Nemzeti Ujság, 1938. február (20. évfolyam, 25-47. szám)
1938-02-01 / 25. szám
Milyen legyen az új magyar gentleman ? Imrédy Béla serlegbeszéde az Országos Kaszinóban Az Országos Kaszinó vasárnap délután hat órakor gróf Teleki Pál igazgató elnöklésével tartotta évi rendes közgyűlését. A közgyűlés közfelkiáltással egyhangúlag három évre újból megválasztotta az igazgatóság kilépő tagját: dabasi Halász Lajos igazgatót. Választmányi rendes tagokká választották a következőket: Belitska Sándor, dr. Császár Károly, farkasfalvi Farkas Géza, Gerlóczy Tamás, dr. Hodossy Gedeon, Hoepfner Guido, dr. Hómon Bálint, dr. Karafiáth Jenő, dr. Lázár Andor, Malatinszky Lajos, dr. Mayer Károly, dr. Mikó Ferenc, dr. Raffay Sándor, dr. Rudnyánszky Béla, Schnetter Ferenc, F. Szabó Géza, dr. Székács Aladár, Tömöry Kálmán, dr. Vértessy Sándor, dr. Windisch Ödön. Póttagok: vitéz Sipos Árpád, Szukováthy István. Számvizsgáló bizottsági tagok: Weszely Gyula, dr. Nilsen Hudolf, vitéz dr. Bathó János. A közgyűlést vacsora követte, amelyen Imrédy Béla mondotta a szokásos Wekerle-serlegbeszédet. Imrédy Béla először a serlegbeszéd kettős céljáról szólott. Az egyik — úgymond — alapítónk emlékének a felidézése, a másik az alapító eszme tartalmának a korszellemmel való összeolvadása. E kettős cél útjában azonban két kérdés merül fel, mint akadály. Az egyik az, hogy az eszmék mai kavargásában a nemzeti és társadalmi problémák pattanásig élesülő feszültségében Wekerle Sándor, a polgári jólét korának hőse élő és ható valóságként idézhető el A másik pedig az, hogy várjon ma, amikor a társadalmi igazságosság problémája foglalkoztatja a lelkeket, amikor a házak faláról ordító plakátok rázzák fel a kollektív és egyéni lelkiismeretet, amikor a demokrácia és népi közösség gondolatai tördelik a társadalmi rétegek még megmaradt választófalait, vájjon egy zártkörű kooptálás útján kiegészülő társaság nem a társadalmi múzeumba való régiség-! Mind a két kérdés maradéktalanul feloldható. — Wekerle Sándor műve és szelleme igenis tud mit mondani a mai kor gyermekének, sőt sokat tud mondani. Liberális politikus volt és bár a liberalizmus a politikai eszmék piacán ma nem örvend valami magas árfolyamnak, mégis úgy érzem, el kell ismernünk, hogy ama korban vezető politikus, ha alkotni akart, nem lehetett más. Wekerle érezte, hogy a nemzet lelke ép, de tudta, hogy a legépebb lélek is elsekélyesedik, a legszilárdabb erkölcsi erő is felmorzsolódik, ha nincs ép testbe öntve és ő ennek a nemzeti léleknek akarta megadni az anyagi gerincet. Ez volt művének vezérlő motívuma, s legmélyebb eszmei tartalma. Wekerle művének egy másik jellemző vonása: általános politikai és társadalmi érdekű beszédeiben vissza-viszszatér a nemzet szoros összefogásának, a nemzet kebelén belül élő foglalkozási ágak, társadalmi rétegek szolidaritásának hirdetése és sürgetése. Jól tudta azonban, hogy ezt az összefogást, ezt az egybeolvadást csak olyan politikával lehet elérni, amely a jogok és kötelességek egyensúlyozásában és az anyagilag és kulturálisan gyengébb néprétegek sorsáról való megértő gondoskodásban nyilvánul meg. Imrédy Béla ezután felsorolta Wekerle főbb szociális alkotásait, majd így folytatta: — Nem esünk túlzásba egyáltalán, amikor a mai világban is bátran merjük hirdetni és vallani, hogy a mi kaszinónknak megalapítója a nemzet felemelkedésének hosszú útján egyike volt a legeredményesebb munkásoknak, akinek zsenije és munkája révén nem egy szerény lépcsőfokkal, hanem hatalmas ugrással jutott előre nemzetünk. Az a szóbeszéd járta: szeretett ígérni. Lehet, hogy bonhomiára hajló természete egyéni, kisjelentőségű ügyekben számolt a ma is uralkodó pszichológiánkkal, amely a remények lassú elfakulását szívesebben tűri és veszi, mint a kereken és fellebbezhetetlenül kimondott nemet, de annyi bizonyos, hogy nagy, országos kérdésekben mi sem állt távolabb tőle, mint a kápráztatás, a csalóka reménytkeltés! Utálta a frázist, a bombasztot. — A tudás, akarás és munka embere volt. A tudás és akarás, ha munkakészséggel nem párosulnak, legfeljebb elméletileg helyes proklamációkig jutnak el; tudás és szorgalom, ha az eszme nagy akarása nem süti, atomizált részletmunkában és savanyú pedantériában merülnek el. Utoljára hagytam az örök, de ma különösen tenyésző dilettantizmus kedvelt kombinációját, — az akarás és munkakészség együttesét, mely ha viszont tudatlansággal párosul, a legbolondabb kalandokba, tudja taszítani a nemzetet. — Nem volt a panaceák embere. Soha nem burkolta nemzetét a jóremények politikájának borgőzös atmoszférájába. A semittevés politikájától meg természeténél fogva irtózott. Volt Wekerle megnyilatkozásaiban még egy visszatérő motívum. Az erkölcsileg tisztult közfelfogás, a tiszta közszellem követelése. S amikor a Lovagias az, aki szeret nyilt sisakkal kiállni, aki az adott szót szentségnek tartja akkor is, ha kellemetlen vagy fáj a beváltása, aki a maga és mások számára egyenlő mértékkel mér s aki, ha férfiharcban becsülettel győz, szívesen ragadja meg ellene kezét, hogy talpraállítsa. Ez a lovagiasság egyben mélyen átélt kereszténység is, mert nem egyéb, mint a küzdelmes életbe transzponálása a felebaráti szeretet nagy parancsei átírnák. Tisztelt Uraim, ebben a nemzetben, nemcsak művelt rétegeiben, hanem a nép gyermekében is mélységesen benne gyökereznek a lovagiasság e jellemvonásai. Ez az ország mindig a gentleman-ek országa volt és kell, hogy úgy maradjon. Ne mondja senki, hogy szép a szó, de előbb élni kell, azután moralizálni. Amiként e földieken a Kárpátok medencéjén kívül nincsen számunkra hely, ugyanúgy a moralitás mappáján is csak az a hely lehet igazán magyar, ahol a publica honestas minden virága pompázik. S most, amikor „új horizontok libegnek elekünk“, amikor — kinek-kinek tetszésére bízom a terminológiát — a demokratizálódás vagy a népközösségben való egybeolvadás folyamata idomítja országunk arculatát s amikor a műveltségi színvonal tartásának problémájával is kell birkóznunk, akkor nekünk kettőzött gonddal kell ügyelnünk arra, hogy ez az ország új alakjában is ugyanazzal a lovagiassággal vagy modern szóval élve; gentleman-ideállal eltelve vívja a maga belső és külső küzdelmeit, mint idáig telte. A nyíltság, a hűség, a méltányosság, a nemeslelkűség összeszűrődéséből előálló ideál azonban elmélyülést kivin és nem tűri tovább az én-kultusz sallangjait. A ma gentleman-je nem ápolhatja saját személyének kiemelkedő fontosságát. Minden idegszálában telítődnie kell annak finom megérzésével, hogy mit ki von tőle a köz szolgálata és vérévé kell válnia a meggyőződésének, hogy a közkötelesség elöl a paragrafusok útvesztőiben való bujkálás. — vonatkozzék e kötelesség akár időnek, akár fizikai fáradságnak az áldozására, a kényelemről való lemondásra, a testi épség kockáztatására vagy a köz terheihez való anyagi hozzájárulásra, az elesetteken pénzzel, fáradsággal, jótanáccsal való segítésre — minden finnyáskodás, elkülönülés, splendid isolation manapság a gentleman-like jelzőt nemhogy nem érdemli meg, hanem egyenesen megcsúfolja. Hiszen minden félreállás és elkülönülés másra hárít kettős munkát, másnak jelent súlyosabb áldozatot, mást terhel meg az igazság mértékén felül, mást csal meg. A ma gentleman-jének mélységesen szociális lélekkel kell a „noblesse oblige“ útján járnia, éreznie kell a kötelességét, hogy magához ölelje mindazokat, akik mostohább sorsuk alacsonyabb műveltségi vagy anyagi színvonalon hagyott, fel kell magához emelnie őket anélkül, hogy éreztetné velük, hogy lehajolt. S a gentleman-nek mindezt magától értetőrtően kell tennie, hiúságának legyeztetése s tömjénfüstért való epedés nélkül, ott keresve érte a jutalmat, ahol az egyedül található, a teljesített kötelesség adta lelki egyensúlyban és másoknak a nemesedés adta boldogságában. — E tisztult közszellem, e modern publica honestas, felfogásom szerint, a mai bonyolult életben szinte intézményes érvényesítésre vár. Nincs az a törvényhozó, aki olyan jogszabályokat tudna alkotni, melyek a közösségi életből származó kötelességeket úgy osztanák el és nincs az a végrehajtó szervezet, nincs az a bírói tudás és tapasztalat, amely a paragrafusok végrehajtását és érvényesülését úgy tudná végrehajtani, hogy az emberileg megkívánható igazságosság mértékének mindig megfeleljen. Az ügyeskedés, a paragrafusok között való táncolás még mindig megtenni a maga gyümölcsét, pedig a közfelfogás barométere sokszor meggyőzően mutatja, hogy valami nincs rendjén. Úgy látom, elétéletének eme vezérszólamát hangoztatom s a ma emberének szemszögéből próbálom megvilágítani, akkor nemcsak az első célkitűzésemnek teszek eleget, hogy alapítónk nagysága előtt hajtsak fejet, hanem megoldást keresek a másik célkitűzésem és az azzal kapcsolatban elénk meredő súlyos kérdés számára is: arra a kérdésre, váljon időszerű intézmény-e a mi kaszinónk. — Ha az emberi történés értelmét kutatjuk és ha tekintetünket a legmagasabb egyetemes szempontok régióiba igyekszünk felemelni, a nemzetekben élésnek, a nemzetekre való tagoltságnak az értelmét többek közt abban pillanthatjuk meg, hogy az egyetemes emberi értékek nagy skálájában az egyik nemzet ezt, a másik nemzet amazt a hangot tudja adottságainál fogva tökéletesebben, szebben, teljesebben megszólaltatni. S amikor rólunk van szó, sokszor halljuk, — magunkat is szeretjük igy aposztrofálni, — hogy „lovagias“ nemzet vagyunk. kezött az idő, amikor nemcsak az egyént kell védeni az állami önkénnyel szemben, hanem amikor a társadalomnak kell magát hatékonyabban megvédeni az egyéni rosszindulat bomlasztó törekvéseivel szemben. Ezt nem lehet jogi formulákkal és nem lehet a végrehajtás és jogszolgáltatás megszokott szerveivel és eszközeivel elérni, hanem csupán a társadalom önálló és a napi politikától független elemeiből alkotott zsűriszerű testületek közreműködésének széles körben való igénybevételével. Amiként lehet a kereskedői tisztesség ellen véteni akkor is, ha az a törvénykönyvbe nem ütközik, éppúgy lehet az állampolgári, adófizetői és szociális kötelességek elől bujkálni anélkül, hogy a paragrafusok legéberebb őrei nyomon tudnák követni. De az a szűkebb társadalmi, foglalkozási vagy szakmai kör, amelyben az illetők élete lejátszódik, a becsület, a tisztesség és az egyenlő mértékkel mérés követelményeit fel fogja tudni ismerni és alkalmazni fogja tudni a mai társadalom alattomos ellenségeivel szemben. A szabotálok és kútmérgezők, a nagy eszmék országútjaira betolakodott vámszedők és miegyéb paraziták dzsungeljának bevilágitására a köznapi munka talajára állított uj fényszórókra van szükség, amelyeknek azonban tájékozódást, irányt a publica honestas régi várainak, kaszinónknak és testvérintézményeinek, őrtornyaiból messze világitó nagy tüzeken kell venniök. — Ez Wekerle Sándor vezérszólamának, az erkölcsileg tisztult közfelfogásnak mai variációja. Ennek a tisztult közfelfogásnak kell ebben az országban szerteáradnia és a mi arra oly fogékonylelkű népünkben tudatossá és intézményessé válnia. S várjon kire várna ebben a tudatosításban, ebben a nemzetnevelésben, ennek a sajátos magyar értéknek, a lovagiasságnak hirdetésében és elmélyítésében nagyobb szerep, mint azokra az intézményekre, amelyek mindig hivatott őrei voltak a tisztult közszellemnek és ápolói a vir probus, a „rendes ember“ eszményének. Árassza hát magából ez a nemesmultú intézmény a tiszta közszellem sugarait, éltetve, melengetve minden jószándékú magyart, de halálra perzselve a hitványt! Ez erősíti vitathatatlanná Kaszinónknak az élethez való jogát, de ez szabja meg kötelességét is. És ez egyben mai jelentése az alapítói eszmének, melynek kiteljesedésére emelem e serleget! A beszédet a vacsora közönsége festeült figyelemmel hallgatta és lelkesen ünnepelte az előadót. A lovagiasság: életbe vitt felebaráti szeretet NEMZETI ÚJSÁG 3 február 1. Poitikcu. GRÓF SIGRAY ANTAL feltűnést keltő beszédet mondott az Egyesült Keresztény Pártnak a veszprémi színházban tartott szervező gyűlésén. Serák József prelátus-kanonok megnyitó beszéde után gróf Sigray Antal állott szólásra. Az Egyesült Keresztény Párt kérésére, mint pártonkívüli képviselő örömmel jött Veszprém városába, amely az elmúlt esztendők folyamán az ősi alkotmányhoz való ragaszkodásáról és királyhűségéről nem egy ízben tett tanúságot. Ezer sebből vérzik a magyarság és a bajokat csak tetézi a külföldről idehozott eszmék és ideológiák után igazodó szélsőségesnek nevezett izgatás, amely országszerte folyik s amely nyíltan és tudatosan kihasználja saját céljaira az elégedetlenséget. Ezzel a jelenséggel kapcsolatban meg kell emlékezni a kormányzó urnák december 20-án Szolnokon elmondott jelentős szózatáról, amely a leghatározottabban elítél minden diktatórikus törekvést és azt kalandos vállalkozásnak minősíti. A kormányzó úrnak e kijelentése országszerte megnyugvást keltett, mint ahogy megnyugvást keltett az a vitatlan közjogi tétel, hogy minden hatalom a Szent Koronáé és minden jog belőle fakadt. Hogy pedig a Szent Korona tanával sem a köztársasági gondolat, sem az ősi alkotmányunkkal szöges ellentétben álló parancsuralmi rendszer össze nem fér, az a magyar néplélek legmélyében gyökeredzik. A legitimizmus kérdésében ma is vallja azt a régi álláspontját, hogy a királyt csakis az egész nemzet közakarata, csakis a kormányzó, a kormány és az országgyűlés közös akarata hozhatja vissza az országba. A szolnoki kormányzói nyilatkozat a legmegfelelőbb időpontban hangzott el, meglepetést egyedül azonban azoknál kelthetett, akik az ő kezdettől fogva vallott alkotmányos gondolkodását nem ismerték, vagy megfeledkeztek arról, hogy ő ma Magyarország alkotmányé?'legelső őre.* A NYILASOK szervezi:el sérül I»szilt ezután, amely az utóbbi hetekben igen fokozott mértékben folyik. Féktelen izgatással az elégedetlenség felhasználóiéval nyugtalanság Igot és zavart akar kelteni, azt a végletekig fokozni és siker esetén egy Marca sut Budapest után mint honmentő odaállni, a haszon birtokába jutva, hogy helyreálltsa a rendet, amely elsősorban a szélsőséges izgatásnak esett áldozatul. Nyíltan hangoztatják, hogy a legközelebbi hónapokban átveszik a hatalmat , és odáig mentek, hogy az évfordulón röpcédulákat osztogattak, amelyen ez áll: „1938. Szálasi éve“. Nem és ezerszer nem! Az 1938-ik esztendő Magyarországon Szent István éve és senki másé és mint ilyen, nem vezethet semmiféle diktatúrához, vagy pogánysághoz! Az ország fennmaradása és megerősödése érdekében helyre kell állítani a törvényes királyságot. A magyar jövőt illetőleg más megoldás bevallottan nincs. Lehet, hogy a külpolitikai helyzet ma még nem olyan, hogy ezt keresztülvinni képesek volnánk s igy nem száll vitába azokkal, akik azt mondják, hogy a kérdés megoldása nem aktuális, bár le kívánja szögezni, hogy számunkra minden aktuális, ami a nemzet sorsát jobbra fordítaná. A kormánynak kötelessége, hogy a nemzet szabad önrendelkezési jogának minden téren való visszanyerése és függőségünk megszüntetése által a magyar szuverenitás teljességét mielőbb állítsa helyre. • A LEGITIMIZMUS érdekében — mondotta Sigray — nem propagandát folytatunk, mert arra szükség nincs, hanem törvényes eszközökkel folytatott felvilágosító munkát. Mi nem egy politikai párt, egy társadalmi osztály, vagy kaszt, nem egy vallásfelekezet, vagy foglalkozás szerint tagozódó népréteg, hanem az egész magyar nemzet jövő boldogulása érdekében akarjuk és kívánjuk a restaurációt. Éppen ezért a leghatározottabban tiltakozunk az ellenséges oldalról jövő azon beállítás ellen, hogy a restauráció akár a nagybirtok, akár a nagytőke érdekeit szolgálná. A továbbiakban a titkos választójog kérdéséről szólott. Helyes, hogy a kormány nem ragaszkodik mereven a javaslat minden formulájához és az ellenzék vezetőinek módosításait elfogadja. Helyesnek tartanám — úgymond — bár azt tisztáza magánvéleményem —, hogy valamennyi, a parlament