Népiskolai Tanügy, 1879 (9. évfolyam, 1-24. szám)

1879-09-16 / 18. szám

207 mint az élősdi növény. Épen azért csak mától hol­napig tengődik, m­ig a szív tápláló erejét ki nem szívta, s a lelket ki nem szárította. Keresztény nevelő ! Azon légy, hogy a kezedre bízott csemetéket megóvjad e paraszt műveltségtől. Ültesd azokat a szellemi élet talajába, hogy mű­­veltségök és morál jók annak mélységén verjen gyö­keret s maradjon meg örökké, mint venyige, a ti­­tokszerű szőlőtan, melynek neve Jézus Krisztus!­ tt. Az első nevelésről. (Folytatás.) Hogyha a nevelő anya már mintegy saját keblén ten­né ki gyermekét a romlásnak, annál nagyobb felelősség terhelné őt, mert oly ösztönről gondoskodék az Alkotó a gyermek javára, mely már maga alkalmas arra, hogy a szü­lőt ébren tartsa s gyermeke szivéhez vezesse. Mikor a kis­ded e titokteljes, megszentelt hangokat: anya s atya el­sőben ajkára veszi, majd pedig szeretettel s bizalommal ejti azokat ki : midőn az anyát szólítja és az atyát innja, — mi­ért fordítja, ugyanakkor rajok tekintetét s szivét ? Azért, mert titkos sejtelmével bir az őt szerető s támogató szülők­nek , kiknek oltalmában él és nevelkedik. Az anyai szív gyöngédségét s az atyai hatalom tekintélyét senki sem érzi élénkebben, mint a gyermeki szív. Mikor látjuk, hogy a 3—4 éves gyermekese ezer kérdésével s kérelmével ostro­molja anyját, azt lehetne valóban hinnünk, hogy ismernie kell azon önfeláldozást, melynél fogva az anya önmagát sem­minek, s csakis gyermekét tekinti mindennek, és értenie, hogy az anyai szívben minden oly csudálatra méltó, még maguk a gyöngeségek is. Igazán, valami titkos érzékkel kell már­is bírnia az atya hatalmáról, az anya kiapadhatlan jóságáról, s mindkettőnek tapasztaltságáról és bölcseségé­­ről ; mert csak ez lehet a kulcsa annak : miért, hogy annyi kérelmet és kérdést intéz hozzájok, és csakis őhozzá­­jok, ritkábban másokhoz; s olyan kérdéseket s kérelmet sokszor, hogy el kell azokon bámulniok és beismerniük, miként maguk sem bírnak oly élénk érzetével szülői jogaik­nak s kötelességeknek, milyennel kisdedek. Valóban, provi­­dentiális ösztön ez a gyermekben, melyből ő maga kívánja, hogy neveljük őt. . . S mily fontosság, mennyi előny rej­lik ezen jelenségben a nevelőre nézve, önkényt belátható. Eme számtalan kérdések, a­melyeket tesznek, és a feleletek, melyeket megvárnak.. . ez az élet első iskolája, mely az­­ embert az élezésbe, gondolkodásba s a nyelvbe, a maga fenséges kiváltságaiba bevezeti. Ezen iskola az, melyből sa­játképen kiemelkedik az ember s melyben inkább, mint a nyilvános nevelésben, előkészíti jövőjét. Mily kívánatos azért, hogy az első nevelést maguk a szülők tetőzzék be, és hogy az első nevelés korán meg ne szűnjék, azaz idő előtt, ha még oly önzetlen és jámbor, de mégis idegen kezekre ne bizassék. Az anyai nagy műnek, az első nevelés szerencsés betető­zésének azonban az éber, kitartó gondozás csak első, de nem egész biztosítéka még. A szeretet s ennek magasztos hozománya, az önodaadás, minden anyától kitelik. Az anyai szeretet azonban, egymaga, olyan kés, mely nem csak kenyeret szeldelhet, hanem sebezhet, ölhet is, ha higgadt, elfogulatlan, beható értelem nem irányozza azt. A gyermek­természet egy egész nagy világ; rejtélyeibe és­szel,értelemm­é kell a nevelőnek behatolnia. A felszínen eszközölt neve hiú munka. A lélek és szív legbenső mélyein kell ang végbemennie, mivel ott rejlenek úgy akadályainak csói , mint megoldásának eszközei. A serdülő gyermeknek értelemmel vezetett nevelts első fontosságú, hogy ismerni tanulja az anya gyerm hibáit, és, ezekkel szemben, a maga hibáit.­ — Plató állítá, hogy a gyermek nem születik jónak ,­­ válhatik a nevelés által. Mások viszont, hogy a­z újszülöttben tiszta, beiratlan tábla, mely jót, rosszat elfogadhat. Mindkettőhöz férhetne szó, annyi azonba­­­nyosnak látszik, mikép az emberi szülött valamint­­ hozza már világra lelkében a dolgok örök typusai hajlamok és képességek csiráit is, melyek termék jóban, de termékenyebbek, megdöbbentőn termékenyek a rosszban. Legelső lenne hát, hogy a nevelés, a gyermeklélek ezen orvosa, a kórelemeket, melyek a jót elnyomva a gyer­mek belső fejlésének irányt adhatnának, híven fölismervén, úgy törekedjék gyógyítani, hogy a jóv­al nyomja el a ros­­­szat, azaz midőn a rosszat gyomlálja, a jót is ápolja, nehogy a konkol­lyal a búzát is kitépje. Ez azonban ritkán történik így. Bámulatosan éles pillantással ismeri fel az anya rend­szerint gyermeke jó hajlamait, de a rosszaknál fátyolt von szemére a szülői gyöngédség. S e többé-kevesbbé szándékos rövidlátás veszélyes állapot a nevelésben, melynél csak az lehetne rosszabb, ha a már elétört hibákra is szemet hány­na. Azaz hogy ennél is lehet még, — és épen a leggyön­­gédebben szerető anyai szívnek egy boldogtalanabb nevelői műve, így: megesik gyakran, hogy első éveiben minden gondot, gyöngédséget rátékozolnak a kis bálványra; ő a középpontja a családban minden figyelemnek ; őt szolgálja minden, neki hizeleg a háznak apraja és nagyja. S mikor aztán előbb-utóbb, de kimaradhatatlanúl elé kezdenek bújni az elkényeztetettség tüskehajtásai, megdöbbenve látnak a nevelő szülők az irtás munkájához, de végre sem tudván ezzel elkészülni, nincs egyéb, mint menekülni az élő és éles házi vádtól, gyermekektől, s idő előtt eltávolítni őt a szülői háztól, — hogy majd atya-anya helyett talán közö­nyös lelkű, kemény tekintetű, jégszívű, vaskezű bérenczet nyerjen nevelőül ... És a távozónak ekkor is megmarad még szerető anyja meg atyja. — de a gyermek s a csa­lád nincs többé meg . . . Örökre megoldva, megszakasztva a szent kötelék, s mind az a legédesebb, mi a szülői szivet elfoglalhatja, száműzve a házból. És tegyük, hogy végre sem mindenkor veszteség ez a szülőre nézve, de minden­kor az a gyermekre nézve. A gyermekhibák fölismerése s javitása rendszerint há­rom eshetőség gátján hiúsul meg. Lehetnek hibák, melye­ket maga a nevelő anya sem ismer fel; továb­bá, melyeket fölismerni nem is a­k­a­r ; és végre, melyeket fölismer, de javítni nem akar.­A föl nem ismert gyermekhiba, természetesen, a legveszélyesebb, mert rejtve esi rázik és ver gyökereket, s midőn elhatalmazva, gyümölcseiben végre megjelenik, késő, vagy nehéz és kétes irtása, mert, miként a kiszakasztott mély gyökérzetű fa, feldúlva hagyja a talajt maga után. A gyermek gyakorta szelíd, engedelmes, illemes, hajlékony, tele jóakarattal és készséggel. A tékozolva osztott elismeré­sek, dicséretek s jutalmak azonban a hiúság s kevélység magvait hintvén kebelébe, midőn egyszer fordulni talál a

Next