Nemzetközi Művészeti Szemle, 1894 (3. évfolyam, 2-16. szám)

1894-01-28 / 3. szám

III. évfolyam. 3 sz. Budapest, 1894. Január 28. SZAKLAP A SZÍNMŰVÉSZET, ZENE, LOVARDA, SZÍNPADI MUTATVÁNYOK ÖSSZES ÁGAI KÖRÉBŐL. Előfizetési ár : Egész évre ............................... Fél évre ....... Negyedévre . . . . . . W­zlL 4 frt 2 frt 1 frt SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: BUDAPEST, VII. Erzsébet­ körút 15. Felelős szerkesztő : HATVANI KÁROLY. MEGJELENIK HAVONKINT HÁROMSZOR. A színész menház. Gonosz ember az, a­ki egy jó ügynek készakarva útját állja, de még gonoszabb egy lap, ha tudva ront egy nemes ügyön. Mi gonosz emberek nem vagyunk, lapunk irálya pedig távolról sem árt egy olyan eszmének, mely a színészet üdvét, jóvoltát látszik előmozdítani. Mindaddig még a színész menházat, helyesebben :színész otthonit tényleg meg nem vásárolták csak jól és szépet irtunk e vállalat érdekében. Mert a színész otthon valójában vállalat. Vállalata a színész­­egyesü­letnek, mely jól-rosszul ki fogja magát fizetni. Temérdek helyes és ellentétes vélemé­nyeket hangoztattak a vidéki színészek a színész menház érdekében vagy ellene Azt modták, hogy a színész menház nem olyan égető kérdés, hogy azt minden áron létesíteni kell. Hiszen nem megvetendő, ha a színész menházba vonulhat agg napjaira, de itt az a kérdés merül fel, hogy hányan akad­nak, kik esetleges nyugdíjjukat ott a men­­h­ázban és nem szülőföldjükön vagy sza­badon választandó helyen óhajtják élvezni ? Erre a fogas kérdésre majd a közel jövő adja meg az eklatáns feleletet. Mi úgy tartjuk, hogy a színész menház mindenkinek „swet home“-ja, édes otthona lesz, hol a zajos élet viharait kipihenheti. De vájjon hányan gondolkoznak a színész m­enházról ilyen értelemben ? Elégedetlenek, zúgolódók mindig és min­den kasztnál akadnak, de legkivált a szí­nészetnél, hanem az még sem tiszta dolog, hogy ezek száma túlnyomó. Sokan külö­nösen a régi gárda tagjai közül határo­zottan károsnak vallják a mai színi viszo­nyokat. Legkivált azonban nincsenek a színész-egyesület központi tanácsával meg­elégedve. Mi nem vagyunk ellenzékiek, kik a szál­kából gerendát faragunk, de az tény, hogy a színészek kifakadásában, panaszában van némi igazság. I­e azt ismételnünk kell, hogy csak némi igazság. Minden kezdő egyesületnek vannak hiányai, melyet jó­akarattal vagy az idővel pótolni lehet. A magyar színész egyesület még ma is ha­tározottan kezdő intézet. Most bontja szár­nyait Csakhogy ezek a szárnybontások néha czéltévesz­tettek. Leginkább a vezetőséget kárhoztatják. Gyenge, ingó, így állítja a színészek több­sége. Első­sorban a színész-egyesület élén­ségesen szem elé állítani a szerelmet, mint ő. Nektár volt ölelése és ambrózia egy csókja. Érzelmeinek tökéletesen rabja valók. Nyitott szemmel és mégis vakon rohantam vesztembe... Felocsúdásom azonban káp­ráztatóan és villámgyorsan bekövetkezett, álló igazgatót teszik felelőssé minden rosz­­szul végződött dologért. Pedig az irodaigaz­gató működése alatt nem egy üdvös ügyet vezérelt czélhoz, hiszen ezt lapunk hasábjain is kellőkép méltattuk. A színész menház meg­­pendítése és utóbb megvásárlása is csak a színészet javára, történt. Hogy ez alkalomról magáról is gon­doskodott az sem elítélendő. Tevékeny­sége folytán megérdemli, hogy teljes nyug­díjjal ő legyen a színész otthonnak első lakója, sőt igazgatója is. Az iroda­igazgató ismeri a színészek gyengeségét és tud azok nyelvén beszélni A menház igazgatójának keresve sem lehet alkalmasabb erőt ta­lálni. (Az új menház igazgatónak kétségkívül nem szükséges figyelmébe ajánlanunk, hogy a rendes házszabályokról, melyből a mér­­téktelenség teljesen kirekesztessék, ideje­korán gondoskodni fog.) Ez renden van. Az iroda-igazgató nyu­galomba vonul a saját buzgalma folytán vásárolt menházba, de az nincs rendén a­mi ezután következik. úgy halljuk, hogy az iroda - igazgató utódokat ajánl a színész-egyesületnek. Nem kutatjuk ennek okát, de már megengedi az iroda-igazgató, ha arra kérjük, hagyja Elvira az öreg Gabre bankár karjaiba feküdt. De ezt csak egy futó perczig láthattam, mert mint őrült futottam ki ama bűnfer­­tőztetett házból. ...Nem ez volt az első eset. Elvira már otthon érezte magát ily fajta helyzetbe és egy cseppet sem törődött a világ szájával, mely a legszentebbet is aljasnak kürtölte. Vannak emberek, kik kedvtelésből lopnak, és nők, kik ösztönszerűleg szerelmet ha­zudnak. Leírni sem merem, hogy harmincz­­negyven ember dicsekedett szerelmével, a­mit én még a falak előtt sem mertem hangoz­tatni. Istenem! milyen gyarló is az ember! Hogy elámítja a perez csalóka fénye! Meg­csalt engem is, mint a többit. Játék, báb voltam a kezében, tetszettem neki s ő ját­szott velem mint macska az egérrel. És e­ző­ért elűztem szemeimről az álmot, eldobtam pályámat, porba tiportam becsületemet. Most látom csak, hogy szerelem, hűség imádás sem fenn, sem lenn nem létezik immár. Mesés dolgok, rég elavult históri­ákban élnek csupán a szerelem igaz alak­jai. Hogy én igazán szerettem, megpecsé­telem véremmel. De vájjon lesz-e valahol jutalmam az eldobott életért? És ha nem Elsiratatlanul. (Elbeszélés.) A Nemzetközi Művészeti Szemle eredeti tárczája. Irta : Huszár János. (Folytatás.) VII. Másnap tiszteletemet tettem Elviránál. Ismerős gyanánt, nagy előzékenységgel fo­gadott. Társalgásunk folyama alatt mellém ült a balsacra. Éreztem leheletét és tele tüdővel szívtam be ruhájának kábító illatát. Szikrát fogott a tapló. Kigyuladt bennem a tűz, első szerelmem hamvasztó tüze. E naptól a Sárkány ház mindennapos látogatója lettem, de ezalatt Thália isten­nőnek hátat fordítottam. Szerepeimet nem tanultam, készületlenül jelentem meg hű világomban. Ez csakhamar visszatetszést szült. Igaz­gatóm kezdetben jóakaratúlag figyelmez­tetett kötelességemre. De én édes atyámat is elhagytam, elhanyagoltam volna miatta nemcsak a színpadot. Teljesen bódult valék. Ópium volt nekem Elvira szerelme és azt oly nagy adagban élveztem, hogy most halálom okozója. Hiszen a szerelem Istene sem képes olyan lélekemelően, olyan fen­ VIII. Egy borús őszi délután újra Elvirához mentem. Pedig az nap nem lett volna sza­bad, mivel Elvira előtte való napon arra kért, hogy ne látogassam meg. Fontos családi bajt adott okul. De nekem nem volt nyugtom sem a színháznál, sem laká­somon, sem pedig az utczákon. Nem tudom minek nevezzem azt az érzést, a­mi akkor Elviráékhoz kergetett. Az előszobában egy lelket sem találtam, s így a bondok­ig mehettem. Meglesem a drágámat, gondoltam, hogy fog örülni, ha meglát. Midőn az általam szentélynek tartott szobácska küszöbére léptem, úgy éreztem, mintha élesre fent tőrt döftek volna szí­vembe. Erősen megtámolyodtam. Elhomá­lyosult előttem a világ és én mégis láttam.

Next