Nemzeti Ujság, 1938. február (20. évfolyam, 25-47. szám)

1938-02-01 / 25. szám

Milyen legyen az új magyar gentleman ? Imrédy Béla serlegbeszéde az Országos Kaszinóban Az Országos Kaszinó vasárnap délután hat órakor gróf Teleki Pál igazgató elnöklésével tartotta évi rendes közgyűlését. A közgyűlés közfelkiáltással egyhangúlag három évre új­ból megválasztotta az igazgatóság kilépő tag­ját: dabasi Halász Lajos igazgatót. Választ­mányi rendes tagokká választották a követ­kezőket: Belit­ska Sándor, dr. Császár Károly, farkasfalvi Farkas Géza, Gerlóczy Tamás, dr. Hodossy Gedeon, Hoepfner Guido, dr. Hómon Bálint, dr. Karafiáth Jenő, dr. Lázár Andor, Malatinszky Lajos, dr. Mayer Károly, dr. Mikó Ferenc, dr. Raffay Sándor, dr. Rudnyánszky Béla, Schnetter Ferenc, F. Szabó Géza, dr. Székács Aladár, Tömöry Kálmán, dr. Vértessy Sándor, dr. Windisch Ödön. Póttagok: vitéz Sipos Árpád, Szukováthy István. Számvizs­gáló bizottsági tagok: Weszely Gyula, dr. Nil­­sen Hudolf, vitéz dr. Bathó János. A közgyűlést vacsora követte, amelyen Im­rédy Béla mondotta a szokásos Wekerle-ser­­legbeszédet. Imrédy Béla először a serlegbeszéd kettős céljáról szólott. Az egyik — úgymond — ala­pítónk emlékének a felidézése, a másik az alapító eszme tartalmának a korszellemmel való összeolvadása. E kettős cél útjában azon­ban két kérdés merül fel, mint akadály. Az egyik az, hogy az eszmék mai kavargásában a nem­zeti és társadalmi problémák pattanásig élesülő feszültségében Wekerle Sándor, a pol­gári jólét korának hőse élő és ható valóság­ként idézhető­ el A másik pedig az, hogy vár­jon ma, amikor a társadalmi igazságosság problémája foglalkoztatja a lelkeket, amikor a házak faláról ordító plakátok rázzák fel a kollektív és egyéni lelkiismeretet, amikor a demokrácia és népi közösség gondolatai tör­delik a társadalmi rétegek még megmaradt vá­lasztófalait, vájjon egy zártkörű kooptálás út­ján kiegészülő társaság nem a társadalmi mú­zeumba való régiség-! Mind a két kérdés ma­radéktalanul feloldható. — Wekerle Sándor műve és szelleme igenis tud mit mondani a mai kor gyer­mekének, sőt sokat tud mondani. Liberá­lis politikus volt és bár a liberalizmus a politikai eszmék piacán ma nem ör­vend valami magas árfolyamnak, mégis úgy érzem, el kell ismernünk, hogy ama korban vezető politikus, ha alkotni akart, nem lehetett más. Wekerle érezte, hogy a nemzet lelke ép, de tudta, hogy a legépebb lélek is elsekélyesedik, a leg­szilárdabb erkölcsi erő is felmorzsolódik, ha nincs ép testbe öntve és ő ennek a nemzeti léleknek akarta megadni az anyagi gerincet. E­z volt művének ve­zérlő motívuma, s legmélyebb eszmei tar­talma. Wekerle művének egy másik jel­lemző vonása: általános politikai és tár­sadalmi érdekű beszédeiben vissza-visz­­szatér a nemzet szoros összefogásának, a nemzet kebelén belül élő foglalkozási ágak, társadalmi rétegek szolidaritásá­nak hirdetése és sürgetése. Jól tudta azonban, hogy ezt az összefogást, ezt az egybeolvadást csak olyan politikával le­het elérni, amely a jogok és kötelességek egyensúly­ozásában és az anyagilag és kulturálisan gyengébb néprétegek sorsá­ról való megértő gondoskodásban nyil­vánul meg. Imrédy Béla ezután felsorolta Wekerle főbb szociális alkotásait, majd így folytatta: — Nem esünk túlzásba egyáltalán, ami­kor a mai világban is bátran merjük hirdetni és vallani, hogy a mi kaszi­nónknak megalapítója a nemzet felemel­kedésének hosszú útján egyike volt a legeredményesebb munkásoknak, akinek zsenije és munkája révén nem egy sze­rény lépcsőfokkal, hanem hatalmas ug­rással jutott előre nemzetünk. Az a szó­beszéd járta: szeretett ígérni. Lehet, hogy bonhomiára hajló természete egyéni, kis­­jelentőségű ügyekben számolt a ma is uralkodó pszichológiánkkal, amely a re­mények lassú elfakulását szívesebben tű­ri és veszi, mint a kereken és felleb­­bezhetetlenül kimondott nemet, de annyi bizonyos, hogy nagy, országos kérdések­ben mi sem állt távolabb tőle, mint a kápráztatás, a csalóka reménytkeltés! Utálta a frázist, a bombasztot. — A tudás, akarás és munka embere volt. A tudás és akarás, ha munkakész­séggel nem párosulnak, legfeljebb elmé­letileg helyes proklamációkig jutnak el; tudás és szorgalom, ha az eszme nagy akarása nem süti, atomizált részletmun­kában és savanyú pedantériában merül­nek el. Utoljára hagytam az örök, de ma különösen tenyésző dilettantizmus ked­velt kombinációját, — az akarás és munkakészség együttesét, mely ha vi­­szont tudatlansággal párosul, a legbolon­dabb kalandokba, tudja taszítani a nem­zetet. — Nem volt a panaceák embere. Soha nem burkolta nemzetét a jóremények politikájának borgőzös atmoszférájába. A semittevés politikájától meg természe­ténél fogva irtózott. Volt Wekerle meg­nyilatkozásaiban még egy visszatérő mo­tívum. Az erkölcsileg tisztult közfelfogás, a tiszta közszellem követelése. S amikor a Lovagias az, aki szeret nyilt sisak­kal kiállni, aki az adott szót szentségnek tartja akkor is, ha kellemetlen vagy fáj a beváltása, ak­i a maga és mások szá­mára egyenlő mértékkel mér s aki, ha férfiharcban becsülettel győz, szívesen ragadja meg ellene kezét, hogy talpra­állítsa. Ez a lovagiasság egyben mélyen átélt kereszténység is, mert nem egyéb, mint­ a küzdelmes életbe transzponálása a felebaráti szeretet nagy paran­csei átír­nák. Tisztelt Uraim, ebben a nemzetben, nemcsak művelt rétegeiben, hanem a nép gyermekében is mélységesen benne gyö­kereznek a lovagiasság e jellemvonásai. Ez az ország mindig a gentleman-ek or­szága volt és kell, hogy úgy maradjon. Ne mondja senki, hogy szép a szó, de előbb élni kell, azután moralizálni. Ami­ként e földieken a Kárpátok medencéjén kívül nincsen számunkra hely, ugyan­úgy a moralitás mappáján is csak az a hely lehet igazán magyar, ahol a publica honestas minden virága pompázik. S most, amikor „új horizontok libegnek ele­künk“, amikor — kinek-kinek tetszésére bízom a terminológiát — a demokratizá­lódás vagy a népközösségben való egybe­olvadás folyamata idomítja országunk arculatát s amikor a műveltségi szín­vonal tartásának problémájával is kell birkóznunk, akkor nekünk kettőzött gonddal kell ügyelnünk arra, hogy ez az ország új alakjában is ugyanazzal a lo­­vagiassággal vagy modern szóval élve; gentleman-ideállal eltelve vívja a maga belső és külső küzdelmeit, mint idáig telte. A nyíltság, a hűség, a méltányos­ság, a nemeslelkű­ség összeszűrődéséből előálló ideál azonban elmélyülést kivin és nem tűri tovább az én-kultusz sallang­jait. A ma gentleman-je nem ápolhatja saját személyének kiemelkedő fontossá­gát. Minden idegszálában telítődnie kell annak finom megérzésével, hogy mit ki von tőle a köz szolgálata és vérévé kell válnia a meggyőződésének, hogy a köz­­kötelesség elöl a paragrafusok útvesztői­ben való bujkálás. — vonatkozzék e köte­lesség akár időnek, akár fizikai fárad­ságnak az áldozására, a kényelemről való lemondásra, a­ testi épség kockáztatására vagy a köz terheihez való anyagi hozzá­járulásra, az elesetteken pénzzel, fárad­sággal, jótanáccsal való segítésre — min­den finnyáskodás, elkülönülés, splendid isolation manapság a gentleman-like jel­zőt nemhogy nem érdemli meg, hanem egyenesen megcsúfolja. Hiszen minden félreállás és elkülönülés másra hárít kettős munkát, másnak jelent súlyosabb áldozatot, mást terhel meg az igazság mértékén felül, mást csal meg. A ma gentleman-jének mélységesen szociális lé­lekkel kell a „noblesse oblige“ útján jár­nia, éreznie kell a kötelességét, hogy magához ölelje mindazokat, akik mosto­hább sorsuk alacsonyabb műveltségi vagy anyagi színvonalon hagyott, fel kell magához emelnie őket anélkül, hogy éreztetné velük, hogy lehajolt. S a gentleman-nek mindezt magától értető­­rtően kell tennie, hiúságának legyeztetése s tömjénfüstért való epedés nélkül, ott keresve érte a jutalmat, ahol az egyedül található, a teljesített kötelesség adta lelki egyensúlyban és másoknak a neme­­sedés adta boldogságában. — E tisztult közszellem, e modern publica honestas, felfogásom szerint, a mai bonyolult életben szinte intézményes érvényesítésre vár. Nincs az a törvény­hozó, aki olyan jogszabályokat tudna al­kotni, melyek a közösségi életből szár­mazó kötelességeket úgy osztanák el és nincs az a végrehajtó szervezet, nincs az a bírói tudás és tapasztalat, amely a paragrafusok végrehajtását és érvénye­sülését úgy tudná végrehajtani, hogy az emberileg megkívánható igazságosság mértékének mindig megfeleljen. Az ügyeskedés, a paragrafusok között való táncolás még mindig megtenni a maga gyümölcsét, pedig a közfelfogás baromé­tere sokszor meggyőzően mutatja, hogy valami nincs rendjén. Úgy látom, elét­életének eme vezérszólamát hangoztatom s a ma emberének szemszögéből próbálom megvilágítani, akkor nemcsak az első célkitűzésemnek teszek eleget, hogy ala­pítónk nagysága előtt hajtsak fejet, ha­nem megoldást keresek a másik célkitű­zésem és az azzal kapcsolatban elénk me­redő súlyos kérdés számára is: arra a kérdésre, váljon időszerű intézmény-e a mi kaszinónk. — Ha az emberi történés értelmét ku­tatjuk és ha tekintetünket a legmaga­sabb egyetemes szempontok régióiba igyekszünk felemelni, a nemzetekben élésnek, a nemzetekre való tagoltságnak az értelmét többek közt abban pillant­hatjuk meg, hogy az egyetemes emberi értékek nagy skálájában az egyik nemzet ezt, a másik nemzet amazt a hangot tudja adottságainál fogva tökéletesebben, szebben, teljesebben megszólaltatni. S amikor rólunk van szó, sokszor halljuk, — magunkat is szeretjük igy aposztro­fálni, — hogy „lovagias“ nemzet va­gyunk. kezött az idő, amikor nemcsak az egyént kell védeni az állami önkénnyel szem­ben, hanem amikor a társadalomnak kell magát hatékonyabban megvédeni az egyéni rosszindulat bomlasztó törekvé­seivel szemben. Ezt nem lehet jogi for­mulákkal és nem lehet a végrehajtás és jogszolgáltatás megszokott szerveivel és eszközeivel elérni, hanem csupán a tár­sadalom önálló és a napi politikától füg­getlen elemeiből alkotott zsűriszerű tes­tületek közreműködésének széles körben való igénybevételével. Amiként lehet a kereskedői tisztesség ellen véteni akkor is, ha az a törvénykönyvbe nem ütközik, éppúgy lehet az állampolgári, adófizetői és szociális kötelességek elől bujkálni anélkül, hogy a paragrafusok legébe­­rebb őrei nyomon tudnák követni. De az a szűkebb társadalmi, foglalkozási vagy szakmai kör, amelyben az illetők élete lejátszódik, a becsület, a tisztesség és az egyenlő mértékkel mérés követelményeit fel fogja tudni ismerni és alkalmazni fogja tudni a mai társadalom alattomos ellenségeivel szemben. A szabotálok és kútmérgezők, a nagy eszmék országút­­jaira betolakodott vámszedők és miegyéb paraziták dzsungeljának bevilágitására a köznapi munka talajára állított uj fény­szórókra van szükség, amelyeknek azon­ban tájékozódást, irányt a publica ho­nestas régi várainak, kaszinónknak és testvérintézményeinek, őrtornyaiból messze világitó nagy tüzeken kell ven­­niök. — Ez Wekerle Sándor vezérszólamá­nak, az erkölcsileg tisztult közfelfogás­nak mai variációja. Ennek a tisztult köz­felfogásnak kell ebben az országban szerteáradnia és a mi arra oly fogékony­­lelkű népünkben tudatossá és intézmé­nyessé válnia. S várjon kire várna ebben a tudatosításban, ebben a nemzetneve­lésben, ennek a sajátos magyar értéknek, a lovagiasságnak hirdetésében és elmé­lyítésében nagyobb szerep, mint azokra az intézményekre, amelyek mindig hiva­tott őrei voltak a tisztult közszellemnek és ápolói a vir probus, a „rendes ember“ eszményének. Árassza hát magából ez a nemesmultú intézmény a tiszta közszel­lem sugarait, éltetve, melengetve min­den jószándékú magyart, de halálra per­zselve a hitványt! Ez erősíti vitathatat­lanná Kaszinónknak az élethez való jo­gát, de ez szabja meg kötelességét is. És ez egyben mai jelentése az alapítói esz­mének, melynek kiteljesedésére emelem e serleget! A beszédet a vacsora közönsége festeült figyelemmel hallgatta és lelkesen ünnepelte az előadót. A lovagiasság: életbe vitt felebaráti szeretet NEMZETI ÚJSÁG 3 február 1. Poitikcu. GRÓF SIGRAY ANTAL feltűnést keltő beszédet mondott az Egyesült Keresz­tény Pártnak a veszprémi színházban tartott szervező gyűlésén. Serák József prelátus-kanonok megnyitó beszéde után gróf Sigray Antal állott szólásra. Az Egyesült Keresztény Párt kérésére, mint pártonkívüli képviselő örömmel jött Veszprém városába, amely az elmúlt esz­tendők folyamán az ősi alkotmányhoz való ragaszkodásáról és királyhűségéről nem egy ízben tett tanúságot. Ezer seb­ből vérzik a magyarság és a bajokat csak tetézi a külföldről idehozott esz­mék és ideológiák után igazodó szélsősé­gesnek nevezett izgatás, amely ország­szerte folyik s amely nyíltan és tudato­san kihasználja saját céljaira az elége­­detlenséget. Ezzel a jelenséggel kapcso­latban meg kell emlékezni a kormányzó urnák december 20-án Szolnokon elmon­dott jelentős szózatáról, amely a legha­­tározottabban elítél minden diktatórikus törekvést és azt kalandos vállalkozás­nak minősíti. A kormányzó úrnak e ki­jelentése országszerte megnyugvást kel­tett, mint ahogy megnyugvást keltett az a vitatlan közjogi tétel, hogy minden hatalom a Szent Koronáé és minden jog belőle fakadt. Hogy pedig a Szent Ko­rona tanával sem a köztársasági gondo­lat, sem az ősi alkotmányunkkal szöges ellentétben álló parancsuralmi rendszer össze nem fér, az a magyar néplélek leg­mélyében gyökeredzik. A legitimizmus kérdésében ma is vallja azt a régi állás­pontját, hogy a királyt csakis az egész nemzet közakarata, csakis a kormányzó, a kormány és az országgyűlés közös aka­rata hozhatja vissza az országba. A szol­noki kormányzói nyilatkozat a legmeg­felelőbb időpontban hangzott el, megle­petést egyedül azonban azoknál kelthe­tett, akik az ő kezdettől fogva vallott alkotmányos gondolkodását nem ismer­ték, vagy megfeledkezte­k arról, hogy ő ma Magyarország alkotmányé?'leg­első őre.* A NYILASOK szervezi:el­ sérül I»­szilt ez­után, amely az utóbbi hetekben igen foko­zott mértékben folyik. Féktelen izgatással az elégedetlenség felhasználóiéval nyugtalanság I­got és zavart akar kelteni, azt a végletekig­­ fokozni és siker esetén egy Marca sut Buda­pest után mint honmentő odaállni, a haszon birtokába jutva, hogy helyreálltsa a rendet, amely elsősorban a szélsőséges izgatásnak esett áldozatul. Nyíltan hangoztatják, hogy a legközelebbi hónapokban átveszik a hatalmat , és odáig mentek, hogy az évfordulón röpcé­dulákat osztogattak, amelyen ez áll: „1938. Szálasi éve“. Nem és ezerszer nem! Az 1938-ik esztendő Magyarországon Szent István éve és senki másé és mint ilyen, nem vezethet semmiféle diktatúrához, vagy pogánysághoz! Az ország fennmaradása és megerősödése ér­dekében helyre kell állítani a törvényes ki­rályságot. A magyar jövőt illetőleg más meg­oldás bevallottan nincs. Lehet, hogy a kül­politikai helyzet ma még nem olyan, hogy ezt keresztülvinni képesek volnánk s igy nem száll vitába azokkal, akik azt mondják, hogy a kérdés megoldása nem aktuális, bár le kí­vánja szögezni, hogy számunkra minden ak­tuális, ami a nemzet sorsát jobbra fordítaná. A kormánynak kötelessége, hogy a nemzet szabad önrendelkezési jogának minden téren való visszanyerése és függőségünk megszün­tetése által a magyar szuverenitás teljessé­gét mielőbb állítsa helyre. • A LEGITIMIZMUS érdekében — mon­dotta Sigray — nem propagandát foly­tatunk, mert arra szükség nincs, hanem törvényes eszközökkel folytatott felvilá­gosító munkát. Mi nem egy politikai párt, egy társadalmi osztály, vagy kaszt, nem egy vallásfelekezet, vagy foglalko­zás szerint tagozódó népréteg, hanem az egész magyar nemzet jövő boldogulása érdekében akarjuk és kívánjuk a restau­rációt. Éppen ezért a leghatározottabban tiltakozunk az ellenséges oldalról jövő azon beállítás ellen, hogy a restauráció akár a nagybirtok, akár a nagytőke ér­dekeit szolgálná. A továbbiakban a tit­kos választójog kérdéséről szólott. He­lyes, hogy a kormány nem ragaszkodik mereven a javaslat minden formulájához és az ellenzék vezetőinek módosításait elfogadja. Helyesnek tartanám — úgy­mond — bár azt tisztáza magánvélemé­nyem —, hogy valamennyi, a parlament

Next