Nemzeti Ujság, 1938. június (20. évfolyam, 122-144. szám)

1938-06-01 / 122. szám

A SZENT JOBB SZENT ISTVÁN­ SZÜLŐVÁROSÁBAN Glattfelder Gyula Csanádi püspök méltatta az aranyvonat útjának jelentőségét Az aranyvonat, amely a Szent Jobbot országos körútra viszi, első útjára a Nyugati­ pályaudvarról kedden reggel Esztergomba, az első szent király szülő­helyére­ indult. Az ereklyét kedden reg­gel, az id. Sorg Antal által felajánlott díszes autón Mészáros János érseki hely­tartó teljes asszisztenciával kísérte a pályaudvarra. Az érkezési oldalon állott már a vadonatúj mozdonyú különvonat az aranyozástól ragyogó és magyar szentek képeit viselő üvegfalu kocsival, amely a Szent Jobbot viszi. A perronon 8 óra után gyülekezik a Szent Jobb kísérete. Egymásután érkez­nek Karafiáth Jenő főpolgármester, La­­m­otte Károly és Schiller Dezső alpolgár­mesterek, akik a tanács tagjaival, vala­mint Kenéz Béla titkos tanácsos, a Páz­mány -egyetem rektora, aki az egyetem tanácsának tagjaival a szent ereklye szo­kásos díszőrségét fogja az egész utón szolgáltatni, megjelennek a rendezőbizott­ság tagjai is, valamint néhány külföldi előkelőség, akik az aranyvonaton fogják megtenni az utat és akiket Láner Kornél MÁV elnök és Bogyós Ottó üzletigazgató fogadnak. 8 óra 20 perckor gördül elő a Szent Jobbot hozó autó. Dalmatikába öltözött négy irgalmasrendi szerzetes óvatosan leemeli a szent ereklyét, vállára veszi és megindul vele az udvari várótermen ke­resztül az aranyvonat felé. Az ereklye nyomában halad díszes asszisztenciájá­val egyházi öltözetben, fején mitrával a Szent Jobb őre, dr. Mészáros János érseki helytartó és Szakács Károly udvari káp­lán. A szent ereklyét széles lépcsőn vi­szik fel a diakónusok az arany­vonat üve­gezett részébe, ahol arra a különlegesen finom rugózású szerkezetre állítják, ame­­lyet Iszést rögzítettek,"hogy az út közben a Szent Jobb meg ne sérüljön. Ennek megtörténte után elfoglalja helyét a ko­csiban az érseki helytartó, jobbról és balról 2—2 díszbeöltözött koronaőr, aki feszes állásban kíséri és őrzi egész után az ereklyét. A vörösbársony takarón pihenő díszes ereklyetartó két oldalán helyezkednek el az egyházi ruhába öltö­zőt irgalmasok is. Ezután eltávolítják a kocsitól a lépcsőt és az üvegfalat elzár­ják. Nyomban ezután beszáll a kocsi többi részébe a kíséretet szolgáltató Páz­­mány-egyetem és a székesfőváros kiná­­csa, Tanna Eduárd c. érsek, a bolíviai pápai n­uncius, egy belga szenátor és a belga Actio Catholica elnöke. Ugyancsak felszállott a vonatra Pajtás őrnagy ve­­zetésével 16 díszkó öltözött át a bárdos koronaőr, akik időnkint fel fogják vál­tani társaikat az ereklye mellett és kísé­retét fogják adni a Szent Jobbot kisérő esztergomi körmenetnek. Az üvegfalak? lezárása után az arany vonat díszes ko­csijának egyik oldalát az asszisztencia, másik oldalát pedig a jubileumi év fő­bizottságának tagjai: P. Bangha Be­a S. J., Czapik Gyula prelátus-kanonok, Huszár Károly titkos tanácsos, v. mi­niszterelnök, Mihalovics Zsigmond tb. kanonok és Zsembery István v. főispán foglalják el- Az óramutató 8 óra 50 per­cet mutat, e pillanatban felemelt tárcsá­val indítják el az aranyvonatot, amely méltóságosan gördül ki az üvegcsarnok­ból, állomása, az esztergomi Bazilika hatalmas kupolája. Innen már hallani a síkságon végig­­hömpölygő harangzúgást, pedig még hátra van az út egy jókora darabon. Egyidejűen a vasúti sínekkel sokszor pár­huzamos országúton porfelhőt ver a rengeteg autó, amelyen Budapestről igyekszik számos előkelőség az ünnepség színhelyére. Nem ke­vésbé forgalmas a Visegrádon és Dömösön keresztül a Duna partján vezető autóút, ame­lyen ugyancsak valóságos gépkocsitábor rohan Esztergom felé. Budapesttől­ Esztergomig Amikor az aranyvonat elhagyta a Nyugati­pályaudvar üvegcsarnokát, előbb a külvároso­kon vezetett keresztül útja. A sínek mentén mindenütt a hívek százai vártak az ünnepé­lyes pillanatra, hogy a szent ereklyét térden­­állva köszönthessék. Asszonyok, gyermekek kendőt lobogtatva üdvözölték az elhaladó Szent Jobbot, és ez a kép tartott Óbudáig. A hídon innen és túl a gyári munkások olajos ruháikban hagyták el munkahelyeiket, hogy hódolhassanak az ősi Esztergomba századok múlva visszatérő szent ereklyének, a pálya mentén a falvak népe templomi zászlók alatt, körmenetben vonult ki az állomásokra és mélységes áhítattal várta hosszú időn ke­resztül azt a néhány pillanatot, amely alatt az aranyvonat az állomáson átrobog és hódo­lattal tekinthet minden hívő legbecsesebb ereklyénkre. Solymár, Vörösvár, Leányvár, Piliscsaba, Dorog, Kenyérmező-major mind színes népviseletben várta és köszöntötte az áthaladó aranyvonatot, amelyről Dorogtól isad­va már látható volt mai­ útjának: végső Ünnepi díszben várakozik Esztergom Az ősi prímási város teljes díszben várta az Aranyvonaton érkező Szent Jobbot. Nem volt ház zászló nélkül, nem volt ablak­virág, szentképek, égő gyer­tyák nélkül. A bevonulás útvonalán, amelyet a rendőrség Szmrecsányi Kál­mán főtanácsos vezetésével kordonnal zárt el, hullámzott Esztergom népe és attól kezdve, hogy a kora hajnali órák­ban az első rendes, majd a különvona­tok befutottak, a máskor csöndes város képe a tömegek folytonos mozgásává vált. Az úttesten egymásután meneteltek a különféle testületek, intézmények, isko­lák, egyházi zászlók alatt, a környékbeli falvak dobogó ütemű­ léptekkel, virágos botos cserkészek, leventék, frontharcosok, katonák zászlókat lengetve, kis iskolásfiuk komoly áhítattal, a három fiúközépiskola növendékei, mint ragyogó virágoskert a leányiskolák. Csupa szín, az arcokon áhí­tat, a szívekben lelkesedés, az úttesten gyülekező nézők szemében öröm. Eszter­gom lelkesedve várja alapítójának, első királyának szent ereklyéjét. Miközben pöttömnyi legénykék piros tornasapkában menetelnek peckesen — ezek a Szent Imre elemi iskola tornász­növendékei — és mint valami holland tulipánkert imbolyog fehér bóbitás apá­cák vezetése mellett a vízivárosi zárda álomszerű magyar ruhákba öltözött nö­­vendékcsapata, kanonoki díszhintók ro­bognak a pályaudvar felé, ugyanoda tart a gyönyörű szürkelovas lovasrendőrség, a katonai díszszázad, a Hősök­ terén pedig gyülekezik díszmagyarban és ünnepi öltözetben, vagy a vitézek magyar forma­ruhájában a város és vármegye előkelő­sége és a szomszédos vármegyék hatósá­gainak fejei. Ugyanitt várakoznak azok az országos előkelőségek, akik nem jöttek az aranyvonattal, vagy autón érkezve, nem a pályaudvaron várják a Szent Jobbot. Közöttük van gróf Teleki Pál vallás- és közoktatásügyi miniszter, Ernszt Sándor volt miniszter, Esztergom képviselője, Vargha Imre, a­ számszék elnöke, Huszár Aladár, az OTI elnöke. Közben teljesen kialakul az útvonal. A feszes vigyázzban álló, tíz-tíz méterre el­helyezkedő rendőrök mögött kétoldalt a vasútállomástól a Várhegyig az eszter­gomi és közvetlen környéki iskolák nö­vendékeinek sorfala áll és elválasztja a bevonulás útját a közönségtől, mely egyre sűrűbb tömegekben helyezkedik el. A pályaudvaron is megtörténik minden előkészület a Szent Jobb fogadására. Ide gyülekezik a papság és a kinyitott pri­mási váróteremben biborbársny asztal­kán szimbólum gyógynl el van helyezve a szentkorona má­si. fő papság dr. Dra­­hos János protonom­ius kanonok, általá­nos érseki helytartó vezetésével egyházi ruhában és karingben várja az állomás perronján az aranyvonat megérkezését. Megérkezik az Aranyvonat A pálya egyenesében Dorog felől fel­tűnik az aranyvonat. Méltóságteljes csönd támad, melybe belekong a bazilika öreg harangja, de hallatszik a közeli „kerektemplom“ harangjainak kongása is. Katonai kürtök rivalnak fel, szavu­kat átveszik a leventék, cserkészek, bá­nyászok, lövészek, frontharcosok alaku­latainak kürtjei is és pontban három­negyed tizenegy órakor szakadatlan kürt­szó üdvözli az ősi városba megérkezett szent ereklyét. Közben megnyílnak az aranyvonat üvegfalai, az esztergomi főegyházmegye papnövendékei sietnek oda és most ők veszik vállukra a szent ereklyét, hogy végigvigyék a hosszú útvonalon. A pom­pás ereklyetartót a primási várótermei­ kisérik keresztül, állandóan nyomában halad egyházi asszisztenciájával a Szent Jobb őre. Közben jelt adnak és a hosszú útvonalnak szinte közepén megindul a körmenet a Bazilika felé. Lovasbandéé­rium halad az élen, rögtön a menetet megnyitó lovasrendőrök mögött a kis­bériek festői lovasbandériuma követke­zik, majd valóságos erdeje a zászlóknak, vegyesen nemzeti, pápai, primási, án­gyel és városi zászlók. Ezután következ­nek festői formaruhájukban a kivonult bányászok — legnagyobb számban a do­rogiak —, mint valami remek ,,fekete sereg“, mögöttük halad a tatabányai zenekar. A menet következő része is szí­nes, mert itt következnek a cserkészek itt halad a levente díszszázad, majd a katonai díszszázad. Újabb színfolt, újabb zászlóerdő következik ezután, most a vallásos egyesületek vonulnak fel zász­lóik és lobogóik alatt. Őket követi az Esztergom-tábori szalézi intézetből tobor­zott ministránsok hosszú sora, majd az apácák fekete- és kékruhás sora, a nö­vendékpapok, a szerzetes- és világi pap­ság. Ezután következik a menetben a Szent Jobb ragyogó ezüst ereklyetartója, amely mögött diszes asszisztenciával lép­ked dr. Mészáros János budapesti érseki helytartó a Szent Jobb őre. A diszes ereklye két oldalán épp úgy, mint a budapesti körmenetek alkalmával, jobb­ról a Pázmány Péter Tudományegyetem tanácsa dr Kenéz Béla Rector Magnificus vezetésével, balról pedig a székesfőváros tanác­sa Szendy Károly polgármester ve­zetésével szolgáltatja a­ díszkíséretet, míg mellettük két oldalt az alabárdos ko­ronaőrök lépkednek festői egyenruhá­jukban. A Hősök­ teré­nél belekapcsolódik a me­netbe a Szent Jobb után haladó előkelő­ségek közé, akiknek sorában ott van Kornis Gyula, a képviselőház elnöke, gróf Zichy János volt miniszter, bárczi­­házi Báriczy István titkos tanácsos, az ott gyülekezett hatósági képviselők és közéleti kiválóságok csoportja. A felfel©r©s-l©gáfy$ a menetben A bibliotéka előtt, ahol valamikor a vár egyik kapuja volt, néhány percre megáll a menet. Itt csatlakozik be a pri­mási palotából díszes kíséretével érkező Pacelli Jenő pápai legátus, nyomában az ünnepségre megérkezett Hlond, Ver­­dier és Tappolni bibor­nokok, valamint Serédi Jusztinián bíboros hercegprímás. Ugyanitt csatlakozott a menethez a kor­mányzót képviselő Kánya Kálmán kül­ügyminiszter, így haladt tovább az egyre növekvő díszmenet a torlódó tömegek sorfala kö­zött a Bazilikához vezető kanyargó után, amíg el nem ért ahhoz a hatalmas tér­hez, amely a Bazilika előtt terül el. Ezt a teret embererdő lepte el s ennek köze­­­pén­ haladtak föl a Szent Jobbot kisérő egyházi és világi előkelőségek, a gyö­nyörű művű előcsarnokba, amelynek kö­zepén elhelyezték a Szent Jobb ereklye­­tartóját. A zenekar a pápai himnuszt in­­tonálta, majd az énekkar ajkáról fel­hangzott: „Ah, hol vagy magyarok..." Az előcsarnok egyik oldalán trónszéken foglal helyet a pápa legátusa, mellette a bíbornokok és egyházi dignitáriusok, köztük a magyar püspöki kar tagjai, szemben pedig a közjogi méltóságok és a világi előkelőségek. Az elhelyezkedés és rövid ájtatosság után a Szent Jobb elé lépett dr. Radochay László főispán és a következő fohászt mondotta el „Üdvözlégy, Szent Jobb, szülővárosod ál­dott földjén! Hódolattal borulunk le Előtted. NEMZETI ÚJSÁG 3 június 1. M ——ITT—I—M—Hi­ng aki elsőnek ragadtad meg és tartottad fen­nen évszázadokra fényt sugárzó tündöklés­ben az apostoli keresztet és a királyi jogart, de aki szent erővel forgattad a kardot­ is, valahányszor nemzeted és országod java igy kivár­ta. Áldott vagy Te, megdicsőült szent királyunk csodálatosképen köztünk maradt ereklyéje, aki ezen a megszentelt földön, amely ezer évv óta magyar, hatalmas tem­plomot építettél Krisztusnak és hatalmas országot a Te magyar népednek. Krisztus egyháza ma is rendületlenül áll és régi fé­nyességében tündöklik a magyar földön, de országod hatalma most is, mint többször a kilenc évszázad alatt, megkisebbedett és megfogyatkozott az idők viharától, mert is­mét bűnbe estünk, mi magyarok, megfeled-­­kezvén Szent István intelmeiről. A hatalmas várat, amelyet Te építettél nekünk s amelyet már annyiszor megrázott és megtépett a századok zivatara, ime, két évtized előtt is­mét döbbenetes világrengés érte, amely romba döntötte a bástyákat, tátongó réseket ütött a várfalakon, megharmadolta a vár népét,­­ de most sem tudta kicsavarni a zászlótartó kezéből a Szűz Máriás lobogót, amelyet 900 év előtt Te tűztél a vár fokára és nem tudta megrendíteni a 900 éves funda­mentumot, amelyet Te raki­ás le nekünk vasat, és vihart álló kősziklára. Ezért soha sem rendül meg a Benned való nagy bizo­­dalmunk, Te kegyes Szent Kéz, mert tudjuk, hogy gondviselésünkre hagyott itt nekünk a mi országépítő szent királyunk, akihez ren­dületlen hittel és alázatos lélekkel könyör­­günk, forduljon a mi nehéz időnkben most is az ő hatalmas közbenjárásával a Minden­ható Atyához, hogy az ő megfogyatkozott és megszomorodott, de soha rosszá és hitetlenné nem lett hűséges magyar nemzetét el ne hagyja, valameddig csak egyetlen igaz ma­gyar él ezen a vérrel és verejtékkel meg­szentelt ezeréves magyar földön. — Amen“. A mély hatást keltő fohász után a „Boldogasszony Anyánk“ hangjai csen­dülnek fel a fúvós zenekarból, majd pat­togó katonai vezényszavak után a ma­gyar Himniusz és a Szent Jobbot beviszik a bazilika kupolája alá. A kórusról fel­hangzik az antifona és a zsoltár. Mészá­ros János érseki helytartó, a Szent Jobb Most jelent meg Klempa Károly Az Eucharisztikus Dráma (Auto Sacramental) Ennek a különleges irodalmi műfajnak az Oltáriszentség tisztelete a tárgya. A mű 6 ív terjedelmű 8-rét, Ára 2.60 P. Megrendelhető Sujánszky László könyvkereskedőnél Keszthelyen, a Kongresszusi Boltban Budapest és a Központi Sajtó­vállalat Kiadóhivatalában V., Honvéd­ utca I.

Next