Nemzeti Ujság, 1936. október (18. évfolyam, 224-250. szám)
1936-10-01 / 224. szám
Ilosvay Lajos, a nagy magyar tulós, elhunyt M. Coulandre, Franciaország új moszkvai és De Saint-Quentin uj római követe Stenger Ottót kinevezték a Pénzintézeti Központ igazgatójává il . 1 U ILII 111 1 i M.I Jl*. * * ■ ■ * - * • » ............................................................................. . . Franco tábornokot vezérré és államfővé kiáltották ki ^7 Időjárás — . - - - — ■ — — ---------- — ■■ ■— V Várka tó idöiú- ^ ^ illése 'isme* sémiét*njfu gZ- fiezvaiólcsa tlaton kis sédemet- xym. évfolyam 224. szám ♦ CSÜTÖRTÖK ♦ Budapest 1936 október 1 * Vihar a harisnyákban Paris, szeptember 30. A kamara történelmi ülése után most a szenátus tárgyalja a devalvációt. Páris minden idegszálával ehhez a sorsdöntő üléshez tapad, amelyen, a kiszivárgott hírek szerint, szintén sikerül majd Bluuséknak a többséget megszerezniük. A hangulat itt a viharelőtti csend fojtott feszültségét mutatja. Franciaország még nem ocsúdott fel egészen abból a meglepetésből, amelyet a frank egészen váratlan aláértékelése okozott. De az első meglepetésnek ez az inkább kábultságra való nyugalma csak látszólagos. A közvélemény hangja még nem jött meg egészen s az események hatása nem látható még teljesen tisztán. Máris hallatszanak ellentmondó vélemények, amelyek egyáltalán nem a félhivatalos jelentések optimizmusával ítélik meg a helyzetet. Vannak, akik annak a meggyőződésüknek adnak kifejezést, hogy Anglia és Amerika kissé beugratták Franciaországot ebbe az elhamarkodott lépésbe. Franciaország gazdasági erőviszonyait minden vonatkozásában mérlegelni tudó szakemberek szerint a kormány a kérdésnek csak külkereskedelmi hatásaira volt , tekintettel. Lényegében ezek a külső eredmények sem olyan jelentősek, mint ahogyan a pénzügyi kormányzat feltüntetni igyekszik. Előszr is, szigorúan véve, a devalváció semmivel sem csökkentette Franciaország külföldi kötelezettségeit, sőt ha devalvált frankban is, de inkább növelte. Ezzel szemben bebitt a magángazdaságok felé,' beláthatta’,’a következmények egész lavináját indíthatta meg. Lehetetlennek tartják itt, hogy a Blum-k kormány ne gondolt volna arra, amit minden francia tud, hogy a francia polgár gazdasági ereje a tőkeképzésben van s hogy a devalváció az országnak ezt az alapvető gazdasági bázisát rendíti meg. De éppen, mert lehetetlen volna ezt föltételezni, önként kínálkozik az a másik föltevés, aminek itt már nem egy oldalon hangot is adtak, hogy a Blum-kormányt tudatosan belső politikai célok is vezették a devalváció elhatározásában. Blunt tudatosan törekedett arra, hogy ezzel a pénzügyi intézkedéssel meggyöngítse a paraszti, a kispolgári és a középpolgári osztályt, amely mindig a legélesebben és a legszilárdabban állt szemben a szocialista törekvésekkel. Ezek az osztályok közmondásossá vált takarékosságukkal mindig tőkegyűjtők voltak s most a devalváció, amely nagynehezen újra összegyűjtött pénzüket egyik napról a másikra 25— 30 százalékkal szállítja le, egyenesen létalapjukban támadja meg őket. A devalváció a legbiztosabb it ahhoz, hogy a gerinces paraszti és kispolgári tömegeket proletarizálja s igy a szocialista törekvések engedelmes prédájává tegye. Ezek az osztályok már a háború után súlyos anyagi megrázkódtatást szenvedtek az általános gazdasági válság, de különösen a frankértékek csökkenése és az orosz kölcsönök megsemmisülése következtében. Lassankint azonban magukhoz tértek és újra megkezdődött a lassú, kitartó tőkegyűjtés. Ezt a második nagy megrázkódtatást azonban aligha tudják egykönnyen kiheverni . Da?r?trsági erejükkel együtt bizalmuk is megrendül. Blum és kormánya a francia harisnyákat fúrta meg, de ki tudja, nem kap-e olyan léket maga a tőkegyűjtés s nem fenekült-e meg a francia gazdasági élet egyik legbiztosabb járású és legszilárdabb bordázata hajója. Van azonban itt másik veszedelem is, amely súlyos kihatással lehet az egész munkapiacra. A francia kisembert tőkegyűjtésében az az okos meg* gondolás vezette, hogy magának idő* sebb napjaiban olyan kis rentét, élet* járadékot biztosíthasson, amelyből szerényen, de nyugalmasan élheti le hátralevő életét. A francia gazda, kisipa* fos, kereskedő és kisvállalkozó rendesen ötvenéves koráig dolgozott, azután nyugalomba vonult és a család fiatalabb tagjainak engedte át a munka- gzereket. Ez volt a magyarázata, hogy ■ Franciaországban aránylag alig volt a munkanélküliség. Most a megtakaríított tőkék devalválása következtében ez a korhatár ki fog tolódni, ötvenöthatvan évre, esetleg a még ki nem számítható következmények, a gyűjtőkedv s a bizalom megcsappanása folytán még magasabb életkorig is, ami a munkanélküliség állandó és fokozatos emelkedését vonja maga után. A tőkegyűjtés tette lehetővé azt is, hogy a francia vállalatok jórésze családi alapon, saját tőkével, hitelek igénybevétele nélkül dolgozzék. Ez a termelést reálissá és szilárddá tette. A tőkeképződés befagyása hitelekkel kényszerül majd a vállalkozásokat alátámasztani, ami a termelés drágulásának növekedésével és szilárdságának csökkenésével jár s ez újra csak a munkanélküliség növekedésére vezethet. Éppen ezért még a munkásság körében is észlelhető már bizonyos elégedetlenség. Sokan úgy látják, hogy a munkabérek általános felemelése, amelyet Blumot kormányralépése alkalmával a munkásság körében olyan népszerűvé tette, nem volt egyéb, üres * szemfény- vesztésnél. Amit egyik kezével adott Blum, azt a másikkal most visszavette; a magas béreket szintén lerontotta a devalvációval. Ma még csak a sima felszín alatt zúg, morajlik a nyugtalanságnak és „AZORKA“ Fjodor Miehajlovics elmondok önnek egy nagyon meleg és érdekes élményt. Itt lakik az utcánk végén egy penészes pincelakásban bizonyos Vendel János szegényember. Annyira szegény, hogy azt már nem lehet elég sötét szikekkel leírni. Újságárus az egyik kapumélyedésben És majdnem teljesen vak. Ezért aztán mindig jó mélyen behúzódik a falhoz, van egy apró zsámolykája, azon üldögél s egy rongyos pokróc takarja a lábait. Mindenkinek köszön, aki megáll mellette, ismeri már a vevők lépésének, megállásának koppanását s megkérdi egyhangúan, szomorúan: — Milyet tetszik parancsolni? A pénzt, amit az ujságért kap, meg se tapogatja, csak beleereszti bőrtáskájába. Megbízik mindenkiben. Ennek a Vendel Jánosnak van egy csenevész kisfia, Jani. Tíz éves lehet s akkora, mint az öklöm. Csontos, esettmellű kis jószág s nagy, fekete szemekkel bámulja a rohanó utcát. Mert mindig ott ül az apja mellett, ő nyújtja oda az újságot a vevőknek s ha alkalom kínálkozik, külön munkát vállal. Hazaviszi tíz fillérért a csomagokat, átsegít a forgalmas úttesteken nehezen mozgó öregeket. Ezért nem kér semmit. Ha megköszönik, úgy ver a szive a boldogságtól, hogy majd kiszakítja vékonyka bordáit Viszszafut az apjához, odabujik melléje s azt mondja dicsekedve: — Átvezettem a nénit, mert nagyon öreg . .. Erre Vendel János megsimogatja a fejét, hallgat, de oly forró szavak bizseregnek a nyelvén, oly büszke a rongyos fiára, hogy percekig elsimogatja. Szeretne megfelelő formát találni, tán azt mondani a gyereknek: jól van Janikám, áldjon meg az Istenke. De fáradt a nyelve, az agya s valami tompa melegség nyomja a lelkét. Legjobb ilyenkor csendben örülni. Egyszer feljött hozzám valamiért ez a Jani. És itt mindjárt el is mondom, mert éppen önnek tartogattam ezt az élményt, kedves jó Fjodor Mihaljovics. Ugyanis volt nekem akkor egy apró kölyök kutyám, amolyan nevetni való keverék, rövidtestű, fehérfoltos s mégis úgy tűnik, ha nézte az ember, hogy ennek az állatnak nagynak kéne lenni. Elfajzott, hiába. Ez sohase lesz nagy Erős apjától csak a fejét örökölte és értelmes szemeit, a testét azonban csepp anyjától. Amikor a Jani gyerek beállított hozzám egy csomaggal, ez a kutya valami egészen furcsa rokonérzés alapján oly boldogan futott eléje, úgy ugrált a lábaira, úgy nyaldosta a kezeit, hogy felfigyeltem rá és mintha a Janit is elfogta volna valami ösztönös melegség a kutya iránt. Amint letette a csomagot, nem állott meg alázatosan, mint máskor, íagy megvárja a tíz fillért, hanem lehajolt, aztán letérdelt a kutyához, piros öröm robbant elő belőle, simogatta becézgette, felvette a karjára, magához szorította s megint letette, hogy ugráljon körülötte. Aztán felnézés rám ragyogó szemekkel s megkérdezte: — Hogy hivják? Akkor eszembe jutott Ön, Fjodor Michajlovits s bár adtam már nevet a kutyámnak, másom sem tudom miért, azt mondtam cselndesen— Azorka. A gyerek felcsodálkozott rám. — Azorka? — Azorka. Nem értette ezt a nevet, tán nem is tartotta kutyához illőtiek, de egyre melegebben ismételgette! Azorka, Azorka ... És nem akart elmenni. Ott kuporgott az előszobában, májd annyira megbátorodott, hogy fütyült, kiabált a kutyának, csak úgy zengett a ház tőle... Azorka! Azorka!!! Beszélgetni kezdtem vele. — Tetszik neked ez az Azorka? Ritkán láttam embert ilyen boldogan felelni. — Nagyon tetszik! És felkapta a kis jószágot, megcsókolta a homlokát, hintázta, dajkálta, mint egy csepp gyereket. Akkor láttam magam előtt ennek a Vendel gyereknek szomorú életkéjét, fárasztó rostokolásait a hideg utcán, kevés örömét a nyirkos lakásukban, láttam magát a vékony kölyköt, rongyos ruháját, sárga bőrét s ezt a furcsa ragyogást az arcán. Azt mondtam hirtelen. — Hát ha tetszik, elviheted magaddal. Riadtan nézett rám. Azt hitte, játszom vele. Odaígérem a kutyát, megcsúfolom az örömét s a végén kidobom lelketlenül. Már le is eresztette karjáról a ficánskóló állatot s felállott. Megsimogattam a fejét. — Komolyan elviheted, ha annyira sze* reted. Csak vigyázz rá, arra kérlek. Nem is tudom milyen szavakkal köszönte meg. Csak azt láttam, hogy megnedvesedtek a szemei, vékony szája rángatózott jasixóntól, felvett© megint az állatot s hátrált az ajtó felé. És elvitte Azorkát. A kutya vissza se nézett, amint futott vele lefelé a lépcsőn. Ezután Fjodor Mihajlovits, sokszor láttam Janit az apja boltja mellett. Azorkát mindig egy vastagmadzagon tartotta s örömmel köszönt, ha meglátott az utcán. Többször meg is állottam mellettük. A kutyus úgy nézeett rám, mintha nem ismerne s megbújt a.. gyerek lábainál. Érdekes, gondoltam, hát elfelejtett volna ez az állat? Hiszenőleg értelmes volt már, mikor elkérni vőlem! Felemeltem magamhoz, belenéztem a szemébe, elmondogattam néhányszor a régi nevét, amit akkor mindig i megértett már. ÍRTA: ORMOS GERŐ Lapunk mai száma Ifi fillér