Népegészségügy, 1999 (80. évfolyam, 1-6. szám)
1999-10-01 / 5. szám
szerkesztői oldal NÉPEGÉSZSÉGÜGY 80. évfolyam, 5. szám ,1999 Ez évi 5. számunkban két jelentős egészségpolitikai területet emelünk ki. Az egyikben a nem megfelelő egészségi állapot gazdasági-társadalmi terheivel foglalkozó közgazdaságtani, egészségügyi-közgazdaságtani elemzéseket közlünk. Itt vezető tanulmányként Polónyi István cikkét hozzuk, melyben a szerző a nemzetgazdaság nem megfelelő egészségi állapotból adódó veszteségtényezőket részletezi, átfogóan elemzi. A tanulmány népegészségügyi területről hozott példái jelentős érvek amellett, hogy az egészségügyi komplex programokba való beruházásnak jó megtérülési rátája van, nem is szólva a humánum szempontjairól. A szupplementumban pedig kiemeltünk egy konkrét területet, a mozgásszervi betegségeket, melyben a szerzők részletekbe menően analizálják, mutatják be a betegség terheit. A másik területünk az egészséginformáció és egészségkommunikáció. A szerzők vállalkoznak a fogalmak definiálására, a tartalom meghatározására, megadják az alkalmazás lehetőségeinek skáláját. Minderre, úgy érezzük rendkívül nagy szükség van, hiszen a kommunikációt, információt ma még sokan a felvilágosítással, felvilágosító tevékenységgel vagy értékes adatokkal azonosítják. Piróth István és Léder László, mindketten az Országos Egészségügyi Információs Intézet és Könyvtár korszerű egészségfejlesztési információs és kommunikációs intézetté történő átalakításán dolgozó szakemberek. Aktuális rovatunk is kiemelt figyelmet érdemel. Ebben Döbrőssy Lajos mutatja be az Egészségügyi Minisztérium Világbanki Programjában az egyik legeredményesebb komponenst, a „Daganatok másodlagos megelőzése” című programot. Mindnyájuk számára kívánunk időt az olvasáshoz és egy kis pihenést az év végén! Békés Boldog Karácsonyt és Eredményekben Gazdag Újesztendőt! Tisztelt Kollégák, Olvasók! Varga Zoltán Kovács Gábor főszerkesztő szerkesztő A MEDINFO és az Egészségesebb Közösségekért Egyesület lapja ■fiszleil Olvasó! •íny О:, Nogésvaérg!«;tes zláfts»»laak&ftwtégteünw.tósM; segia'kezö ftxyi [UNK]ий számát tartja а кодег*!.-!, л !»-ц> тед&з [UNK]д [UNK] [UNK]е [UNK]ик б»;е:в •>з з kvitejezés szándéka pusztán ■ [UNK]éttvoi; műil'á teWnl vissza ps a mays rwifttwi páratlan módon, t»rjy atkáról j0v*V Ь [UNK]Аса [UNK]уийА «'tiiiiiKjRyeletapets «iSteiatt meg. Azon Cive&iinj;. kedvéé«. akik scan vtü3s jelen az Egészséges Közösség n-mó i.ap koncspirojának maga anndáScasal.ev-teen bw.A- moé:»krt KavikMiklái. Idáé júniusba» tsz Eg&z&ágweyi Minisztérium; az ÓCS3I Nagyközségi önkormányzat es az Örezegi» Egészségügyi inttvációs intézet és Kónyáé» (МЙ1 [UNK]::0> íainoga. >«sáv4i rriogrKHiazfar* kan'ril n l K'shina К&--1 [UNK](Г;0С [UNK]» IVSBeKuK UBJ. a KtoW egészsegfe/rsszíís-írt. г község' sfíftszssgsíftg^.V/ftvpv «Beimmel. A krjhl«rénul<Vi »«tsz: vw<5 h«tyl ón : ко [UNK]тйму [UNK] [UNK]аи ár» гйетктк avarvenetek képvislői közű? több. ivwi <20 an ajáinák az Egészségesebb Közösségekért ügy*sii:et 3’aps'tcs.'ánnáimyisittezítíat. jAz Egyesétattyl lapun* kasőMs «zámwban ; b&ehtwn «ivasfaina*..) Az ■.:) lát- i sacaliui szerv»»« sgámégfis i szfateraK xo.'annKinyeAés karnláben létesül. '6 célja, hogy л Ovii i sztpríj, a formális c-c informális sóz?sségen fpfjypsinotok. munka j Helyi sp.xitán aakuic í mísfíjközösségek;. valamir-l а [UNK] öntorrréfigzatc« szamara rtego?. ki és kftweb nifijo olyan pragmatikus azakniri anyagokat, protokoltokiu. Wiek«, amelyek az flgéaMéglfifi fesziéi, egészségme jérrel es a Köz’sséglp]íc«aés »révtefeel ‘oglalkoznak •átiyólélíirik; az igésvaégás Közösség. ennek a társadalm: az ervoH Knefc з hivatalos onjállama. Mivel az Országos Egészségügyi Információs Intézet és Könyvtár (Mi DIN* O) egészségkommunikértes és információs sl*lég«jéva) ez a k»»1wn«nyeze» egybevág, azért Merték«« az intéznény *xivan reszt »а [UNK]а a munkában. A folyóiraton keresz&i kívánja г [UNK] Egész■,écesebb Közösségekért Egyesúl nngsyóktare, etetni és összefogni mforterokat az egyevteisM. önkomistiv/zirtokat (községieket és vérosiattit egyaránt). munkahelyi közösségek»,főleg з pertagopusokat, с védőnők«, a háziorvosokul. a családsegitőket, valamint az Tartalom ITAoí........... A .Pjaai ttíáz' ithwmyn»'/* (A-ár;»w«^A» 3 л* runa» :K:i:-.rei:»:SK».'.:.v ... i .. <4> kbr.-i;»ásvt a »«*:;** !ka;:?íti P<3'5bM<«»lae|i< Pigaw cara kv»wb> <k* . •*»«!«♦ ......... 7 M aSéV.^siiásztéA a káníía (Я [UNK].-А:а»»1«-А [UNK]>**1»П . Я •ipetósi es az egyéb szak.orr.pore Ksi), amelyek, illetve akik Környezettúkbor. я iaknaság le«: feikl szó uiátis sgávsagi álppoknak tsjJesztösa fr» tntHjőtzásft anspfes;»on tevékenyketíhük. Az Egyezség és Közösségei ouiiptin-jelleg-J felyöíratnak terveztük «i. pitnelöli Irányúiság-j cikkek i!ptyai! inaebti tnfidszartani. 3/3 kuilettas, könnyen iwsznositható tanalmú kezteményenkp: No»p.c • sz-ünk Olvasát* eitisktóuéaónp.K •eikelióséi» es .negAzosei« tir. öeixö 2sozsann»i. ass.etk'.Ji .hmész Gyula frinjzt-őpzó Főiskola Alkalma;'«« f.gáa.'ASCW(JO.T.nnyi Tansvr.-k vprelájanak áásában az esészsz.lenasz.téa ivizal képzés) redszerer-á Olvasnám«*. A knon-slos-kui rehdöen kössön esamánysk jól az ehetően rsjzo-ják meg egy fecsmy szak nai műhely czszápos me'piúvá történő terelvélyf:sftőár»át A szakmai tartalmú féez«k pnőlp pontos lajókoveriíVh nyújt snah г wáhlwr-ozásra, átköp-Рл>х: P-ws-vXís képre» P'pg-wr , '*■» «са [UNK]ема- pworermk « *;»и [UNK]вп -».»wetxsr-...............•?. Szétlő»* ABasz <«area*A« '•ft.sAtpA'i ok ц АгОчкгачя* Cg«*i»éí|iií&i «1«>л.> I .»У '■X'««. 0» KwtyvhK ^Mtöiw-Q! i:: ", l !. (ЭёЭ-оап..................... , !• KÍ?.tíé;sAA-s . .......... аз Megjelent a MEDINFO gondozásában az Egészség és Közösség egészség és közösségfejlesztési folyóirat. A szakembereken kívül az önkormányzatokhoz és a helyi civil szervezetekhez szól. Megrendelhető az alábbi címen: Egészség és Közösség szerkesztősége 1088 Budapest, Szentkirályi u. 21. Információt a 338-4133/114. v. 115. m. telefonszámon adunk.