Nemzetközi Művészeti Szemle, 1894 (3. évfolyam, 2-16. szám)
1894-01-28 / 3. szám
III. évfolyam. 3 sz. Budapest, 1894. Január 28. SZAKLAP A SZÍNMŰVÉSZET, ZENE, LOVARDA, SZÍNPADI MUTATVÁNYOK ÖSSZES ÁGAI KÖRÉBŐL. Előfizetési ár : Egész évre ............................... Fél évre ....... Negyedévre . . . . . . WzlL 4 frt 2 frt 1 frt SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: BUDAPEST, VII. Erzsébet körút 15. Felelős szerkesztő : HATVANI KÁROLY. MEGJELENIK HAVONKINT HÁROMSZOR. A színész menház. Gonosz ember az, aki egy jó ügynek készakarva útját állja, de még gonoszabb egy lap, ha tudva ront egy nemes ügyön. Mi gonosz emberek nem vagyunk, lapunk irálya pedig távolról sem árt egy olyan eszmének, mely a színészet üdvét, jóvoltát látszik előmozdítani. Mindaddig még a színész menházat, helyesebben :színész otthonit tényleg meg nem vásárolták csak jól és szépet irtunk e vállalat érdekében. Mert a színész otthon valójában vállalat. Vállalata a színészegyesületnek, mely jól-rosszul ki fogja magát fizetni. Temérdek helyes és ellentétes véleményeket hangoztattak a vidéki színészek a színész menház érdekében vagy ellene Azt modták, hogy a színész menház nem olyan égető kérdés, hogy azt minden áron létesíteni kell. Hiszen nem megvetendő, ha a színész menházba vonulhat agg napjaira, de itt az a kérdés merül fel, hogy hányan akadnak, kik esetleges nyugdíjjukat ott a menházban és nem szülőföldjükön vagy szabadon választandó helyen óhajtják élvezni ? Erre a fogas kérdésre majd a közel jövő adja meg az eklatáns feleletet. Mi úgy tartjuk, hogy a színész menház mindenkinek „swet home“-ja, édes otthona lesz, hol a zajos élet viharait kipihenheti. De vájjon hányan gondolkoznak a színész menházról ilyen értelemben ? Elégedetlenek, zúgolódók mindig és minden kasztnál akadnak, de legkivált a színészetnél, hanem az még sem tiszta dolog, hogy ezek száma túlnyomó. Sokan különösen a régi gárda tagjai közül határozottan károsnak vallják a mai színi viszonyokat. Legkivált azonban nincsenek a színész-egyesület központi tanácsával megelégedve. Mi nem vagyunk ellenzékiek, kik a szálkából gerendát faragunk, de az tény, hogy a színészek kifakadásában, panaszában van némi igazság. Ie azt ismételnünk kell, hogy csak némi igazság. Minden kezdő egyesületnek vannak hiányai, melyet jóakarattal vagy az idővel pótolni lehet. A magyar színész egyesület még ma is határozottan kezdő intézet. Most bontja szárnyait Csakhogy ezek a szárnybontások néha czéltévesztettek. Leginkább a vezetőséget kárhoztatják. Gyenge, ingó, így állítja a színészek többsége. Elsősorban a színész-egyesület élénségesen szem elé állítani a szerelmet, mint ő. Nektár volt ölelése és ambrózia egy csókja. Érzelmeinek tökéletesen rabja valók. Nyitott szemmel és mégis vakon rohantam vesztembe... Felocsúdásom azonban kápráztatóan és villámgyorsan bekövetkezett, álló igazgatót teszik felelőssé minden roszszul végződött dologért. Pedig az irodaigazgató működése alatt nem egy üdvös ügyet vezérelt czélhoz, hiszen ezt lapunk hasábjain is kellőkép méltattuk. A színész menház megpendítése és utóbb megvásárlása is csak a színészet javára, történt. Hogy ez alkalomról magáról is gondoskodott az sem elítélendő. Tevékenysége folytán megérdemli, hogy teljes nyugdíjjal ő legyen a színész otthonnak első lakója, sőt igazgatója is. Az irodaigazgató ismeri a színészek gyengeségét és tud azok nyelvén beszélni A menház igazgatójának keresve sem lehet alkalmasabb erőt találni. (Az új menház igazgatónak kétségkívül nem szükséges figyelmébe ajánlanunk, hogy a rendes házszabályokról, melyből a mértéktelenség teljesen kirekesztessék, idejekorán gondoskodni fog.) Ez renden van. Az iroda-igazgató nyugalomba vonul a saját buzgalma folytán vásárolt menházba, de az nincs rendén ami ezután következik. úgy halljuk, hogy az iroda - igazgató utódokat ajánl a színész-egyesületnek. Nem kutatjuk ennek okát, de már megengedi az iroda-igazgató, ha arra kérjük, hagyja Elvira az öreg Gabre bankár karjaiba feküdt. De ezt csak egy futó perczig láthattam, mert mint őrült futottam ki ama bűnfertőztetett házból. ...Nem ez volt az első eset. Elvira már otthon érezte magát ily fajta helyzetbe és egy cseppet sem törődött a világ szájával, mely a legszentebbet is aljasnak kürtölte. Vannak emberek, kik kedvtelésből lopnak, és nők, kik ösztönszerűleg szerelmet hazudnak. Leírni sem merem, hogy harmincznegyven ember dicsekedett szerelmével, amit én még a falak előtt sem mertem hangoztatni. Istenem! milyen gyarló is az ember! Hogy elámítja a perez csalóka fénye! Megcsalt engem is, mint a többit. Játék, báb voltam a kezében, tetszettem neki s ő játszott velem mint macska az egérrel. És ezőért elűztem szemeimről az álmot, eldobtam pályámat, porba tiportam becsületemet. Most látom csak, hogy szerelem, hűség imádás sem fenn, sem lenn nem létezik immár. Mesés dolgok, rég elavult históriákban élnek csupán a szerelem igaz alakjai. Hogy én igazán szerettem, megpecsételem véremmel. De vájjon lesz-e valahol jutalmam az eldobott életért? És ha nem Elsiratatlanul. (Elbeszélés.) A Nemzetközi Művészeti Szemle eredeti tárczája. Irta : Huszár János. (Folytatás.) VII. Másnap tiszteletemet tettem Elviránál. Ismerős gyanánt, nagy előzékenységgel fogadott. Társalgásunk folyama alatt mellém ült a balsacra. Éreztem leheletét és tele tüdővel szívtam be ruhájának kábító illatát. Szikrát fogott a tapló. Kigyuladt bennem a tűz, első szerelmem hamvasztó tüze. E naptól a Sárkány ház mindennapos látogatója lettem, de ezalatt Thália istennőnek hátat fordítottam. Szerepeimet nem tanultam, készületlenül jelentem meg hű világomban. Ez csakhamar visszatetszést szült. Igazgatóm kezdetben jóakaratúlag figyelmeztetett kötelességemre. De én édes atyámat is elhagytam, elhanyagoltam volna miatta nemcsak a színpadot. Teljesen bódult valék. Ópium volt nekem Elvira szerelme és azt oly nagy adagban élveztem, hogy most halálom okozója. Hiszen a szerelem Istene sem képes olyan lélekemelően, olyan fen VIII. Egy borús őszi délután újra Elvirához mentem. Pedig az nap nem lett volna szabad, mivel Elvira előtte való napon arra kért, hogy ne látogassam meg. Fontos családi bajt adott okul. De nekem nem volt nyugtom sem a színháznál, sem lakásomon, sem pedig az utczákon. Nem tudom minek nevezzem azt az érzést, ami akkor Elviráékhoz kergetett. Az előszobában egy lelket sem találtam, s így a bondokig mehettem. Meglesem a drágámat, gondoltam, hogy fog örülni, ha meglát. Midőn az általam szentélynek tartott szobácska küszöbére léptem, úgy éreztem, mintha élesre fent tőrt döftek volna szívembe. Erősen megtámolyodtam. Elhomályosult előttem a világ és én mégis láttam.