Nemzeti Ujság, 1936. szeptember (18. évfolyam, 199-223. szám)

1936-09-01 / 199. szám

Kedd, 1936 szeptember 1. NEMZETI ÚJSÁG A KORMÁNYZÓ DÖNTÉSE ELŐTT Kedden délelőtt lesz Gömbös kihallgatása, utána miniszter­­tanács Hazaérkezett Magyarország­rója. Az a rövid pihenés, amelyet tizen­hat esztendő szakadtalan és rendkívüli felelősségű munkája után egyszer végre megengedett magának , véget ért. A két nagyjelentőségű találkozás — a né­met és az osztrák államfővel — egész Európa figyelmét ráterelte erre az uta­zásra, mert bár minden oldalon meg­állapították, hogy Horthy kormányzó látogatásainak nem volt politikai jel­lege, a szereplő egyéniségek kimagasló voltánál fogva mindenütt éreztette ha­tását. A visszatérő kormányzót az egész nemzet hódoló ragaszkodása fogadja s a magyar társadalom boldogan veszi tudomásul, hogy ez a férfias kedvtelés­ben és természetjárásban eltöltött pár nap tényleg felfrissítette és felüdítette Horthy Miklóst, aki a mai naptól kezdve ismét beállott magas tisztjének abba a rendíthetetlen kötelességtelje­­sítésébe, amellyel több mint másfél év­tized óta vezeti történelmi idők súlyos korszakában a nemzetet a szomorú mélypontról a jobb és biztosabb jö­vendő felé. Az a tisztelet és az a biza­lom, amely a kormányzó személyét itt­hon körülveszi, komoly várakozással párosul akkor, amikor a kormányzónak a belpolitikai helyzetre nézve kell fon­tos döntéseket hoznia. A következő huszonnégy órák a ma­gyar politikai körök számára annak a tiszteletteljes, de néma érdeklődésnek napjai, amellyel az államfői döntése­ket illik bevárni. A kormányzó elhatá­rozását a miniszterelnök betegségének súlyosbodása s az ennek következtében történt orvosi intézkedések teszik szük­ségessé,­­ de minden előzetes találga­tás, kombináció, értelmetlen és hiába­való mesterkedés. Az előállott belpolitikai helyzetre nézve a döntés egyedül és kizárólag a kormányzó kezébe van letéve. Ezt a döntést mindenkinek illik türelmesen bevárni s a politika hullámzása csak akkor indulhat meg ismét, amikor a kormányzó elhatározása már hivatalo­san nyilvánossá válik. Illetékes helyen a Nemzeti Újság azt az információt kapta, hogy a kormányzó kedden délelőtt fél 11 órakor Gödöllőn kihallgatáson fo­gadja Gömbös Gyula miniszterelnö­köt. Gömbös Gyula miniszterelnök ugyancsak kedden délben 1 órára minisztertanácsra hívta ösz­­sze a kormány tagjait. A politikai helyzetre nézve egyébként a hétfői napon a következő hivatalos közlést adták ki: A Magyar Távirati Iroda jelenti: Gömbös Gyula miniszterelnök hétfőn délután fogadta Darányi Kálmán föld­­mivelésügyi minisztert, majd Kánya Kálmán külügyminisztert, akikkel a tárcájuk körébe tartozó ügyeket be­szélte meg. • A M. T. Iroda jelenti: A Reggel című hétfői lapban Gömbös Gyula miniszterelnökről közlemény je­lent meg. Illetékes helyen felhatalmazták a Magyar Távirati Irodát annak meg­állapítására, hogy ennek a közlemény­nek a miniszterelnök egészségi állapo­tára vonatkozólag a minap kiadott hi­vatalos tájékoztatáson túlmenő minden egyéb állítása valótlanság, nyugalom. Mutatkozott ugyan az utóbbi időben egy mesterségesen szított hullám, amely a szükéséget szenvedők kisebb zavargásait állandó kilengések és erőszakosságok mozgalmává igyeke­zett átváltoztatni, ezt a hullámot azonban le kell és le is fogjuk küzdeni. Minden felforgató moz­galmat és kilengést el fogunk nyomni és meg fogunk torolni. A kormány egyik első feladata lesz a politika ki­küszöbölése az egyetemi életből. A külpolitika tekintetében a miniszter­­elnök szó szerint a következ­őket jelen­tette ki: — A kormány ugyanazt a külpolitikát folytatja, amelyet eddig Románia min­den kormánya követett. Ennek a külpo­litikának legutóbb Titulescu volt a kép­­ivselője, akinek ezúton is őszinte h­alá­­mat fejezem ki a nagy szolgálatokért, amelyeket egüttműködésünk idején az országnak és a kormánynak tett. Külpo­litikánk nem a körülményekhez alkal­mazkodik, nem egy férfiú vagy egy párt politikája, hanem az egész ország állandó célokért küzdő nemzeti politikája, amely­nek jelszava a határok védelme és a béke fenntartása. Külpolitikai tevékeny­ségünk e két állandó céljának követésén kívül igyekszünk mind szorosabbra fűzni és mind eredményesebbé tenni kapcsola­tainkat szövetségeseinkkel a kisantant és a balkáni szövetség tagjaival, Lengyel­­országgal, Angliával és mindenekelőtt Franciaországgal, de baráti viszonyra törekszünk a Szovjetköztársasággal és szomszédainkkal is. A nyilatkozatról a nemzeti parasztpárt elnöke, Mihalache a következőket mon­dotta: — Tatarescu ígéri, hogy rendet csinál és ezért alakította át kormányát. A mi számunkra az átalakításnak más értelme van: kísérlet akar lenni arra, hogy csőndben elkerülje a felelősséget a belső anarchiáért. Elég bizonyítéka ennek Ti­tulescu régóta előkészített lerázása és In­­kulec áthelyezése, akinek belügyminisz­tersége túlságosan nyilvánvalóvá tette bűntársi szerepét és felelősségét az or­szágot fenyegető tűzvészért. NAGY POLITIKAI KAVARGÁS BUKARESTBEN Titulescu bukása és a bizony­talan helyzet miatt — A román– szovjet szerződés a meglepő események hátterében Bukarest, augusztus 31. Egész Romániában leírhatatlan az izgalom Titulescunak a kormányból való kihagyása körül támadt politikai kavarodás miatt. A Tatarescu-kormányt nem tartják alkalmasnak a törvénytelen szervezetek megrendszabályozására. Titulescu bukását nem sok részvét kíséri, az általános nyugtalanság alapvető oka a bel- és külpolitikában bekövetkezett teljes bizonytalanság. A lapok még a megszokott romániai sajtóhangot is túllicitáló hangon írnak pártállásuk szerint az esemény­ről, amelyet az utóbbi évek legnagyobb politikai fordulatának tartanak. Bratianu György Titulescunak Romániában annyira érthetetlen mellőzé­séről igyekszik lerántani a fátyolt. Bratianu annak idején erősen támadta Titu­­lescut a Szovjettel való tárgyalásai miatt. Bratianu értesülése sze­rint ugyanis Titulescu me­gegyezet­t Oroszországgal, hogy háború esetén Románián ke­resztül szabad átvonulást enged a szovjet­­seregeknek. Bratianu véleménye szerint ez okozta elsősorban Titulescu mel­lőzését. Tatarescu nyilatkozata és a fenye­gető helyzet Bukarest, augusztus 31. Az új Tatarescu-kormány vasárnap éj­jel letette az esküt az uralkodónak. Az eskütételről távozó Tatarescu mi­niszterelnök nyilatkozatot tett, amelyben többek között a következőket jelen­tek­ ki: : Szükségesnek tartottam a kormány széleskörű átalakítását, de az új minisz­terek belpolitikai és külpolitikai téren ugyanarra az alapra helyezkednek, ame­lyet három évvel ezelőtt, a hatalom át­vételekor, programmom keretéül kije­löltem. Elsősorban a belső rend fenntar­tására törekszünk. Az országban teljes a 3 Titulescu szívrohamot kapott felháborodásában Páris, a­ugusztus 31. Titulescu volt román külügyminisztert a személyével kapcsolatban történt leg­utóbbi események annyira felizgatták, hogy az amúgy is betegeskedő államférfi állapota válságosra fordult. Montecarlo­­ból jelentik, hogy Titulescu, aki már régóta mocsárláz­ban szenved, lemondatásának hírül­­vétele óta i­agas lázzal ágynak esett és heves­­rohamok is felléptek nála. Titulescu ál­mának rosszabbodása a vasárnapra vát­­ó éjszaka következett be. Éjnek idején­­ Irgősen orvost kellett hívni betegágyához. Titulescu szombat este kapta a hírt, hogy lemondatták és kihagyták őt az új kormányból s azóta gyötri a magas láz. Állapotában hétfőn javulás állott be. Személye ellen irányuló cselszövényi emleget­és bosszúra készül. A Paris Soir tudósítója szerint Titu­lescu a kibuktatásáról szóló hír vétele után azonnal erélyes szavakkal adott ki­fejezést méltatlankodás áruik és elképedé­sének. Azt természetesnek tartotta Titu­lescu, hogy neki is, mint mindenkinek, egy nap át kell majd adnia helyét vala­kinek, de sohasem tételezte fel, hogy távol­létében és megkérdezése nélkül ütik ki a nyeregből. — Ellenem irányuló cselszövényről van szó — mondotta -t­, amelynek eredetére világot fogok vetni. Fenntartom teljes cselekvési szabadságomat. Titulescu — írja a tudósító — már meg is kezdte az ügy felderítését. Vasárnap Bukarestből megbízottak érkeztek hozzá, kik tájékoztatással szolgáltak. A bukaresti lapok telefonon felhívták a Cap Martinban üdülő Titulescut aki kérdéseikre megerősítette, hogy halvány sejtelme sem volt arról, mi készül ellene QIRED­E” fyTMDEK■ teljesen szagtalan fehér habarcsszigetelő! Talajvíz, falnedvesség, salétrom és gomba ellen Már hazai gyártmány! Csak eredeti plombáit dobozokban fogadja el! Gyártja: „BÍBER“-Művek r. t. Budapest, és először csak magánúton értesült a bukaresti eseményekről. Később Tatares­­cutól kapott táviratot, amely politikai szükségességre hivatkozva indokolja mel­lőzését. Tatarescu a táviratban, hír sze­rint, a londoni román követséget és nép­szövetségi vezető delegátussá­got ajánlott fel Titulescunak, aki még nem döntött arról, hogy az ajánlatot elfogadja-e. Franciaországban aggódnak a német orientáció miatt Páris, augusztus 31. A román kormány átalakítá­sáról szóló hírek, különösen Titulescu kimaradása az új kormányból, a francia közvéle­ményben nagy szenzáció erejével hatot­tak és csalódást keltettek. Titulescut jog­gal tekintették Franciaország nagy ba­rátjának. Bizonyos francia körökben úgy vélekednek, hogy Titulescu kiha­gyása az új kormányból súlyos csapást jelent a francia poli­tika szempontjából. A francia sajtó egy része attól tart, hogy az új román kormány külpolitikája német- vagy lengyelbarát irányba fordul és hogy Franciaország befolyása meg­gyengül Bukarestben. Sauerwein írja a Paris Soirban: Titu­lescu sohasem hitte volna, hogy távollé­tében és megkérdezése nélkül ilyen bru­tálisan elrabolják tőle tárcáját. Titulescu álllítólag így kiáltott fel, amikor hírül adták neki, hogy kimaradt az új kor­mányból. — Ez összeesküvés! Sauerwein szerint Gap Martinba csoportostól érkeznek román személyiségek, hogy tájékoz­tassák Titulescut a romániai esemé­nyekről. Nem lehet arról beszélni — írja Sauer­­wein —, hogy Románia most már lemond a francia szövetségről, hiszen ennek el­lenkezőjét eléggé bizonyítja az új kül­ügyminiszter személye, de mégis az ese­ményeknek olyan fejlődéséről kell beszá­molnunk, amely nemcsak a román bel­politikában, hanem ezzel párhuzamosan a külpolitikában is érezteti majd hatását. Romániában erős mozgalom van ala­kulóban, amely Németország felé irá­nyítja rokonszenvét Különben is Németország Romániában mesterien folytatja a kereskedelmi és szellemi propagandáját és erősen ellen­súlyozza a kisantant egyes államainak szovjet­ orientációját

Next