezt a szá­mot erős túlzásnak lehet mondani. Hozzá­vetőleges számítás szerint a kormánynak 160—165 mandátuma lesz, ami még min­dig szaporodást jelent a régi 140-el szem­ben. A vasárnapi választások részletes ered­ményét egyébként alább adjuk: Aba­új-Tor­na GARBÓCBOGDANY. Egyhangúlag megválasztott képviselő: Melczer Lilla (NÉP). GÖNC. Bárczay János (NÉP) 6512, Per­ley La­jos (f. kisg.) 3703. Megválasztott képviselő: Bárczay Já­nos, 2809 szótöbbséggel. SZEPSI. Egyhangúlag megválasztott képviselő: Szalay László (NÉP). SZIKSZÓ. Egyhangúlag megválasztott képviselő: Farkasfalvi Farkas Géza (Pk). TORNA: Vitéz Árpád (NÉP) 2745, Horváth Oli­vér (f. kisg.) 1298. Megválasztott képviselő: Vitéz Árpád, 1447 szótöbbséggel. Baranya DÁRDA: Schmidt Miklós (NÉP) 1061, dr. Mándy Sándor (NÉP n. hiv.) 956, Teppert Jó­zsef (f. kisg.) 293. Pótválasztás lesz Schmidt Miklós és Mándy Sándor között MOHÁCS: Mihályffy Vilmos (NÉP) 3939, Schmidt Lajos (pk.) 5306. Megválasztott képviselő: Schmidt La­jos 1367 szótöbbséggel. PÉCSVÁRAD. Bodó János (NÉP) 3916, Perlaky György (NÉP n. hiv.) 1227, Czirják An­tal (f. kisg.) 8777. Megválasztott képviselő Czirják An­tal 3634 szótöbbséggel. SASD. Szily Márton (NÉP) 7474, ifj. Schaff Károly (f. kisg.) 5112. Megválasztott képviselő: Szily Már­ton 2362 szótöbbséggel. SIKLÓS. Dr. Béldy Béla (NÉP) 5798, Nagy Fe­renc (f. kisg.) 5479. Megválasztott képviselő: Dr. Béldy Béla 319 szótöbbséggel. SZALÁNTA. Brogly József (NÉP) 6759, vitéz Feren­­czy Mihály (1. kisg.) 5923. Megválasztott képviselő: Brogly József 836 szótöbbséggel. SZENTLŐRINC. Egyhangúlag megválasztott képviselő: Patacsy Dénes (NÉP). VILLANY. Heckenberger Konrád (NÉP) 4751, Riesz Ádám (f. kisg.) 5313. Megválasztott képviselő: Riesz Ádám, 568 szótöbbséggel. Bácsbodrog BÁCSALMÁS. Dr. Alföldy Béla (NÉP) 5282, Sauer­­born Károly (f. kisg.) 3488­ Megválasztott képviselő: Alföldy Béla 1794 szótöbbséggel. TOMPA. Báró Vojnits Miklós (NÉP) 1323, Pod­­maniczky Attila (NÉP n. hiv.) 542. Megválasztott képviselő: báró Vojnits Miklós 781 szótöbbséggel. REGÖCE. Gróf Teleki János (NÉP) 3012, Mojzes János (f. kisg.) 3002. Megválasztott képviselő: gróf Teleki János 10 szótöbbséggel. * JÁNOSHALMA. Marschall Ferenc (NÉP) 5999, Stréhm József 855­ Megválasztott képviselő: Marschall Ferenc 5144 szótöbbséggel. Békés BÉKÉS. Ángyán Béla (NÉP) 5905, B. Szabó Ist­ván (f. kisg.) 5456, Oláh Ernő (nyilas) 1890. Pótválasztás lesz Ángyán Béla és B. Szabó István között. BÉKÉSCSABA. Búd János (NÉP) 7359, dr. Gyöngyössy János (f. kisg.) 5896. Megválasztott képviselő: Búd János, 1463 szótöbbséggel. GYOMA. Rubinek István (NÉP) 3755. Andaházi Kasnya Béla (f. kisg.) 4174. Megválasztott képviselő: Andaházi Kasnya Béla, 419 szótöbbséggel. GYULA: Gróf Pongrácz Jenő (NÉP) 7300, dr. Madorff Emil (f. kisg.) 5775. Megválasztott képviselő: gróf Pongrácz Jenő, 1525 szótöbbséggel. OROSHÁZA: Csizmadia András (NÉP) 6130, Ravasz Antal (f. kisg.) Megválasztott képviselő: Csizmadia András. SZARVAS: Dr. Tóth Pál (NÉP) 8200, vitéz Tep­­liczky János (f. kisg.) 5800. Megválasztott képviselő: dr. Tóth Pál, 2400 szótöbbséggel. TÓTKOMLÓS. Egyhangúan megválasztott képviselő: Lányi Márton (NÉP). SZEGHALOM. Temösváry Imre (NÉP) 5301, Tildy Zol­tán (f. kisg.) 4553. Megválasztott képviselő: Temesváry Imre, 748 szótöbbséggel. Bihar BERETTYÓÚJFALU. Molnár Imre (NÉP) 7667, Hegymegi Kiss Pál (1. kisg.) 3113. Megválasztott képviselő: Molnár Imre 4554 szótöbbséggel. BIHARKERESZTES. Egyhangúlag megválasztott képviselő: Nyiry István (NÉP). BIHARNAGYBAJOM. Létay Ernő (NÉP) 4711. Albrecht Fe­renc (f. kisg.) 1933. Megválasztott képviselő: Létay Ernő 2778 szótöbbséggel. CSÉFFA. Vitéz Sebestyén Kálmán (NÉP) 5815, Vásáry József (f. kisg.) 3659. Megválasztott képviselő: vitéz Sebes­tyén Kálmán 2156 szótöbbséggel. DERECSKE. Miskolczy István (NÉP) 6150, vitéz Bajcsy-Zsilinszky Endre (nemz. rád.) 2763. Megválasztott képviselő: Miskolczy Ist­ván 3387 szótöbbséggel. NAGYSZALONTA. Vitéz Leel­össy Árpád (NÉP) 3965, Debreczeny Sándor (radikális) 883. Megválasztott képviselő: vitéz Leel­össy Árpád 3082 szótöbbséggel. SZALÁRD. Hunyady Ferenc (NÉP) 1651, Nagy La­jos (f. kisg.) 846. Megválasztott képviselő: Hunyady Fe­renc 805 szótöbbséggel. SZÉKEL­YHID. Vitéz Miskolczy Hugó (NÉP) 2971, Zöld Aladár (f. kisg.) 964. Megválasztott képviselő: vitéz Mis­kolczy­ Hugó 2007 szótöbbséggel Borsod-Gömör-hishontf EDELÉNY. Báró Radvánszky Kálmán (NÉP) 6643 Váczy József (f. kisg.) 5044. Megválasztott képviselő: báró Rad­vánszky Kálmán 1599 szótöbbséggel. MEZŐCSAT. Dr. Nagy Iván (NÉP) 2250, Farkas Olivér (f. kisg.) 1659. Megválasztott képviselő: Dr. Nagy Iván 591 szótöbbséggel. MEZŐKERESZTES. Vitéz Martsekényi Imre (NÉP) 4655. Melczer Béla (f- kisg.) 3957. Megválasztott képviselő: vitéz Mart­sekényi Imre 698 szótöbbséggel. ©ft©r­ AZ EMBER ÉLETE. ^ HA RENDES AZ EMÉSZTÉSE /­­ MEZŐKÖVESD. Zsóry Lajos (NÉP) 5490, vitéz Oláh Gyula (f. kisg.) 4912. Megválasztott képviselő: Zsóry Lajos 578 szótöbbséggel. ÓNOD. Egyhangúlag megválasztott képviselő: Lukács Béla (NÉP). ÓZD. Egyhangúlag megválasztott képviselő: dr. Biró Pál (pártonkívü). SAJÓSZENTPÉTER. Ronkay Ferenc (NÉP) 11.607, Bukov­­szky Vilmos (radikális) 2036. Megválasztott képviselő: Ronkay Fe­renc, 9571 szótöbbséggel. FELED. Krúdy Ferenc (NÉP) 1362, Gundelfin­ger József (f. kisg.) 994. Megválasztott képviselő: Krúdy Ferenc 368 szótöbbséggel. PUTNOK. Putnoky Móric (NÉP) 2798, Nagy Ádám (f. kisg.) 1895. Megválasztott képviselő: Putnoky Mó­ric, 903 szótöbbséggel. Csanád-Arad-T­orontál BATTONYA. Vásárhelyi Sándor (NÉP) 8122, dr. Gö­­rögh László (Kossuth-párt) 2167. Megválasztott képviselő: Vásárhelyi Sándor, 5955 szótöbbséggel. MAKÓ. Görgey István (NÉP) 6848. Könyves- Kolonics József (Kossuth-párt) 3483. Megválasztott képviselő: Görgey Ist­ván, 3365 szótöbbséggel. NAGYLAK: Dr. Végváry József (NÉP) 6720, Csorba János (1. kisg.) 3268. Megválasztott képviselő: Dr. Végváry József 3452 szótöbbséggel. Osztálysorsjegyet venni nem fölösleges kiadás, hanem életszükséglet! A dolgozó embernek is szüksége van arra, hogy önbizalma növekedjék, állandó reménysége legyen, hogy rövid idő alatt gazdag lehet és megszüntetheti gondjait, részt vehet az élet örömeiben. SZERGEN tehát rendelni bármelyik főámsítónál, mert az új osztálysorsjegyek - szenzációs nyereményei, kiváló nyerési esélyei miatt - óriási keresletnek örvendenek A húzások április 13-án kezdődnek. Mindenkinek és minden egyes sorsjegynek egyenlő a nyerési esélye! A szerencse útja mindenkinek nyitva áll

Next