Nemzeti Ujság, 1936. április (18. évfolyam, 76-99. szám)
1936-04-01 / 76. szám
Időjárási Meteorológiai Intézet Jelentése : Változó felhőzet, gyenge légáramlás, egyes helyeken még eső. n. nappali hőmérséklet kissé emelkedik Ribbentrop a német válasszal Londonba érkezett NEMZETI HITSÁG XVIII. évfolyam 76. szám + SZERDA + Budapest 1936 április 1 Anglia szűk korlátok közé szorítja a vezérkari tárgyalásokat — Harminc sebesültje van a zágrábi sortűznek — Hauptmann Bruno a villamosszék előtt Löhr tábornok irányítása alatt megkezdődtek a nagy osztrák légi hadgyakorlatok Dr. Lutter Ferenc pápai prelátus, a vatikáni magyar követség kánonjogi tanácsosai ötven esztendős Mann Tor, a svéd filharmonikusok karnagya, vezényelt nagy sikerrel kedden Budapesten Dr. Vass Eleket miniszteri tanácsossá nevezték ki Lássák meg a koponyapiramisokat! (k. m.) A vörös ököl megint jelentkezett. Ezúttal egy iskolába nyúlt le a Komintern sötét keze s ifjú lelkek nemes idealizmusába próbálta becsempészni felforgató, romboló és gyilkos tanait. Az ember egy pillanatra megdöbben. Hát idáig is elérhetnek ennek a pokoli gonoszsággal szőtt hálónak szálai? Már az iskola sem biztos és a gyermekieteket sem lehet megóvni ettől a mételytől? Nem riasztásnak szánjuk ezt Az eset ezúttal nem túlságosan veszedelmes. A rendőrség még idejében csapott le és igazán csirájában fojtotta el ezt a még alig bomladozó kommunista sejtet. Különben is kétségbe kellene esni arra a gondolatra, hogy nálunk, akik már egyszer keresztül estünk ezen a borzalmas fizikai és erkölcsi lezüllésen, még egyszer megismétlődhetnék a kommunizmus. Nem, ez teljessséggel elképzelhetetlen. De túl kell pillantanunk a mi szűk határainkon. Egész Európát, nyugatot kell figyelnünk és akkor a veszedelem már sokkal fenyegetőbb formában mutatkozik. Tagadhatatlan, hogy a Komintern megragad minden alkalmat, amely a propagandára módot nyújt neki és nem hagy egyetlen kedvező helyzetet sem kiaknázatlanul. A Komintern céltudatos komolysággal, sőt ma már egészen nyíltan dolgozik. Spanyolországban már ott van a megbízottja, Kun Béla, aki diktatórikusan intézkedik, kaszárnyákat forradalmasít, a proletárságot szervezi, fegyverzi és lázítja. De mielőtt a helyszínen megjelenhetett, tárgyalásokat kellett folytatnia, a saját külön diplomáciájának kellett munkába lépnie, hogy megbízottjának megjelenésére az utat és a helyzetet előkészítse. Ez nem történhetik a nyilvánosság teljes kizárásával, sőt. Alighanem a Szovjet diplomáciai szerveinek felhasználásával történik. Igaz ugyan, hogy a szovjet kormány már számtalanszor és ünnepélyesen megígérte, hogy a nyugati országokban, amelyekkel diplomáciai összeköttetésben áll, tartózkodni fog minden bolsevista propagandától. Ezt az ígéretet azonban soha meg nem tartotta. Sőt állandóan a legkihivóbb cinizmussal szegi meg. Litvinov ott áll Genfben és magas erkölcsi koturnusról védelmezi a szerződések szentségét, közben pedig minden adott szó és szerződésbeli kötelezettség megcsúfolásával működik a Komintern, amellyel ugyan a szovjet kormányzat megtagad minden közösséget, amely azonban minden cáfolattal és tagadással szemben, hivatalos idegenforgalmi szervezete, valósággal állami exportintézete a legveszedelmesebb bolsevista tanoknak. De ez egész Európa közös bűne, hogy Genfbe leültek a Szovjettel tárgyalni. Szomorú, hogy Európa, amely eddig olyan széthúzó minden nagy kérdésben, éppen ebben az egyben és csak ebben az egyben tudott egységre jutni. Európának úgyszólván minden állama felvette a diplomáciai kapcsolatot azzal az Oroszországgal, amely mint a kereszténység és a nyugati civilizáció esküdt ellensége, borzalmas vérfürdő, milliók legyilkolása és erkölcsi és társadalmi normák szétrombolása árán alapította meg rettenetes rabszolgatartó államát. És most ez a nekünk idegen, minden erkölcsi és polgári mértéket tagadó, kíméletet nem ismerő romboló erő befészkelte magát nyugat minden gócpontjába. Bázisokat és támpontokat kapott, ahonnan hadállásait kiépítheti és hadműveleteit kényelmesen irányíthatja. A spanyolországi állapotok mindennél kiáltóbban beszélnek. Két éve folyik ott már a rombolás munkája. Fellángol, pillanatokra elpihen, hogy aztán annál viharzóbb dühvel törjön ki. Csak a legutóbbi harminc napban tíz templomot és tizenegy kolostort égettek porrá és hatvan szerzetest gyilkoltak le. De ezenkívül százakra rúg az elpusztított templomok és kolostorok száma, nemkülönben a szerencsétlen áldozatoké is. Bizonyára sokan emlékeznek még azokra a borzalmas vérengzésekre, amelyek Oviedo spanyol városkában történtek. Itt először az egyetemet pusztították el a kommunisták. Azután a dominikánusok kolostorát és szemináriumait gyújtották fel és a szerzeteseket s a szeminarista kispapokat a helyszínen legyilkolták. Turonban a bányatársulat iskoláját és árvaházát rohanták meg. Itt az iskolatestvérek tanítottak. Ezeket a kommunisták elfogták, a gyermekeket pedig, akik nevelőik védelmére keltek, levitték az iskola udvarára és gépfegyverrel halomra lövöldözték. Az iskolatestvérekkel megásatták sírjukat és a sír szélén lőtték őket agyon. Oviedoban benzinnel öntöttek le egy papot és elevenen égették meg. Minden emberi érzésből kivetkőzött vadállati húlása ez egy vad hordának, amely sátáni kegyetlenségében a régi tatárjárások borzalmait is fölülmúlja. És ez az új ázsiai vihar, az emberiségnek és a civilizációnak ez a közellensége kapott szabad utat Európa szívébe. Spanyolországban már éget, rom- MINT A NAGYOK GONDÁR ARANKA Már nem volt nehéz reggel felkelni, mert a nap melegen és fényesen bekiváncsiskodott az ablakon és aranyos ruhába öltöztette a szobát. Hidat húzott az ablak és az ágy közé és a hídon megolvashatatlan porszem táncolt és ugrált és akkora volt a nyüzsgés, mintha valamernyi élt volna. Éva nagyra nyitotta a szemét és úgy gyönyörködte a porszemtáncot. A kezét is kinyújtotta, hogy megfogja az apró táncosokat. De akkor elszakadt a híd és a kinyitott tenyerén nem volt csak napsugár. Megdörzsölte a szemét. A szobában nem volt senki. Felült. — Magam fogok felöltözni — mosolygott bele a napfényességbe és leszökkent az ágyról a szőnyegre és a két kezét lusta kis mozdulattal a feje alá tette. De akkor a félig behajtott ajtó mögül meghallotta mami hangját. Katival beszélt, akit délben az asztal mellett csak úgy szokott emlegetni, hogy a lány. Ez a Kati, ez a lány, mindég megmérgesítette a mamit. Tegnap mondta is api. — El kell küldeni. De erre a mami azt mondta: — A másik se lesz különb. Honnét tudta, hogy nem lesz különb? Meg is kérdezte, mire api nevetni kezdett, a mami is és nem volt tovább mérges. — De most megint mérges — húzogatta végig a kezét a haján. És eszébe jutott, hogy a mami azt se szereti, ha egyedül öltözik és kedvetlenül visszakapaszkodott az ágyra. Hogy ne legyen mérges — mondta magában és olyasmit érzett, mint tegnap az óvodában, amikor a piszkos kezű Marci elkérte a mákos buciját, pedig még alig ette meg a fejét. És a buci olyan jó volt és odaadta. — Mami — nyújtotta el a hangját — Éva. Mami bejött. Megcsókolta a homlokát. Éva átölelte a nyakát és az álla alá fúrta a fejét. — Felébredtél? — kérdezte mami és megsimogatta a haját és már nem volt mérges a hangja, mint az előbb Katival. — Régen felébredtél? — Régen. Mami felültette és húzni kezdte a zokniját. — Jaj — mondta hirtelen és összecsapta a két kezét a feje felett — majdnem elfelejtettem. — Mit? — kérdezte mami. — A verset. A főversemet. — Dehogy is felejtetted el. Próbáld csak meg. Éva leeresztette a két kezét a térdére. Teleszívta magát levegővel és úgy kezdte nagy, fényes szemmel, pirosra aludt arccal. — Kedves elnök bácsi és elnök néni, szeretett kedves vendégek. Mami leemelte az ágyról. — Kati — kiáltott ki — behozhatod a vizet. — A Kati előtt nem mondom. — Miért nem mondod? — A Kati nem közönség. — Micsoda nem? — Közönség. A Mária néni mondta, hogy majd a vizsgán lesz közönség. — De ha elmegy a Kati is a vizsgára. Akkor ő is közönség lesz. — Mégse — mondta —, a Kati ott is Kati. Mami nevetett. Aztán mosni kezdte a nyakát, meg a fülét és akkor megint nem lehetett tovább mondani a verset. A főverset. Mert verset mindenki mond a vizsgán. A fiuk huszárokról, meg kardról, puskáról. A leányok angyalokról, babákról, tündérekről. A Lili meg a három kis malacról. Ezt nagyon szerette volna ő is mondani, de akkor azt mondta Mária néni, hogy az övé a fővers lesz és az a fő. Délben mondta is apinak és api azt mondta, hogy ez biztosan azért van, mert szépen beszél, éppen úgy, mint a nagyok és nem mint a Lili, aki a karácsonyi ünnepélyen úgy mondta a versét, — Ragyogó szép karácsonyfa, — és mindenki nevetett, pedig nem is kellett nevetni, mert a vers a Jézuskáról szólt, meg az angyalokról. De hát ő nem, ő úgy, mint a nagyok. Éva előtt nem volt kedvesebb dicséret. Mint a nagyok. A nagyok, api, meg mami, Mária néni, meg mindenki, akire fel kell nézni. És ez a fővers. Ez is azért volt szép, mert aki azt mondta, hogy, azért kapta, mert úgy tudja mondani, mint a nagyok. Különben sok olyan szó volt benn, amit nem értett és a három kis malac sokkal érdekesebb volt. Csak hát hogy fő. Azután mami ráadta a kis rózsaszínű ruháját és Kati behozta a kávét Akkor már lehetett volna mondani a verset. De mami azt mondta, hogy most ne, mert már mindjárt nyolc óra és elkésik és az nem való annak, aki főverset mond. Hát sietve itta a kávét és nagyokat nyelt a vajas kifliből — Mégis jobb volna, ha a nyakadba kötném a szalvétát, — mondta mami és egyre a ruháját nézte, hogy mikor mintázza be a kávé . De Éva tiltakozva szorította ölébe a szalvétát. — Légy egész nyugodt, hiszen nagy vagyok. Azután megcsókolta mamit és elindult egyedül, mert az óvoda közel van és Katinak sok a dolga. Kemény kis lépésekkel mozgott előre. Tíz háznyira a lakásuktól szobanagy kis fűszerbolt kínálta a csemegéit. Először odaigyekezett. Api minden hétre előre kifizette ott a mákos buci árát. És Éva útközben magával vitte. Nagyon szerette a bucit. Olyan volt mint a kalács és mégse olyan. Nem egy szelet. kapunk mai száma 16 fillér