Nemzeti Ujság, 1937. július (19. évfolyam, 146-172. szám)
1937-07-01 / 146. szám
Időjárás: » Várható időfolrás a következő huszonnégy órával Kevesebb eső, a szél gyengülése, a hőmérséklet még további csökkenése várható Franciaország feladta az aranyalapot CSÜTÖRTÖK* V Jmi ám XIX. évfolyam 146. idapest 1937 julius 1 Teljes csőd előtt áll a semlegességi bizottság — Mordok házában a revíziós szakasz alkalmazását sürgették — Háborús veszély a Távolkeleten Sir William Fisher, a világháború híres angol admirálisa, elhunyt Báró Blomberg Dorothea elkísérte édesatyját budapesti útjára JThomas J. Watson, a nemzetközi kereskedelmi kamara új elnöke Mészáros Lóránt, az ismert sportember, felépült betegségéből vaurt UTAS! UI FELADATOK ELŐIT Pontosan és híven teljesítette Magyarország vállalt kötelezettségeit — mondja a népszövetségi kölcsönbizottság jelentése abban a jelentésében, amelyet a népszövetségi kölcsön rendezéséről adott ki. Pontosan és híven — ezzel a két szóval fejezi ki a nemzetközi pénzvilág előtt elismerését azért, hogy Magyarország jó adós volt. Súlyos és nehéz időket éltünk át, amelyben a gazdasági és pénzügyi rend nemcsak nálunk, de az egész világon megingott, Magyarország mégis megtett mindent, amit mint adós megtehetett. A pénzügyi helyzet lehetetlenné tette, hogy transzferáljuk a tartozásaink után járó kamatokat és törlesztéseket. De sohasem jártunk el egyoldalúan, sohasem halasztottuk el teljesítésünket egyszerű akaratelhatározással, hanem mindig hitelezőinkkel való megegyezés útján. Amit pedig a lehetőségek által megszabott szűk keretek között vállaltunk, annak becsülettel mindig eleget tettünk. Ez a teljesen korrekt álláspont és magatartás nem maradhatott hatás nélkül és az így keletkezett kedvező légkör tette számunkra lehetővé a népszövetségi kölcsönnek mostani rendezését, amely tulajdonképpen nem is egyszerű rendezés, hanem konverzió. Imrédy Bélának, a Jegybank elnökének és Fabinyi Tihamér pénzügyminiszternek londoni tárgyalásai éppen azért váltak rendkívüli jelentőségűvé, mert többet értek el, mint amit a rendezés szava megjelöl. Azért nevezzük csak rendezésnek a megállapodást, mert még nem történt intézkedés a népszövetségi kölcsönkötvények kicseréléséről, viszont azért tekinthetjük konverziónak s ezáltal adósságrendezésnek, mert az adós számára mindazokat az előnyöket nyújtja, amelyek az adósságrendezésnek velejárói. Véglegesen megállapították, hogy a hét és félszázalékos kamat a jövőben négy és félszázalék lesz és épp úgy véglegesen elhatározták, hogy a kölcsön törlesztésének tartamát több évtizeddel kitolják. A kamatteher csökkentése, a törlesztési idő kitolása, az a két tényező, amely az adósságrendezés során vállunkra nehezedett terhet elviselhetővé könnyíti. Minden bajunk abból származott, hogy a világgazdasági válság nyomása alatt külföldi adósságunk elviselhetetlen naggyá emelkedett. Ez a súlyos teher óriási sziklaként gördült Magyarországnak a külfölddel folytatott áru- és pénzforgalma közé, ami miatt mesterséges rendszabályokat kellett életbeléptetni. Kezdettől fogva mondtuk, hogy a magyar gazdasági és pénzügyi életnek bekapcsolása az akadálymentes nemzetközi forgalomba csak akkor válik lehetővé, ha adósságrendezés útján elgördítik az akadályokat. Most tehát megkezdődött az a felszabadító munka, amelynek első állomása a népszövetségi kölcsön rendezése, de utána kell hogy jöjjön a többi. Az összes többi külföldi adósságainkra, elsősorban a záloglevélkölcsöneinkre is kell, hogy sor kerüljön. A londoni megegyezés a nyitány volt, amely komoly előnyöket jelent az államháztartás számára s most ezután következzék a többi adósságok rendezése, ami már a magát- gazdaságot közvetlenül érinti. Amikor tehát várjuk az adósságrendezésnek további állomásait, mindenekeelőtt emlékeztetni kell arra a pénzzügyi és gazdaságpolitikára, amely a rendezés idejét beérlelte. Állapítsuk meg tárgyilagosan, hogy abban a súlyos helyzetben, amelybe Magyarország jutott, amikor egész uj alapokra kellett fektetni a külfölddel való pénzügyi forgalmunkat s amikor egészen uj elvek szerint kellett felépíteni külkereskedelmünket, úgy gazdasági, mint a pénzügyi politikánk megtalálta azt a helyes utat, amely egyedül volt járható. Ez az út először a védekező hadállásaink kiépítéséhez vezetett. Az öszszeomlásban meg kellett védeni gazdasági és pénzügyi szervezeteinket. Meg kellett akadályozni az összeomlást, mert csak ezáltal volt biztosítható az, hogy az épségben tartott organizációs keretekben a vihar elmúlása után új élet kezdődhetik. A magyar pénzügyi politikának nagy érdeme, hogy a világválság nálunk távolról sem pusztított olyan mértékben, mint amilyen arányokat öltött nálunk sokkal gazdagabb országokban is, mint például Németországban, Ausztriában, de Franciaországban és az Északamerikai Egyesült Államokban is az a bankpánik, amely Ausztriában a Creditanstalt bukásával, Németországban a Danat Bank összeomlásával, Franciaországban és az USA-ban a pénzintézetek egész sorának bukásával alapjaiban rázta meg az illető országok gazdasági életét, az nálunk nem következett be. Nem volt szándad, hogy bekövetkezzék, mert a gazdag és hatalmas államok még az össza A NYÚL Elesett ember volt Kovács Mihály, öt aprós gyermekről, — akik közül a tizenegy éves Károly volt a legnagyobb —és az asszonyról kellett gondoskodnia. Hat éhes szájnak kellett kenyeret keresnie két keze munkájával. Földje, birtoka nem volt, hacsak annak nem számítjuk azt a háromszáz négyszögöles illetőséget, amit a világháború után kapott, hogy majd egy kis viskót, búvóhelyet építsen magának rajta, ha lesz miből. Úgy borult rájuk a szegénység, mint álomra vágyó földre a vaksötét éjszaka holdfogytakor. A másfél pengős napszám, a gyenge nyári aratás, a gyerekek, a ruházkodás, az iskolai könyvek, meg a mindennapi kenyér a gond országijának egy-egy kilométert jelző kövei voltak. Karácsony táján bandukolt a szegény ember számára lassan döcögő téli idő szekér. Közeledett az örömeste: Karácsonyeste. A gyerekek a halvány fényű, pislogó lámpa körül ülve találgatták: ugyan mit hoz a Jézuska. Nem nagy dolgokat vártak. A Károly gyerek például megelégedett volna egy méteres szál kolbásszal is, amilyent Kerékgyártóénál látott minap a füstre akasztva. A hat esztendős Erzsike azonban hajasbabáról álmodozott ... Olyanról, amilyent a tanító urék kislányánál látott. Annál szebbet nem láthat kurta kis életében. Mert azt a babát, ha lefektetik a selyempaplanos ágyba, hát lehunyja még a szemét is. Mihály meg az asszony csak összenéztek, amikor hallották ezeket a gyermeki kívánságokkal csordultig telt estéli beszélgetéseket s elszorult szivük arra a tudatra, hogy Karácsony estéjére sem méteres kolbász, sem alvó, hajas baba nem lesz, hacsak valami nagy csuda nem történik... — Vágyakozás marad ez mind, — gondolta Mihály keserűen —, ha csak gazdátlan, teli bukszát nem találok, vagy valaki az után kezembe nem nyom egy nagy csomó pénzt. De az ilyen csodálatos véletlenek ma íRTA: FORGÁCS FERENC napság már nincsenek — ezt ő maga is jól tudta — s inkább azon törte a fejét, mi módon szerezhetne egy kis tűzrevalót, hogy a szegény ember hajlékába is bekopogtató kis Jézust barátságos meleggel fogadhassák ebben a farkasordító, kemény hidegben. Mint hirtelen támadt csillag fénye világosodott meg agyában a gondolat, hogy a kert végében van egy öreg, kiszáradófélben levő akácfa. Azt kell kivágni. Jó vastag dereka van. Egy kis estéli kemencesütéssel pózolva talán egy hónapig is elég lesz. Kár nem igen háramlik belőle, ha ki is vágja, senkire, mert már az elmúlt tavasszal is alig hozott zöld levelet meg illatos, fehérfürtös virágot... „Agacsit“ — ahogy arra mondják. Az igaz, hogy házbérben lakó zsellérember s igy a fa sem az ő tulajdona; de tavasszal ültet helyette másikat, lehetőleg gyümölcsfát, almát, vagy körtét , azzal a gazda is meg lehet majd elégedve. — Akkor holnap kis is vágom — határozta el Mihály, mielőtt az álmosabb oldalára fordult volna. És reggel első dolga volt megköszörülni a nagy fejszét. Azután elindult az udvar végébe, hogy egy kis terepszemlét tartson. A kis ház, mely búvóhelyül szolgált számukra az időjárás viszontagságai ellen, a faluszélen volt. A kert mögött már a szántóföldek kezdődtek . .. Még egy rudallókötelet kéretett a gyerekkel Nagy Péteréktől, hogy ha már majd nagyon elfaragta a fa derekát, azzal rántsa el, nehogy még véletlenül — Isten ne adja — rádőljön és agyonüsse. Mert ilyesmire volt már jónéhány példa .. Azután nekifohászkodott a munkának. Már felemelte a fejszét és éppen lesújtani készült vele, megfeszültek elnyűtt izmai is, amikor a kupacban álló kukoricaszár tövében ismerős, hamuszürke színű foltot pillantott meg. — Nyúl . . . mezei nyúl ... — röppent el ajkáról a szó halkan. Falusi ember számára ugyan nem ritkaságszámba menő látvány a hideg elől valamelyik faluszéli udvarba vagy a kertbe behúzódó tapsifüles. Nem is nagyon szoktak rajta álmélkodni az emberek . . . De Mihálynak hirtelen olyan gondolatai támadtak, hogy attól egyszerre kiverte homlokát a hideg verejték. — Hej, ha én most megfoghatnám a komát! — sóhajtotta. — Milyen nagy öröm lenne. El lenne intézve a karácsonyi gond . . . Húst ennénk az ünnepekben... Porhanyósra sült nyúlpaprikást krumplival. Ezt a nyulat el kell csípnem! Ez lesz a mi karácsonyi ajándékunk. Biztosan a jó Isten rendelte így.* Hiába! Jó az Isten . .. Gondol az ő elárvult szűkölködőire. Már alig egy lépésnyire volt’ tőle, amikor észrevette, hogy a nyúl mellett élénk piros a hó. — Sebesült nyúl... Vérzik... Beteg... Az előbb még örömtől ficánkoló szive dobogása is alább hagyott. Szájában hirtelen nagyon keserű izt érzett szétömleni. Ahogy ott állt kiegyenesedve az áldozat fölött, egy régi-régi, már lassan homályosodó kép elevenedett meg agyában.! Még 1915-ben ő is így feküdt egy fenyőbokor alatt a havas Kárpátokban, ő körülötte is véres volt a fehér hó... És őt is golyó érte akkor, ha egy kicsit nagyobb maga is, mint ezt a szerencsétlen kis állatot A saját kínjaira gondolva úgy vélte, hogy talán legjobb volna megszabadítani a szenvedésektől. Bűnt sem követne el, mert „A növényeket és az állatokat az ember táplálására teremtette az űr“. Igen, valamikor ezt szóról-szóra így tanulta az elemi iskolában. De azóta sok idő pergett le az idő homokóráján ... Óvatosan, gyengéden emelte fel a sebesült nyulat. Nagyon el volt jutva szegény. Mégcsak nem is rugkapált. Csak a füleit sunyitotta le és két kidülledő gombszemével nézett könyörgőn az emberre, mintha csak azt akarta volna neki mondani: — Ne kínozz, ne bánts, hisz oly beteg vagyok. A család nagy örömmel fogadta. — Húst eszünk! — kiáltották kórusban a gyerekek. Csak akkor felhőzödtek be az arcok Lapunk mai száma 16 fillér